Új hozzászólás Aktív témák
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
#00137984
#39086
üzenetére
A TDP azért nem igazán kritikus gond, mert korlátozott a hardver teljesítményének kihasználhatósága. A következő lépésben az új generációs EPYC 64 magot fog kínálni 180 watton belül. Ebből ugye nyilván nem csak a mag fogyaszt, hanem a körítés is, de jelenleg ott tart a dolog, hogy a Zen 2 lazán működik 2-5 wattos magszintű fogyasztással, függően az órajeltől. Egy PC-be pedig eléggé felesleges 16-nál többet építeni, tehát egy 3,5 GHz hozható vele 65 watton belül. Egy 8-magos verzió 35 watton is játszva megoldható, és akkor a következő generációs GPU-k sem olyanok, mint régebben, egyre több dolgot átvesznek az ultramobil szintről, és ezeket igen erősen fejlesztik is. Jó persze az AMD, az NV és az Intel azért annyi ideje ezzel nem foglalkozik, mint egy Imagination mondjuk, tehát hatékonyságban le vannak maradva, de ez csak azt jelenti, hogy sok tartalék van még, amit ki lehet használni. És akkor ott a memória, amiből lehet menni HBM-re, ami mérföldekkel takarékosabb, mint a hagyományos megoldás. Az Intel és az NV előtt még ott az AVFS. Az AMD ezt már használja, de nyilván ez is fejleszthető. Szóval a TDP most jelenleg az egyik legkisebb gond. A legnagyobb probléma aktuálisan a költség, ugyanis ahhoz, hogy az új gyártástechnológiák alapjait a gyártók ki tudják fejleszteni, gyárakat kell építeniük. Egyre többet, ez viszont egyre nagyobb költség, a szükséges berendezések sem olcsók, főleg az EUV, aminél a hatékonyság elég rossz, emiatt hatalmas hőt termel, ami miatt a gyár hűtésigénye egészen extrém pénzmennyiségbe kerül. Mindezt úgy biztosítják a bérgyártók, hogy az új node-okon a waferek nem csak drágák, hanem kurva drágák, vagyis hiába mész egyre kisebb csíkszélre, hiába csökken a lapkaméret, a gyártási költség egyre csak növekszik. Ilyen anyagi feltételek mellett nem biztosítható a Moore-törvény hagyományos módszerekkel történő alkalmazása, vagyis új lehetőségeket kell találni az előrelépésre.
Az Intelnél a Sunny Cove is 2-3 wattos szinten működik. 4-5 watt azért nincs, mert nem igazán stabil a mostani stepping 3 GHz felett, de ha ezt megoldják, akkor valószínűleg 4-5 watton belül a 4 GHz elérhető itt is.
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban az OFF és minden egyéb, nem a témához kapcsolódó hozzászólás gyártása TILOS!
Megbízhatatlan oldalakat ahol nem mérnek (pl gamegpu) ne linkeljetek.
- alza vélemények - tapasztalatok
- Windows 10
- Külföldi prepaid SIM-ek itthon
- Cyberpunk 2077
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Milyen routert?
- Medence topik
- Milyen okostelefont vegyek?
- T mint tavasz: képeken a közelgő Xiaomi 17T
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...
- MSI RTX 4070 12GB GDDR6X VENTUS 2X OC - 1 év garancia - Eladó!
- nVIDIA GeForce GT240M 1024MB laptop videókártya
- XFX RX 9070 16GB GDDR6 Swift OC Triple Fan Gaming Edition - Új, 2 év gari - Eladó!
- ASUS RTX 4060 DUAL 8GB GDDR6 OC V2 - 1 ÉV GARANCIA, NÉVRE SZÓLÓ SZÁMLA, UTÁNVÉT - PCROLL Webáruház
- Sapphire RX 560 4 GB videókártya
- AKCIÓ!!! KÉK! -20%!!! MACBOOK NEO!!!! - MAGYAR BILLES! - KÉK!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RX 9070 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Samsung 870 QVO 8TB Sata 2.5 SSD
- Apple iPad 7 32GB (3 hó Garancia)
- Sosemhasznált! HP OmniBook 5 Flip i5-1334U 16GB 512GB 14" áthajtós-érintős FHD+ Gar.: 1 év
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
