Új hozzászólás Aktív témák
-
GerykO
aktív tag
Tudod az ember jobban szeret egy hír kommentjénél olyan dolgokról olvasni, amikből megtudhat olyan dolgokat, ami a hírből kimaradt, vagy csak árnyaltan került bele. De amikor valaki idejön és sületlenségeket hord össze, megalapozatlanul, akkor az dühítő. Ha igaz lett volna bármi is abból amit ír azt mondom okés. Tudod más az eszmecsere, mint amikor valaki csak a saját "igazát" hajtogatja, és ha valaki rávilágit arra, hogy az korántsem igaz, még akkor is köti az ebet a karóhoz.
Én is tudnék sok hírhez írni kommenteket, de nem látnám értelmét, ha zagyvaságot írnék, és az olvasók nagy része felé hamis infókat sugároznék...
Persze ha szimpla cinkelődésről lenne szó, akkor meg nem ártana használni a sok smiley valamelyikét!ON:Viszont ezekből az infókból kiindulva már tudom is, hogy érdemes megvárni az új generációs termékeket.
Eleddig Ion+Atom alapokra akartam építeni egy NAS/router/mediacenter gépet, és örülök, hogy nem tettem(kevés lett volna/sokat fogyaszt 24/7hez), mert AMD részéről jön az az architektúra, ami kielégíti majd az igényeimet.
Hogy a k7-es konfigomat mi váltja majd, még nem realizálódott, de valószinű mobil gép felé váltok majd, mivel a munkámhoz kell.(jelenleg ez is kiszolgálja azt, amire használom a gépet) Ha fogyasztásban is azt hozza majd a Liano amit elvárok, akkor nem kell az elavult C2D CULV platformban gondolkodnom, ami ráadásul akkumulátoros üzemmódban már a 720p-s videókkal sem boldogul el gördülékenyen. A core-i um sorozata megfizethetetlen, illetve ha időm engedné, és játszani támadna kedvem a CULV mellé kéne egy asztali gép is. Az meg nem költséghatékony.
Megengedhetném magamnak, csak az életnek vannak számomra fontosabb területei... -
Zso2
őstag
látom ebben a topics(á)ban Ottoka szövege volt a legérdekesebb,mert ahogy eltűnt , mindenki eltűnt
Úgyhogy köszönjétek meg a jelenlétét legalább -
GerykO
aktív tag
Hihi!
Van egy olyan sanda gyanum, hogy valaki a saját késébe dőlt.
Szerintem pedig te magad nem tudod, hogy miről írkálsz, csak szimplán "raj" leszel a "*****" fanok között, ha az ellentábornak beszólsz, belekötsz mindenébe...
Na jó nem húzom tovább az agyad. Az általad etalonnak tartott cikknek azt a részét olvasd már el figyelmesen, ami az a kép alatt van, amin az okos bácsi tartja a kártyát. Segítek, és kiemelem onnan:
"Knights Ferry egy fejlesztőplatform része, amit az Intel nem kíván piacra dobni. Az a termék, amely már kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz a HPC szegmens szereplői számára, a Knights Corner nevet viseli. Erről a chipről egyelőre annyit lehet tudni, hogy 22 nm-es csíkszélességgel készül és több, mint 50 darab processzormagot fog tartalmazni, amelyek mind ugyanazon a szilícium lapkán foglalnak helyet."
Lehet gondolkodni azon amit írtál, és remélem ezentúl a röfögések előtt utána jársz a dolgoknak.Végre lejárt a volt munkaszerződésemben aláírt titoktartási nyilatkozat. És van aki egy 13 európai országban jelen lévő multit is lefizetett, hogy csak Intel termékeket forgalmazzon, voltam egy két céges vacsin, amin aztán elvertek annyi lét, hogy egy évig egy afrikai falu dőzsölhetett volna... (mivel ha tárgyat adtak volna, azért büntethették volna őket). Bár igazából a büntetést is kiaszabták már érte. És az aki a "legkorrektebb" "szegény" Intelt, jogtalanul vágta meg sok sok €-val, az is elfogult volt ugye?
ECHO ON: Hogy a téma mellett se menjek el szótlanul, remélem hamarosan megjelenik a termék, és jó ár/érték, és ár/fogyasztás -ezt maximum a jövőbeli konkurencia árnyékolhatja be- mutatója lesz. Eléggé ideje lenne lecserélni a K7/NV kombót, bár még mindig kiszolgál arra amire kell.
Persze engem is szídhatsz, hogy elfogult vagyok, de mielőtt belekezdenél megsugom, hogy az első örökölt gépemről eladás pillanatában derült ki, hogy AMD-s. A következő intel volt 300A cerka @ 450... Aztán ismét celeron 633 @ 1263 aztán teszt erejéig kaptam kölcsön egy P3 900-ast és rájöttem hiába az órajel, sebességben nem kicsit alulmarad, ekkor kezdtem utánajárni, és nem csak a reklámokra/haverokra hallgatni, gyors gariztattam a procit, majd eladtam a teljes konfigot. P4-re akartam váltani, csak hát a P3 gyorsabb volt clock2clock, és jött az olcsóbb és jobb alternatíva egy palomino személyében, majd egy bartonnál kötöttem ki. Persze közben egy-két gép megfordult a kezeim közt, most is épp nosztalgiázok egy borosüvegtartóba épített P3-assal, muternak is kellett egy gép, és ezt találtam itthon hirtelen.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Te nem olvastad az Intel bejelentését? A Knights Ferry sosem jelenik meg. Ennek egy oka van, amit Andrew Richards taglalt. Röviden az alapkoncepció teljesen hibás elképzelésre épül. Igen a Knights Ferry létezik, de kereskedelmi forgalomban sosem lesz kapható. A következő generáció a Knights Corner lesz, ami a jelenlegi tervek szerint megjelenik valamikor 2012-ben. Az NVIDIA Kepler ellen kell versenyeznie, de ha hallottad az NV rendezvényén, hogy mit tud a Kepler, akkor nem teszel pénzt az Intel megoldására. Főleg annak tudatában, hogy nincs mögötte olyan terméktámogatás, ami a Fermi/Kepler mögött van/lesz. És itt elérkezünk ahhoz a problémához, amit a CUDA okoz, és amiért az NV-t minden olyan helyen üti az Intel, ahol csak éri.
A Bulldozer architektúra első generációja 2011 tavaszán érkezik. Legalább a tényekkel legyél már tisztában.
Kitalálni pedig felesleges dolgokat. Az Intel bejelentésén nem változtat. Még egyszer kiemelem: A Knights Ferry sosem jelenik meg.
-
Oliverda
félisten
No ha már annyira vágod a témát akkor elárulhatnád nekem, hogy az Intel milyen megjelenési dátumot mondott a Knights Ferry-re.
"Hülyeségeket én is tudok írni, miközben azt hiszem hogy válaszolok."
Ez az első mondatod ami szinte teljesen igaz. Esetleg vedd még ki az "én is" szócskákat és akkor 100%osan igaz lesz.
-
Ottoka
őstag
Miért az amd is kiad rögtön mindent? 2013-ban megjelenő amd-s cuccokról legendázól, az intel meg egyből adja ki? Majd kiadják, ha itt lesz az ideje.
Az amd is azért tolja 2013-ra a bulldozert mert nem jó. Werdna Sdrahcir írásából megtudhatjuk. Ezért tolják a marketing dumát, addig meg majd kitalálnak valamit. Ennyi
Hülyeségeket én is tudok írni, miközben azt hiszem hogy válaszolok.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Szerintem tény, hogy az NV az x86-os licenc hiányában nem tud PC-s platformot kínálni. Ez nagyon egyszerűen értelmezhető, nincs x86-os processzoruk. Arról nem tehetek, hogy ez másoknak fáj, ettől még nem változnak meg a dolgok, értsd nem lesz licence az NV-nek. Az Intel nem adja oda. PC-s platform nélkül pedig láthatód, hogy nem csak én gondolom úgy, hogy nem jó a helyzet. Ezért fejlesztették ki a Tegra platformot, ami nem x86-os, de egy komplett platform tabletekbe és okostelefonokba. Ez a jövőjük. Minden cégnek platform kell, tök mindegy, hogy x86-os, vagy ARM-os, de komplett rendszerszinten integrált megoldás kell, különben nem vagy versenyképes a mobil piacon. Mindenki erre megy, az Intel, az AMD, az NVIDIA, a Qualcomm, az Apple, a Samsung és még sorolhatnám. Nincs olyan cég, aki nem kínál platformot, mert mindenki tudja, hogy platform nélkül elkaszálják őket. Ezt láthatod a PC-ben. Az elmúlt egy évben, az Intel úgy szívatta az NV-t, ahogy akarta. Abszolút nem volt igazuk, hogy nincs meg a DMI licenc, az NV-nek, de kint akarják őket tudni a PC-ből, és az NV platform nélkül nem tehet semmit, egy ilyen mamut ellen, aki egyszerűen eltapossa őket. Az eredmény, egy mára már nem létező chipsetbiznisz, és egy haldokló VGA-piac. Persze az Intelnek nem a PC-s NV-vel van baja, hanem a CUDA platformmal, és a HPC piacon jelentett veszélyekkel. A Larrabee-ről tudjuk, hogy annyira nagyot durrant, hogy ki is pukkadt, miközben az NV egy Fermivel ott van a világ leggyorsabb öt számítógépe között három masinában. Jövőre Kepler lesz az NV-nek, ami minden bizonnyal beépített processzormagokat, és virtuális memória támogatást kínál. Innentől kezdve, már processzor sem kell a szerverekbe, vagyis a Xeonnak lőttek. Ezért üti az Intel az NV-t ott ahol csak tudja, nagyon veszélyes játék a CUDA elterjedése a HPC szerverekben. Arra nem tud válaszolni az Intel.
-
Ottoka
őstag
kár hogy ez elkerülte becses figyelmed:
Ja hogy mások tényekkel is támasszák alá a mondandójukat veled ellentétben? Ilyen kettős mércével nehéz vitatkozni............
..............Viszont nem állítom be tényként az elképzeléseim, a helyedben meg pláne nem tenném, egyrészt mert a ph arculatába ez nem illik (illetve most már csak nem illett) bele, másrészt meg mert a múltban már lőttél ezekkel a próféciákkal mellé. -
Abu85
HÁZIGAZDA
Ha elolvasod, egészen egyértelmű a hsz-ből, hogy ő is úgy gondolja, ahogy én mondtam: ... alapvetően van annak reális esélye, hogy az NV marginalizálódik a vga piacon, mivel maga a piac fog egyre értéktelenebbé válni.
Köszönöm, hogy alátámasztottad a dolgokat más fórumozó véleményével. -
Oliverda
félisten
Az ehhez hasonló hírek topikjait egy jó ideje szvsz nem kell túl nagy elvárásokkal kezelni. Általában ugyanis az ilyen jellegű topikokba egy kis idő után mindig beleröfög pár őstroll ahogy azt most is történt. A maradék tuning ram, drága ház, csúcs cucc hírtopik legalább fele meg azzal van tele, hogy "nekem kéne", "nekem nem kéne", "nekem tetszik", "nekem nem tetszik". Mióta százezres nagyságrendű a regisztrált tagok száma azóta sajnos erősen esik a topikok színvonala és elég valószínűtlen, hogy ez a tendencia valaha meg fog fordulni.
-
siriq
őstag
Mar nem azert de itt a forumon is sokan " magukba fordulhatnanak". Mostanra sajna megszamolom a ket kezemen az igazan nivos topicokat. Nna mindegy.
-
Nem akarlak elkeseríteni, de nálam a gyártókkal kapcsolatos meglátásaimat nem szokta rózsaszín ködbe burkolni az éppen aktuálisan birtokolt hardware (tudod így csak a nem túlzottan szakmai szemléletű emberek tesznek, de azt hiszem ezt neked nem kell elmagyaráznom
). Eddig pc-s pályafutásom során sok-sok gyártó megoldása megfordult nálam a különböző alkotórészek mindegyikéből. Lényeg a lényeg, én nem a gyártói matricához fűződő esetleges szimpátia alapján választok terméket és nem is az aktuálisan tulajdonomban lévő eszköz márkája alapján alkotok képet a piaci szereplőkről, javaslom neked is ezt a viszonylagos objektivitást
-
Sanyix
őstag
muhaha! ipon legtöbb hozzászólója köztudottan 10 év körüli vérpistike... ha párszor körülnéztél volna arra tudnád...
hwsw meg kb a legelfogultabb legszemellenzősebb site a magyar internetenpersze neked biztos tetszik, mivel szerintük is az intel az isten, nv szar, amd szar, arm szar
-
Oliverda
félisten
Mivel ott is ugyanazok a dilettánsok trollkodnak mint itt ezért ez nem lep meg különösebben. Jól elvannak a kis homokozójukban ahol nem szól rájuk senki. Ilyenek véleménye sem érdekel mert ezekre a tagokra nem ad az aki egy kicsit jobban átlátja a dolgokat. Mondjuk baromi jót lehet röhögni ahogy erőlködve kaparnak mint malac a jégen.
"Tények"..."objektivitás"... úgy látom ma új szavakkal próbálsz ismerkedni.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Öszintén szerinted melyik jobb. Megírod egy cikkben az AMD hivatalos álláspontját a megjelenésről, vagy megírod a pletykát és utána pár órával már cáfolod az AMD hivatalos álláspontjával.
Szerintem az utóbbi nem kicsit komolytalan. Persze a baki benne van, és alapvetően az Ipon is feltételesre írta a pletykát, de ezen a szinten egy ilyen pletykáról már el kell tudni dönteni, hogy igaz-e vagy sem. Azt meg pláne látni kell, hogy az AMD konferenciát tart, amin biztos elhangzik egy hivatalos álláspont, ami vagy megerősíti, vagy cáfolja a pletykákat.
Látszik, hogy nem olvasod a HWSW-n a kommenteket. Linkelj be egyet, az utalt kommentek közül, mert én olyat tudnák linkelni, ami az állításod ellenkezőjét mutatja. Érdemes lenne valami bizonyítékot felhozni, mert amikor kérem őket, akkor eltűnsz napokra. Remélem nem igazak a pletykák, hogy egy troll ül a vonal másik végén. -
Ottoka
őstag
Nevetséges válaszaid akkor érti meg az olvasó, ha megnézi az adatlapodon szereplő cuccaid. Már tudja is miért kerülnek megírásra.
Oliverda 85#: Ahogy az ipon-os hsz-eket olvasgatom hasonló "jó" véleménnyel vannak ott rólad. És ez már rég nem magyarázat, hogy ahol megírják a tényeket az kiröhögjük, és negatív dolgokat írunk róla. Az óvodában volt ez szokás. Az ipon-nál és a hwsw-nél hasonlóan vélekednek az itt megjelenő cikkekről. Szóval a sárdobálással nem feded el a valóságot.
-
Oliverda
félisten
Jó, hát ez nem újdonság mondjuk.
Az ipon meg válogatás nélkül átfordít (már amikor sikerül) minden szirszart, hogy az így létrejövő szemétdombon biztos találjon magának minden baromfi valami kedves kis szemetet amin el lehet kapirgászni egy kicsit. Hátha közben meglát egy aranyfélkrajcárt a webshopban amit majd jól megvesz.
Pug: tudod addig jár a korsó....
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Ottokánál mindig az az objektív, aki a legrosszabbat írja. Ezt megszokhattad már. Mondjuk az Iponon a második hír cáfolja az elsőben említett csúszást. Ebből nem értem miért probléma, hogy mi nem írtunk a csúszásról szóló pletykáról, amikor az AMD hivatalosan cáfolta azt. A HWSW sem írt erről, nem is nagyon lehet mit, mert az AMD konkrétan beszélt a nyári startról. Innentől kezdve a pletyka értelmét vesztette.
(#83) Pug: Ne viccelj már nem lenne kin röhögni.
-
Oliverda
félisten
Szövegértelmezés egyes alá.
"Amennyiben a sorozatgyártás valóban csak valamikor 2011 harmadik negyedévében indul be, úgy a Llano APU egységekkel ellátott konfigurációk, "
Feltételes mód egyrészt. Másrészt szó sem volt sehol harmadik negyedévről. A második negyedévben indul a tömeggyártás a hivatalos álláspont szerint. Ergo ez a 2011 negyedik negyedéve megint csak egy gyenge kitaláció amit szvsz azért írt le valamelyik nagytudású, hogy a hozzád hasonló trolloknak legyen min csámcsogniuk és meglegyen a napi kis örömük.
Inkább olvasnál HWSW-t. Az még mindig egy fokkal kevesebb hülyeséget ír mint az ipon. Ott csak szimplán elfogultak de legalább tudnak angolról fordítani.
"Az AMD a tervezettnél később tudja csak bemutatni a Llanót, ugyanis a drezdai gyárakat átvevő Globalfoundries a vártnál lassabban haladt a 32 nanométeres eljárás finomhangolásával. A kedélyek megnyugtatására azonban Chekib Akrout, a technológiai csoport vezetője elmondta, hogy immár rendes ütemeben halad a selejthányad leszorítása, így jövő év első felében beindulhat a termelés."
"Igen kimaradt sok dolog, szerintem [ez] és [ez] a cikk objektívebb képet fest a dolgokról."
objektivitás
-
Ottoka
őstag
válasz
antikomcsi #62 üzenetére
Igen kimaradt sok dolog, szerintem [ez] és [ez] a cikk objektívebb képet fest a dolgokról. Az a baj hogy rózsaszín szemüveg fent van mostmár állandóra.
Kiemelném ezt, ami innen kimaradt:
"Amennyiben a sorozatgyártás valóban csak valamikor 2011 harmadik negyedévében indul be, úgy a Llano APU egységekkel ellátott konfigurációk, illetve maguk a processzorok is csak 2011 negyedik negyedévében tűnhetnek majd fel az üzletek polcain. A Llano egységeknek így a késői 32 nm-es Sandy Bridge processzorokkal kell majd megküzdeniük és ami ennél is rosszabb: pályafutásuk nagy részét a 22 nm-es csíkszélességgel készülő Ivy Bridge alapú processzorok elleni (szélmalom)harccal tölthetik majd. Ha már az Ivy Bridge processzoroknál tartunk, akkor fontos megemlíteni, hogy ezeknek a termékeknek megindult a próbatermelése, méghozzá már nagyjából két hónappal ezelőtt."
Szóval szép lesz, csodálatos, gyors és keveset fogyaszt, egészen addig míg meg nem jelenik. Csak mire megjelenik, az intel lelépi eggyel, ha nem kettővel.
-
W.Wilson
aktív tag
De egyértelmű. Nem az a lényeg, hogy a szótő végi betűt hosszan ejtjük-e, hanem az, hogy akkor hosszan ejtjük-e, amikor hozzákapcsolódik a toldalék. Van példa a tárgy ragjára: Coca-Colát. Tehát Llanót alak a helyes, ha hosszú ó-val ejted a toldalékos alakot (én pl. igen), de ha te esetleg llanotnak ejted, akkor az is működik.
-
dezz
nagyúr
Nézem a linkedet, de az alapján szerintem nem egyértelmű a dolog, mert egyes ragoknál megnyúlik a szóvégi hangzó, másoknál meg nem, és a tárgyas ragozás nem szerepel a felsorolásban szóvégi o esetén. És miért kellene hosszan ejteni akármikor is a Llano végi o-t, ha egyszer az rövid?
-
W.Wilson
aktív tag
-
leviske
veterán
Most miért? Bizó AMD-s cikkei tökjók reggeli ébresztőnek. Az első három sor átlagban már felér egy reggeli kávéval.
Én támogatom a stílus átvételét.
-
leviske
veterán
(#68) Abu85: Ezeket nekem nem kell elmagyarázni, csak leírtam, hogy a többség mire gondol az alatt, hogy a negatív oldal hiányzik.
Engem az se zavarna, ha csak egy 6GHz-es, 4modulos Bulldozer tudna túltenni egy 3GHz-es, 8magos Sandy-n, ha cserébe mondjuk az Intelnél a 3GHz lesz a maximum, míg az AMD-nél mondjuk a 8GHz...
(#71): Jó, most ez egy szélsőséges példa volt. De élő példának felhozhatjuk az RV790-et, amivel az AMD-nek sikerült hasonló taktika mellett fogni a GT200-at egy chippel.
(#69) Oliverda: Ki?
MOD: off
-
Oliverda
félisten
No para, jó úton haladsz, hogy utolérd cwn barátunkat.
Ahelyett pedig, hogy kitalálnád mire gondolt a másik csinálhatnál valami mást. Mondjuk aludhatnál is egy kicsit.
Abu85:
Ismerve a múltbéli dolgokat szerintem ennek a nagy része már csak szimpla kötekedés mert korábban néhány kegyetlen igazsággal beletapostál pár nV fan lelkébe.
Amúgy én sem tudom, hogy mi a hiányzik de valószínűsítem, hogy az az elfogultság ami átitatja Bizó AMD és Intel-lel kapcsolatos cikkeit. Az megint más kérdés, hogy jóformán semmilyen külföldi nagyobb oldalon nem hozták fel az általa leírt dolgokat. Biztos nekik nincs bennfentesük a GF-nál és az Intel-nél.
A clock2clock vitát meg már legalább ötször lefutottuk a másik topikban, természetesen teljesen feleslegesen mert van olyan akinek még mindig ez jelenti a lényeget.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
De ezek közül mi hiányzik az én cikkemből? Leírtam, hogy mikorra mondja az AMD a chipeket. Azt is írtam, hogy milyen gyártástechnológiát alkalmaznak.
Arról meg semmi információm nincs, hogy az Ivy Bridge mikor kerül bevetésre. 2011 Q3-at technikailag talán lehetséges, de semmivel sem tudom alátámasztani. Azon viszont meglepődnék, ha a Q4-ben nem érkeznek meg. A Llano IGP-je nagyságrendekkel erősebb a Sandy IGP-jénél, ráadásul sokkal fejlettebb is. Az Ivy Bridge lényegében ezen javít, hiszen ez lesz az Intel első DX11-es IGP-je, aztán az OpenCL támogatást kérdéses. Technikailag kivitelezhető a mostani HD Graphics IGP-knél is, tehát csak a szoftver hiányzik az Intelnél.(#67) leviske: clock2clock-ot a P4 óta nem mér senki, én sem írtam soha ilyen összehasonlítást. A chip dizájnjának része, hogy mekkora órajelre képes, ez manapság alap dolog. Például a GPU-nál az NV shaderei nagyobb órajelen futnak, mint az AMD esetében. A dizájn van így kialakítva, így ha a shader órajelet visszafognánk, akkor az nem az architektúra hatékonyságának mérését jelentené, mert elvennéd a termék dizájnjából fakadó előnyt.
A magok vitája az értelmét veszti, mert a modul és a mag mellett is van pro és kontra. Valószínűleg a jövőben ez teljesen jelentéktelen lesz, mert a magalapú licenszelés nem egyértelmű. Régen volt is róla vita, hogy egy HT-s Intel mag egy vagy két CPU magnak számít. Most a Bulldozerrel ez megint felmerül. A jövőben még bonyolultabb dizájnok lesznek, így el kell vetni ezt a licenszelési eljárást. -
leviske
veterán
(#62) antikomcsi: A Microsoft és az AMD elég szoros barátságot táplál. Meglepne, ha bármilyen kompatibilitási gond lenne - de egyébként az egész rendszer hardverből megy, szóval túl sok beleszólása nincs is a Windows-nak a dologba.
(#63) Oliverda: Szvsz olyan dolgokra gondol, mint pl: clock2clock teljesítmény a Llano esetében az Intel ellenfelekkel szemben, esetleg a core2core teljesítmény a Bulldozer esetében, miután nem mind1, hogy 4*1,8 vagy 8*1,2 magnak felel meg egy 8-magosnak reklámozott processzor. Az ilyen apróságok tényleg ki vannak emelve, ha más gyártóról van szó. Ezt azt hiszem felesleges tagadni.
Más kérdés persze, hogy az AMD titkolózik a nagy triumvirátusból a legjobban, szóval annyi infó alapján, amit eddig bemutatott/kiszivárogtatott az AMD, nem is igazán lehet még semmibe se belekötni, mert még csak saccolni lehet.
(Sikerült elég pártatlannak maradnom, vagy csak azt sikerült elérnem, hogy mind a két oldal nekem essen?
)
-
Oliverda
félisten
Szerintem Bizó inside cikkére gondol aki nem vette (vagy inkább nem akarta) észre venni, hogy immár hivatalosan is Q2-re írták a desktop Bulldozereket.
"A Llanót követően indulhat meg a Bulldozer generációjú szerver- és desktop chipek termelése, a rajtjuk 2011 harmadik negyedévére várható."
("Llanó" - nó comment)
Névtelen saját GF-es (fiktív?) forrásra hivatkozva próbálja meg alátámasztani a teóriáit:
"a HWSW egy belsős forrása szerint a Globalfoundries mintegy fél éves technológiai lemaradásban van az eredeti terveihez képesz."
Ezeken felül ő már 2 éves gyártástechnológia lemaradást vizionál a két gyártó között, ergo szerinte az Ivy Bridge és az első Bulldozer/Llano kb. együtt fog megjelenni.
Persze a cikk mint mindig részletes és látszólag próbál objektív maradni, csak éppen ahogy megszokhattuk, tele van kisebb-nagyobb ferdítésekkel és erős sarkításokkal.
-
atti_2010
nagyúr
válasz
antikomcsi #62 üzenetére
De az rendkívül érdekes hogy ha az AMD-ről van szó egyesek mindig a borús oldalt keresik, pedig az Intelt kedvelők csak nyernének rajta ha az AMD kicsit közeledne a nagy testvér portékaihoz, habár szerintem egyáltalán nem áll olyan messze tőle, sokan csak azért vesznek Intelt mert az tesztekben jobban teljesített de sokszor azt látom hogy még 50% sem használják ki, jó hogy kifizették az igen nagyocska felárat.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
antikomcsi #62 üzenetére
Konkrétumokat mondj, hogy mi maradt ki?
-
Oliverda
félisten
válasz
antikomcsi #62 üzenetére
Mi lenne a nem napos oldal?
"hogy vajon a win7 feladatkezelője miként fog megbirkózni a 2 (8) maggal."
Szerintem valahogy így.
-
antikomcsi
veterán
Azért szerintem is kár, hogy csak a napos oldal lett megint megírva, mert így nem kapunk objektív képet egészében. Nem pletykákról van csak szó, hanem bizonyos konkrét információk véletlen kimaradtak a hírből. Mondjuk nem baj, manapság könnyű hozzájutni az információhoz, ha valakit érdekel.
Amúgy meg én az asztali procikat várom, és remélem, hogy a jövő ~ június tartható. Illetve az érdekelne, hogy vajon a win7 feladatkezelője miként fog megbirkózni a 2 (8) maggal.
-
leviske
veterán
Én, mint a PH! ilyen téren szakavatott tagja (
), erre a kérdésre annyival tudnék válaszolni, hogy mindenki mérje fel, hogy mire akarja használni a gépét. Ha a realitások talaján jár az ember, akkor már most is megvan a kellő teljesítmény minden szegmensben, ha az ember az igényeinek megfelelően válogat.
Esetleg netbook meg notebook fronton fog elég nagy kavarodást okozni a Fusion megjelenése, szóval ha ezek vásárlásán töri az ember az agyát, akkor érdemes lehet várni.
(#31) smkb: Azért 2012 a Llano-ra kissé túlzás, nem gondolod? Rengetegszer demóztak már a rendszeren, ha 2012-re akarnák tolni a gyártástechnológia miatt, akkor értelem szerűen eleve a Trinity-vel kezdene az architektúra (tehát nem tolnák, hanem egyszerűen törölnék a Llano-t), miután az is 32nm-re épül és már Bulldozer alapon. Az is szép nagy csúszás, hogy Q2-re el kellett tolni, mikor eredetileg még a Bobcat előtt be akarták mutatni, szóval szerintem tovább már nem fogják tolni.
És ha kicsit is hajlandó vagy ezt reálisan nézni, akkor látod, hogy most nem én nézem rózsaszín szemüvegen keresztül a dolgot, hanem Te nézed kissé borúsan.
(#60) Solten: Én azért a hűha de brutalitást nem látom, csak azt, hogy rendkívül okos felépítést választottak, ami számomra stratégiai szempontból kicsit az RV770-et idézi.
Ettől függetlenül, ha átlagfelhasználók alatt azokat értjük, akik neteznek, zenét hallgatnak, filmet néznek, MMO-val játszanak, azoknak tényleg bőven elég lesz a Llano is, de ettől még a Zambezinek lesz felvásárlói bázisa.
-
Solten
őstag
A Bulldozer brutalisnak igerkezik, ugy erzem hogy az "atlagusernek" boven eleg lesz a Llano teljesitmenye...
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Amíg az AMD hivatalosan állítja az előre beharangozott 2011 közepei startot, addig nem tudunk mit kezdeni a pletykákkal. Ezzel majd a pletykaoldalak törődnek. Az NV is hard launchot mondott a GTX 580-ra. Semmit sem tudunk kezdeni azokkal a pletykákkal, hogy alig 1000 kártya startolt. Ezért nem lett megírva, mert a hivatalos cáfolat egy kézzel fogható bizonyíték megjelenéséig túl erős a pletykák ellen. Ezt a hírt is a pletykaoldalakra hagyjuk.
Az NV csúszásokról nem én tehetek. Eléggé nyilvánvaló volt, hogy a szeptemberi összekókányolt kártya után lehetetlen tartani a decemberi startot. Ezért írtam a GF100 esetében 2010 elejét, és azon belül is inkább tavaszt. Tekintve, hogy április 12-én volt a termékstart nem tévedtem sokat.
Egyébként nem igaz, hogy a negatív Inteles pletykákat negatívan tüntetjük fel. A Z-s Atomos hírben irtunk az új Atom pletykált csúszásáról, de leírtam azt is, hogy kicsi a valószínűsége a Q4-es startnak, mert semmi olyan problémáról nincs hír, ami ezt eredményezni. Persze lehetséges, mivel az Intel nem cáfolta, de egyelőre inkább fals adatnak tekinteném, és ezt ugyanúgy a hírbe is leírtam. -
Srodney
senior tag
hááát most várjon az ember vagy ne várjon...örök kérdés az IT
világában....
-
leviske
veterán
A Komodo tulajdonképpen hibás Sepang lapkákra fog épülni egy-egy letiltott modullal, vagy az AMD 2012-től már külön chipeket pakol majd a szerver piacra és a PC felső-kategóriába?
Egyébként biztató tervek. Kíváncsi vagyok, hogy megfog-e látszani az Atom terjeszkedésén a Bobcat megjelenése, ahogy arra is, hogy Microsoft mennyire követi szemmel a Wichita és Krishna fejlesztéseit, miután azok már jelentősen segíthetik a Windows térnyerését a tableteken is, szóval, ha ezekhez mérten fejlesztik a Windows 8-at, akkor 2012-ben behozhatják a lemaradást, amit ebben és a következő évben elszenvednek.
@Abu: Az Apple akkor a melyik Fusion generáció idején frissíti majd úgy a termékskálát, hogy AMD kerül a MacBook-okba és iMac-ekbe? A Llano-val, vagy a Trinity-vel fognak kezdeni?
(#56) mrhitoshi: Azért előbb várd meg az árukat. Meglepne, ha 4 modulos változat tanyázna $300 alatt. Esetleg abban az esetben, ha nagyon beindul a CPU piacon az árverseny, akkor lehet...
A nagyközönségnek szerintem a továbbiakban is a 2 modul, azaz a 4 mag lesz ajánlva és ezt valószínűleg az árazással is kifogják fejezni.
-
mrhitoshi
veterán
A nevek tényleg borzasztók, de a cucc biztos jó lesz.
Viszont azt nem értem, hogy a Turks gyengébb lesz a 5770-nél ? mert az egyik képről ez vehető kimásik meg az, hogy ha jól értem akkor a Bulldozer megmarad CPU-nak, de 8 magja lesz, vagy nyolc szálon tud majd dolgozni, 4 fizikai maggal ?
-
freeapro
senior tag
ennyi hülye nevet kitalálni! Külön nevük lesz a platformoknak, az APU-knak, külön a benne található cpu és gpu verzióknak??? Ez egyszerűen megjegyezhetetlen.
-
lujó55
addikt
Eddig szinte csak intel cuccokkal foglalkoztam, de most nagy lépésre szánom el magam, mert egyre szimpatikusabb az AMD hozzáállása a fejlesztésekhez és a piac igényeihez is.
-
smkb
őstag
" lényeg, hogy neked megvan a napi kis szórakozásod így munka közben/helyett, és így mindenki boldog és elégedett mert mi is megkapjuk a napi hülyeség adagot amin jól szórakozunk.
"
Látod, már megérte
De a link legalább AMD hír volt egy AMD topicban! Azért ez elég ritka pl az Intel és NV topikokban, hogy ne menjen el 70%-ban AMD-s hozzászólásba
!
-
keIdor
titán
Jók lesznek ezek a cuccok úgy látom. A Llano nem semmi.
Megvan az ATi felvásárlás eredménye. -
Integra
titán
válasz
Keresztapper #42 üzenetére
nem soha rosszabbakat?
-
marcias
őstag
Egyébként, ha Q2-ben már kész termékek kellenek, akkor a gyártást mostanában kellene elkezdeni, és télen felfuttatni, nem? Ezzel hogy állhatnak?
Azért ahhoz egy kis korrekció nem árt, hogy a 6850 és a 6870 nem hozza az 5850 és az 5870 teljesítményét. Ettől függetlenül remek kártyák, mert olcsóbbak is az elődöknél.
-
Keresztapper
senior tag
Na! Ez már valami. Soha jobb híreket!
-
Oliverda
félisten
Igen, Árpád atyánk avagy az AMD-s ellensúly aki lerántja a leplet.
Az alaplapgyártóknak kevesebb rálátásuk van, hogy a GF gyártósorain éppen milyen a kihozatal. Tegnap erről is szó esett de te úgyis azt hiszed el meg reklámozod ami éppen a szájad íze szerinti így erre kár is további karaktereket pazarolni. A lényeg, hogy neked megvan a napi kis szórakozásod így munka közben/helyett, és így mindenki boldog és elégedett mert mi is megkapjuk a napi hülyeség adagot amin jól szórakozunk.
Blase19:
Elég ha megnézed, hogy hány SP-vel és mekkora lapkamérettel hozta a 6850 és a 6870 az 5850 és az 5870 teljesítményét.
zsigus: Az SB800-ban is benne van a LAN-hoz szükséges layer csak éppen drágább a hozzá tartozó PHY chip mintha egy teljes külön vezérlőt ültetnének egyetlen PCI-E sávra így tudtommal egyetlen gyártó sem használja ezt ki. Ezért ez nem túl nagy érvágás.
-
zsigus
őstag
A legkisebből pl. kivették a LAN-t, bár külső vezérlővel meg lehet oldani.
A többi ugyan az, és az asztali változatnál a LAN is benne van, csak mégis amikor ilyet olvasok akkor hirtelen felmerül bennem a korlátozottság érzése.
De nem csak emiatt hanem a teljesítmény miatt sem lenne rossz.
Mondjuk egy kétmagos 1,5Ghz-es Llano-t el tudnék képzelni egy Antec Fusion-ben.
PCIe sávok leginkább csak a hangkártyák/TV-tunnerek miatt vannak, ezek nem is hiányoznak.
Videokártyát egy Ontario HTPC-be teljesen felesleges rakni. (szerintem) -
smkb
őstag
Bizony... ahogy, te meg Abu az NV delayokra, failokra ugrotok
... valakinek erre is kell...nem minden olyan szép az AMD háza táján, mint ahogy itt mindig vetítve van... de ha AMD azt mondja, hogy jövő év Q2 még akkor is, ha az alaplapgyártók ellenkezőjét is állítják, vagyis, hogy vacak kihozatal a GF 32nm-es gépsorain, akkor biztosan úgy lesz... vagy nem... ki tudja? Pletyka... ez meg egy fórum... ahol mindeki hozzászólhat. Ez is egy hír, pont úgy, mint a negatív NV és Intel pletykák.
Az, hogy egy idejeta PH-n nem nagyon illik megjelentetni negtív AMD híreket, pletyiket, mert az AMD jó, szép, értünk van, és különben is kifogástalan munkát végeznek, az egy dolog...
Nem, nem végeznek. Ők sem.
Legalább a fórumban, topicokban legyen akkor szó ilyenről is...
-
nandon
tag
Özönlenek az AMD-s hírek...
Beérnek a cuccok!
-
zsigus
őstag
Arról lehet tudni valamit, hogy a Llano-hoz lesz e miniITX lap vagy sem?
Azt tudom, hogy Ontario-hoz lesz, de még erről nem hallottam pedig nem lenne rossz.
Multimédiában/alacsony fogyasztásban biztos erős lesz az Ontario de ahogy olvastam egy másik cikkben a hozzá tartozó chipset nem a "legfelszereltebb" (bár mondjuk az asztali változat még jó is).
Ráadásul videóteljesítményben is erősebb a Llano nagyon nagyon korlátozottan még talán valamelyest játékra is használható akár HTPC-ben TV-re kötve is. -
Az AMD ha végre processzorfronton is hozza azt amit VGA-n hoz akkor remek dolgokat tudna csinálni.Azt hiszem ez az árazásra is jó hatással lenne,mert végre az Intel erös konkurenciát kapna
-
Oliverda
félisten
Tegnap a hivatalos rendezvényükön (amiről ez a hír is szól) Q2-t mondott Rick Bergman, tehát nem kell félned, nyáron már vidáman szökellve és fütyörészve szaladhatsz majd a sarki PC boltba az új Llano procidért. Addig meg lehet tovább generálni a hype-ot.
...és igen, amit linkeltél az tegnap délelőtti a fenti infó pedig már késő esti.
Amúgy látom te előszeretettel vadászol az olyan cikkekre amiben szerepel az AMD és a delay szó is. Na de mindenkinek más okoz örömet.
"Vagyis 2012 előtt nem nagyon fog landolni a boltok polcain?"
Jó lesz az 2013-nak is akkor már inkább.
-
smkb
őstag
AMD Llano APU mass production reportedly delays to 2H11
Vagyis 2012 előtt nem nagyon fog landolni a boltok polcain?
-
TESCO-Zsömle
titán
Az a vicces, hogy mióta rápörögtek a "6 monitor + FullHD + 3D" témára, azóta egy HD6850-es bőven elég FullHD-re 4xAA-val a játékok 90%-ára.
Szvsz én valami ilyesmire nevezek be. Aztán ha kevés lesz, bedobok egy tesót. CF-be verik az 5970-est is, és a két kártya miatt a hűtés is halkabb.
2011 jó év lesz fejlesztésre.
-
Lacc88
senior tag
Oliverda !
Először jönnek a 4/8 Buldik ? Ahogy az i7 - 920 is van ? 4 tényleges mag és 8 szál ?
-
2012-re jól látom, hogy már csak integrált GPU-s asztali processzorok lesznek az akkori aktuális kínálatban?
én mondjuk nem bánom, de pár éven belül szerintem tényleg elbúcsúzhatunk a belépő szintű, sőt talán még a középkategóriás diszkrét videokártyáktól is. úgy képzelem, hogy azt mondják majd, az APU-s teljesítmény elég kell legyen egy átlagfelhasználónak, a vérpistikéknek pedig meghagyják a mindenkori csúcskategóriás diszkrét kártyákat a fullHD 8xFSAA-hoz - persze jó magas áron.
akárhogy is, érdekes idők elé nézünk, az biztos. nagy viták lesznek már előre látom.
ja most olvasom Oliverda kiemelését, akkor bocs, 2012-ben még nem jön el a vég.
mindenesetre tényleg félreérthető a táblázat.
-
Integra
titán
ehh, egy ilyen profi apu-s x vagy t thinkpad-et de szívesen látnék....
-
-
Móci
addikt
válasz
marositech #8 üzenetére
A Krishna se semmi azért.
-
marositech
senior tag
Atyaég micsoda nevek: bulldozer, bobcat...csak nem munkagépfétis megy náluk?
-
Oliverda
félisten
A "Komodo" még CPU lesz és nem APU.
“Komodo”
Market: Server and Performance Desktops
What is it? “Komodo” is AMD’s next generation CPU and is primarily intended for servers and high-performance desktops. “Komodo” will feature next-generation “Bulldozer” CPU cores and, in desktop PC platforms, is designed to couple with DirectX® 11 GPUs to provide enthusiast-level system performance. Planned for introduction: 2012“Trinity”
Market: Notebooks and Desktops
What is it? “Trinity” is AMD’s next generation APU and is primarily intended for mainstream and high-performance desktops and notebooks. “Trinity” will feature next-generation “Bulldozer” CPU cores and a DirectX® 11-capable GPU. Planned for introduction: 2012Először én is azt hittem, hogy APU lesz mert kissé félreérthető a roadmap első blikkre.
baraksumoron: Valószínűleg nem. Négymagos lesz a legkisebb. Kétmagos már csak a Llano-ból lesz (abból is csak letiltással) meg abból ami alatta lesz.
-
atti_2010
nagyúr
A Trinity nem lesz eldobandó.
-
baraksumoron
csendes tag
Ezekből a Bulldozer procikból készülnek 2 magos változatok?
-
tzsolesz
nagyúr
Az egyetlen lapkából álló rendszeren a DirectX 11-es API-t támogató The Lord of the Rings Online MMO futott, miközben az integrált grafikus mag a kiterjesztett kijelzőn egy Full HD felbontású filmet játszott le. Mindez bármiféle akadás nélkül történt, ráadásul a processzor kihasználtsága is csak a játék futásától növekedett meg.
Hoppá. Ez tetszett.
-
Joachim21
őstag
Nem lesz ez rossz, itt lenne már az ideje egy technológiai csatának "chipzilla és az alapítvány" között.
#1
Nehogy az a két chip ugyanaz(juniper) legyen más néven! -
Archer
őstag
"Az első negyedévben bemutatkozik a Turks és a Caicos kódnevű chip is, amelyek az árakra érzékeny felhasználókat célozzák meg." - Ez lehet a 6770?
Új hozzászólás Aktív témák
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- sellerbuyer: Milyen laptopot vegyek? Segítek: semmilyet!
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Autós topik
- Microsoft Outlook topic
- Xiaomi 15 - kicsi telefon nagy energiával
- Milyen autót vegyek?
- Samsung Galaxy S25 - végre van kicsi!
- YouTube
- További aktív témák...
- Eredeti Lenovo 300W töltők - ADL300SDC3A
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 mini 128GB Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3392, 94% Akkumulátor
- Akciós Windows 10 pro + Office 2019 professional plus csomag AZONNALI SZÁLLÍTÁS
- HUAWEI MateBook 13 2020 - Kijelző nélkül - I7-10510U - 16GB - 512GB SSD - Win11 - MAGYAR
- BESZÁMÍTÁS! Asus Prime H370 i5 8500 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3050 6GB Thermaltake V3 FSP 400W
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest