Aktív témák
-
Cat0606
tag
Hogy én is írjak valami pozitívat a TVNET-es szivatásról:
Szerettem volna a Ráday utcában levő albérletbe kábelnetet. Micsoda igények.
Vonalas telefont csak ezért nem akartam.
Háromszor jártam a Lehel úton, igaz, az egyik az én hülyeségem volt, kellet egy beleegyezés a főbérlőtől.
Megkérdezték, hogy van-e kábetv. Mondtam van, mert nézem. Később kiderült, hogy kábel is van, tv is van, csatornák is vannak, csak előfizetés nincs, kössem meg, akkor tudnak Internetet bekötni.
El BakátsTV-hez, 12e Ft belépési díj. Király, mindegy, csak legyen net.
Majd hívnak ám, hogy technikai okok miatt nem tudják bekötni a kábelnetet, de ilyen meg olyan ADSL-t ajánlanak, ha van telefonvonlam. De nincs. Sebaj, azt is el tudják intézni, stb.
Szóval mevárták még kicsengetek egy kisebb kézpénzösszeget és utána közölték, hogy sajnos műszaki okok miatt nem lehetséges.
Én úgy gondolnám, ha vállalok valamit, akkor mielőtt aláiratom a szerződést, megnézem, hogy tudom-e egyáltalán teljesíteni amit elvállaltam.
Az, hogy mi a technikai ok, csak egy-két hetes huzavona, faxváltás, miegymás után tudtam meg, persze nem a TVNET-től.
Szóval eddigi rövid életem során még ekkora szivatásban nem részesültem.
Soha többet TVNET, de még a környéke sem. Komolytalan. -
Lala6
addikt
Egyrejobb körvonalazódik bennem is, hogy nem lesz ebből semmi...
Ma reggel küldtem egy mail-t nekik, amiben leírtam mindent az elejétől fogva. Válasz még nem jött rá, csak egy automata üzenet, hogy megkapták és felvették a hibát.
Voltak ma itt a T-COM-tól. Csak felcsengettek, hogy az elosztóhoz engedjem be őket, fel nem jöttek.
A DSL led továbbra is sötét... -
Yokozuna
csendes tag
Sziasztok!
Én február közepé kötöttem velük szerződést, azóta semmi...Heti minimum 2-3 alkalommal hívom őket, mindig azt mondják már csak pár nap. A 70. napnál járok és láss csodát, küldtek egy újabb szerződést a mostani dátummal.
Nem tudom mit akarnak, de jó vége nem lesz az tuti... -
cecko13
tag
pár szó a tvnet ADSL3G -s huzavonámról:
mióta megvan a modem 4-szer hívtam őket, hogy nem megy... amikor elhoztam a modemet azt mondták él már a kapcsolat...
minden hívásnál azt mondták szólnak a rendszergazdának nézzen utána... és másnap visszahívnak... de nem ,sőt azt is le akarták tagadni hogy már többször reklamáltam...
múlt hét pénteken begurultam, közöltem velük azonnal beszélni akarok a felettesükkel, vagy megyek a sajtóhoz...
láss csodát 1 óra múlva személyesen hívott a főnök. Közöltem a problémát, erre azt a választ
kaptam, hogy 18-án ( szerda volt ) jelzett vissza a T-com, hogy a hurokátengedés megtörtént... érdekes, nekem azt mondták ez már 2 hete megvolt, azért mehettem a modemért! Na mindegy azt ígérte a szerelők hétfőig utánnanéznek a központban mi lehet a baj, ha ott nem találnak kijönnek!
Mondtam rendben max keddig van idejük bármit csinálni, addig várok és várom a hívását, hogy történt-e valami vagy jönnek..
Ha nem változik semmi, és még arra se méltat, hogy visszahívjon mindent megteszek, hogy lejárassam ezt a sz*rt amit 3G-nek hívnak..
1. feljelentem őket a fogyasztóvédelmi főfelügyeletnél a vásárlók megtévesztéséért és szerződésszegésért ( ugyanis max 60 nap van a szerződésemben.. ami ma járt le )
2. van ismerős egy kereskedelmi csatornánál + pár újságnál... meglátjuk tehetünk-e valamit
Csak ennyit akartam... -
Calogero
addikt
válasz
luciferk
#293
üzenetére
Most már nekem is jó, bent piszkáltak a rendszerrel
....Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2006. áprilisában ügyfeleink e-mail tárhelyét 15 Mbájtról-ről 50 Mbájtra-re emeltük! Így lényegesen több, nagyterjedelmű üzenet kezelésére és tárolására nyílik mód, illetve egy esetleges hosszabb utazás esetén sem telik meg az elektronikus postaláda...... -
Calogero
addikt
Nálatok is betegeskedik a tvnetes levelezés?
-
happy_harry
csendes tag
Én is ugyanígy várok, ez van.... Megtévesztés rulez.

-
samprass
tag
én is feb 20-a körül szerződtem,
azt mondták, hogy április 1-től várható, hogy
hívnak: menjek a modemért...
még nem hívtak, még türelmes vagyok.
a szerződést még nem néztem. mi van benne írva erről? -
cecko13
tag
válasz
Pufokaboka
#288
üzenetére
ma hívtam őket! még mindig nem történt meg a hurokátengedés!!
Erre a csávó azt mondja a szerződés leadásától kb 1-2 hét max mire ez megtörténik!
Azt hittem leszakad a pofám... akkor mi a szarra várok már majdnem másfél hónapja???
Pedig sárga területben vagyok! -
cecko13
tag
válasz
Pufokaboka
#286
üzenetére
én ugyan ebben a cipőben járok... február 20-án vittem be az aláírt szerződést azótasemmi!
arra hivatkoztak amikor telefonáltam, hogy a T-com még nem adta át a hálozatot a hurokátkötéshez. Szerintük ennek utolsó határideje 03.31. És onnantól kezdődik a 30 nap amit a kiépítésre vállaltak! Hiszem ha látom!!! -
Pufokaboka
tag
Sziasztok!
Mindenki, aki a TVNET-től ADSL3G szolgáltatást szeretne rendelni, az készüljön fel rá, hogy a honlapon fent lévő infók nagy része átverés, hazugság, ahogy tetszik. Egy hónappal ezelőtt rendeltem meg tőlik az ADSL3G szolgáltatást a IX. ker-ben. Akkor a honlap tanúsága szerinte az a terület I. ütemnek számított (vagyis ott a szolgáltatás elérhető). Voltam benn személyesen is, azt mondták, hogy márc 31-éig bekötik. Gondoltam is, hogy 1 hónap sok, de olyan biztosan állították, hogy gondoltam adok nekik időt. Hívogatom őket a héten, hogy mi van, hol a net. Voltak szivesek közölni, hogy MÉG BE SEM KÖLTÖZTEK A KÖZPONTBA ebben a keületben, várjak április végéig. ???????!!!!! Kicsit fel voltam háborodva, hogy ezt mégis hogy gondolják, egy hónapja még azt hazudták, hogy elérhető a szolgáltatás, most meg kiderül, hogy nem. Azt már nem is említem, hogy folyamatosan ígérték, hogy majd visszahívnak és ha kitalálták, hogy hogyan hidaljam át ezt az időszakot, de persze nem tették meg. Az itt leírtaknak bárki utánanézhet, csak azért írtam, hogy tudátok ti is, milyen KOMOLYTALAN, HAZÚG CÉG a TvNet. Én a továbbiakban nem kívánok tőlük semmilyen szolgáltatást igénybe venni és a fogyasztóvidelmisekhez fogok fordulni, mert szerintem ez kimeríti a ''fogyasztó megtévesztése'' fogalmat.
Mindenkinek sok szerencsét a szolgáltatóválasztáshoz. -
VÁMpír
aktív tag
Milyen számkombinációt kell megjátszani a telefonon ha kezelővel akarok beszélni és nem a géphangot hallgatni, hogy hogyan működik az adsl?
[Szerkesztve] -
raver
aktív tag
válasz
shabbarulez
#275
üzenetére
Hi
Tehát ha jól értem, ha első adsl, akkor a 2.ütem árai vonatkoznak rám max1 évig.
Utána pedíg a 2. ütem lesz az érvényes.
Jól értem???? -
ActionMan
tag
Korábban már kíváncsiságból olvasgattam a topicot, meg némileg érintett is vagyok és a nagyon negaítv véleményeket akkor sem tudtam hova tenni.
Én összességében meg vagyok elégedve velük.
A letöltés mindig fullos. Néhányszor szakadt csak meg (érdekes, hogy kizárólag DC-zés közben).
Packetloss az elég durván hangzik, én semmi ilyet nem tapasztaltam.
Kimaradás kb. 2 alkalommal volt 1 év alatt, kb. 10-20 percre. Belefér.
Pinggel bajban vagyok, mert nem tudom, hogy mi számít jónak. COD2-ben olyan 40-50-es pingem van általában és más játékokban sem tapasztaltam semmi negatívat.
A #203, #205 pont a TVnet mellett van, vagy inkább a t-com ellen
, a többi pedig két ember véleménye, akiknek valamiért nem jött be. -
lesaux
veterán
válasz
ActionMan
#280
üzenetére
Olvass bele ebbe a topicba vagy az ADSL 3G-s topicba, ótvarozza mindenki, magas a ping meg a choke (bár ez nem tudom, mit jelent), és gyakran szakad.
Szerk.: ebben a topicban többek között a 203., 205., 209., 212., 220., 222. hozzászólás. A 3G-s topicban nem találom, akkor úgy látszik, másik topicban olcsózták a TVNetet.
[Szerkesztve] -
lesaux
veterán
Ha egy TVNet-felhasználó pár órára kölcsön tudná adni a felhasználónevét és jelszavát, nagyon boldog lennék, le tudnám tesztelni, hogy jó lesz-e nálunk a szolgáltatásuk.
Az internetet addig neked se kell nélkülöznöd, mert ugyanazzal a loginnal több helyen is felenged. Ha meg valami gebasz van, felhívsz, és abban a percben abbahagyom a netezést.
Ha valaki akar segíteni, küldjön privátot.
köszi. -
shabbarulez
őstag
válasz
zolilaoce
#274
üzenetére
A tvnet oldalán a fontos tudnivalók leírások közül rád a II. ütem nincs ADSL-em rész vonatkozik. Ekkor az átmeneti időszakra kapsz egy ''hagyományos'' fatávtól viszontértékesített tvnet ADSL előfizetést. Ennek az ára kedvezményesebb lesz mert ezzel is próbálják a 3G-ra csábítani az előfizetőket. Az első fél évben ezt a kedvezményes árat fizeted maximum 1 évig, 6 hónap után pedig a 3G szerződésnek megfelelőt. A fél éves átmeneti időszak alatt elitézik az átálláshoz szükséges adminisztratív dolgokat, így a tényleges átkötés már viszonylag rövid kieséssel fog lezajlani.
Az átmenetileg biztosított ''hagyományos'' fatáv ADSL egy sima szereled magad csomag. Ami mellé egy modemet kell venni és azt otthon saját magadnak üzembe helyezni a mellékelt szerelési útmutató alapján. Pénzért lehet kérni szakember segítségét ha nagyon nem megy.
Ha idővel 6-12 hónapon belül, elkészülnek a II. ütem fejlesztései akkor a szolgáltató a telefonközpontban át fogja kötni a fatáv eszközéről a saját eszközére a telefonvonalad ADSL kapcsolódását, és onnantól már az ADSL3G szolgáltatást fogod kapni. -
zolilaoce
tag
válasz
shabbarulez
#272
üzenetére
Szia!
Abban tudsz segíteni, hogy maga az ADSL bekötés, hogy működik? Mert ha megrendelem a 3G-t egy ideig kedvezményes ADSL-t szolgáltatnak, de nálam még egyáltalán nem volt ADSL! Az ügyfélszolgálatos csaj csak annyit tudott mondani, hogy meg kell akkor rendelnem egy modemet. Ez eddig rendben van, de a bekötés, hogy működik, van valami szereld magad csomag vagy mi?
Köszi -
zolilaoce
tag
Igazad van, tényleg fel vannak tüntetve!
köszi -
shabbarulez
őstag
válasz
zolilaoce
#271
üzenetére
Minden adatot megtalálsz az oldalukon. A feltöltési sebességeket is akár garantált minimum akár maximum értékre. A bekötés menetének leírása is igen részletesen megfogalmazva megtalálható az oldalukon. Egy telefonszám alapján történő keresés és térkép is van. Szóval mint megtalálsz amit kérdeztél.
Mellesleg van az ADSL3G-nek külön topicja is: [link] -
zolilaoce
tag
Sziasztok!
Tudtok valamit az ADSL3G-ről?VIII. kerben lehet egyáltalán valami?
Nem tudjátok hogy milyenek a feltöltési sebességek, mert azok nincsenek feltüntetve a TVNet oldalán?
Köszi -
válasz
viharhozo
#269
üzenetére
Hali!
A TVNET-tel teljesen meg vagyok elégedve. Kedves, segítőkész, türelmes szolgáltató.
A letöltési irány pár kilobit híján fullos (bőven az elfogadható határon belül van).
Kb: ~370-380KB/s lefelé stabilan.
Felfelé már kicsit más a helyzet: itt ugye elvileg 48-nak kéne lennie, de csak ~42-43KB/s körül jön.
Ez egyártelműen a matáv sara, mert szar profilt állított be, most velük hadakozom.
Jah amúgy még egy jóhír: most jött az első számla, és látom, hogy a már nem is 12.300 a havidíjom hanem csak 11.800 az ÁFa csökkenés miatt
Eddig 12990-et fizettem a 2 megás T-online DSL-ért, most meg 11.800 a 3 megáért
Szóval minden oké.
Viszont webtár egy mega sem jár, ezzel számolj ha fontos Neked.
(emial-ből viszont elég sok)
Üdv:
Dchard -
Hali!
Nos megmértem a T-online-os hozzáféréssel is a vonali sebességet:
Pontosan amire számítottam:
A sávszélességek szinte kbitre pontosan megegyeznek, egyedül a ping értékek valamivel rosszabbak (2-3ms).
Azt hiszem telefonálni fogok a matávnak, hogy ha már lehúztak rólam 4 rongy profilállítási díjat, akkor kalibrálják pontosan a dolgot, mert így közel 10, de minimum 8KB/s-ot elcsalnak a feltöltési ágból.
Modnjuk az könnyen előfordulhat, hogy a vonali minőség, vagy a 4 éves Simenes Xpresslink modem az oka mindennek.
Egyébként teljesen stabil a kapcsolat mindkét irányba.
Beszámolok, hogy mit sikerült elérni.
Dchard -
Üdv!
No, ahogy ígértem, most újra írok:
Ha nem is 8 nap alatt, de kiesésmentesen megtörtént a szolgáltató váltás, és a sávszélesség bővítés.
Régen a T-online-nál 12.900HUF-ot fizettem 2 megabitért, most 12.300-at fizetek a TVNET-nél 3 Megabitért.
Akkor térjünk át a lényegi dolgokra:
1. Sávszélesség:
Az elvárásaimnak nagyjából megfelelő eredmény született:
A névleges értékek: 3008 / 384 kbit/s.
A gyakorlatban mért értékek (FTP):
letöltés: 2984 kbit/s (~375 KB/s stabil)
Feltöltés: 340-378 kbit/s (~41-44KB/s átlag stabil) <-- talán erre lehetne még kicsit gyúrni.
2. Traceroute:
A korábban már általatok tapasztaltak vannak érvényben, vagyis a második HOP a:
loopback-0.apollo-2.gw.tvnet.hu [195.38.98.67] cím.
És a tracert nem fut le végig, hanem a 5-6-os HOP után timeout-ol.
Ellenben külső címek pingelése tökéletesen rendben van, és ennyi elég is.
3. Ping
Nálam a www.bix.hu oldal ping ideje ~12-14ms, ami jobb, mint a t-online-nál volt (16-17ms).
Elvégzem ugyan ezeket a mréseket egy T-online-os hozzáféréssel is, meglátjuk mi lesz az eredmény.
Üdv:
Dchard -
Hali!
Nekem napokon belül 3Megabites TVNET ADSL-em lesz.
Jelenleg a 2Megabitért fizetek valamivel többet (br.12.990), mint amennyiért a TVNET-nél 3Megabitem lesz (br.12.300).
Jelenleg egy közel 4 éves Siemens XPressLink modemen tolom a 2Megabitet hibátlanul, fullos le/feltöltéssel kíváncsi leszek mit hoz majd cucc 3 megabiten, bár főleg a feltöltés érdekel, ezért is váltottam.
Van tartalékban egy T-online-os accountom, szóval ha bármi gáz lesz, ki tudom majd deríteni, hogy hol a hiba, bár úgy néz ki csak egy embernél fordult elő komolyabb hiba, ahogy a fórumot olvastam. Ehhez képest a T-online-nak sokkal rosszabbak a mutatói (persze nagyobb a felhasználói tábora is).
Sokat leveleztem a TVNET-tel, és mindig még aznap válaszoltak, nagyon kedvesek és segítőkészek.
Szóval valamikor a jövő héten meglesz az átállás, akkor visszatérek konkrét mérésekkel.
Üdv:
Dchard -
LKW
aktív tag
A T-sz@r,és az ADSL szolgáltatók között kötött, a régi előfizetőkre vonatkozó szerződés miatt rágtam be. Ezek szerint csak az új előfizetőknek adnak kedvezményeket, a régieknek meg semmit. Pedig nekünk is lejárt már a szerződésünk.
Én bosszúból visszamentem a Chelloóhoz. A telefonomat is átvittem.
Undoritó a T-Com viselkedése, és érthetetlen.
Mindent az új előfizetőkért. A régieket meg elvesztik. A UPC meg röhög.
-
szupi
tag
sziasztok,
augusztus óta van tvnet adsl-em, 1mb. Hatvanban lakom.
2 hete vettem egy új gépet (asus a8n sli deluxe, amd 64 3500+, 1g ram, stb...)
huztam ra egy rendszert, regi particiora, de formazva persze... install utan egybol virusirtas (legalabb 5 fele progival neztem meg, szal a problemam ezen oldala kilove...)
szoval a gondom az, hogy irdatlan a savszelessegem... gyenge. az adsl@test -es 192.168.9.1 -es adsl sebességteszt tegnapi erdeményei:
első mérés:
down ~1600kbit/s
up ~130 kbit/s
második mérés:
down ~800kb/s
up 118 kb/s
további webes (éles tárcsa után) tesztek eredménye 2-400 kbit/s, ami iszonyat... pl CS-ben 120-180-as a pingem, mig ugyanilyen csomaggal rendelkezonek (1m tvnet adsl) 20-40-es pingje van.
1 hete felhivtam oket, hogy ez nem palya: ok, csinaljak tesztet, kuldjem el nekik, ok elkuldik a matavnak, matav visszajelez nekik, ok meg nekem. ez utan 2-3 nap elteltevel irtam megint, hogy semmi valtozas. csinaltak egy port-resetet... semmi. mult szombaton kijott tékomos ficko, laptopot radugta a vonalra, adsl@test, ott 5-10%-kal volt gyengebb, mint aminek alapesetben lennie kell. A ficko mondta, hogy most 6-7-en allnak at vmi uj rendszerre, kimaradas lesz, de utana javulni fog + modemet csereltunk a tre feher kutyu helyett adott egy dlinket. tegnap este ujra probaltam, eredmenyek lasd fent.
amator vagyok, de ugy gondolom, ha nem is nezzuk, hogy az elso es masodik adsl@test-es meres kozott 100%-os difi van, hanem az 1024-hez kepesti 800at veszem, akkor is latvanyos, hogy vmi nem stimmel, ingadozik nagyokat...
igazabol a 800-zal is kiegyeznek, de elesben ez 200-400at jelent, es CSzni is jo lenne...
Amit tudtam, szoftveres - hardveres dolgot megtettem... virus nincs, kartevo nincs, azota ujrahuztam megint winfost, 3 kulonbozo halokartyat probaltam ki, integraltat, es nemintegraltat.. (bar az alaplapi - lasd fent - gigas eternetre nem igazan panaszkodott senki...)
nincs vmi otletetek? el vagyok keseredve... persze megint irtam nekik... hogy semmi valtozas...
[Szerkesztve] -
bogel
tag
válasz
cyberjohn_
#260
üzenetére
Location: Budapest
Diagnose: Ma nem működött/tek TVNET ADSL DNS szervere(i) este 8-ig.
Remélem jobb lesz ezután
-
cyberjohn_
tag
1 napja nincs TVNET ADSL-em!
Állítólag rendszer fejlesztenek.
Nyíregyházán van földrajzilag a dolog. -
hko
csendes tag
Sziasztok!
Van valakinek esetleg a IX. kerültei kábeltévés szolgáltatásról tapasztalata?
Csak mert jelenleg ADSL-em van, de mivel szeretnénk lemondani a zsinóros telefonunkat, másik internet előfizetés kéne és ez az egy alternatíva van.
Én réggebben már voltam náluk, kb 3 évig, ezalatt az idő alatt folyamatosan egyre rosszabb lett a szolgáltatás minősége, a végén már igazán felháborító volt. Úgyhogy nagyon félek visszamenni, jó lenne ha valaki tudna mondani pár szót a szolgáltatás jelenlegi minőségéről.
[Szerkesztve] -
kgyuri
tag
Hali!
Valakinek esetleg mostanában jár le a tvnet adsl 1 éves hűség (nov.1-dec.20-ig)??
Mert kiváncsi lennék mint ajánl a tvnet jelenleg , ha hosszabítani szeretne az ügyfél?
Határozatlan lesz a szerződés vagy újabb 1 évet kell aláírni, de kérdés , hogy milyen áron?
Gyuri -
WuDu
tag
A tököm kivan a TVNETtel

Pénteken lekötöttek díjtartozás miatt, mondom jo, ügyfélszolgálat felhív, aszongya a gyerek, hogy hát náluk 28k tartozásom van
Mondom nemrossz, de szerintem csak az ehavi, mert ittvannak a befizetések elöttem. A válasz faxoljam fel és akkor majd visszakötnek. Ugye ezt csak hetfőn lehet megtenni, mert hétvégén nem dolgozik a kutya se, agy hétfőn elfaxolok mindent. Este hívom, hogy csókolom, fax ment, de nincs netem, a gyerek aztmondja, hoyg hat itt nincs fax, de hisz nekem és saját feleősségére visszaköt, de küldem el mailben majd a csekkeket, és majd jön a visszakötési büntiről egy 4.000.- csekk.
Eh, mondon ezt mire fel, erre a válasz, mert 30 napon túli tartozásom van a rendszer szerint.
A poén, hogy egy csekkel csúsztam ennyit, de még azt is a nyár közepén, ráadásul azért, mert a köv. havi csekket fizettem be véletlenül, mert az eltűnt és csak később került a kezembe.
Másnap írok a support-ra, és odabiggyesztem, hogy a díjtartozásra a felszólítás nem érkezett meg, szal a visszakötési díjat ha lehet ahaggyuk, a válasz rövid és tömör volt: '' A visszakötési díjtól nem tekintünk el''.
Szerintetek mi legyen a köv lépés? Most irok nekik, hogy az ASZF-ben ingyenes számlavezetési másolatot kérhetek, azt ki is fogom kérni. Amugy ahogy olvasgattam, van benne egy olyan szép pont, hogy ha 48 óráig nincs netem, akkor ingyenes a hónap, ez arra is vonatkozik, amikor ISP váltást nem jelentették le és emiatt a Matav lekötött, és egy hétbe telt mire megértettem velük, hogy csak ISP váltás volt? -
psybu
csendes tag
na képzeld, csoda történt! (lekopogom..) szereztem egy axelerós akuntot havertól, ahogy javasoltad, de gondoltam az axelerós mérés előtt referenciának megmérem ezt a tvnetest is a netbródkasztingon. és mit látok? másfél hónap után először stabil 190kbit az upload, ráadásul csúcsidőben!
a download mondjuk még mindig csak 1.7-1.8 mbit környékén rezeg, de már ez is óriási előrelépés!
néztem bix statot, szerdán dél körül valamit bütykölhettek a srácok.. (lehet, beállították a netbroadcasting.com felé menő csomagok prioritását maximumra
) -
c41r0^
őstag
ezért mondom, hogy ki kéne vizsgálni mindent...azért zárom ki a TVNet-et, mint hibást, mert ha ugyanazok a szerverek szolgáltatják az elérésedet, mint pl. az enyémnek, akkor a szolgáltató hibája nem lehet a dolog, a többi probléma pedig már a Matávra vonatkozik, hiszen ők állítanak be mindent..a szolgáltató csak biztosít egy accountot a hálózatára, biztosít egy átjárót, biztosít 2 DNS szervert, biztosít sávszélességet a routerén keresztül, ami a BIX-hez csatlakozik...szval egyazon ''felszerelést'' használunk, de Neked mégsem jó...sztem Matáv a ludas...bocsánat T-Com...méghozzá a vonal minőségével lehet valami baj, vagy terhelt csomópontra kerültél..mittomén...vagy lokális probléma (hálókártya, vírus, ami ''kitömi'' a upload-vonalad, adsl-bridge, router, nemtom...)
tényleg kérj kölcsön egy más ISP accountot valami havertól, és kiderül -
psybu
csendes tag
nem értem, mi alapján sikerült kizárnod a tvnetet, szerintem a fentiek éppen azt teszik egyértelművé, hogy csak náluk lehet a hiba, hiszen megy a matáv adsl-teszt oldal. (és ha az a tény, hogy tvnet előtt minden jó volt nem is, ez kizár minden vírus, splitter, modem, rúter hiba jellegű feltételezést, pláne hogy a saját szakijuk is a konfigomtól függetlenül hasonló eredményre jutott) lehet a dslam és a tvnet közötti részen a hiba, bár nemtom pontosan, hogy ez hogy néz ki, és hogy ez a rész kihez tartozik. tudtommal a szolgáltatóváltás mindig is csak egy szoftveres beállítás volt, a leszerelés/felszerelés csak bürokratikus herce-hurca volt, effektív szerelgetést nem végeztek. (bár most, hogy visszagondolok, valamit állítgathattak, mert ''felszerelés'' után elment a telefonvonal, úgy kellett visszareklamálni
röhej ez az egész.. -
psybu
csendes tag
válasz
shabbarulez
#251
üzenetére
matáv adsl-teszt oldal tökéletesen muzsikál, csak a tvnet gázos.
asszem, írtam, hogy volt kint tvnetes figura is méricskélni a nótbukjával, sajnos pont egy reggeli időpontban, amikor viszonylag jó volt a szolgáltatás.. még a 16k-t is elérte a feltöltési sebesség!
de azóta sem jeleztek vissza semmit. -
shabbarulez
őstag
Ha van egy jó ismerősöd aki megbízik bennek és neki másik szolgálatónál van accountja akkor ez elég gyorsan kideríthető. Fellépsz a másik accounttal és ha úgy minden megjavul akkor egyértelműen tvnet, ha minden marad akkor pedig fatáv, vagy saját router vagy saját gépek. Utóbbi kettőt úgy érdemez kizárni hogy a routert kiveszed a folyamatból, gépeken meg körül sasolsz egy tűzfal proggyval ami szépen szálanként kiírja ki mit forgalmaz van e közöttük valami gyanus.
-
c41r0^
őstag
Minden technikai feltételt megtartottak a MATÁV felől, míg átmentél a TVNet-hez a régi szolgáltatódtól (splitter, központban ADSL-re kapcsolva a vonal) ? Mert ha valamit közben elállítottak, majd visszaállították, akkor lehet, hogy ott van a bibi. A sötétben tapogatózunk...de szvsz ki kéne hívni valami szakembert, hogy ránézzen.
-
c41r0^
őstag
válasz
shabbarulez
#247
üzenetére
persze, ez mind OK, amit írsz, én is így gondoltam, nekem nincs is gond a kapcsolatommal, hanem a kollégának van
valószínűleg 2 gateway van, mert van egy backup vonal is (100Mbit-es) a TVNet-nek, de az apollo szolgálja ki alapesetben a usereket
abban tud-e valaki segíteni a kollégának, hogy mitől lehet rossz a nete, mert a hibásak listájából a TVNet, mint szolgáltató sztem ki van zárva...szerintem a T-Com lehet a ludas valamiben, áköthettek valamit... -
shabbarulez
őstag
Szerintem jobban jársz ha inkább egy olyan külföldi szerverről töltesz ahol tudható hogy nem a szerver a szűk keresztmetszet. Pl. M$ ezen szerveréről eddig még csak 1x volt problémám az évek során azt is hamar orvosolták, szóval itt jellemzően stabilan lehet max sebességel tölteni.
Bővebben: link -
shabbarulez
őstag
Ez a második dns tőlem is megy:
1 <1 ms <1 ms <1 ms spool62-94-gw.gatesgroup.hu [195.56.192.94]
2 <1 ms <1 ms <1 ms 213.157.180.193
3 1 ms 1 ms 1 ms fastethernet1-0.VHCisco.gw.tvnet.hu [193.188.137
.37]
4 1 ms <1 ms <1 ms legba.tvnet.hu [195.38.96.20]
Szerintem sok gw szervere nem lehet TvNetnet, lehet csak ez az egy van, bár redundancia képpen illendő lenne hogy minimum kettő legyen. Az hogy a gw mögött mi történik azt már Tvnet sem látja csak a telco, onnantól az már az ő hálózata. A Tvnet csak onnantól látja a usereket ahol központilag fatáv átadja az összes user végpontját. A fatáv hálózati szakasz meg akár igen hosszú is lehet, pl. egy Zalaegerszegi user esetén míg lejut az adat Budapestről a fatáv gerinchálózatán, onnan el a legközelebbi telefonközpontba a DSLAM-ig, onnan tovább az előfizető telefonvonalán a modemig és tovább a gépedre az elég hosszú szakasz. -
shabbarulez
őstag
''blokkol az elsődleges ns? durva lenne. nekem sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy rosszul van route-olva ezen az apollón, és elkeveredik a csomag.''
Az ICMP csomagokat blokkolják nem a névfeloldásokat. Ez szinte minden szolgáltatónál egy bevett eljárás. Hogy az IW-től megy az nagy valószínűséggel rés a pajzson. Talán a TVNet rendszergazdájának IW-s ADSL-e van otthon és hogy lássa mi a pálya ezt a tartományt szabadon hagyta.
Tőlem pl. így néz ki:
tracert 195.38.97.1
1 1 ms <1 ms <1 ms spool62-94-gw.gatesgroup.hu [195.56.192.94]
2 <1 ms <1 ms <1 ms 213.157.180.193
3 1 ms 1 ms 2 ms fastethernet1-0.VHCisco.gw.tvnet.hu [193.188.137
.37]
4 * * * A kérésre nem érkezett válasz a határidőn belül.
5 ^C -
c41r0^
őstag
ezt az útvonalkövetést Interware-es haverod csinálta?
hm...lehet, hogy az elsődleges DNS-t külső hálóról lehet tracert-elni, belülről (TVNet-es hálóról) meg nem...bár hogy miért/ill. hogyan lehet ez, azt nemtom...
mindenesetre a másodlagos DNS-t tudom tracertelni (195.38.96.20), és a névfeloldással sincs semmi baj az ég egy adta világon, és ez a lényeg
szóval mivel én is ugyanazon a gateway-en csatlakozom, mint Te, ezért csakis a vonalkiépítéssel lehet gondod...nem a fizikai kábel a rossz, mert említetted, hogy más netszolgáltatónál nem volt gond
És itt jön be a Matáv...mi van, ha a TVNet-es megrendelésed után ők a központba téged máshova dugtak, mint ahol eddig voltál, mondjuk áttettek valami távolabbi központra, vagy csak túlterheltebb csomópontra...szvsz a gond a Matávnál lesz, mert ők a központban kapcsolják át a vonalat ADSL-kompatibilissá, és ki tudja, mit kavartak a vonaladdal
sajnos nem tudom, hogy milyen lehetőségei vannak a Matávnak ilyenkor, mert nem ismerem a fizikai felépítését meg a menetét ezeknek a dolgoknak -
psybu
csendes tag
akkor most figyelj:
traceroute to 195.38.97.1 (195.38.97.1), 30 hops max, 38 byte packets
1 192.168.1.10 (192.168.1.10) 0.281 ms 0.282 ms 0.174 ms
2 caracas.adsl.interware.hu (195.70.32.10) 18.251 ms 17.287 ms 20.412 ms
3 GE-V20.core0.interware.hu (195.70.32.14) 15.891 ms 17.628 ms 16.587 ms
4 ge2-2.osr1-vhugo.net.telekom.hu (145.236.89.197) 19.326 ms 16.752 ms 15.8 43 ms
5 * * *
6 user-dns.tvnet.hu (195.38.97.1) 17.884 ms 16.383 ms 18.188 ms
Side_
> Ez a netbroadcasting nagíon nem mérvadó, mert ahányszor lefuttatom,
> mindíg mást mutat.
hát pedig kapaszkodj meg: ilyen a külföldi kapcsolatod. -
c41r0^
őstag
na tök ugyanaz a csomagok útvonala, mint a te hozzászólásodban, ilyen sorrendben:
loopback-0.apollo
vlan6.HardCore
ha az elsődleges DNS szervert tracertolom, akkor a loopback-0.apollo után nekem is timeoutol, ami annyit jelent, hogy a tűzfal eldobja a traceroute csomagokat, ennyi...
[Szerkesztve] -
Side_
aktív tag
Ez a netbroadcasting nagíon nem mérvadó, mert ahányszor lefuttatom, mindíg mást mutat. Most pl.:400/70. Pedig igazából a mostani netem az olyan 3000/384 lehet. - ami valójában ugye kb 380/50 körüli kbps-ben. És ezt tudja is!!!
Úgyhogy netbroadcasting XAR.
Egyébként én 768/192 vagy mennyiről indultam, aztán abból lett 1500/384helyett 1500/256 és abból meg 3000/768(vagy 512) helyett 3000/384
Ja, most néztem, tök normális, hogy csak 384 az upom...de ez talán elég is.
Dég a dl-t se nagyon tudom kihasználni.
[Szerkesztve] -
psybu
csendes tag
hát én ehhez az érdekes loopback-0.apollóhoz kapcsolódom..
> tracert index.hu
Tracing route to index.hu [217.20.131.2]
over a maximum of 30 hops:
1 <1 ms <1 ms 1 ms 192.168.1.1
2 24 ms 14 ms 53 ms loopback-0.apollo.gw.tvnet.hu [195.38.98.66]
3 15 ms 20 ms * vlan6.HardCore.gw.tvnet.hu [195.38.98.34]
4 53 ms 16 ms 18 ms GE-V30.core0.interware.hu [193.188.137.25]
5 27 ms 13 ms 16 ms ldir-loopback.index.hu [217.20.131.2]
Trace complete.
(itt megint sikerült tájmáutolnia a hardcore-ig)
> ez csak annyit jelent, hogy az az állomás, ameddig eljutottál még átengedi a
> traceroute csomagokat...ezután pedig a tűzfal blokkolja
blokkol az elsődleges ns?
durva lenne. nekem sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy rosszul van route-olva ezen az apollón, és elkeveredik a csomag.
na közben megkértem egy havert, hogy nézze meg, interver felől elérhető a 195.38.97.1...
és van egy sanda gyanúm, hogy tőled is menni fog.. (feltéve, hogy más szerverhez csatlakozol, ami valószínű, hogyha valóban nem gázos a kapcsolatod) -
c41r0^
őstag
ez csak annyit jelent, hogy az az állomás, ameddig eljutottál még átengedi a traceroute csomagokat...ezután pedig a tűzfal blokkolja
hát valószínűleg minden ügyfél a gigabit-49.HardCore.gw.tvnet.hu hostnevű, 193.188.137.67 IP-jű gatewayre csatlakozik, legalábbis ő van megnevezve az 1Gbit/sec-es kapcsolat routerének a BIX-nél -
psybu
csendes tag
válasz
cyberjohn_
#231
üzenetére
ez mind nagyon szupi, igazából akkor derül ki, hogy mi a pálya, hogyha hagyod tovább menni a pinget. amúgy amit megadtál az az external ip címed, a gateway az, akihez csatlakozol. ha meg tudnád nézni, és beírnád, megköszönném!
PS.
> Ja és ezt elfelejtettem mondani, hogy este 6-kor!
> Ilyenkor ugye sokan neteznek!
ehhez annyit, hogy intervernél napszaktól függetlenül stabilan megvolt a sebesség mindig. (másfél megabitnél ez kb. 180-190kbyte volt, 3 megabitnél 360kbyte körül) ettől persze még lehetsz elégedett.
de igazából nem is a letöltési sebességgel van gondom, hanem a feltöltéssel, mert az kriminális, és hiába van meg a letöltési sebesség, ha egy veboldalt nem tud behozni a sok link lekérése miatti késleltetéstől. -
psybu
csendes tag
hehe, persze, ezért kérdezem a gateway ip címét, vagyis annak a szervernek a ip-jét, akihez te csatlakozol.
amúgy ennek az elsődleges dns szervernek a rútolása is érdekes erről:
> tracert 195.38.97.1
Tracing route to user-dns.tvnet.hu [195.38.97.1]
over a maximum of 30 hops:
1 <1 ms <1 ms <1 ms 192.168.1.1
2 17 ms 14 ms 19 ms loopback-0.apollo.gw.tvnet.hu [195.38.98.66]
3 * * * Request timed out.
4 * * * Request timed out.
5 * * * Request timed out.
30-nál nyomtam egy ctrl-c -t, magyarul ezen az átjárón nem elérhető..
tehát annak a gépnek kéne az ip-je, ami úgy végződik, hogy .gw.tvnet.hu ! (valószínűleg 195.38.98.64 vagy 195.38.98.65 lesz, de nem biztos)
köszi -
c41r0^
őstag
elnéztem...
az elsődleges DNS szerverre emlékeztem...az a 195.38.97.1
a default gateway nekem a saját IP címem, mindig az, amit kioszt az ISP a csatlakozáskor, így még szép, hogy mindig <10 ms válaszidőt kapok, hiszen saját magamat pingetem
de ez sztem így van minden ADSL szolgáltatónál
[Szerkesztve] -
cyberjohn_
tag
Ezek után várok hasonló bemutatókat, hogy mégsem jó az a Tvnet.

Bár szerintem nem fogsz tudni meggyőzni, mert ez TÖKÉLETES! -
cyberjohn_
tag
Kapcsolat Sávszélesség
28.8 kbit/s modem 28.8 kbit/sec
33.6 kbit/s modem 33.6 kbit/s
56 kbit/s modem 56 kbit/s
64 kbit/s ISDN 64 kbit/s
128 kbit/s ISDN 128 kbit/s
384 kbit/s ADSL 384 kbit/s
512 kbit/s ADSL 512 kbit/s
768 kbit/s ADSL 768 kbit/s
A Te kapcsolatod 1.15 mbit/sec
1.5 mbit/s ADSL 1.5 mbit/s
Ez az enternet sebességmérője!
Ja és ezt elfelejtettem mondani, hogy este 6-kor!
Ilyenkor ugye sokan neteznek!
A másik tesztelő szerint:
Sávszélesség teszt
Az Ön pillanatnyi sávszélessége:
1119.3 Kbps
137.2 Kbytes/sec
A mérés tájékoztató jellegű. Az eredmény, amely egy letöltött HTML állomány mérésén alapszik, a HunNet webszervere és az Ön gépe közötti aktuális sebességet mutatja meg. A kapcsolat valódi sebessége ettől eltérhet.
Információ: info@ahol.com -
cyberjohn_
tag
A chello lengyel sebességmérő oldala ezt írja a netemre:
Speedtest
0% .... 10% .... 20% .... 30% .... 40% .... 50% .... 60% .... 70% .... 80% .... 90% ....100%
--> Dateigrösse: 1000 KByte
195.38.103.212
Übertragungsdauer: 7 sec.
Bandbreite: ~1142 Kbit/s -
cyberjohn_
tag
Az én átjáróm IP címe: 195.38.103.212
C:\Documents and Settings\Turki>ping www.bix.hu -t
www.bix.hu [194.38.118.50] pingelése 32 bájt méretű adatokkal:
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=25 ms TTL=61
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=25 ms TTL=61
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=23 ms TTL=61
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=24 ms TTL=61
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=24 ms TTL=61
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=24 ms TTL=61
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=25 ms TTL=61
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=25 ms TTL=61
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=24 ms TTL=61
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=24 ms TTL=61
194.38.118.50 ping-statisztikája:
Csomagok: küldött = 10, fogadott = 10, elveszett = 0 (0% veszteség),
Oda-vissza út ideje közelítőlegesen, milliszekundumban:
minimum = 23ms, maximum = 25ms, átlag = 24ms
CTRL-C
^C
C:\Documents and Settings\Turki>ping www.yahoo.com -t
www.yahoo.akadns.net [68.142.197.66] pingelése 32 bájt méretű adatokkal:
Válasz 68.142.197.66: bájt=32 idő=167 ms TTL=56
Válasz 68.142.197.66: bájt=32 idő=165 ms TTL=56
Válasz 68.142.197.66: bájt=32 idő=167 ms TTL=56
Válasz 68.142.197.66: bájt=32 idő=168 ms TTL=56
Válasz 68.142.197.66: bájt=32 idő=166 ms TTL=56
Válasz 68.142.197.66: bájt=32 idő=168 ms TTL=55
Válasz 68.142.197.66: bájt=32 idő=167 ms TTL=55
Válasz 68.142.197.66: bájt=32 idő=167 ms TTL=55
Válasz 68.142.197.66: bájt=32 idő=167 ms TTL=55
Válasz 68.142.197.66: bájt=32 idő=167 ms TTL=55
68.142.197.66 ping-statisztikája:
Csomagok: küldött = 10, fogadott = 10, elveszett = 0 (0% veszteség),
Oda-vissza út ideje közelítőlegesen, milliszekundumban:
minimum = 165ms, maximum = 168ms, átlag = 166ms
CTRL-C
^C
Ennyit a packet loss-ról!
Régen láttam ettől stabilabb kapcsolatot! -
psybu
csendes tag
meg tudnád mondani az átjáród ip címét? (meg aki még elégedett a szolgáltatással, megköszönném!)
a pinges érvelésed amúgy nem jó, mert bármit pingelek packet loss van, épp azért emeltem ki, hogy már a gateway is lossos. és szerintem a feltöltési lassulás oka is ebben keresendő, tehát nem csak icmp. -
c41r0^
őstag
na most teszteltem (otthonról) a kapcsolatot, az általad belinkelt sebességmérő oldalon a letöltés 1.75 Mbit/s volt, az upload meg 168 Kbit/sec, ami külföldre sztem teljesen jó, főleg, hogy ez a broadband-tesztszerver sávszélességétől és pillanatnyi leterheltségétől is függő érték...
Matáv tesztoldalon 2Mbit/175Kbit jön kb. ki
továbbá a PPPOE kapcsolat alapértelmezett átjáróját pingetve mindig kevesebb értéket kaptam, mint 10 ms
szval ennyit a TVNET ''szar'' szolgáltatásáról -
c41r0^
őstag
én kb. 5 hónapja használom a 2048/192-es szolgáltatásukat(eredetileg 1Mb/128Kb) és stabil 252 KB/s a letöltésem, sőt, néha 270 körüli, upload pedig kb 19-20 KB/sec (ez télleg nem közelít a max.hoz)
dehogy a gateway loss-os lenne...soha
külfölddel sincs baj, DNS feloldással sincs baj, külföldi FTPről jön a cumó konstans 252K-val, belföldről is, CS-ben jobb pingem van, mint T-Online-os haveromnak (
), mondjuk ez vonalkiépítés-függő dolog, de én teljesen meg vagyok elégedve a szolgáltatással
egy hiba azonban van...kértem mail-aliast és nem írtak vissza, kb 3 hónapja
amúgy be lehet állítani filtert PING parancsra, pl. csak mp-ként 500ra válaszoljon...lehet sokan pingetik a gatewayüket és nem minden csomagot nyel el a gateway-ük
a BIX statisztikán meg ne a max. terheltséget nézd, hanem az avarage-t...kb. 50%ig van kihasználva a sávszélük (na jó, legyen 65%), de gondolom biztos bővíteni fogják, ahogy az ügyfelek száma megnő
[Szerkesztve] -
Calogero
addikt
Nalam sincs packetloss, es a sebesseggel is minden rendben van.
[Szerkesztve] -
psybu
csendes tag
válasz
cyberjohn_
#224
üzenetére
amióta van adsl, azóta itt adsl megy. 5 éve kb? szerintem elég világosan leírtam, hogy az előző szolgáltatókkal nem volt ilyen gond, és most sincs gond a matávteszt oldalon, csak ha a tvnetes gatewayen át megyek. (sőt már ha magát a gatewayt pingetem is packet loss van)
ez komoly tvnetes hiba, bár divat mindent a matávra kenni.. nem hiszem, hogy a tvnetes előfizetésem miatt aszfaltot bontottak, és átkötöttek valami tré vonalra, vagy figyelik, hogy a teszt oldalra megyek vagy a tvnetes gatewayre
-
cyberjohn_
tag
Pedig azt mondom nektek, hogy a Matáv barkácsolhatott el valamit, mert nálam tökéletes a TVNET ADSL. Igaz 800m veletékkel vagyok bekötve a központba, szóval ennyi szakaszon az lenne a szar, ha lenne valami gixi.

Letöltésem ( 1 megám van előfizetve ) 145k körül mocorog. De úgy mondom, hogy 130 k alá nem szokott menni. Az szerintem korrekt. Kicsivel többet is kapok, mint 1 mega, mert 1,124-re jönnek ki a tesztek.
Szóval szerintem korrekt.
Érdemes a Trékomnak leadni hibára, cserélgessék ki az átkötéseket és lehet meg fog javulni.
El kell mondjam nektek valami olyasmit rebegett nekem a matávos, amikor nekem kötötte, hogy kis szakaszon is el lehet szarni az ADSL minőségét, csak az vezeték keresztmetszetére kell figyelni. Tehát szerinte, ha sok különböző kersztmetszetű kábelen kapod, akkor nagyon romlik a minőség.
na ebből mi az igaz nem tudom. -
Haniboy
tag
Nálam nincs packetloss, de ami zavaró egy kicsit, hogy énse tudom a kimenőmet maximumra kihasználni (2M/192k), 100-110 kbit körül van a tető full letöltésnél, 180 kbit körül a letöltési sebesség 60-80 kbit/sec értékre esik vissza. Tudom,hogy a többi szolgáltatónál is hasonló a helyzet, de nem ennyire.
-
psybu
csendes tag
válasz
cyberjohn_
#221
üzenetére
nem akarok szar szolgáltatást látni, de sajnos nálam konstans szar van, nem kell érte sehova menni.
és csak a tvnetnél lehet a bibi, mert matávteszt tökéletes, és az előző szolgáltatónál is minden rendben volt. ki is jött egy faszi méricskélni, de nem javult semmi azóta sem. borzasztóan rossz minőségű.
adsl neted van? milyen gateway-hez kapcsolódsz? -
cyberjohn_
tag
psybu nem tudom neked mi a gondod a Tvnettel.
Nálam a maxi értéket mutatja folymaatosan napszaktól függetlenül.
Totál nincs packet loss!
Full korrekt.
Ha szar szolgáltatást akarsz látni, akkor fizess elő a Chello-ra.
Tapasztalatból tudom mit jelent a 70% packetloss 3 hónapon keresztűl.
Arról nem is beszélve, hogy ott 1,5mega helyett kaptam 512k-t papíron, gyakorlatban meg a letöltéseim 40k-val indultak és beálltak 20k-ra!
Na az a katasztrófális szolgáltatás nem a Tvnet! -
psybu
csendes tag
válasz
Waterman
#215
üzenetére
ne bánkódj miatta, én sajnos még időben átnyergeltem hozzájuk (2m / 192k), de már aznap megbántam, annyira katasztrofálisan rossz a szolgáltatásuk. a folyamatos packetloss az alap, külföld használhatatlan, az upload még bixen belül is necces. külföldre egyenesen használhatatlan (80-90kbit !)
de érdemes lenne az elégedett ügyfeleknek rámérniük: http://www.netbroadcasting.tv/myspeed/
a 2m/192k előfizetésem effektíve 1.8m/128k -nál _tetőzik_ (192k sosem volt), de általában 1.2-1.5m/80-90k !!! vagyis analóg modem szinten van az upload!
röhej.
interwarenél (amire - én, balga - a magyarországi állapotokat nem ismerve azt hittem, hogy rossz minőségű) a 3m/384k -s előfizetésemmel 3.2m/380k volt a normális.
amúgy nyugodtan megnézhetitek a bix-statisztikát, az 1 árva gigabites nódjuk majdnem teljesen telítődött, és ez csak magyarországot jelenti.. és ugye az olcsó előfizetésre csak jön és jön a nép, lehet osztozni.
http://www.bix.hu/index.php3?lang=en&page=graph&swid=bix-iszt-c6509-main&portid=2_9
június közepén kb. felére esett a kimenő forgalom. de ők nem limitálnak, á, dehogy. gondolom, aznap megváltoztak az előfizetői netezési szokások...
eddig a legmegbízhatóbb szolgáltatóm a datanet volt, azzal sosem volt ennyire súlyos technikai probléma.
újra és újra megtanulom: OLCSÓ HÚSNAK HÍG A LEVE
-
Haniboy
tag
Forgalmi dijam 808900 ft, 804500 a jóváírás

-
zsulboy
senior tag
válasz
cyberjohn_
#216
üzenetére
Nekem csak:
Forgalmi díj: 255.000Ft!!! Jóváírás 24x.000Ft.


Én is meg vagyok velük elégedve!!! -
asturel
őstag
hi
tvnetnek van webproxyja? ha igen mi a cime ?
nemtudjatok az smtp servernel miert tiltottak le a mail relayt? eleg erdekes h nem kapok mail cimet, es akkor csak arrol kuldhetek ki
-
cyberjohn_
tag
De az mekkora poén, ahogy a Tvnet a számlát küldi.

Forgalmi díj: 305.000Ft!!! Jóváírás 29x.000Ft.
)
Tetszik!
Szerintem korrekt szolgáltató, DSL-en, csak ajánlani tudom mindenkinek. -
Waterman
aktív tag
Több mint 25%-ot emelkedtek az ehavi ADSL árak a TVnet-nél.A hónap végén lejár az ADSL szerződésem,gondoltam átnyergelek a TVnethez a jó áraik miatt.Még a mult hónapban beszéltem az ügyfélszolgal,a srác tanácsára halasztottam a megrendelést augusztusra,mert akkor jobban járok mondta ő.(még vissza is kérdeztem,hogy biztos,hogy én járok jól?)Hát erre tessék.
Maradt a PH!-s Externetes ADSL,ott barátibb árak vannak most.
Így lehet elveszteni egy leendő ügyfelet. -
kovsol
titán
nekem régebben enternetes 384 es csomagom volt.
tavaj összel emeléskor váltottam tvnetre
most jelenleg egy 2Mbites van és 9500FT/hó a korlátlan net és 265-280 között töltök le és 20-25 fel
szóval rendesen jön minden, külföldre se rossz -
aDM|RaL^
őstag
ehh, jah 2 mbites csomag, régen 512 volt, most annyit fizetünk amennyit 2 megabitesnek hívnak, de még mindig 640k-nak megfelelően töltök le. WTF.
-
Haniboy
tag
Nekem is 2 Mbit van, semmi gond vele,külföldröl néha lassú,de nem vészesen, én pl külföldet ritkán használom. Amúgy szerintem megéri
-
akom
őstag
Sziasztok!
Tvnet re szeretnék váltani ! Megéri ?
2mbit es csomagot neztem ki 10k/hó
Lenne pár kérdésem: mennyire szakadozik ? külföldre is annyi a sebesség ?
milyenek a pingek ? -
aDM|RaL^
őstag
és már megint kurvanagy a packetloss.
-
Haniboy
tag
Igazából a szolgáltatók között nem sok a különbség, csak az ár, e-mail cimek mennyisége, és hasonlók. A vonalat a matáv adja, és a statisztika szerint csak a T-online-osok rendelkeznek igazán jó vonalakkal. Az egyik fórumon olvastam, hogy nagyon úgy néz ki a dolog, hogy a T-com előnyben részesíti a tesókánál szerződötteket, mert sok helyen a duplázás után megnegyedelték a vonal sebességét (érdekes módon nekik még az eredeti sebességre se tudják/akarják rendesen visszaállítani), viszont a T-online-nál nincs senkinek ilyen gondja! Erről ennyit...
Tehát neked a szolgáltatók közötti választáskor a körítést kell figyelembe venned, és hogy meg akarod e adni a T-isztelt T-elefonszolgáltatónak az esélyt, hogy szívasson,amiért nem nála szerződtél! -
aDM|RaL^
őstag
nekem is tvnetem van, kábeles.
és mivan?
aztírják az én csomagom már 2 megabites... erre még mindig csak 512nek megfelelő. -
Haniboy
tag
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy TVnetes ADSL 1024-es (céges) szakadozik állandóan és qrvalassú időnként. DE! Semmiképp sem lehet őket hibáztatni, mert a vonalnak van vmi baja, a matávosok meg szarnak ránk, mert a minimum sebességet, amit megadtak (szerintük) eléri.
Tehát a szolgáltatóval ott is minden rendben,csak a matávval vannak gondok,de holnap megrugdosom őket! A szolgáltató hozzáállása teljesen pozitív, próbálja rugdosni a matávot, bár nem könnyü nekik -
pauly
tag
Hát eddig úgy néz ki,hogy nincs olcsóbb 1Mbites ADSL . Úgyhogy meg is rendelem hétfőn.Azért hétfőig még várom az infókat. A többieknek meg köszi.
-
-
pauly
tag
Köszönöm válaszod.Ez idáig mind szép és jó,de nekem egy ember véleménye nekem nem elég.Várom többiek élménybeszámolóit is.

[Szerkesztve]
Aktív témák
- TCL LCD és LED TV-k
- Esportra szánja ezt a gamepadot a GameSir
- Samsung kuponkunyeráló
- Autós topik
- PlayStation 5
- Kedvenc zene a mai napra
- erer1000: Milyen tesztekre lennétek kíváncsiak a lenti káosz gépet illetően?
- Hosszú premier előzetest kapott az Arknights: Endfield
- Eredeti játékok OFF topik
- bambano: Bambanő háza tája
- További aktív témák...
- Mid tower gèp ház
- 2024-es Lenovo ThinkPad T14 Gen4 laptop, gyári garanciával, eredeti magyar billentyűzettel eladó!
- Makulátlan Iphone 13 Midnigth Black 128 GB 88% 2024.12.23-án vásárolt
- TESTRESZABHATÓ/GARIS/ Ryzen 5 5600/16GB DDR4/RX 6700 XT 12 GB/ 1 TB M.2 SSD/2 TB HDD
- ASUS ROG STRIX G16 Gamer laptop 16" -40% Raptor i9-14900HX 24Mag 16/1TB 240Hz RTX 4070 8GB QHD
- Részletfizetés. BankMentes. Kamatmentes. Új noblechairs EPIC FEKETE ARANY. 3 év garancia!
- HP Elitebook X360 830 G7,Multi-Touch 2 az 1-ben,i5-10310U,16GB DDR4,256GB SSD,WIN11
- iPhone 13 mini 128GB 100% (1év Garancia)
- Dell , Lenovo, Microsoft Core i5 - i7 - 6-7-8-10-11-12. gen. üzleti kategóriás notebookok számlával
- REFURBISHED és ÚJ - Lenovo ThinkPad 40AS USB-C Dock Gen2 (akár 3x4K felbontás)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Nem tudom mit akarnak, de jó vége nem lesz az tuti...


, a többi pedig két ember véleménye, akiknek valamiért nem jött be.







)
