-
Fototrend
Microsoft Flight Simulator (MSFS vagy FS) és Prepar3D (vagyP3D) összefoglaló:
Új hozzászólás Aktív témák
-
Freiherr
őstag
Én vennék, de csakis tőled, ha így állsz hozzá.
Egyébként én is így vagyok vele, de az emberek többsége nem hiszem. Kétszer vettem kormányt innen apróról, nem volt velük semmi gond, lehet mákom volt.
Ilyen hobbirepülgetésre én azért nem ajánlanék 60k- s HOTAS-t.Kezdjen valami olcsóval, aztán úgyis feljebb lép, ha komolyan gondolja, ha meg nem, akkor nem bukik akkorát. -
lo_jo
senior tag
válasz
Freiherr
#18398
üzenetére
Szigorúan a saját véleményem, de sosem vennék használt perifériát.
Vigyázok a saját dolgaimra, tudom, hogy hogy kéne kinéznie x idő használat után egy használt egérnek, billentyűzetnek, kormánynak, yoke-nak, joystick-nek és sajnos nagyon ritkán látom a hirdetésekben, hogy másoknál is így néznének ki. És akkor ez még csak a külső, ki tudja, hogy milyen poros helyen volt tartva, mennyi dzsuva gyűlt össze a belsejében, hányszor rángatta valaki recsegve-ropogva a végponton túl, stb. Ha pedig képek alapján is nagyon jó állapotú, akkor sokszor ennek megfelelően a ceruza is vastagon fog. Akkor én már úgy vagyok vele, hogy fogjon igazán vastagon, cserébe "én fingok bele először" és van teljes garanciám is.
Sok dologban nagyon jó a használt piac, nálam perifériában teljesen esélytelen.
-
3L1T3
addikt
Sziasztok,
Milyen joystickot ajánlotok ha valaki csak hobbi repülgetne MSFS-ben meg akár néha DCS-ben. Leginkább a vadászgépek mozgatnak meg.
Köszi
-
sheep
addikt
válasz
Csorbi
#18391
üzenetére
Én próbáltam és szuper. Egyetlen nagy gondom hogy vr-ban így is küzdeni kell minden egyes fps-ért, ez pedig elég erőforrás igényes a nagyobb reptereken. Viszont a hangulat az nagyon ottvan. Különböző festésű gépek, mind rádiózik, épp kitolják egyiket, a másik gurul felszálláshoz, szóval van élet. Nem ez a lehangoló Asobo féle ai fos.
Majd kísérletezgetek vele mert be lehet állítani a gépek mennyiségét, meglátjuk.
Amúgy az új nvidia driverrel megint kipróbáltam a dlss-t és nagyon jól működik. Olvasható a glass cockpit, olyan mintha taa-n lenne,és több az fps. -
Csorbi
addikt
Ha valakit érdekel, kijött az FSLTL végleges verziója MSFS-hez. És tök free.
Nem, még nem próbáltam
-
sheep
addikt
Én is visszaállítottam taa-ra az élsimitást, sokkal jobb így mint dlss-el.
Azt viszont észrevettem hogy a szaturációval biztosan állítottak valamit, mert eddig szinte vakítóan fehér volt a futópálya ha napsütéses idő volt, és szinte semmit sem láttam. Egybeolvadt a föld és az ég és nagyon zavaró volt. Most viszont tökéletesen látszik minden, a távolti látóhatáron is jó kivehetőek a hegyek. -
energomatt
őstag
válasz
cintula187
#18387
üzenetére
Szerepel a hibajegyzékben?
-
cintula187
addikt
MIért nem tudták SU10 ben se megoldani hogy a kisgépek trimje a menüből visszalépve ne legyen -100% on?
-
nonsen5e
veterán
Hasonlót tapasztaltam még egyszer amikor próbáltam ismerősnél.
Az FMC és a műszerek java nettó olvashatatlan, különösen vicces, ahogy az AI próbál kitalálni számoknak kinéző dolgokat a speed tapen, és csak egy vibráló karaktereknek kinézni próbáló massza lesz az eredmény tetszőleges közelségből.
Én sima monitoron próbáltam.Nekem minden tekintetben jobb volt a vizuális élmény natív felbontáson mint bármilyen DLSS vagy más skálázó opcióval.
-
sheep
addikt
No, vélemények a dlss-ről? Nálam vegyes, a glass cockpit tényleg szinte olvashatatlan, a játék maga viszont szebb és jobban fut.
A Boeingnél nagyon közel kell hajolnom hogy lássam az fmc-t (vr), viszont az ablakon kinézve sokkal élesebbnek látom a távolabbi dolgokat.
Tesztelem még...többet vártam picit de nem rossz azért. -
Rakamaz
tag
válasz
cintula187
#18381
üzenetére
Másoknál, és közben nálam is előfordul egy-egy útnál, de szerencsére csak ritkán.
PMDG fórumán ezt találtam: "A lot of topics regarding this you guys, this has been a known issue for a while now. It is fixed in Sim Update 10 that is set to release soon. This is not a PMDG issue, it is a sim issue on Asobo side."
-
bunnyhu
senior tag
válasz
energomatt
#18379
üzenetére
Cool, na majd kipróbálom amit Freiherr belinkelt (köszi!), a betöltési idő gyorsítás az mindig jól jön az fs2020-nál

-
-
Freiherr
őstag
-
bunnyhu
senior tag
válasz
energomatt
#18375
üzenetére
Na ez nekem is új, miért és mivel?
-
sheep
addikt
válasz
energomatt
#18375
üzenetére
És mi ez a kezelő program? Még nem hallottam ilyenről.
-
-
Thea
csendes tag
Nem válaszolni akartam, ez véletlen volt. Egyébként a 2020as Flight Simulatorról van szó.
-
bunnyhu
senior tag
Bocs, hogy nem reagáltam de születésnap aztán bringatúra. Természetesen le tudtam tölteni a demót amikor írtam, igen. A grafika ... hát igen, pont erről ment az eszmecsere az xplane scenery csoportban, hogy ortho nélkül az FS2020 mellett nehéz lesz. A HC szimesek számára nyilván érték a profibb fizika, de az édeskevés fentartani egy fejlesztő céget, ha a casual tömeg meg odahány a monitor mellé ha meglátja. Meg azon is ment a röhögés, hogy azzal promóznak, hogy milyen szépen mozognak a fák a szélben ... hát ez qrvafontos egy repszimben, tényleg. Szóval jah, jó kérdés, mire lesz elég. Nyilván a kemény mag megveszi, én is megfogom (majd brekkfrájdéj), de még énis, aki szeretem a szimulátorokat amióta kint az fs2020 az XP11-et szinte nem is használom, pedig van rajta ortho meg mindenféle pimpelés. Egyszerűen az, hogy bárhova a földön elmehetek és műholdas táj felett repülhetek - akkora élmény, hogy izé. Szóval meglátjuk, akinek fontos a minél életszerűbb az azért megtalálja a számítását az XP12-vel szerintem, de egyelőre ugye ez beta állapot, ne várjuk tőle sokat.
Főleg, hogy az FS2020 éles megjelenés után mennyi ideig volt nyűgös, a VR-ról ne is beszéljünk, ami ugye nem is volt
-
sheep
addikt
Na sikerült letöltenem nekem is, de le is töröltem hamar. Azt hittem az XP 11-el játszom, ugyan az a menü, grafika, minden, legalábbis így emlékszem rá.
Vr-ban ugyanúgy alig elérhetőek a gombok/kapcsolók, látszik hogy nem foglalkoztak vele.
Negyed óra demo Seattle közelében semmire sem elég....
A grafika csapnivalóan gyér az MSFS után, nagyon lehangoló.
A hangok viszont szerintem sokkal jobbak mint az FS-ben, itt még lehetne fejlődni.
Okés hogy kell neki pár év mire koforrja magát de szerintem így nem ellenfele a FS-nek. -
-
bunnyhu
senior tag
Elérhető az x-plane 12 korai hozzáféréssel, van ingyenes demo is.
[link] -
energomatt
őstag
Mondjuk F18-asok nincsenek polgári reptereken. Én őszintén szólva nem nagyon figyelem ezeket, de, hogy fejlesztik majd a programot ebben az irányban is, az remélhető. Jobban zavar, hogy nincs lehetőségem nagyobb forgalmat generálni. Ha növelem az AI forgalmat, az csak abban nyilvánul meg, hogy az ATC folyamatosan kommunikál más gépekkel, amelyek azonban nem láthatóak. Ezért is marad a live mód és a minimális forgalom, főleg napközben.
-
sheep
addikt
Online repülésnél ti a valódi géptípusokat látjátok az adott skinekkel? Mert én bármit állítok nekem generic modelleket ad, pl. F18-ast Airbusnak mutatja, stb. A beállításokban már néztem és ott meg van adva hogy ne általános modelleket mutasson, de mégis ezeket látom mindenhol. Nagyon illúzió romboló, viszont a yt-n nézegetve a videókat másnál simán láthatóak a különféle géptípusok.
Nincs vmi tippetek erre esetleg? -
lo_jo
senior tag
Persze, "ízlés" kérdése. Nekem sokkal többet ront az immerzión a rossz ATC, mint az, hogy nincs ATC. Sokszor fordult elő, hogy megközelítés közben FL100-ról vissza akart küldeni FL180-ra, majd valamikor FL140 környékén szólt, hogy akkor újra FL100. Ja és ezt úgy, hogy közben a 2 waypoint között nem volt hegy, cserébe a másodiknál már 8000 láb cstr. Esélyem sem volt még a 10000-re sem leérni, nem hogy a 8000-re. Amikor többször is eljátszotta ezt több megközelítésnél is, akkor döntöttem úgy, hogy többet nyerek az ATC nélküli valóban steril repüléssel, mint amennyit veszítek.
@Freiherr: Tudom, hogy kérhetnék, de amikor épp a STAR közepén vagyok és már a 10000 lábra lassulok, készülök a landing light kapcsolásra és bemondja az ATC a FL180-at, akkor nem fogok nekiállni "vitatkozni" vele, hogy én kérjek alacsonyabb magasságot. Próbáltam korábban egyszer, elég volt, inkább maradok ATC nélkül.
-
sheep
addikt
"A végső döntés mindig a pilóta kezében van, ha úgy ítéli meg, felülbírálhatja az irányítást."
Ez igaz a valós repülésben, de a játékban sajnos nem tudsz kérni más megközelítést, legalábbis nem mindig ad lehetőséget. Így meg muszáj végrehajtani azt amit ő ad.
Az irányítás nélküli repüléssel meg az a bajom hogy számomra nagyon steril. Persze a repülés szempontjából realisztikusabb mert tudod követni pontosan a tervet, viszont én nem szeretek csendben végigmenni egy útvonalon. Nekem is legfőképpen azzal van a bajom amit te is írsz, hogy az utolsó utáni pillanatban ad parancsot a süllyedésre, és vért izzadok hogy levigyem a gépet arra a magasságra amit megad.
Szóval nem hibátlan ez tény, de én mégis inkább ai atc-vel repülök mint nélküle.@Freiherr
igen kérheted a fl csökkentést csak azzal meg az szokott a probléma lenni hogy az útvonal végén ugyanúgy megkér hogy ugyan má emelkedjél vissza arra amit eredetileg megadott, így meg nincs sok értelme. Legalábbis nálam ezt kb. mindig eljátsza.
Azt szoktam csinálni hogy a tervezőben megnyitom a flight plant és ott a repülési magasságot átírom picit alacsonyabbra, pl. 28000m helyett 24, és így annál magasabbra nem visz, így valszeg több időm lesz a süllyedésre. -
energomatt
őstag
Persze mindenki olyan módszereket választ amilyeneket csak akar, az ATC messze nem tökéletes, viszont pl. az IVAO VATSIM légiirányítás csak bizonyos helyeken és bizonyos időben létezik, sokszor az irányítók kezdők, bénáznak, stb. Az ATC fejlődik, később jobb lehet, de az legalább valamilyen tekintetben stabil és mindig mindenhol használható, valamiféle pótlék, mint ahogy az egész szimuláció maga is az.
-
lo_jo
senior tag
Én ezért nem használok ATC-t IFR-hez. Vatsimhez még hurkának érzem magam, pedig biztos menne, ha nem eventre vagy nagy tömegbe mennék, de a gyári ATC sokszor katasztrófa. A legrosszabb, amikor szépen számolok egy TOD-et, az ATC meg 50nm múlva kezd csak el "levinni", borul az egész kalkulációm. A probléma az, hogy mintha sokszor nem lenne kapcsolat az ATC és a constrainek között. Ha nem importot csinálok a flight planre, akkor is szépen látszik a sebesség és magasság megkötés az adott STAR esetén, de az ATC erről tudomást sem vesz és alá/fölé irányít. FSHud-ra még nem szántam rá magam, de szerintem az lesz a következő lépés.
Szerk.: amit az irányító mond azt végre kell hajtani, nincs mese
Ugyan nem vagyok pilóta, de ha jól tudom, ez nagyon nem igaz. A végső döntés mindig a pilóta kezében van, ha úgy ítéli meg, felülbírálhatja az irányítást. Persze az nem elég indok, hogy "márpedig én másik STARt megyek, mert úgy kényelmesebb". Viszont az már reális lehet, hogy ha az ATC 4-5k ft/min süllyedést akar és megvétózod. -
sheep
addikt
válasz
energomatt
#18353
üzenetére
Próbaképp mentem egy rövid Graz-BP útvonalat úgy hogy nem adtam meg megközelítést, és tényleg faszán szólt az atc hogy vordme 13 l -re készüljek. Azt kiválasztottam az fmc-ben és simán levitt aszerint.
Köszi a tippet, ezentúl így csinálom, sokkal élvezetesebb így repülni. -
energomatt
őstag
válasz
Korcsii
#18354
üzenetére
Az a helyzet, hogy a szimulátor tervezője alapján te választhatsz SID-et és START méghozzá bármelyiket, ami persze a legkevésbé életszerű. A repülés maga pedig irányítás nélkül sosem lesz életszerű, hiába is használsz bármilyen külső tervezőt.. Ezért vagy az irányításra hagyatkozol, ami persze még messze nem tökéletes, vagy azt a kevés esetlegességet is kiiktatod, hogy egy előre nem ismert STAR eljárást kapj az irányítótól. Mert felül sosem fogja írni az előre elhatározott STAR eljárásodat.
-
Korcsii
őstag
válasz
energomatt
#18353
üzenetére
A legtöbb valós repülési terv manapság már tartalmazza a SID/STAR eljárásokat is. Ezt persze az élet, meg az irányító felülírhatja. Pálya vagy pályairány váltás, baleset, vagy nagyobb reptereken forgalom stb.
Annyiból szerencsésebb megadni jó előre a STAR-t FMC-ben is, hogy akkor süllyedési profilt (illetve Top of Descent pontot) is az alapján számol, ami hasznos, ha nincs irányítás (persze most arról beszélünk, hogy van, vagy gép vagy IVAO/VATSIM, akkor meg úgyis az süllyeszt, hacsak nem "descent when ready").
Ami a süllyedési profilt még kukába dobhatja, az a rövidítés, főleg itt a környékben jellemző maximális forgalomra tervezett S kanyarokkal büszkélkedő STAR-oknál.
-
energomatt
őstag
Nem a bejelenkezéskor, hanem az érkezés előtt kb, 50-100 mérfölddel. Az FMC-be nem kell előre beírni a STAR-t, de én nem is azt használom, mert Longituddal repülök. . Ilyenkor pedig kiválasztom az előírt eljárást és az útvonalterv e szerint máris módosul és ezt követi az autopilot. FMC-ben is természetesen ugyanez megadható, mert régen PMDG 732-vel repültem az IVAO-n és ez akkor is így működött.
-
sheep
addikt
válasz
energomatt
#18351
üzenetére
Ezt így meg lehet csinálni? Nem is tudtam. És akkor amikor bejelentkezel az irányításhoz akkor kapod meg az érkezési eljárást?
Az érkező repteret megadod de semmi mást? És az FMC-be mit írsz? -
-
sheep
addikt
válasz
energomatt
#18349
üzenetére
Igen ez igaz de mint írtam ingyenes és nem kell moddolni hozzá. Első lépésnek jó, aztán ha az alapok mennek lehet továbblépni.
Tudsz valamilyen ingyenes alternatívát arra a amit írtál? Mert én is szívesen továbblépnék de a vatsim és hasonló élő rendszerek még túl erősek nekem.
Az meg nem köt le hogy semmiféle irányítás (vagy annak illúziója) nélkül repüljek. -
energomatt
őstag
"Onnantól az ATC is aszerint irányít......." azaz valójában nem az ATC irányít, hanem te irányítottad az ATC-t. Nekem a legérdekesebb rész a repülésben, ha a leszállás előtt kapom meg valamelyik előre nem ismert leszállási eljárást és akkor tényleg történik valami, amire reagálni kell.
-
lo_jo
senior tag
válasz
Simivok
#18346
üzenetére
Nekem a pause megöli a szimulációt. Próbálom mindenben a lehető legélethűbben csinálni, egy active pause ezzel nálam teljesen szembe megy. Persze így néha inkább nem repülök, mert tudom, hogy nem tudnék 100%-ban erre koncentrálni, megszakítanának, stb.
Ingyenes flight planningre én a Little Navmap-et használtam. Nem a legkönnyebb a használata, kell hozzá pár alapismeret és szokni kell a kezelését is, de ha belerázódsz, egy nagyon kellemes kis tool. Ha jól tudom, működik az MSFS gyári navdata is, de Navigraph előfizetés miatt nálam mindig a latest AIRAC cycle van importálva.
-
sheep
addikt
válasz
Simivok
#18346
üzenetére
Én a pause opciót kikapcsoltam, igazából nem is tudom mire jó. A klasszikus pause az amikor megnyomod az esc-t és kilépsz a menübe

A flight planningra a beépítettet használom a gyári atc-vel, egyelőre tökéletesen megfelel nekem: indulás-érkezés és a sid/star kiválasztása, IFR low alt airways, és a legenerált útvonalat bepötyögöm az FMC -be ( ha az az ifr mapot előhozod az mutatja a waypointokat is, az alapján meg lehet oldani a discontinuity-t is). Onnantól az ATC is aszerint irányít.
Igaz hogy nem a leg kifinomultabb de gyakorolni jó és ingyenes, nem kell hozzá addon sem. -
Simivok
senior tag
válasz
kkarika
#18344
üzenetére
Köszönöm szépen, a link szerint jártam el. Valamint tényleg bekavart a flight model meg a segítség.
Más: másnak is bekavar a pause at T/D? Active pause-ba teszi a gépet, nagy nehezen tudtam folytatni, de pl nem volt hangja a hajtőműveknek. Csak az segített, hogy elmentettem az állást és betöltöttem újra. klasszikus pause nincs is mint mondjuk p3d?
Illetve valami jó ingyenes flight plannert nem tud valaki? Én ezt használom, de nem az igazi [link]
-
dareal
tag
HungaryVFR FS2020 v0.9 - kis rövid bemutató az új verzióból
[link] -
kkarika
csendes tag
válasz
Simivok
#18314
üzenetére
A to/ga megnyomása után az A/T beállítja a tolóerőt és utána THR HOLD módba kapcsol. Így nem szabályoz tovább, a pilóta be tud avatkozni bármikor a gázkart mozgatva. Ha fizikai throttle van a pc-den és esetleg zajos a tengely, és max közelébe van állítva, akkor ilyenkor magasabb gázt ad a gépnek a beállítotthoz képest.
lnav probléma: ki van kapcsolva minden segítség az msfs opciókban? Az kinyírhatja a pmdg autopilotot, ha valami AP-s segítség be van kapcsolva. Esetleg a flight modelt is érdemes megnézni, azt modernre kell állítani.
-
Simivok
senior tag
válasz
energomatt
#18342
üzenetére
Köszi szépen a válaszokat, a link szerint fogok eljárni, remélem az már megoldja
-
Simivok
senior tag
Sziasztok,
#18314 hsz.-től ecseteltem hogy elemelkedéskor pirosba mennek a hajtőművek, illetve AP nem követi az útvonalat. Újratettem az egész MSFS-t meg PMDG737-600. Főmappákat is letöröltem, ahol volt a telepítés. És ugyanúgy ugyanezek a hibák.
AP-ről csináltam is fotót:
Lehet a PMDG esetén az appdatában vagy hol is kellett volna törölni dolgokat?
Mi lehet a gond?
-
lo_jo
senior tag
válasz
cintula187
#18336
üzenetére
Ugyanígy vagyok vele én is, kb. másfél hónapig bírtam nélküle. Tudom, hogy össze lehet vadászni a chartokat ingyen és van navdata update is gyárilag, de mégis annyival "tisztább és szárazabb érzés" a beépülő addonban vagy épp a FBW tabletjén chartokat nézni, hogy nekem megéri. Én sem vettem egy évre, először úgy voltam vele, hogy nem igazán tudtam, kell-e nekem egyáltalán, így kap egy hónap próbát. Azóta ez megy, de ha csak 3-4x repülök egy hónapban, már úgy érzem, hogy megérte.
@nonsen5e: Én nem elvek mentén döntök, hanem felmérem, hogy egy szolgáltatás nyújt-e annyit számomra, hogy azt mondjam, befizetek rá. Meg persze mérlegelem az egyéb lehetőségeket kényelem szempontjából. Ja és tudom, hogy milyen, amikor nem annyit vagy egyáltalán nem fizetnek a munkámért. Persze lehet azzal jönni, hogy az ilyen szolgáltatások mögött gazdag befektetők állnak, de mi mögött nem? Sokat hallgatok zenét munka közben, néha még a második monitoron elfér egy sorozat vagy film is, így szerintem "kihajtom" bőven, amit elkérnek érte. A PS Plus-t tartom egyedül szemétségnek, 2022-ben a multiplayerért és a cloud save-ért pénzt kérni nagyon elmaradott hozzáállás, a havi játékokat meg megtarthatnák opciónak, akinek kell, vegye meg olcsón.
Viszont azt is megértem és elfogadom, hogy a Navigraph előfizetés pont nem az, ami működhetne úgy, hogy egyszer fizetsz érte. Folyamatos update, munka van vele, szerverek vannak mögötte, stb. Persze azt is értem, hogy akinek nem kell az ezzel járó kényelem és extrák, az ne legyen kirekesztve, mert elérhető a gyári navdata és az is frissül, amikor új AIRAC cycle jön.
-
nonsen5e
veterán
Ja hát nekem olyanok elvből nincsenek is.
És itt is kisebb részt az, hogy szívom a fogam, hogy milyen drága, és nagyobbrészt az elvek meg az, hogy utálom az elmúlt pár év hozományát, hogy manapság minden IS előfizetéses, és még az is előfizetéses ami nem.
A legtöbb ilyen annak függvényében jó vagy rossz deal, hogy az ember mennyit használja. MMO-s ismerősök akiknek az egyetlen szórakozása a WoW, vagy a netflix előtt döglés a 9-5 után azoknak mindkettő tök jó deal. De ha én meg sok mindennel szeretek keveset foglalkozni, akkor már jeff bezos sem tudná kifizetni azt a mennyiségű előfizetést amennyit kéne. Meg sem lepne ha holnaptól az utcára kilépést is havidíj mögé zárnák.Tudtommal az MSFS egyik húzó feature volt, hogy na itt már van gyári navdata, amit frissítgetnek is X időközönként.
Az FBW meg a PMDG is támogatja a navigraphot, de egyiknél sem vagyok rákényszerítve. Eddig tök jól elvoltam a skyvector/adott országok vatsim közösségei által ide-oda felpakolt és tipikusan up to date chartokkal, itt meg vagy vehetem a navigraphot vagy használhatatlan az egész. Az nem tetszik, hogy az opciót sem hagyják, hogy mást használjak.
A cinikus énem azt mondaná, hogy kaptak egy nagyobb lapát pénzt a navigraphtól, hogy így tegyenek. És így marketingelni is tudják, hogy milyen olcsók $50-ért, naja csak a rejtett költség az meg tart a végtelenbe.
----
Na ma is kifagyott egy pár órás út, hagyom is az egész játékot egy időre, most ezektől besokalltam.

-
lo_jo
senior tag
válasz
nonsen5e
#18334
üzenetére
Én eljutottam oda, hogy ha valami miatt úgy alakulna, akkor előbb mondanám le a Netflix-Spotify-PS Plus szentháromság valamelyikét vagy mindegyikét, mint a Navigraph előfizetést.
Sajnos a MSFS sincs még nálam azon a stabil szinten, hogy teljes játék árát hajlandó legyek kiadni egy gépre, így várok még a Fenix vásárlással is, de a Navigraph az szent és sérthetetlen. Persze a listám első helyén van és már párszor köröztem a kurzorral a gombon, de eddig erős voltam. Sajnos még mindig tud furcsa dolgokat művelni a sim, de az irány tetszik, csak idő kell még az Asobo-s srácoknak.
És egy érdekesség, ez már nem válasz:
1 év 10 hónap után bemondta az unalmast a Logitech yoke-om. Gépbe dugva a Win10 felismerte, a rajta keresztül csatlakoztatott dolgokat is látta és működtek (pedál+switch panel), de a yoke és a throttle quadrant egyik tengelye vagy gombja sem működött, se SPAD.neXt-ben, sem a Windows joy.cpl-ben. A kijelzője csupa 0 maradt, nem váltott a gép idejére, a function gombra sem reagált, a mode választó sem mutatta, hogy 1, 2 vagy 3 állásban van. Áramot kapott, világított a kijelző és a throttle quadrant led, de ezen kívül semmi. Másik gépre dugva, ahol soha nem volt hozzá driver telepítve, ugyanez, a Win leszedte a drivert, ami alapján látszott, hogy Flight Yoke System, de 0 input.A számlát nem találtam már hozzá, de a logitech saját webshopjából vettem, akkor még account nélkül, így felmentem az oldalra, beregisztráltam a már meglévő accountomhoz a serial number alapján, viszont a számlát nem tudtam letölteni, system errort dobott rá.
A Logitech support oldala azért megér egy külön misét, katasztrófa az egész, ahogy van, hiába kattintasz végig a garanciális igény benyújtása ösvényen, a végén nincs egy form, amit kitölthetnél, csak egy fórumos kereső, ahol vagy találsz megoldást a problémádra vagy nem. Így úgy voltam vele, hogy akkor írok a jobb alsó sarokban a chatre. Nem meglepő módon először egy bot kérdez ki, hogy milyen kategóriában szeretnél segítséget, serial number után kiköpi, hogy ez valóban egy Flight Yoke System, ki is adott 3 lehetőséget, amiből legjobb esetben is maximum az első volt félig-meddig releváns (USB device hiba egy 2018-as Win update miatt), a másik kettő abszolút mellélövés (BT disconnect probléma és num lock probléma). Itt már felajánlotta a bot, hogy ha egyik sem oldja meg, akkor "valós ügynökhöz irányít". Éjszaka 0:30-kor választottam, hogy emberrel szeretnék kommunikálni, 0:33-ra már meg is kaptam az indiai supportos kollégát, leírtam neki a bánatomat, 0:35-kor már nyitotta is a ticketet, hogy majd keresnek a részletekkel.
Másnap délelőtt egy másik supportos írt, kb. a szokásos sablon kezdéssel: telepítsem újra a drivert, próbáljam ki USB 3.0 vagy 3.1 helyett 2.0 csatlakozóban, ne használjak USB hubot, hanem közvetlenül menjen a gépbe, nézzem meg joy.cpl-ben, nézzem meg másik simben, nézzem meg másik gépre dugva. Ja és kérte, hogy adjam meg az adataimat, pontosabban: bizonyíték a vásárlásra, név, cím, telefonszám. Válaszoltam, hogy ezeket mind kipróbáltam, leírtam, hogy milyen eredményeket kaptam, ahogy azt is, hogy a számlát tőlük tudnám letölteni, de nem érem el.
Itt nagyjából el is könyveltem magamban, hogy 51k ment a lefolyóba, mert visszaküldést fognak kérni és úgyis találnak valamit, ami a nem rendeltetésszerű használat kategóriájába esik. Ehhez képest a válasz még aznap megjött: jogosult vagyok a cserére. Mit cserére, egyből küldik is az újat, a régit legalább addig tartsam meg, amíg megérkezik az új, de van rá esély, hogy el fogják kérni, hogy bevizsgálják. Azóta meg is jött az új csomag, teljes egészében, nem csak a "base", hanem throttle és lefogatók is, így most van egy 2 éves, valószínűleg board hibás és egy hibátlan yoke szett nálam. Utána olvasva sajnos kiderült, hogy a gyárilag hozzá járó throttle-ben nincs semmi vezérlés, az a yoke-ban van, így egy PS2-USB átalakítóval nem lesz 6 kar (2 throttle, 2 prop, 2 mix), de még várok egy kicsit, hogy kérik-e a régit. Ha nem, akkor egy Leo Bodnar board és egy kis forrasztás után hadrendbe állítom, jól fog jönni multi engine GA repülésekhez. Ennek ellenére még mindig gondolkozom, hogy ha enyhül a válság, érdemes lenne egy Honeycomb Alpha+Bravo upgrade-et meglépni, de óriási plusz pontot kapott nálam a Logitech, hogy gyakorlatilag nettó 2 nap, bruttó 6 alatt lement az egész ügyintézés (a kettő között nekem nem volt időm 4 napig válaszolni) és a probléma jelzésétől számítva 1 hét alatt már kézhez is kaptam az új csomagot (pedig a UPS vidékre elég gyatra, home officban vagyok 2 éve és már 2 csomagra is először sikertelen kézbesítést írtak, pedig mindkétszer itthon voltam egész nap, még WC-re is úgy mentem, hogy bármikor csöngethet a futár).
-
nonsen5e
veterán
válasz
cintula187
#18332
üzenetére
Mindenképpen, legkésőbb szerdáig megteszem aztán írok beszámolót performanceról.
-
nonsen5e
veterán
válasz
cintula187
#18330
üzenetére
Hupsz, nem frissítettem leírást 1-2 hete. Cseréltem a 2600-at 5600-ra.
-
dareal
tag
válasz
cintula187
#18327
üzenetére
ellenkezőleg, jóval kisebb :)
-
nonsen5e
veterán
válasz
cintula187
#18325
üzenetére
Ez (külcsínre) már most jóval kidolgozottabb mint az A32NX.

-
cintula187
addikt
Ha már a longhaul.
[link] -
nonsen5e
veterán
Hogy szereztek kedvet újra elindítani a játékot amikor egy long-haul final közben nyom egy crash to desktopot a játék...?

-
Simivok
senior tag
Értem. Én a 737-600-at vettem meg, mert az volt jó árban. Nem lehet hogy az a gond, hogy korábban a 737-700 tört verziója volt fent? (hogy kipróbáljam hogy bírja a gép) Mert ez a tört szar csinálta ugyanezeket mint az eredeti... közben újratettem az os-t mielőtt megvettem az eredetit, és a játék egy külön ssd-n van így nem töröltem ki a játék mappáját hogy ne kelljen leszedni újra 100 gigát de nem töröltem ki a mappából a törtet. lehet ez a gond?
-
Simivok
senior tag
Sziasztok,
MSFS, eredeti PMDG 737-600. 2 óriási bug van benne amit nem értek. Egyik hogy felszállásnál nyomok egy TO/GA-t, be van kapcsolva ugye az autothrottle. Felviszi a tólóerőt, aztán azt tartja egy kicsit majd őrült módjára feljebb veszi a gázt amíg a 2 hajtómű piros lesz. Nem is értem. Másnál is volt ilyen?
A másik, miután ezt leküzdöm, LNAV, VNAV, CMD A. És talán a magasságot jól kezeli, de egyszerűen nem simul rá a gép az FMC-ben megadott útvonalra, tehát használhatatlan az autopilot...
Valaki tud ezekre vmit mondani?
-
Freiherr
őstag
válasz
energomatt
#18312
üzenetére
👍
-
Freiherr
őstag
válasz
energomatt
#18310
üzenetére
Nincsen siklópálya, csak pályatengely műszeresen ( az alsó gyémánt az MFD-n )
Ja, inkább visual, mert PAPI- val tudod tartani a siklópályát, csak ahhoz ugye visibility is kell néhány mérföld. -
energomatt
őstag
Mi a LOC pályamegközelítés értelme? A VORDME, az RNAV és ILS megközelítést érteni vélem, de mi az ha a LOC önállóan szerepel valamelyik mellett? Helsinkibe érkeztem és az ILS mellett LOC megközelítés is volt ugyanarra a pályára és az irányító ezt adta meg. Azt tapasztaltam, hogyha az ILS frekvenciát nem aktíváltam, csak a GPS vezetett körülbelül, de nem pontosan a pálya fele. Ez így gyakorlatilag egy visual approach volt.
-
sheep
addikt
Basszus, meglett a hiba: a pedál egyik szenzora zajos volt és nem ment vissza 0% -ra ha felengedtem a féket, ezért a gép úgy érzékelte hogy be van fékezve.
Újrakalibráltam és most pöpec minden. Hú hogy én mennyit szívtam ezzel. -
sheep
addikt
Igen olvastam, de hiába. Csak benyomott fékpedállal tudok gurulni, legalábbis a Boeing úgy gondolja hogy az a nem fékezett állapot. De minden más gépnél jól működik, átállítani meg nem lehet ehhez az egy géphez.
-
sheep
addikt
Nagyon adja ez az új PMDG B737-600, főleg a Malév skinnel, de a sírba visz ez az új parking brake. Mindegy hogy benyomom vagy kiengedem, a gép nem mozdul. Van pedálom, megnéztem egy pár videót hogy hogyan kell beállítani, de az istennek nem működik. Ha befékezem akkor a sziréna is szól meg a jelzőfény is villog, ha kiengedem akkor meg csak nem mozdul a gép, 100% tolóerővel sem. Aztán tízből egyszer hajlandó megmozdulni
Van vmi tippetek erre esetleg? Nekem nem működik úgy ahogy a többiek mutatják, nem tudom mit kellene még belőni.
Másik kérdés, hogy fmc-ben hogyan tudok waypointot hozzáadni az útvonalhoz és kiválasztani hogy az legyen a következő (direct)? -
dareal
tag
HVFR következő kiadásába bekerül a teljes 5., 6. és 7. kerület!
-
energomatt
őstag
Új hozzászólás Aktív témák
- Építő/felújító topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Milyen okostelefont vegyek?
- Philips LCD és LED TV-k
- Kuponkunyeráló
- A cégvezetők látják az AI költségeit, csak azt nem hogyan lesz ebből haszon
- Apple asztali gépek
- Linux kezdőknek
- Hardcore café
- További aktív témák...
- Dell Latitude 5450 Újszerű,Ultra 5 135U, FHD IPS LCD,16GB, Magyar vil bill., gyári garancia 2028-ig
- Apple iPad Air 2 (A1567) 16GB Wi-Fi + Cellular Asztroszürke
- Samsung Galaxy Z Flip6 12/512GB - ÚJSZERŰ, Kártyafüggetlen, Kék - 1 év garancia
- Samsung Galaxy Z Fold 6 12/512GB - Újszerű, Független, Ezüst - 1 év garanciával
- Samsung Galaxy S23 Ultra 8/256GB - Kártyafüggetlen, Fekete - 1 Év Garancia
- 215 - Lenovo LOQ (15IRX9) - Intel Core i7-13650HX, RTX 4060
- 134 - Lenovo Legion Pro 7 (16IRX8H) - Intel Core i9-13900HX, RTX 4090
- Creality HALOT ONE gyantás nyomtató
- iPhone 11 Pro Max 64GB Midnight Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4377
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7500F 32/64GB DDR5 RTX 5060 8GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest



Én nem is kételkedtem hogy továbbra is a MSFS2020 fogja még mindig uralni a grafikai előnyt....

A simtoolkit nem volt valahogy az igazi nélküle. A chartfox meg egy vicc. Viszont egy évre előre sajnálom kifizetni az ultimate díjat. Neked havi vagy éves?

