-
Fototrend
Ez itt, az elektronikával hobbiból foglakozók fórumtémája.
Lentebb összegyűjtötttem néhány elektronikával kapcsolatos, hasznos linket.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Barret001
addikt
-
Kernel
nagyúr
válasz Kernel #55155 üzenetére
Általában a javítás közben kiderül a hiba oka, például miért pukkant el a primer meghajtás, mondjuk volt ott egy kapacitásszegény kondenzátor.
Mivel az egy teljesen független hiba, gyakorlatilag nincs olyan véletlen, hogy pont akkor öregedett el a fénycső, tehát feltételezhető, hogy annak nincs problémája.
De elméletben lehetne arra is gondolni, hogy mielőtt tönkrement a táp, kicsit túlpörgette magát, emiatt valamilyen kár keletkezett az inverterben, míg az alaplap megúszta, ilyen előfordul.
Volt már olyan, hogy az inverterben kettő közül az egyik kapcsoló FET zárlatos lett, az is épp így viselkedett, rövid időre bekapcsolt a fény. Méghozzá szintén kétcsöves kis LCD TV volt, csodálkoztam is, hogy zárlatos FET-tel egyáltalán elindult az inverter. (Tehát nem soktrafós, sok FET-es, aminek lehet részleges hibája.)
De attól még tény, hogy zárlatos volt, csere után megjavult. Azt viszont villámlás okozta.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Reneolus
tag
válasz Kernel #55072 üzenetére
Úgy néz ki, hogy borul az eddigi elmélet, mert digitális hangerő szabályzásról lehet szó. Az RJ11-es port egy X9313WP típusú IC -be van bekötve, ami maga egy digitális potméter.
Kép az IC-ről:
Addig sikerült csak eljutni, hogy az U/D láb a sárga vezeték (12V), a VSS és a VL láb a zöld vezeték (test).
Most teljesen meg vagyok lőve, tudsz segíteni a továbblépésben?[ Szerkesztve ]
Helix P DSP, JVC R981BT, Morel MT23/Soundstream Reference 300, DLS UP6/Emphaser EA2190, Emphaser EG12 (ETBR112)/Signat RAM3 MKII
-
Reneolus
tag
válasz Kernel #55191 üzenetére
RJ11-es kábelt kötöttem be az erősítőbe, a kábel másik végének ereit mérem ki. Megnézettem egy ismerőssel, aki valamit konyít is az elektronikához, ő mondta, hogy melyik lábon mit mért ki, de ő is arra tippel, hogy a távirányító egy aktív eszköz lehet, mert a 12V (sárga ér) vs. 5V neki sem világos. Egyébként így néz ki az eszköz, UP és DOWN gombok vannak rajta:
Viszont akkor a távban még meg van bonyolítva, mert két gomb nem úgy működik, hogy az egyik up/down a másik pedig a szabályzó gomb, jól értem? Itt lesz a kutya elásva?
Helix P DSP, JVC R981BT, Morel MT23/Soundstream Reference 300, DLS UP6/Emphaser EA2190, Emphaser EG12 (ETBR112)/Signat RAM3 MKII
-
Reneolus
tag
válasz Kernel #55194 üzenetére
Ennyi infóval van esély az vezérlő eszköz megépítésére, vagy kapcsolási rajz hiányában esélytelen? Tudsz ajánlani valakit, aki meg tudná építeni nekem? Persze nem szívességből.
Helix P DSP, JVC R981BT, Morel MT23/Soundstream Reference 300, DLS UP6/Emphaser EA2190, Emphaser EG12 (ETBR112)/Signat RAM3 MKII
-
Reneolus
tag
válasz Kernel #55196 üzenetére
Szerencsére az erősítő eltárolja az utolsó beállított értéket
The EA 490-200 will always store the last "Sub Level" adjustment in an EPROM
chip. Therefore it is also possible to make one specific "Sub Level" setting
after the installation of the system and then disconnect the control panel from
the amplifier.Akkor a feladat az, hogy a 12V -ot le kell redukálni 5V-ra? Ellenállással, milyen értékűvel? Illetve az RJ11 -es kábel 4 eréből csak 2- őt kell bekötni? A 12V és a testet? Ennyi?
El tudnád magyarázni nekem, nagyon egyszerűen? Teljesen kezdő vagyok
Helix P DSP, JVC R981BT, Morel MT23/Soundstream Reference 300, DLS UP6/Emphaser EA2190, Emphaser EG12 (ETBR112)/Signat RAM3 MKII
-
Reneolus
tag
válasz Kernel #55199 üzenetére
Köszönöm!
Akkor, ha jól értem, akkor pont az a két vezeték lesz a lényeg, amikben 0V -ot mértem. Az egyik az INC a másik az U/D. Mérésnél melyik láb lesz a föld? 4-es és a 7-es is lehet az? Mit kellene mérnem az 1. és 2. lábon, 0-5V közötti értékeket?Találtam egy másik rajzot:
[ Szerkesztve ]
Helix P DSP, JVC R981BT, Morel MT23/Soundstream Reference 300, DLS UP6/Emphaser EA2190, Emphaser EG12 (ETBR112)/Signat RAM3 MKII
-
vmk
tag
válasz Kernel #55051 üzenetére
Visszatértem mert valami nem oké.
Első körben amikor teszteltem, minden rendben működött. Sajnos a rádiót önmagában nem teszteltem, csak 1-2 percig, mert alapból abban a módban kapcsol be a fejegység.A problémám a következő: ha rádió módban van pár perc után elkezd recsegni a jobb oldani hangszóró (első és hátsó egyaránt).
Ismét szétszedtem, kiróbáltam másik hangszórókkal, de ugyan az. Vissza állítottam az eredeti állapotot, tehát kiforrasztottam az AUX kábelt, de ez sem hozz megoldást.
Átnéztem a nyákot és volt egy IC(961) (bár nem azon a környéken ahol dolgoztam rajta), aminek a forrasztása sok lábánál elengedett, újraforrasztottam. Más szemmel látható hibát nem találtam.
Ha CD-re kapcsolok akkor ott minden rendben van, tehát CD-ről is jó a hang és az AUX kábelről is jó a hang. Csak a tuner részen rosszalkodik. Nagyon hangosan recseg, olyasmi mintha össze érintgetném a hangszóró kábelét.Valami ötlet, hogy mi okozhatja ezt?
Köszönöm.
-
Reneolus
tag
válasz Kernel #55206 üzenetére
Köszönöm!
Azt hiszem keresek egy szakembert, aki megcsinálná nekem a kapcsolót. Tudsz ajánlani valakit erre? Esetleg Te nem foglalkozol ilyesmivel?
Még egyszer köszönöm az eddigi segítséged!Helix P DSP, JVC R981BT, Morel MT23/Soundstream Reference 300, DLS UP6/Emphaser EA2190, Emphaser EG12 (ETBR112)/Signat RAM3 MKII
-
draco31
veterán
válasz Kernel #55219 üzenetére
Oké, akkor ezt a tekercset beszerelem, és keresek egy hasonló NTC-t.
Ha nem jó a panel továbbra sem, akkor az égőt fogja kivágni, vagy hogy kell ezt elképzelni? Nem csináltam még így égővel.
Ebből a 4-ből jó lenne valamelyik?[ Szerkesztve ]
ASUS S14 S410U /\/\ Xiaomi Redmi Note 12 pro 5G /\/\ Switch Lite /\/\ Amazfit T-Rex Pro /\/\ Blitzwolf BW-FYE15 /\/\
-
-
draco31
veterán
válasz Kernel #55226 üzenetére
Közben okosítom magam netről is. Annyit csináltam, hogy pár alkatrészt kivettem, és az ESR mérővel megnéztem. Ezeket bekarikáztam. Rendben voltak. A dióda hídban nem vagyok biztos, most arra tippelek. Nincs kiforrasztva, úgy néztem. A két bemenetre ha oda rakom a multit, akkor sípol, ha az egyik bemenetre, és a + kimenetre rakom, szintén sípol a multi. Van 3db más tulajdonságú hidam is, nincsenek panelban benne, 2 kombinációban mutat értéket a multi, de nem sípol be zárlatra. De lehet hülyeséget beszélek, mint mondtam, kezdő vagyok még. Holnap folytatom a keresgélést.
ASUS S14 S410U /\/\ Xiaomi Redmi Note 12 pro 5G /\/\ Switch Lite /\/\ Amazfit T-Rex Pro /\/\ Blitzwolf BW-FYE15 /\/\
-
draco31
veterán
válasz Kernel #55237 üzenetére
Vettem neten egy 1000-esért. A tulaj nem tudott róla semmit, mert hozzá is így került. Tudom ilyet nem veszünk, de gondoltam ez nem nagy veszteség.
Rendben, holnap akkor megyek tovább az alkatrészekkel.ASUS S14 S410U /\/\ Xiaomi Redmi Note 12 pro 5G /\/\ Switch Lite /\/\ Amazfit T-Rex Pro /\/\ Blitzwolf BW-FYE15 /\/\
-
kmisi99
addikt
válasz Kernel #55244 üzenetére
Köszönöm a választ, de szerencsére találtam elfekvőben egy 4,5Ω-os 25W os potmétert, amivel már be tudtam lőni ~2,3Ω-ot amivel az li-ion teszter ~1-1,7A rel meríti. A csodás kínai minőségű 7Ω-os ellenállás amit a teszterhez küldtek csak kicsit csal 9Ω a valóságban.
Bár ugyan 25W van ráírva de ettől a kb 7W terheléstől is érzésre kb 70fokos a poti.
[ Szerkesztve ]
-
draco31
veterán
válasz Kernel #55237 üzenetére
A Graetz-hidat kivettem, a jobb oldali volt benne. A két középső lábát nézve zárlat, egyik középső és negatív ág szintén zárlatot jelez. A másik kettőnél nincs ilyen. Gondolom akkor ez halott. A másik kettő azért van mellette, mert ez a kettő van csak a fiókomban. Lehet az egyikükkel helyettesíteni? Ha nem akkor majd veszek ilyet.
A nagy pufferrel 100 helyett 80mF-et mértem csak, kicseréltem egy másikra, amin 92mF-ot mértem.
Folytatom tovább az alkatrészek vizsgálatát közben.ASUS S14 S410U /\/\ Xiaomi Redmi Note 12 pro 5G /\/\ Switch Lite /\/\ Amazfit T-Rex Pro /\/\ Blitzwolf BW-FYE15 /\/\
-
Barret001
addikt
válasz Kernel #55272 üzenetére
Szekunder kör elvileg rendben van,mert a dióda katódjár? adott feszültséggel működik a monitor,a háttérvilágításhoz kellene a táp. Csak kísérletezgetek vele,egy szakinak gondolom pár perces rutinmunka lenne
[link]Ez az a táp,működik a háttérvilágítás is,csak letilt.Ha a primer oldal működne,kész is lenne a monitor
Nem tudom hány volt kell az inverternek,12 szerintem kevés volt neki.
-
draco31
veterán
válasz Kernel #55278 üzenetére
Közben szét szedtem a kijelzőt a CCFL miatt. Az egyik vége bele volt sülve a fekete műanyag keretbe. A gumis távtartó is szétment, oda még valamit ki kell majd találjak. A két új csövet meg is rendeltem.
ASUS S14 S410U /\/\ Xiaomi Redmi Note 12 pro 5G /\/\ Switch Lite /\/\ Amazfit T-Rex Pro /\/\ Blitzwolf BW-FYE15 /\/\
-
Sokimm
senior tag
válasz Kernel #55292 üzenetére
Nem én csináltam a kapcsolást, csak kaptam, mert panaszkodtam, hogy mindig úgy maradnak a dolgok (bekapcsolva éjjelre). Az indok pedig az 5V-os megoldásra az, hogy régebben ez egy monitor usb portjához volt csatlakoztatva, bontatlan (garanciavesztés) gépnél, tehát nem volt megoldható a közvetlen 12V-os relé.
De most, hogy mondod, lehet megoldom a te módszereddel, elvégre iparibb, minőségibb (és több fajta) 12V-os relét lehet venni, mint normális 5V-ost. (cáfoljatok meg, ha tévedek)
Az én gépem nyitva (még a ház fala sincs rajta), tehát megoldható a közvetlen vezérlés, de itt az elektronikai analfabétizmusom szól közbe: Nem kell semmi a relé és a táp közé? Nem lesz semmi gebasz a kikapcsolásnál?
-
t72killer
titán
válasz Kernel #55304 üzenetére
Köszi, megtaláltam ami leginkább érint (AAA), brutál, 1A-rel is lehet húzni ezeket a picikéket Már csak egy kompaktabb 10db-os AAA-tartót kell vadászni hozzá, de lehet magam összedobom. (12V-ot kellene kiszolgálni vele - tudom, a 8db-os pakkokat is 12V-on marketingelik, de az ebből a valóságban kinyerhető ~10.5V sztem nekem soványka lenne).
[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
t72killer
titán
válasz Kernel #55304 üzenetére
Még egy kérdés, hogy a 12V-os léptetőmotorok vajon kisebb áramerősséget vesznek fel, ha 12 helyett 15V-ot kapnak?
Konkrétan egy távcső-mechanikát kellene tápolni a cuccal, ami alapból autós 12V-ból táplálkozik, azaz kicsi többletfeszültség nem szabad, hogy problémát jelentsen.
A gyakorlatban így 10-es helyett 3db 4-es pakkal fűtenék be nekik, ilyenek készen kaphatók.
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
t72killer
titán
válasz Kernel #55311 üzenetére
Töltés közbeni hőfok a nyári hőségben, autóban történő töltésnél mondjuk téma - bár lehet rá klímát kapcsolni + a kanóc elég hosszú ahhoz, hogy ne kelljen a napra tenni a pakkot.
Még egy pici feszmérőt sztem beletenszek a csomagba, h nagyjából tudjam, merre jár a töltöttség.
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Tamy
senior tag
válasz Kernel #55335 üzenetére
Köszönöm a válaszod, próbálkoztam az LM339-el is, és a 741-est is néztem, de ott még ennyit sem sikerült elérnem.
"az IC2-nek nincs egy betervezett komparálási szintje"
Ezt egy kicsit kifejtenéd részletesebben? Pontosan min kellene változtatnom?
A diódás megoldást kipróbálom.
Egész életemben azon gondolkodtam, hogy kéne valamit dolgoznom. Ezért aztán a végén nem is maradt rá időm.
-
Tamy
senior tag
válasz Kernel #55335 üzenetére
Kipróbáltam a 2. képeden látható kapcsolást is, az ic kimenete és a gnd közé kötve a ledet az folyamatosan világít, független attól, hogy a neminvertáló bemenetet a + tápra, a gnd-re, az első fokozat kimenetére, vagy akár a levegőben lógva hagyom. A diódák után kötve meg így értelemszerűen sötét marad a led.
Ha le tudnád írni, hogy az általam vázolt kapcsolással mi is a baj, akkor azt megváltoztatnám. Saját tapasztalatom az, hogy így működik, csak a hangerőt teljesen fel kell tekerni neki (és az erősítést is mindenhol), kevésbé érzékeny, mint a fényorgona többi része, amik az LM324 maradék három műv.erősítőjét használják. Persze azok érzékenységét tudom csökkenteni, de jó lenne inkább ezét növelni. Ráadásul ott a kimenet és a gnd közé van kötve a led, praktikusabb lenne, ha itt is úgy lenne.
Egész életemben azon gondolkodtam, hogy kéne valamit dolgoznom. Ezért aztán a végén nem is maradt rá időm.
-
Sokimm
senior tag
válasz Kernel #55292 üzenetére
Most gondolkodtam el rajta én is, hogy vajon minek kellett a tranziszor az egészbe...
Egyébként (megkésve bár, de törve nem) válaszolva a kérdésedre (az adatvonalról veszi a jelet?): nem.
A vcc+gnd lábakat használom.Mi lenne, ha az 5V-os relét nyersen (tranyó nélkül) használnám? Milyen káros mellékhatásoktól akarta az eredeti alkotó megvédeni magát?
-
Tamy
senior tag
válasz Kernel #55352 üzenetére
Köszönöm, nálam is szimpla táp van, próbáltam korábban feszültségosztóval féltápot adni a neminvertáló bemenetekre, de úgy nem működött, csak ha a gnd-re kötöttem őket. Majd kipróbálom újra.
A diódákat akkor benne hagyom. Viszont nálad a második fokozat nem használ visszacsatolást, ha komparálni akarok, akkor nem használhatok? Csak mert így kevés lesz az erősítés, az első fokozaton is azért kellett az 1MOhm-os visszacsatoló ellenállás. A bemenetre kb. vonalszintű jel megy (most egy régi telefon fülhallgató kimenetéről hajtom).
A tranzisztoros megoldást ismertem, csak szerettem volna megúszni, gondoltam valamiképp megoldható a másik műveleti erősítő segítségével, ami úgyis adott az LM358-ban.
Kicsit ez a rajz volt az alapötlet, de máshonnét is ollóztam hozzá:
Egész életemben azon gondolkodtam, hogy kéne valamit dolgoznom. Ezért aztán a végén nem is maradt rá időm.
-
-
Tamy
senior tag
válasz Kernel #55361 üzenetére
Elkezdtem elölről az egészet, még csak az első fokozatot építettem meg, de ha a neminvertáló bemenetet féltápra húzom, akkor akár 1MOhm, akár 100kOhm visszacsatoló ellenállást használok, a kimeneten a led folyamatosan világít bemenő jel nélkül.
Egész életemben azon gondolkodtam, hogy kéne valamit dolgoznom. Ezért aztán a végén nem is maradt rá időm.
-
Tamy
senior tag
válasz Kernel #55381 üzenetére
Nem használok kettős tápot, pont azért próbálom így.
Ezt próbálom, néztem úgy is, hogy a féltáphoz a képen látható módon felhasználom az ic-t is (nálam LM358), de néztem simán két 100kOhm-os ellenállással is, ahogy az általad beillesztett képen is volt.
[ Szerkesztve ]
Egész életemben azon gondolkodtam, hogy kéne valamit dolgoznom. Ezért aztán a végén nem is maradt rá időm.
-
Tamy
senior tag
válasz Kernel #55387 üzenetére
Nos ez így semmit nem csinál. A felső részt csináltam meg, a led fel se villan. Ha a tranzisztor helyére kötöm a ledet, amikor rádugom egy nagyon halványat pislanik (gondolom a kondi szép lassan valami minimálisan feltöltődik), aztán utána semmi.
Korábban ez alapján kötöttem én is a neminvertáló bemenetet egy ellenálláson keresztül a gnd-re (igaz ő az invertálót köti) csak később az ellenállást is elhagytam. Így működött, de ezzel a féltápos megoldással nem akar összejönni.
[ Szerkesztve ]
Egész életemben azon gondolkodtam, hogy kéne valamit dolgoznom. Ezért aztán a végén nem is maradt rá időm.
-
Tamy
senior tag
válasz Kernel #55395 üzenetére
Igen, azon a rajzon az összes visszacsatolás rosszul van. Viszont ha invertáló kapcsolásban használnám, az úgy nem lenne használhatóbb/egyszerűbb? Mivel ott nincs féltáp, nem kell a kimenetre kondi+dióda sem.
Feszültségek: ha bent hagyom a 100nF-os kondenzátort (C15), akkor közel 11V-ra elmászik a féltáp (12V a bemenő), ha kiveszem, akkor kb. beáll: 5,8-at mértem a gnd-hez viszonyítva, 5,7-et a + táphoz képest. A kimeneten a kondi előtt (IC1D 14-es lába) +6V van. Zenére semmi változás.
Egész életemben azon gondolkodtam, hogy kéne valamit dolgoznom. Ezért aztán a végén nem is maradt rá időm.
-
Tamy
senior tag
válasz Kernel #55403 üzenetére
Félreérted. Úgy értettem, hogy a triacos rajzot invertálóként használnám, vagyis lényegében úgy, ahogy a rajzon, csak ott a jelölések vannak felcserélve, ahogy Te is írtad.
Egész életemben azon gondolkodtam, hogy kéne valamit dolgoznom. Ezért aztán a végén nem is maradt rá időm.
-
Tamy
senior tag
válasz Kernel #55405 üzenetére
A zenére kialvó led egy része az áramkörnek, mellette lesz még három csatorna, amik zenére villognak. Pontosabban a kimeneten később fet lesz, azon lesznek a ledek, de egyszer simán a kimeneten villogjon megfelelően a led, azzal már lehet vezérelni a fetet.
A 11V kondenzátorral akkor volt, ha ic nélkül csináltam a féltápot, simán két ellenállás+ a kondenzátor, ahogy a Te korábbi rajzodon is. Ha rendesen ic-vel csinálom, akkor beáll a 6V féltáp, de a többi része ugyanaz, mint az előbb.
Egész életemben azon gondolkodtam, hogy kéne valamit dolgoznom. Ezért aztán a végén nem is maradt rá időm.
-
kmisi99
addikt
válasz Kernel #55377 üzenetére
Kösz a részletes leírást, a végén lehet tényleg csak 4,1V ig töltöm a cellákat legalább kímélem is őket.
Egyébként ha már otthonra akarnék egy mini labor tápot akkor már érdemesebb lenne kicsivel többet rákölteni és venni egy ilyet? [link]
Egy 24V 3A laptop táppal hajtanám meg, egy kis műanyag dobozba építve egy ilyen kijelzővel. [link], illetve a potmétereket kicserélve rendes kézzel tekerhetőre. Valahogy így valósítanám meg. [link]
[ Szerkesztve ]
-
Tamy
senior tag
-
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen