Új hozzászólás Aktív témák
-
Thrawn
félisten
Ez a gyár lett volna az első ami 450mm-es ostyákat használ, de a technológia nem áll még készen. Olyannyira nem, hogy évekre elhalasztották a bevezetését. Talán ha nem EUV-val együtt akarták volna meglépni a váltást akkor már bepakolhatták volna a gyártósorokat és termelhetne is.
-
#65675776
törölt tag
válasz
atti_2010 #14 üzenetére
Ráadásul ha az AMD szükségét látja, akkor az IBM East Fishkill-ben levő üzemét bármikor igénybeveheti akár teljes kapacitással.
Mondjuk ami igazán érdekessé teszi a dolgot: ha a GloFo le tudja gyártani a nem kevés SoC-ot a két konzolba és emellett még az asztali piacra is marad kellő kapacitás, akkor vajon az intel hatalmas kapacitását egyáltalán mire használják? Lehet nem is olyan szép a selejtarány, mint ahogy azt az intel szereti mutatni?
-
atti_2010
nagyúr
Ez szinte már 1-2 éve kezd konkrét dolog lenni csak egyedül ők nem akarták megérteni vagy még most sem teljesen és ha így nézzük akkor valami igazság van abban amit az AMD mantráz hogy a CPU erőből való nyomatása már nem alternatíva, ha lenne egy kis sütnivalójuk félretennék a büszkeségüket beállnának a HSA mellé és az AMD -vel közösen építenék a PC piacot mert egyszer mindketten arra fognak ébredni hogy nem lesz mit megvédeni, persze nekik ott a szerverpiac de akkor legalább ne akadályoznák az asztali PC fejlődését.
-
Valószínűleg az Intel sem áll még készen az alacsonyabb csíkszélességre a kutatás-fejlestés területén, a gyár viszont mostanra már áll de emiatt üresen. Szinte biztos vagyok benne hogy ott is fől már néhány vezető feje amiatt hogy a saját gyárakban előállítást erőltetik folyamatosan a bérgyártással szemben.
-
atti_2010
nagyúr
Nocsak, nemrég még nagy arccal hirdették a 11nm átállást és hogy milyen jó dolog a csíkszelesség csökkentése, csak nem került homok a gépezetbe.
-
djculture
félisten
2014 elejére kénytelen halasztani a gyártási nehézségek és a túl magas selejtarány miatt
Kezd kifújni a folyamatos méret csökkentés..
-
VaniliásRönk
nagyúr
"A döntés konkrét okáról..."
A döntés konkrét oka az, hogy az Intel gyakorlatilag monopólium. Nincs itt semmi látnivaló, mindenki menjen és vegyen Intelt. Kérem kapcsolja ki.
-
vittorio7
őstag
"az új gyárba még nem telepítették a termeléshez szükséges eszközöket és berendezéseket, az egyelőre még csak az alapvető infrastruktúra kialakításán vannak túl"
Szerintem még nem költötték el a teljes 5 milliárdot, mert az épület, meg az infrastruktúra nem kerülhetett annyiba.
-
flexxx2
őstag
Azt hittem a pc eladások csökkenésével magyarázzák majd.
-
Zirowe
nagyúr
Durva egy 5 milliárdos gyár, ami nincs használva..
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy S21 FE 128GB // Ajándék // Számla // Garancia //
- Lenovo ThinkPad 40AF docking station (DisplayLink)
- Olcsó Notebook! Dell Latitude E6540! I7 4600U / 8GB DDR3 / 128GB SSD! / HD8790M
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 4500 16/32/64GB RAM RTX 3050 6GB GAMER PC termékbeszámítással
- 15,6" Dell Latitude laptopok: E6540, E5550, E5570, 5580, 5590, 5500, 5501, 5510/ SZÁMLA + GARANCIA
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest