Új hozzászólás Aktív témák
-
nRu3
addikt
Az érdekes mert 9/11 elött ugyebár az amcsi légitársaságok megkövetelik s saját biztonsági szolgálatot amerikán kivül, de ugye amerikában csak simán be lehetet menni szinte az utcárol a gépbe mint ahogy történt és ott baj is történt, vagyis inkább otthon tegyenek először rendet és nem máshol akarjanak szigoritani ahol már amugy is rendben mennek a dolgok.
ne agodj ferihegyen 2 légitársaságnál van fokozott elenőrzés és gépisztolyos rendörök a terminál és környékén és az utasok és a gép is megkapja a fokozott figyelmet szépen. Igy a gép biztonságon indulhat és az utasok sem höbörögnek mert tudják értük teszik. -
Boeing 737
senior tag
A technikai oldalát meg nem ismerem, pl. hogy melyiknek gazdaságosabb az üzemeltetése.
Volt egy olyan vicc hogy a Boeingbe azért kell pilóta hogy vezesse a gépet az Airbus-ba meg azért hogyha a számítógép hibázik és a pilóta túléli legyen kit börtönbe zárni.

Amúgy majd a szakértők kijavítanak de én úgy tudpm az Airbus technikailag évekkel a Boeing előtt van. Egy Airbus az egy repülő számítógép.
Egyébként úgy tudom az Airbus gazdaságosabb.
[Szerkesztve] -
nRu3
addikt
-
jasszer
őstag
Nem kell füldugó, a víz alatt csend van.

Szerintem egyszerűen ''így jött ki a lépés''. Ma pl. a Malév Munchen-t trafálta el a DHL egyik gépe gurulás közben, odakint.
Nálunk a tűzoltóknak tudtommal az értesítéstől számított 1 perc alatt bárhol ott kell lennie a reptér területén belül, nem értem miért a fővárosi tűzoltóságot izzították. (illetve értem h őket is, de szerintem a helyi tűzoltóknak is el kellene tudnia látni egy ilyen jellegű problémát... Elég abszurd h a reptéri közlekedési viszonyok mellett a városból jönnek ki
) -
jasszer
őstag
Nem csodálom. Múltkor kérdezte a reptéren egy szemlátomást meggyötört nő h merre menjen, az édesanyját várja. Nézem a monitorokat, nincs a megadott időpontban érkező gép... végül kiderült h már holtában jön Budapestre, át kellett küldeni a lányát az A portához. Nem mertem bevallani h a ''cargo'' kifejezés magyarul az áruszállítással azonos és h légiáruként érkezik az anyja...

-
-
tildy
nagyúr
Én eddig cirka 4-szer utaztam fapadossal.
2004 febr 25-én londonba Skyeuropeal , ekkro fél órás késséssel indultunk, mert jeges , havas volt a kifutópálya, talána mienk volt aznap az első gép Ferihegy 1ről.. (Olyan időjárást képzeljetek el, hogy felfele mikor jöttünk, egy kivágó kamion miatt megpördültünk)
Onnét Ryanair-Oslo: 0 perc késés. Viszotn kényelmetlen ülések...
Hazafele 2004 Május 26: Norvegianair, 20 perc késés... De ez jó volt...
Két hete: Wizzair
P - Frankfurt, Hahn, 0 perc késés....
Párom wizzairrel haza: 10 perccel hamarabb itt volt akiírtnál.
Eddig a pozitív tapasztalatok...
Negatív csúcsok: párom utazásaikor Milánó , Frankfurt. Előbbi Alitalia/Malév, utóbbi Lufthansa. Lufthansanal legalább 30 perces késések voltak állandóak, Alitaliánál votl 1 órás is, simán, lazán...146 ezer forintos retúr jegynél, azért ez khm... Szal érted...
Úgyhogy én meg azt mondom , hogy nem ér annyit a sok nagy cég, amennyivel többe kerül, ha ugyanannyi idő latt (A jelek szerint hamarabb is) odaérek ahova akarok... -
jasszer
őstag
''Csak remélhetjük, hogy a kerozinnal meg a karbantartással nem spórolnak (na jó, tudom, azzal nem is lehet).''
Egyszer volt olyan h az esti Wizzair Szófiai járat azért maradt ki, mert a gépnek sürgősen Katowice-be kellett mennie, időszakos átvizsgálás végett.
Ez így rendben is lenne, csak a repcsi nem olyan mint az autó, h elugrok vele vásárolni (+10 km), aztán túlcsúszik a kilométer-limiten... Úgy tűnik senkinek sem jutott eszébe h XYZ lajstommal ellátott gépük (egy az össz. hat közül!) épp akkorra fogja elérni az előírt limitet. Vagy ami még rosszabb: tudták, de ennek ellenére b*sztak szólni az utasoknak / törölni / átminősíteni a járatot.
-
jasszer
őstag
Erre van, találtam linket az oldalukon: [link]
A beszállítóbuszok régebben pofás kis Volvo-k voltak, célirányos kiképzéssel. Ezeket mostanában nem látom (lehet h csak bérelték?!), helyettük ma pl. egy piros és egy fehér, rendes távolsági busz (!) volt, a piroson VOLÁN-logoval. De ez még semmi... régebben vmelyik utazási iroda buszát bérelték, pár napja pedig korareggel egy igazi, sárga Volánnal szállítottak be, ami így nézett ki kb, állapotra is: [link]
Azthittem flash-elek... Hajnali hatkor egy lepukkant távolsági busz korzózik az utasokkal az épület és a gép között...
Ma hoztam fényképgépet, a pirosat és a fehéret lekaptam, a sárga elbújt a lencse elől, ha le tudom kapni vmikor tuti h a Tékozló Homárnál fog landolni az anyag...
[Szerkesztve] -
jasszer
őstag
-
-
Hugo85
aktív tag
Nem találkoztam olyan klubbal eddig ahol ne lett volna utasreptetés, meg mindig meg lehet egyezni egy oktatóval, mert annál ülhet elől az utas. Persze műrepülésre alkalmas gép és pilóta nem mindegyik reptéren van feltétlenül. És nyilván csak 2 üléses géppel lehet utast vinni

Nem tudom hívd fel a repteret vagy a repülőkulbbot vagy egyik hétvégén battyogj ki hozzájuk és beszélgess el velük előben, a pilóta (főleg a vitorlázó) általában barátságos állatfaj
Ja nincs korhatár és a sima repkedés annyira nem is durva
egyébbként nálunk például sok idősebb pilóta is van, sokan már csak vitorlázgatnak idősebb korukban, elég nyugis így mindenki itt köt ki: sárkányosok, vadászpilóták... 
mod: Ne idegesíts most voltam Brüsszelben nem egész egy hónapja...

Miért kellet most ezt mondani?
[Szerkesztve] -
Hugo85
aktív tag
Rosszul gondolod vitorlázással is meg lehet valakit ajándékozni, sőt vitorlázó műrepüléssel is csak az már kicsit drágább... egyébb sokkal feelingesebb, csend van és a kilátás is jobb
persze jó idő kell hozzá ha huzamosabb ideig akarod reptetni apucit, és még úgy sem biztos hogy fennmaradtok
de sokkal olcsóbb mint a helikopáter... 
[Szerkesztve] -
nRu3
addikt
Minél kisebb a gép anál jobban érzékeny a légörvényekre vagy akármilyen szelőre, minél nagyobb gép anál stabilaban megy zavartalanul, légörvény imádom amikor a magasban hirtelen elkezd fűgölegesen erősen lefele esni a gép nány másodpercik (néhány női utas már felkiált
) vagy ez már beteges lenne. A légikatasztrofák az kőtelező műsor.
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy S24 FE 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- AKCIÓ! LENOVO ThinkPad P15 Gen2 munkaállomás - i7 11800H 16GB DDR4 1TB SSD RTX A2000 4GB W
- iPhone 17 256 GB Black - Bontatlan !! www.stylebolt.hu - Apple eszközök és tartozékok - Számlás
- Apple iPhone 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RX 9060 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest









![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
P - Frankfurt, Hahn, 0 perc késés....

