Új hozzászólás Aktív témák
-
SirRasor
addikt
válasz
SirRasor
#8223
üzenetére
Közben megvan a hiba oka.
WindowBuilder megnyíláskor valamiért végre is hajtja a lekérdezést az adatbázisból. Engem nem zavart, mert láttam az adatokat is. Mondjuk érdekelne, hogy azt hol lehet kikapcsolni. Szóval most gondolt egyet, és már nem tud adatot visszaadni, úgyhogy egy kis kivételkezeléssel már működik.Csak továbbra se értem, mert nem nyúltam hozzá

-
bucsupeti
senior tag
válasz
SirRasor
#6451
üzenetére
kóstolj bele mindegyikbe. aztán válaszd a számodra legszimpatikusabbat annak alapján amit tapasztaltál (ne a fórumokon, meg itt-ott hallott információk alapján). Így meg fogsz ismerni több IDE-t is valamilyen szinten, ami már jó alap lesz arra, hogy később ha szükséges akkor tudj használni másik IDE-t.
Én az egyetemen Netbeans-t ismertem meg először és használtam is, majd később az EE és Android miatt átálltam Eclipsre, most pedig mivel az androidnál az Android Studio-t preferálják azt is használom (ami IntelliJ).
Gyakorlatilag mindhárom IDE-ben elboldogulok, ha kell bármelyikre rá tudok hangolódni.
Egyébként Eclipse párti vagyok. -
Aethelstone
addikt
válasz
SirRasor
#6451
üzenetére
Bármelyik jó a felsoroltak közül. Azt kell választanod, ami jobban tetszik....
(Nekem az Eclipse a személyes kedvencem)
Mi kvázi enterprise környezetben dolgozunk, van itt Eclipse, NB, JIdea....a közös pont a maven project(meg sok egyéb más, de az most nem ide tartozik)
-
fatal`
titán
válasz
SirRasor
#4269
üzenetére
"Szimpla változóknál működik is. Persze nem érteni kell, hanem megtanulni
"Csak primitív típusoknál nem kell objektumot létrehozni, minden más esetben nullreferenceexceptiont fog dogni.
Minek hozna létre 32 darab kártyát? Az is lehet, hogy egy másik tömböt fogsz értékül adni az egésznek. Vagy éppen már "kész elemekkel" pakolod tele. Mindkét esetben teljesen feleslegesen pazarolná a cpu-t és a memóriát is.
-
-
Jim-Y
veterán
válasz
SirRasor
#4228
üzenetére
Lehet hülyeséget írok, de ebben az esetben tényleg nem változtatod meg a string literál értékét, az immutable marad, ellenben a gyumolcs változó referenciáját ráállítod a string class egy objektumára ("barack"), így a gyumolcs ezentúl a barack string literálra fog mutatni a memóriában, és nem a körtére. A GC meg gondolom végzi a dolgát ezután a "körte"-n.
"Now we find that the value displayed by the myString variable has changed. We have defined immutable objects as being unable to change in value, so what is happening? Let's extend the example again to watch the myString variable closer.
String myString = new String( "old String" );
String myCache = myString;
System.out.println( "equal: " + myString.equals( myCache ) );
System.out.println( "same: " + ( myString == myCache ) );
myString = "not " + myString;
System.out.println( "equal: " + myString.equals( myCache ) );
System.out.println( "same: " + ( myString == myCache ) );
The result from executing this is:
equal: true
same: true
equal: false
same: false
What this shows is that variable myString is referencing a new instance of the String class. The contents of the object didn't change; we discarded the instance and changed our reference to a new one with new contents." -
kispx
addikt
válasz
SirRasor
#4195
üzenetére
A NetBeans-nek több változata is van. Ha csak SE-t találsz benne, akkor az EE-hez való NetBeans töltsd le.
A JAVA 24 óra helyett inkább a Java Tutorials-okat javaslom.
Új hozzászólás Aktív témák
A topicot kiemeltem. Valaki nem akar egy nyitó hsz-t írni?:))
- Intel Core Ultra 3, Core Ultra 5, Ultra 7, Ultra 9 "Arrow Lake" LGA 1851
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Xbox Series X|S
- Teljes verziós játékok letöltése ingyen
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Gitáros topic
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Google Pixel topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Funkcionalitásra kihegyezett, USB4-es SSD ház a TerraMaster fémjelzésével
- További aktív témák...
- www.olcsogamerpc.hu - V051 - DDR4 - INTEL i5-12400F - 16GB RAM - RTX 5060 - 1TB SSD - HITELRE IS!
- www.olcsogamerpc.hu - V018- DDR4 - INTEL i5-10400F - 16GB RAM - RTX 3060 12GB - 1TB SSD- HITELRE IS!
- www.olcsogamerpc.hu - V071- DDR4 - INTEL i5-14400F - 16GB RAM - RTX 5060Ti - 1TB SSD - HITELRE IS!
- GARANCIÁLIS! Intel Ultra 7 265KF+Asus RTX5080+64GB 6000Mhz RAM+2x1TB Nvme SSD+Asus ROG B860F Wifi7
- www.olcsogamerpc.hu - V065 - DDR4 - INTEL i5-12400F - 16GB RAM - RTX 5060Ti - 1TB SSD - HITELRE IS!
- Corsair VENGEANCE RGB PRO 16GB (2x8GB) DDR4 3200MHz CMW16GX4M2Z3200C16
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO ThinkPad P15 Gen 1 munkaállomás - i7 10850H 16GB DDR4 256GB SSD Quadro T2000 W11
- BESZÁMÍTÁS! 1TB Samsung 870 EVO 2,5" SATA SSD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- Dell Precision 3561,15.6" FHD,i9-11950H,16GB DDR4,512GB SSD,T600 4GB VGA,WIN11
- í kilenc! AKCIÓS PRECÍZIÓS KÉSZÜLÉK! 7560 i9-11950H 32GB RAM 1TB SSD Nvidia RTX A3000 6GB 1 év gar
Állásajánlatok
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest


"


