Aktív témák
-
ALI_G
veterán
nem is mondtam ma mennyi idióta volt az utakon.
Tegnap Gyulán voltam motorral, piáztunk egy buliban. Délben hazavittem bnőmet csabára, lájtosan mentem, az elkerülőn semmi gáz nem volt. Utánna a szokásos úton megtéptem egy kicsit a száját, rövid féktávok, kemény döntés, de nem mentem gyorsan. 3-4-szer volt olyan, hogy ha nem vagyok észnél, akkor koppanhattam volna.
1. egy mammer jön keróval jobbról. 130-cal jövök, az meg majdnem kijött elém. Satufékkel és vonalhoz húzódással védtem ki. kicsit be is szlalomozott a segge a motornak, de volt bőven helyem még. De ha a nő kijön még 1 métert, akkor már necces lett volna (így is majdnem kijött teljesen a sávomba mire leszállt róla).
2. Békés után jön szembe egy elektromos biciklis csávó, de hátra bámult és jött befelé a felezőhöz. Szerintem nem hallott, mert ott már csak 100zal jöttem. Nyomtam egy dudát miközben fékeztem kicsit, erre felröppen mellőlem egy galamb, pont fej magasságba jön, megint satufék, de ijjedtemben kicsit irányt változtattam, de jobbra. Fejemet lekellett hajtani a madár miatt. A biciklis meg úgy összefosta magát ezektől, hogy ahogy előre kapta a fejét berántotta a bicajt az árokba...
bazzeg, mondom.
néztem tükörben, szerencsére nem esett el, így nem álltam meg.
3. már itthon voltam berényben, a körforgalomban döntöm 35-nél és egy csaj ippen, hogy nem jött be elém. Az egész kocsi bent volt a körforgalomban, de megállt.bazzeg. visszaraktam 1esbe és kitéptem.
Ez 38 km-es táv volt.
Aktív témák
- Honor Magic8 Pro - bevált recept kölcsönvett hozzávalókkal
- Háztartási gépek
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Mikrotik routerek
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- iPhone topik
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Bestbuy játékok
- EA Sports WRC '23
- További aktív témák...
- DELL PowerEdge R630 rack szerver - 2xE5-2650v3 (20 mag / 40 szál, 2.3/3.0GHz), 32GB RAM, 66921Ft+ÁFA
- -ÚJ- 2x8GB 3600MHz Apacer NOX hűtőbordás DDR4 kitek! GAR/SZÁMLA (a Te nevedre kiállítva)!
- Kingston HyperX Fury Beast 2x8GB 3200MHz DDR4 kit / Beszámítás OK!
- G.SKILL Ripjaws V 2x4GB 3000MHz DDR4 kit
- Dell Latitude 7480 használt laptop eladó
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i9 14900KF 64GB RAM RTX 5090 32GB GAMER PC termékbeszámítással
- 210 - Lenovo IdeaPad 5 Pro (16ARH7) - AMD Ryzen 7 6800HS, RTX 3050Ti
- Lenovo ThinkCentre/ Dell OptiPlex/ Hp EliteDesk mini, micro PC/ 8.-9.-10.gen/ Számla/garancia
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro 128GB Sierra Blue -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3965
- BESZÁMÍTÁS! Lenovo Legion 5 16RX9 Gamer notebook - i7 14650HX 32GB DDR5 1TB SSD RTX 4070 8GB
Állásajánlatok
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
bazzeg, mondom.
néztem tükörben, szerencsére nem esett el, így nem álltam meg.
