Aktív témák
-
G@ben
addikt
Mailben kaptam, nem tudom az igazságtartalmát, de nem rossz.

Budapest egyik szűk, egyirányú sikátor-utcája. Jobboldalt autók parkolnak,
baloldalt megállni tilos táblák nagy mennyiségben. Érthető is, hogy nem
lehet megállni baloldalt, hiszen így is alig két méter széles az úttest, a
járda is van vagy ötven centi, garázsbehajtók mindenhol, szóval nem kell
magyarázni. Fekete színű fekete ablakú BMW felbukkan, majd megáll
baloldalt, járdán marad 25 centi, az úton max. egy Trabant fér el
normálisan. Kiszáll a kocsiból négy izmoskövér tar baromállat, biztos
ismered a fajtáját. Kocsik centizgetve araszolnak el a szabadon hagyott
szűk helyen. Egyszer csak érkezik egy szebb napokat látott, terepgumis,
rozsdás, ponyvás Ifa, persze vagy fél méter kéne még, hogy elférjen. Dudál
egy rövidet, majd vár. Nem történik semmi. Dudál hosszabbat, vár, semmi.
Dudál több hosszút, semmit. Közben már két kocsi áll mögötte dudálnak azok
is. Kisvártatva szirénázva érkezik egy mentő, persze az is bejött a csőbe,
meg kell állnia. A mentő után még három autó, visszafordulni se tud, meg
hát amúgy is egyirányú. A mentő sorfőrje előresiet, szólna az Ifáshoz, de
látja, hogy a helyzet reménytelen. Indulna vissza a mentőhöz, de ekkor
kihajol az ablakon az Ifa sofőrje, és így szól a mentőshöz: Várjon
kolléga, mindjárt megoldjuk ezt a kis kellemetlenséget. Majd sebességbe
rakja a járgányt, és nekiküldi a húszmillás, EU rendszámos
(új) BMW-nek. Mivel a BMW elfordul, ezért kicsit még kapcsolgat
hátramenetbe-előremenetbe, és jól eldolgozza a BMW-t a házfallal, az
keskenyebb lesz vagy fél méterrel, és ripityára törik, a jelenlévő néhány
járókelők egynémelyike szörnyülködve nézi a jelenetet, de a töbségük
drukkol az Ifásnak, sőt elhangzik egy-két, ''még egy kicsit a hátulját'',
''még nyomd egy kicsit jobbra'' és hasonló bekiábálás is. Egy nénike, akinek
a kocsi és a fal közötti 25 centis helyen vezett volna át az útja arcán
kaján mosollyal lelkesen drukkol és csápol, örül magának. Félperces gyúrás
után szabad az út, indulna is, de ekkor a zajra kirohan az épületből a
négy baromállat - érdekes a dudálást, meg a szirénát nem hallották, biztos
szelektív hallásuk van, mint ahogy az anyukák is csak a saját gyerekük
sírására ébrednek fel, a többiekére nem. Szóval feltépi az egyik
baromállat az Ifa ajtaját, mire két nálánál testesebb gumicsizmás tahóval
néz vele szembe. Hohó, ehhez kevés leszek egyedül, kellenek a többiek is,
így míg a többiek érkezéséig elordít egy ''ezért kigolyózlakk te g*ci
k*cs*g!''-öt.
Azonban a másik három nem jön segítségére csak meredten néz hátrafelé.
Ugyanis időközben a teherautó oldalsó ponyvája mintegy magától
felhajtódott, és onnan kb. tíz a sofőrhöz és utasához hasonló testes és
kocsmai verekedésekben jártas, ólmosbottal, csövekkel, bicskával
felszerelkezett tahó lép ki, ráadásul van köztük néhány etnikumi is,
csuszapengével, zsilettpengés gyűrűvel, miegymás. Az egyikük ügyesen egy
mozdulattal lekapja az Ifa rendszámát. A négy kopasz baromállat dühödten
nézi tehetetlenül, amint az egyik munkás visszamászik a platóra, majd
leugrik egy kb. húszkilós faltörő kalapáccsal, és kicsi kezelésbe veszi a
műszerfalat, meg a még épen marad részeket.
Végezetül mindenki visszaszáll a teherautóra, majd az Ifa-sofőr
kiszól: ''Menny' any*dba, hülye f*sz, a sóhivatalba tegyél panaszt,
kopasz!''. A járókelők egyöntetűen ujjonganak, a teherautó elhajtása után
azonban gyorsan elszélednek. A mentő is mehet az útjára. A BMW-t tíz
perccel később egy autómentő viszi el, rendőr érdekes módon nem érkezik
egyáltalán. Talán a kábszer miatt a kesztyűtartóban, vagy ''szürke'' az
autó? A pletyka szerint egy hétig nem állt meg senki abban az utcában bal
oldalt, de azóta egy sötétített üveges merci játssza ugyanezt a játékot,
három kopasz állattal. Várjuk az Ifát. Ha valaki ismeri az említett Ifás
csapatot, szóljon nekik!
[Szerkesztve] -
Kain
senior tag
Ki pusztítja a gyógyszerészeket? - Az antipatikus.
-
Kain
senior tag
A férjem úgy bánik velem, mint egy kutyával.
- Csak nem ver?
- Nem, azt szeretné, hogy hűséges legyek. -
Kain
senior tag
A Nyuszika és az ő Medve komája utaznak a vonaton. Medve barátunknak van jegye, de a Nyuszika bliccel. Hallják, hogy jön a kalauz. Nagy a dilemma, hogy most mi legyen. Modja a Nyuszika:
- Medve! Hadd bújjak be a zsebedbe, amíg a kalauz el nem megy, úgy talán megúszhatom a dolgot.
Így is tesznek. Jön a kalauz a fülkéjükbe, a medve jegyét ellenőrzi, minden rendben, elmegy. Már szállna le a vonatról, mikor a Nyuszika hangosan örülni kezd:
- Átvertük a kalauzt, átvertük!
A kalauz visszamegy a fülkébe:
- Medve! Nincs itt veled a Nyuszika?
A Medve hatalmasat csap a zsebére:
- Á, dehogy. Itt csak a fényképe van. -
Lazsa Boy
aktív tag
Azért jó a mazohistának, mert ha rossz, akkor jó.
Ha meg jó, akkor rossz, tehát jó. -
eziskamu
addikt
Most mesélte a tanárunk rendszerfejlesztés technológiáin (sajna nem tudom jól visszaadni) :
-Hallottad? Megjelent az első számítógép-pornó magazin
-És milyen?
-Nem tudom, de ekkora (széttárja a karját) interface van a címlapján. -
brownus
veterán
Férfiak nyilatkozatai életük asszonyáról:
''...műszempillát hord és szanaszét hagyja. A múltkor az újsággal vágtam rá,
azt hittem valami bogár. Halálra rémített.''
''...mesterien be tudja magát pozicionálni közém és a TV közé. Passz, átadas,
a tömeg örjöng, és én csak a fenekét látom.''
''...ideges lett, amikor egyszer korábban keltem fel, és én csináltam neki
reggelit. Azt mondta, hogy ellenőrzöm. Hogy merem én eldönteni, hogy mit
egyen ahelyett, hogy hagynám!''
''...az ágyban én vagyok a Tanár bácsi, a Csapatkapitány, a Főnök, a
Rosszfiú, a Testőr, a Telefonszerelő, a Rendőr. Egyszer már én magam
szeretnék lenni.''
''....ami az enyém, az az övé is. Vettem neki hálóinget, mégis az én
pólóimban alszik. Mindig elviszi a használt borotvapengét. Az új túl éles
neki. Amikor fázik mindig az én teniszzoknijaimat veszi fel, sosem a
sajátját. Még a boxeralsómat is felveszi. Azt hiszem áttérek a tangára, hogy
lássam mit csinál.''
''...listákat készít. Hogy mit vegyek. Hogy mit csináljak.
Kiket kell
felhívni. Ami nincs a listán, az nem is létezik. Egyszer felírtam a
listájára, hogy ''szex''. Hiba volt. Azóta, ha nincs a listán, nem is
csináljuk...''
''...ha valamit a fejébe vesz, nem lehet leállítani. És senki nem pihenhet,
amig nincs készen. Addig nincs baj, amíg süti sütéséről, vagy nyári
szabadságról van szó, de ha új ház vétele, vagy esetleges gyermekáldás
jön szóba, a dolgok akár komolyra is fordulhatnak...''
''...meglep, ha barna hajjal jön haza. Máskor meg szőke. Igazából fogalmam
sincs, milyen az eredeti hajszíne.''
''...mostanság nem borotválja a lábát. Hadd tudja meg mindenki, hogy eredeti
szoke.''
''...elfoglalja az ágy felét: középen''
''...mindenre allergiás, az orra állandóan be van dugulva. Ha szájon csókolom
fuldokolni kezd.''
''...szex után ott folytatja, ahol abbahagyta: Ki kell olvasztanom a csirkét,
anyád pedig azt üzeni, hogy...''
''...az zavarja, hogy a gyerek rám hasonlít.''
''...láttak már olyan nőt, akinek vörös a körme, krétafehér az arca, fekete
vonalak húzódnak a szeme körül? Hogy tudnak azzal a tudattal elaludni, hogy
ez a teremtmény ott alszik a másik oldalon?''
[Szerkesztve] -
V.ki
aktív tag
Ismerősnek megdöglött a TV-je,szétszedtük,és ezt láttam benne:
[link]
lol -
nofreenick
aktív tag
> 90 éves öregember haldoklik az ágyban, az emeleti hálószobában.
> Egyszer csak érzi,hogy az egész életében kedvenc almásrétes illata jön
> fel a konyhából.
> Nagy nehezen kikel az ágyból. Utolsó erejét összeszedve lebotorkál a
> lépcson.
> A konyhába érve ott látja az asztalon kedvenc rétesét.
> Már nyúlna az elso darabért, amikor a felesége a kezére csap a
> fozokanállal
> és azt mondja:
> - Azt ne bántsd, az a temetésre lesz! -
tr00p3r
addikt
szellemek a London Dungeon-ban! [link]
-
TomDog
tag
Idős házaspár ül kint a teraszon békességben, mikor a néni megfogja a seprűnyelet és irgalmatlan nagyot rávág az öreg orrnyergére, hogy az felbukik székestül. Felordít:
- Asszony, megőrültél? Miért kaptam ezt?
Mire a néni:
- Azon gondolkoztam, hogy ötven éve együtt élünk és miattad nem volt még egyszer sem egy jó szexünk!
Szép csendben üldögélnek vagy öt percig, mikor az öreg feláll és kegyetlenül hátbarúgja a nénit, hogy az legurul a teraszról. A néni felül a petúniák között és rábődül az öregre:
- Hát ezt most miért kaptam?
Mire a bácsi:
- Honnan tudod te, hogy milyen a jó szex??! -
VladimirR
nagyúr
Öreg bácsika a tüntetésen:
- Éljen a menstruáció!
- Bácsika, ez demonstráció!
- Mindegy, csak vér folyon... -
Arnold2
őstag
válasz
bandiras2
#859
üzenetére
Nem tudom te meddig jutottál,de én az 53. napon eluntam magam. Az biztos,hogy kilövöldöztem magam. Már azért harcoltam,hogy fzessem a számlát. Gyakorlatilag már csak a tankokat kellett lőjem az emberek ahogy megjelentek vagy felrobbantak vagy lelőtték őket a gunmanjaim.
[link]
Bocs az OFF-ért. -
MyKonzerv
senior tag
Fickó megy haza a melóból. Út közben találkozik a jótündérrel.
Azt mondja a tündér: - Lehet egy kívánságod!
- Pisáljak whiskyt!
- Meglesz.
Fickó hazaér, újságolja az asszonynak, hogy mi történt. Elővesz egy poharat, beepisál, megissza.
- Hű, asszony, ez tényleg jó whisky.
- Jó, akkor adj nekem is egy pohárral.
- Nana...Te üvegből iszol!
-
Az iskola vezetősége megelégeli Pistike osztályának magatartási próblémáit, ezért szól a tanárnőnek, hogy fogja vissza a gyerekeket. Másnap szól a tanárnő a gyerekeknek, hogy mostantól viselkedjenek rendesen az órákon, mivel az igazgató akármikor bemehet az órára felügyelni. Erre beszól Pistike:
- Olyan az igazgató mint a lottó!!! Bármikor bejöhet!!!
Az óceánon léket kap egy utasszállító hajó, és elkezd süllyedni. Az utasokat valahogyan be kellene terelni a mentőcsónakokba, de ellenállnak a kérésnek.
Erre a kapitány kitalálja, hogy nemzetiség szerint különböző módszerrel veszi rá őket.
Az angoloknak azt mondja, hogy ez a legsportszerűbb dolog, amit tehetnek.
A franciáknak azt, hogy ez a legokosabb.
A németeknek azt, hogy ez az utasítás.
A magyaroknak meg azt, hogy ez tilos.
Elmegy egy orvos az elmegyógyintézetbe azzal a szándékkal, hogy kiengedi azokat a betegeket akik helyesen válaszolnak egy kérdésére:
- Mije van a kacsának?
Bolondok:
- Szeeeeemmmmeeeee.
- Na de még mije van a kacsának?
- Szeeemmmmmeeeeee.
- Jó, jó de még mije lehet?
- Ssssszzzzzeeeemmmmmeeeeee.
- Hát akkor mi van a párnában?
- Toll.
- Akkor mije van a kacsának?
- Sszzzeeeemmme!!!
- Mi az: 15cm és mogyorója van?
- ???
- Snickers csoki.
A fiú az apjának.
- Apa, hoztam egy 4-est.
- Miből?
- Egy kettesből és két egyesből.
[link] -
Dilikutya
félisten
A Szovjet-Kínai viszony mélypontján a Kínaiak háborúval fenyegetőztek. Mao küldött Brezsnyevnek egy zacskó mákot. A küldönc átadta, és mondta:
- Ennyien jövünk.
A Brezsnyev ledaráltatta a mákot és visszaküldte:
- Akkor majd így küldünk vissza benneteket. -
Lazsa Boy
aktív tag
A férfiaknak két dolgot kell tövig nyomni. A másik a gázpedál...
-
Rez_Grof
őstag
Hét végén ünnepelünk. Eljössz?
- Mit ünnepeltek?
- Lakodalom lesz. Az anyósomat vette el a Jóisten.
Miért buták a nők? - Mert 15 cm kolbászért egy egész disznót tartanak. -
tankman
tag
- Mondja, milyen kapcsolatban áll az édesanyjával?
- 2048 kbit/sec. -
RIV
tag
Mindenre tudok magyarázatot találni, legfeljebb nem stimmel
A bánatomat italba akartam folytani, de tud úszni az a bestia.
A sportot sose késő elkezdeni, úgyhogy én még várok..
Csak az a nő foglalt, akin fekszenek.
Én már nem hiszek semmiben! A múltkor is bementem egy ajtón, amire az
volt írva, hogy NŐK, de csak budi volt.
Szeretem az extrém sportokat, mert közben rengeteg új barátot ismerek
meg: mentősöket, balesetiseket, gyógytornászokat és kedves embereket,
akik kihívták a mentőket!!!
A biztonsági öv lehet hogy korlátoz a mozgásban, de még mindig nem
annyira mint a tolószék.
Már régóta keresek egy frappáns rövidítést a klubbunkhoz, de sehogy
sem találok, a neve : Fiatal Alkoholisták Szövetsége... Tud valaki
egyet?
Ismertem egy olyan csúnya nőt, hogy amikor e-mailben elküldte a
fényképét, felismerte az antivírus...
A rasszizmus mindenütt jelen van... A zongora fekete billentyői
rövidebbek!
Aki az életet tréfának tartja, az gondoljon a poénra is.
Sose nézd meg a víz mélységét két lábbal
A szenilitásban az a legjobb, hogy saját magad elől dughatod el a
karácsonyi ajándékokat.
Az élet egy szar játék, de a grafikája nagyon ott van...
A szemezés nem mindig mőködik, már csak annál az egyszerő oknál fogva
sem, hogy a nők szeme nem a mellükön van
Ön dönt, iszik vagy vezet! De egyszerre a hármat ne csinálja!
Az én anyósom olyan, mint a húsvéti tojás. Erősen festett és
előbb-utóbb összetöröm!
Ne feledd: ha valaki felbosszant, az arcodon 42 izom rándul össze. De
csupán négy izom kell ahhoz, hogy kinyújtsd a kezed, és pofánvágd.
Semmi probléma a munkahelyi szexuális életemmel. Egész nap baszogatnak
és szopok.
Az alkoholmentes sör az első lépés a guminő felé.
A sün egy makacs madár. Csak akkor hajlandó repülni ha belerúgok.
Az emberiséget ősidők óta két dolog foglalkoztatja:
1. Ki találta fel a munkát?
2. A többiek miért nem verték agyon?
A régész az az ember, akinek a karrierje romokban hever.
Én már csak úgy vagyok a munkakedvvel mint az egyszerü lány a szombati
buli után. (vagy megjön vagy nem...)
Az ember életének egyharmadát tölti emeletes marhaságok olvasásával.
Ez volt a mai adag... -
Rez_Grof
őstag
Főleg a Citibankosoknak!!!
A nagynenem meghalt iden Januarban. A Citibank a februari es a marciusi szolgaltatasi dijakat raterhelte nagynenem hitelkartyajara,
hozzaadta a kesedelmi dijakat es a kesedelmi kamatot. Mivel a bankszamla egyenlege akkor 0.00 Ft a szamla osszesen kb 12000 Ft -rol szolt.
Felhivtam a Citibankot:
En: ''Azert telefonalok, hogy elmondjam, meg januarban meghalt.''
Citibank: ''A bankszamla soha sem lett megszuntetve, igy a
kesedelmi dijak es koltsegek tovabbra is esedekesek.''
En: ''Esetleg megprobalhatnak atadni a Vegrehajtasnak?''
CB: ''Mivel mar tobb mint ket honapos a keses, ez mar meg is tortent.''
En: ''Szoval mit fog a Vegrehajtas csinalni mikor rajonnek hogy a nagynenem mar halott?''
CB: ''Tovabb adhatjak a szamlajat a Csalasi Ugyosztalynak,esetleg feljelenthetik a Hitel Intezetnel. Vagy akar
mindketto!!''
En: ''Gondolja, hogy Isten haragudni fog ra?''
CB: ''Hogy mi?''
En: ''Nezze, ertette amit az elobb mondtam? Arrol, hogy a
nagynenem meghalt?''
CB: ''Azt hiszem beszelnie kellene a felettesemmel.''
(A felettes veszi at a telefont)
En: ''Azert telefonalok, hogy elmondjam, meg januarban meghalt.''
CB Felettes: ''A bankszamla soha sem lett megszuntetve, igy a kesedelmi dijak es koltsegek tovabbra is esedekesek.''
En: ''Ugy erti, hogy a hagyatekabol fognak Vegrehajtani?''
CB Felettes: (tetovazik) ''On a holgy ugyvedje?''
En: ''Nem, az unokaoccse vagyok.'' Ezutan megadtam minden informaciot a nagynenem ugyvedjevel kapcsolatban.
CB Felettes: ''El tudna nekunk kuldeni faxon a halotti bizonyitvanyt?''
En: ''Persze.'' Elkuldtem a faxot.
Miutan megkapjak a faxot:
CB Felettes: ''A rendszerunk meg nincs felkeszitve halalesetek kezelesere.''
En: ''Oh.....''
CB Felettes: ''Nem tudom miben segithetnek meg.''
En: ''Hat, ha majd egyszer kitalaljak, nagyszeru lesz. Ha pedig megsem,gondolom akar tovabbra is szamlazgathatjak a kesedelmi dijakat.Azt hiszem a nagynenem nem fog megharagudni.''
CB Felettes: ''Nos, a kesedelmi dijak es koltsegek *tovabbra is* esedekesek.''
En: ''Ok. Megadjam a nagynenem uj szamlazasi cimet?''
CD Felettes: ''Az sokat segitene.'' Megadom a temeto cimet es a parcella szamat.
CB Felettes: ''De Uram, ez egy temeto cime...''
En: ''Igazan? Az on bolygojan hova teszik a halottakat?'' -
Warlock_42
senior tag
A fenntebb linkelt fegyveres videó szvsz nem magánbirtokon készült, hanem a ''Knob Creek Range'' nevű lövészfesztiválon, ahová odasereglenek a fegyver-rajongók és lőnek mindennel ami van
Nagy múltú rendezvény, akir érdekel az egyik régebbi Kaliberben volt cikk róla.
És hogy vicc is legyen, itt a heti ügyfélvonal adag:
> ELMU-ÉMÁSZ CALL CENTER
>
> Nénike: Eddig átutalással fizettem a számláimat, de most az van
> ráírva, hogy ''csoportos beszedés''
> Ü.i.: Ez ugyanaz, csak most így hívják.
> Nénike: (Megkönnyebbülve) Hála Istennek, már azt hittem, hogy 5-6
markos
> legény jön beszedni a villanyszámlát.
> -x- Éjszaka, tél...
> Ügyfél: (se köszönés, se bemutatkozás) Fuccsé b...meg!
> Ü.i.: Hol lakik?
> Ügyfél: Minek az neked, még be is akarsz törni? (Levágja a telefont)
> -x-
> Ügyfél: Nem tudtam melyik gombot nyomjam meg, így Magácskát nyomtam meg.
> -x-
>
> Ügyfél (fiatalember) : Az anyámnak a villanyszámlájáról akarok
érdeklodni.
> Az anyám azt mondta, hogy minden számlát befizetett, mégis kapott
> felszólítást. Az anyám csak akkor tud fizetni, amikor fizetést kap.
> Az anyám bement az irodába, és ott azt mondták az anyámnak, hogy
> diktálja
be
> a méroállást, de az anyám ....(Levegot vesz)
> Ü.i.: Hogy hívják Anyádat? Bocsánat! A kedves Édesanyja nevét
kérem!
> -x-
>
> Ü.i.: A fogyasztásméro gyári számát kérem!
> Bácsika: Az hol van?
> Ü.i: A villanyszámlán.
> Bácsika: Az kint van az eloszobában, tessék várni!
> Csoszogás...
> Bácsika: Aranyoskám! Nem tudom behozni, oda van szegezve.
> -x-
>
> Ügyfél: Nincs áram a lakásomban.
> Ü.i.: Honnan telefonál?
> Ügyfél: Fülkébol.
> Ü.i.: De hol van ez a fülke?
> Ügyfél: A ház elott.
> Ü.i.: De melyik település?
> Ügyfél: Hogy-hogy melyik település? Családi ház.
> -x-
>
> Ügyfél: Egy órán keresztül áramszünet volt, kártérítési igénnyel
akarok
> élni.
> Ü.i.: Milyen kár érte?
> Ügyfél: Pont a zuhany alatt álltam amikor elment az áram, és nem volt
> melegvíz. Egy órán keresztül szappanosan kellett várakoznom.
> -x-
>
> Ügyfél: A számlámmal kapcsolatban szeretnék érdeklodni.
> Ü.i.: A fogyasztói számot kérem.
> Ügyfél: Az hol van?
> Ü.i.: Mit néz?
> Ügyfél: Épp a tévét.
> Ü.i.: Mi van a kezében?
> Ügyfél: A telefon.
> -x-
>
> Ügyfél: Nincs a lakásomban áram.
> Ü.i.: Hol lakik?
> Ügyfél.: .............. házszám nincs, csak HRSZ.
> Ü.i.: A házra ki van írva?
> Ügyfél: Nincs, de a szerelok ismernek. Mondja meg nekik, hogy a
Mari
> néni a kék biciklivel.
> -x-
>
> Ügyfél: Elektromos Muvek?
> Ü.i.: Igen, parancsoljon.
> Ügyfél: Elnézést, akkor téves.
> Ü.i.: ???
> -x-
>
> Ügyfél: Hibát szeretnék bejelenteni.
> Ü.i.: Felveszi az adatokat, és közli, hogy mennek a
szerelok.
> Ügyfél: A szerelok hoznak szerszámot magukkal?
> -x-
>
> Bácsika: Az egyik szobában van áram, a másikban nincs.
> Ü.i.: Hány fázis megy be Önhöz?
> Bácsika: Hát nagyon kevés.
> -x-
>
> Ügyfél: Szeretném bejelenteni, hogy az egész utcában nincs áram.
> Ü.i.: Biztos, hogy a szomszédoknál sincs áram?
> Ügyfél: Biztos, mert itt állnak a házam elott, és nem éppen a
> katolikus liturgia szerinti szavakkal illetik az ELMU-t.
> -x-
>
> Ügyfél: Nincs a lakásomban áram.
> Ü.i.: A biztosítékokat és az automatát leellenorizte?
> Ügyfél: Az automatát igen.
> Ü.i.: Legyen szíves próbálja meg a belso biztosítékokat is
> le-föl kapcsolni.
> Ügyfél: Rendben. Kat....Kat....Kat síri csend ( a telefon is
> árammal muködött)
> -x-
>
> Ügyfél: Az anyósom meghalt, és szeretném leállíttatni a
számlázást,
> mert üres lesz a ház.
> Ü.i.: Részvétem. Természetesen leállítom. Szükségem lenne a
> fogyasztói számra.
> Ügyfél: Mondom. 7............
> Ü.i.: A nevet, címet kérem.
> Ügyfél: Bocsánat, de le kell tennem, mert most jöttek érte.
>
>
> -x-
>
> Ügyfél: Nincs áram a lakásban.
> Ü.i.: Felveszi a címet és tájékoztatja, hogy ha nem az
> Elektromos Muvek részérol van a hiba, akkor az indokolatlan kiszállás
> 8.000,-Ft.
> Ügyfél: (5 perc múlva visszatelefonál) Töröltetni szeretném a címet,
> mert
a
> 8.000,-Ft-tal
> sikerült annyira megijeszteni a férjem, hogy
> felállt a fotelból és visszakapcsolta az automatát.
> -x-
>
> Ügyfél: (hölgy, erosen töri a magyart) Méroállást szeretnék diktálni.
> Ü.i.? Erre van egy ingyenes számunk. Nem ismeri?
> Ügyfél: Nem.
> Ü.i.: Akkor mondom. Fel tudja írni?
> Ügyfél: (sértodötten) Persze hogy tudok írni!
> Ü.i.: Úgy értettem, hogy van-e Önnél papír és toll?
> -x-
>
> Ügyfél: 2 napja nincs közvilágítás a Kandó Kálmán u.-ban
> Ü.i.: Köszönjük, tudunk róla. Közvilágítási. szakaszhibát a
> bejelentéstol számított 8 napon belül javítunk.
> Ügyfél: Nem lehet, hogy tervezett munkálat miatt nincs?
> Ü.i.: A TMK nem érinti a közvilágítást.
> Ügyfél: De a múltkor is ki volt írva, hogy nem lesz áram...
> Ü.i.: Igen, a házakban, de nem a közvilágítást érintoen.
> Ügyfél: De az utcában volt...
> -x-
>
> Ügyfél: Áramlopást szeretnék bejelenteni.
> Ü.i.: Ön honnan tudja, hogy lopják az áramot?
> Ügyfél: Onnan, hogy én csináltam a rendszert, de nem fizették ki a
> melómat.
> -x-
>
> Ügyfél: Nincs áram itt a fatelepen.
> Ü.i.: Felveszi a bejelentést és mivel éjszaka van tájékoztatja
a
> bejelentot, hogy másnap reggel mennek a szerelok...
> Ügyfél: Az kérem nem lehet....én vagyok itt a biztonsági or és.....
> félek
> Ü.i.: ???
> -x-
>
> Ügyfél: Uram segítsen!
> Ü.i.: Megpróbálom. Miben segíthetek
> Ügyfél: Beesett a csekkem a szekrénysor mögé, egyedül nem tudom
> elhúzni.
> Ü.i.: ???
> -x-
>
> Ügyfél: (Nagyfogyasztó) Számlát szeretnék egyeztetni.
> Ü.i.: Három számlájuk nincs kiegyenlítve.
> Ügyfél: Áttértünk költségmegtakarításra.
> -x-
>
> Ügyfél: Elment az áram az egész környéken, a közvilágítás sem
muködik.
> Ü.i.: A nagyfeszültségu vezetékre fennakadt egy siklóernyos,
azt
> szedik le a tuzoltók.
> Ügyfél: Remélem túlélte, mert odamegyek és szétrúgom a seggét.
> -x-
>
> Ügyfél: Szeretnék beszélni a TMK-t végzo kollégákkal!
> Ü.i.: Milyen ügyben keresi Ön a szereloket?
> Ügyfél: Mert a kisfiamnak szét volt szerelve a rollere, és a szerelo
> véletlenül elrakta a szerszámokkal együtt a roller két tengelyét is.
> -x-
>
> Ügyfél: Múlt hét csütörtökön TMK merocsere volt, volt 3*25 amperom,
> és a cserekor 3*10 ampert tettek fel nekem. Ez még oké lenne, muködik
> az orgona, de nem tudnak harangozni, és nem tudnak misét tartani.
> Ü.i.: ????
> -x-
>
> Ügyfél: Mero felülvizsgálatot kérnek mert én nem fogyasztok
> áramot, a tv-t is sötétben nézem.
> Ü.i.: ???
> -x-
>
> Ügyfél: Azt szeretném megkérdezni, hogy mi a sorsa a leszerelt fa
> villanyoszlopoknak? Nekem nincsen annyira útban, de ha már itt van,
> szeretném felhasználni tüzelonek...
> Ü.i.: Ne már!
> -x-
>
> Ügyfél: Meroállás szeretnék bejelenteni...
> Ü.i.: A számla összege 1183Ft.
> Ügyfél: Juuuuj..., az pokoli!
> -x-
>
> Ügyfél: Ismételten megkérem önöket, hogy a XI. ker x es y utca
> sarkán levo valamirol legyenek szívesek a politikai plakátokat záros
> határidon belül eltüntetni, vagy legalább egy tiltó táblát kirakni rá.!
> Ü.i.: Jó! Rendben!
> -x-
>
> Ügyfél: 8-tól 12 óráig ígértek óracserét. 12 óra 1 perc van. A
> tájékoztatón szerepel egy telefonszám is, na most ez egy Pizzéria
> telefonszáma!!
> Ü.i.: Valóban?
> -x-
>
> Ügyfél: A napokban cseréltek merot nálam, de valami baj van, a
> varrógép visszafelé varr.
> Ü.i.: Kellemetlen.
> -x-
>
> Ügyfél: Óraállást szeretnék diktálni.
> Ü.i.: Fogyasztói számot kérek (minden megvan, klassz)
Mennyi
> lenne az óraállás?
> Ügyfél: Azt az óráról tudom leolvasni, igaz?
> -x-
>
> Ügyfél: Mennyit fogyaszt a Sony TV-m?
> Ü.i.: Sokat.
> -x-
>
> Ü.i.: Üdvözlöm x y vagyok miben segíthetek ?
> Ügyfél: Elnézést ez emberi hang vagy gép?
> Ü.i.: /döntse el/....
> -x-
>
> Ügyfél: Most még Hatvanban lakom, de hamarosan el fogok költözni
> Aszódra a Javitóintézetbe...
> Ü.i.: Ó!
> -x-
>
> Ügyfél: Most voltak itt merot cserélni, elmentek és nem találom
a
> lakáskulcsomat. Meg szeretném kérdezni, nem vitték-e el véletlenül a
> szerelok a kulcsomat?
> -x-
>
> Ügyfél: Kaptam egy levelet ''Csepp a tengerben'' címmel. Azt
> szeretném mondani, hogy én nem rendelkezem ilyen banki átutalásra
szolgáló
> bankszámlaszámmal, mert rossz tapasztalataim vannak.
> Ü.i.: Mi áll a levélben?
> Ügyfél: Az hogy elég a postai csekkekbol, fizessen átutalással.
> Ezentúl nem fizethetek postai úton???
> Ü.i.: De
> -x-
>
> Ügyfél: Jó napot kívánok! Az az én nagy gondom, hogy a
gyerekek
> összetörték a kismegszakitókat téglával! Az anyukám meg nálam lakik,
> én a fia vagyok.
> Ü.i.: ????
> -x-
>
> (Említett menüpontok: 5 Muszaki, 2 Hibacím, 1 Számla) Ügyfél(muszaki
> vonalon): Jó napot! Lehet hogy a kettes gombot kellett volna
> megnyomni.
> Ü.i.: Mi lenne a problémája?
> Ügyfél: Számlával kapcsolatban érdeklodnék!
> -x-
>
> Ügyfél: Társasház közös képviseloje vagyok. Méroállást
> szeretnék bejelenteni!
> Ü.i.: A fogyasztói számot kérném!
> Ügyfél: De 12 db fogyasztói számom van.
> Ü.i.: Akkor küldje el faxon! Máris mondom a faxszámot.
> -x-
>
> Ügyfél: Jó napot kívánok! A debreceni börtönbol telefonálok,
> otthon a feleségemnél kikapcsolták az áramot.
> Ü.i.: Debrecen nem ELMU és nem ÉMÁSZ terület, sajnos nem
> tudok Önnek segíteni.
> Ügyfél: Kérem segítsen. Innen a börtönbol csak egy
> telefonhívást engedélyeztek.
> -x-
>
> Ügyfél: A gázmuvesek kiásták a vezetéket a földbol és nem
> temették vissza.
> -x-
>
> Ü.i.: Fogyasztói nevet kérnék!
> Ügyfél: John Mclean(Die Hard)
> -x-
>
> Ügyfél: Jó napot kívánok! Most voltak nálam ellenorizni a
merot,
> és szabálytalanságot állapítottak meg. Felháborítónak tartom, hogy
> figyelmeztetés nélkül jöttek. Meg kell mondjam, nagyon rosszkor
> jöttek, mert éppen szeretkeztem a feleségemmel, úgyhogy nagyon
megzavartak.
> Ü.i.: ???
> -x-
>
> Ügyfél: Jó napot! Szentmártonkátáról telefonálok, és
érdeklodöm
> mikor lesz áram, mert félek hogy lefagynak a palánták a fólia alatt.
> Ja
és
> van egy 1 éves gyerek is. ..... (fontossági sorrend megvan)
> -x- (Nagy kiterjedésu áramszünet
> Bp. és környéke -20 fok (országos
> áramkorlátozás))
> Ügyfél: Mikor kapcsolják vissza az áramot, félek, hogy
leolvad
> a hutom...
>
> -x-
>
> (méroállás bejelentés, a rendszerben két méro szerepel az állásuk
> 35609,
és
> 295)
> Ü.i.: Akkor eloször a nagyobb meroállással rendelkezo
> órát kérem diktálni.
> Ügyfél: A 295-öset? (az illeto fogyasztó no volt.)
> -x-
>
> Ügyfél: Szeretném ha csinálnának valamit, mert az óra alatti
> fekete csövet vagy mit, megrágta egy nagy fekete kutya vagy a gyerek...
> Ü.i.: Hívjon egy minosített villanyszerelot, és egy
> orvost a gyerekhez.
> -x-
>
> Ügyfél: Üdvözlöm uram, Tóth Sándor vagyok de nem szeretném a
> nevemet mondani!!!
> Ü.i.: )))) Jó!
> -x-
>
> Ügyfél: Szeretném megtudni, hogy Egerben mettol meddig lesz
ma
> áramszünet?
> Ü.i.: Kapcsolom az illetékes kollégákat.
> Ügyfél: Csak ne robotot kapcsoljon, mert unom már a
robotokat!
> -x-
>
> (ÉMÁSZ-os hívás)
> Ügyfél: Jó napot kívánok! Lenne egy tiszteletteljes
> problémám...
> -x-
> Ügyfél: Szeretném megtudni, hogy van e éjszakai órám!
> Ü.i.: Máris nézem... Önnek határozottan van éjszakai
> meroje!
> -x-
> Ügyfél: Teljesítménybovítést kérnék.
> Ü.i.: Mekkora a teljesítménye?
> Ügyfél: Nem tudom.
> Ü.i.: Nagyjából?
> -x-
>
> Ügyfél: JÓ NAPOT! KAPTAM EGY SZÁMLÁT.
> Ü.i.: Kapcsolom a számlázó kollégát.
> Ügyfél: kapcsolja, de gyorsan, mert szétverem a villanyórát!
> Ü.i.: ???
> -x- (Méroállás bejelentés után.)
> Ügyfél: Meg tudná mondani az összeget is?...
> Ü.i.: Persze természetesen...
> Ügyfél. Áfával, Ifával, Zsukkal együtt...
> Ü.i.: (?)igen, egy kis türelmet kérek...
> Ügyfél: Oké idom az van. Nekem még nem kezdodött el a
> munkaidom, mint magának
> -x- (Muszakis vonalon)
> Idos néni: Jó napot kívánok! Nekem kicsit erosebben beszéljen
> mert nagyon rosszul hallom... Mintha haragudna rám úgy mondja...
> -x-
> Ügyfél: Jó napot kívánok! Az én mérohelyemet egy ELMU által
> felkent villanyszerelo csinálta.
> -x-
> Ügyfél: Jó napot kívánok! Óraállást szeretnék diktálni
> (mindent mond is ami kell ehhez.)
> Ü.i.: Két meroórája van igaz?
> Ügyfél: NEM! Csak egy!
> Ü.i.: De itt van egy nappali és egy éjszakai...
> Ügyfél: Ja úgy igen.
> -x-
> Ügyfél: Jó napot kívánok! Tóth Zsuzsanna vagyok, alias
sárkány,
> olyan mérges vagyok!
> -x-
> Ügyfél: Szomszédomnál van egy villanyszerelo mit csinál ott?
> Ügyfél: Kérje el a nevét megnézzük hozzánk tartozik-e?
> Ügyfél: Nem érti? Ezen a villanyszerelon csuklya van! Mit
keres
> ott? Én megtettem a bejelentést! ... (és lecsapta a telefont)
> -x-
> Ügyfél: Jó napot! Méroállást szeretnék bejelenteni.(az illeto
no
> volt) ...
> Ü.i.: Akkor két mero közül a nappalit kérem eloször!
> Ügyfél: Jó akkor mondom az éjszakait...
> -x-
> Ü.i.: Jó napot! xy vagyok miben segíthetek?
> Ügyfél: Jó napot kívánok! Egy meroállást szeretnék diktálni.
> Törpilla azonnal mássz le a térdemrol!!!
> Ü.i.: ???
> Ügyfél: Elnézést csak a kutyának szóltam...
> -x-
>
> Ügyfél: Túl sokat fogyaszt a méro, azaz áll.
> Ü.i.: Méroóra felülvizsgálatot tudnék felvenni, a kollegák
> kicserélik az órát, ha kell. /adatok felvétele után csöngetnek/
> Ügyfél: Ah! Csöngetnek, lehet hogy ok azok?
> -x-
>
> Ügyfél: Bovítést szeretnék kérni!
> Ü.i.: Ha 25A fölötti teljesítményt kér, kell a közös
> képviselotol egy nyilatkozat hogy a ház vezetéke elbírja a teljesítményt!
> Ügyfél: Hát errol a Kati hogy ad nekem igazolást, nem is ért
> hozzá!?
> -x-
> Ügyfél: Azt szeretném kérdezni hétvégén miért nincs már egész
nap
> éjszakai áram?
> Ü.i.: Nem áll rendelkezésre a hálózaton energiatöbblet
ami
> kiadható.
> Ügyfél: Mér hova tunt az atom, rászórták Irakra?
> -x-
>
> Ügyfél: Jó napot kívánok! Méroállást diktálnék ....
> Ü.i.: Akkor a méro állását kérem.
> Ügyfél: (nagy csend)
> Ü.i.: Halló! Az óra állását kérem!
> Ügyfél: Ja, bocsánat, csak a markomba nyomtak valamit, amit
> közben csinálok...
>
> -x-
> Ü.i.: Kérném az óra állását!
> Ügyfél: ööö, ugye balról jobbra kell bediktálni?
> -x-
>
> Ügyfél: MAGUK HÜLYÉNEK NÉZIK A CSENYÉTEIEKET????!!!
> -x-
> Ügyfél: Leszerelték a mérot szeretném visszaszereltetni.
> Ü.i.: Fogyasztói Irodára kell befáradni, és megkötni a közüzemi
> szerzodést.
> Ügyfél: Ez a fene AURA nagyon bonyolítja a helyzetet. (közben
kiderült
> hogy az AURA az EU-t jelenti)
> -x-
> Ügyfél: Jó napot kívánok! Tudna nekem mondani minosített vállalkozót?
> Ü.i.: Persze! Sárközi László....
> Ügyfél: ...Az nem cigány?
> Ü.i.: ???
> -x-
> Ügyfél: Mondok egy mobilszámot...
> Ü.i.: Jó rendben!
> Ügyfél: 06... Jaj!! Ez nem az enyém...
> Ü.i.: J))
> -x-
> Ügyfél: A fürdoszobában állandóan gázszagot érzek.
> Ü.i.: Ez az Elektromos Muvek.
> Ügyfél: Jó, de ha felrobbannék, akkor szóltam.
> -x-
> Ügyfél: Mondom a fogyasztói számom, kettesével hogy könnyebb
legyen.
>
> Ü.i.: Köszönöm!
> Ügyfél: Tehát hatszázharminchárom...
> -x-
> Ü.i.: Miben segíthetek?
> Ügyfél: Valóban segítségre lenne szükségem. Egy kollégájukat
> keresem. Valamikor a szomszédunkban volt, egy magas dekoratív csinos
norol
> van szó, van egy Pisti nevu fia. Ot Magdinak hívják, vagy Mariannak? O
> intézte nekem a 25 fázist...
> -x-
> Nénike: Azt szeretném kérdezni, hogy tényleg veszélyesek-e az
> energiatakarékos fénycsövek?
> Ü.i.: Mibol gondolja hogy veszélyesek?
> Nénike: Mert rá van írva hogy ne érintse meg a fénycsövet, meg a
> rádió is mondta, hogy ez veszélyes hulladék, és tegnap eltört egy, és
> én
is
> meg a kisunokám is megfogtuk. Ugye nem lehet tole leukémiát kapni?
> Ü.i.: Nem.
> -x- (A vonalban egy férfi fogadta
> a hívást.)
> Ügyfél: Önnel beszéltem az elobb?
> Ü.i.: Nem valószínu...
> Ügyfél: Akkor egy kolléganojével. -
Thulcandra
senior tag
Francba már a fegyvereitekkel, vicceket olvasni jövök ide, erre it ez a sok sz*r.
Remélem befejeztétek, vagy itt folytassátok: Bovebben: [link] -
VladimirR
nagyúr
ha mar fegyverek => Bovebben: [link]
engem a ''felhasznalobarat'' felirat fogott meg igazan![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
bandiras2
senior tag
Gondolok itt pl Anglia, ahol annak ellenére engedélyezett, hogy a vasúttól a léghajóig mindenféle jármű rendelkezésre áll, nem pedig az egyetlen, mint pl néhány afrikai ország, ahol a géppuskával ellátott toyotákon kívül az egyetlen közlekedési alternatíva a tank. Mondjuk amerikában tilos közútra menni páncélossal, de amúgy nyugodtan lehet egy egész harckocsidandárod is. Lőszert tankba a büdös életben nem kapsz, max ha rendezel egy hadijátékot, és meghívod a hadsereget is, egy hatalmas majális keretében, ahova a fél állam eljön. De ilyet még Texasban sem csinálnak, mert még a kormányzó sem engedheti meg magának, akár jönnek a választások akár nem.
[Szerkesztve] -
bandiras2
senior tag
válasz
Agostino
#860
üzenetére
Amerikában a saját birtokodon azt csinálsz amit akarsz. Leszámítva a kábszerbizniszt, és a hasadóanyagokat. Gazdag yenki miliomosnak tankgyűjteménye van. Legalább 30 üzemképes tank, a javításra váró ócskavashegyről nem is beszélve - Irakból is importált szétlőtt roncsokat - britanniában egy miliomos vett egy harcképtelen, de üzemképes shermant. felszerelte gumibetétes lánctalpakkal(ez közúton kötelező), befestette kanárisárgára, és azzal mászkál mindenhova. Egy másik szintén britt úriember önjáró löveget vett, és azzal jár a szupermarketbe. Van annak egy frankó 2 méteres ''antennája'' aminek a tetejéről a konzollal ''távirányíthatja'' a páncélost. Ül 3,5 méter magasan, és szép lassan végigdübörög az úton.
Civilizált helyeken azzal mész az aszfaltra amivel akarsz, ha befizettes a súly, és környezetvédelmi adót, aminek a megállapításánál persze hogy vastagon fog az állam bácsi ceruzája. Persze ha csóró vagy, ne járj tankkal, mert amúgy is benzinkutat kell utánakötni
[Szerkesztve] -
Agostino
addikt
válasz
bandiras2
#857
üzenetére
És ezek a szerencsétlenek honnan a bánatos fenéből szereztek ennyi fegyvert? Sok kisgyerek biztos nagyon édi amikor lövöldözik MP5el meg ehhez hasonlókkal, de vajh akkor is elomlanak-e majd a gyönyörtől, amikor a kissrác belelől egy sorozatot apuba, mert az sokkal viccesebben vergődik, mint a céltábla...
-
bandiras2
senior tag
Vasárnapi piknik a texasi rokonoknál

Joe bácsi meghívta a szomszédokat is, mindenki remekül szórakozott...
[link]
Elgondolkoztató...
Belinkeltem ide, mert ez sehova máshova nem való. -
hapci007
csendes tag
Az ügyvéd a felmentő ítélet után a védencéhez:
- Mondja meg, őszintén, maga tette?
- Hát, ezután a védőbeszéd után már én sem vagyok biztos benne...
A férj boxmeccset néz a tv-ben, a felesége olvasgat mellette. Hirtelen felkiált a férj:
- Hát ezt nem hiszem el! Még 4 perc sem telt el és már vége!
Mire a felesége:
- Aha, tudom, mit érzel...
Kovácshoz kihívják az orvost, aki megvizsgálja.
-Nincs komoly baja,csak egy kis hánytatószerre ven szüksége - mondja az orvos.
Kovács odaszól a feleségének:
-Szólj anyádnak, hogy jöjjön át egy kicsit. -
bandiras2
senior tag
-
Lazsa Boy
aktív tag
Kettő tojás sül a serpenyőbe.
Megszólal az egyik:
- Vazz milyem meleg van itt!
Erre a másik
- Jézsom, egy beszélő tojás
-
láttam 1 nagyon jó videót...1 csávó aszitte hogy ő a rocky osztan edzett a bevásárló központba meg elvette az emberektől a piát és az arcára locsolta stb. ez is weboldalba volt ágyazva...nem tudja vki a linket?
[Szerkesztve] -
nem olvastam el az egész topikot...remélem nem voltak még ezek a viccek:
Vendégségben-
-Hé szomszéd!! Józsi megtanult brékelni?
-Nem. A tolókocsiját keresi...
-Ritka női név 4 betű?
-Béla
Rendőrök helyszinelnek (egyik diktál a másiknak):
-Írd: -bal felső végtag az út közepén....
-jobb alsó végtag az út másik felén
-leszakadt fel az útszegélyen...
-Útszegély milyen ''j''?
PUFFF
-Írd: -...árokban.

-
Hogyan segíthet a magyar válogatotton a Legyen Ön is Milliomos?
1. Ha a magyar válogatott gólt rúg, úgy egyre több pénzt nyerhet, garantált nyeremény 5 gólnál van...
2. Telefonos segítség kérése esetén, neves fociszakértőt hívnak fel, aki távolról elemzi az ellenfél mozgását, ezzel is segítve csapatunkat...
3. Amennyiben túl nehéz ellenféllel kerül szembe a csapat, kérheti a közönség segítségét, ilyenkor a lelkes szurkolók beszaladnak a pályára, ezzel is növelve a csapat létszámát...
4. Fáradtság esetén kérhetik a felező segítséget, ilyenkor csak a fél pályáig kell felfutniuk, sőt bónuszként az ellenfél csapata is megfeleződik...
A feleség oktatja a férjét.
- A szemközti lakó minden reggel megcsókolja búcsúzáskor a feleségét. Bezzeg te...
- Rendben van, holnaptól én is megcsókolom. -
Dilikutya
félisten
Kinder tojás Jamaicában:
![[kép] [kép]](http://letterstoelise.blogs.sapo.pt/arquivo/JamaicanKinderSurprise.jpg)
Kinder tojás Irakban:![[kép] [kép]](http://korimage.free.fr/kinder_irak.jpg)
-
hapci007
csendes tag
Két cimbora beszélget:
- Holnap tárgyalásra kell mennem!
- Miért?
- Az anyósom leesett a tizedikről, én meg elkaptam.
- De hát ezért dicséret járna, nem pedig büntetés!
- Igen, csak megvártam, amíg pattan egyet.
Két székely beszélget:
- A te feleséged is sikít, amikor elmegy?
- Nem, az enyém cédulát ír.
A frissen végzett vízvezeték szerelőt elviszik a Niagara-vízeséshez. A fiatalember hümmög egy darabig, majd kijelenti:
- Azt hiszem, meg tudom javítani. -
guest666
aktív tag
válasz
gyomlosi
#811
üzenetére
Mégegy buszos, de ez távolsági:
Felszáll a buszra egy kiöltözött középkorú nő, az első ülésen fiatal srác feláll a helyéről, hogy átadja neki a helyet, mire a csaj:
- előmelegített helyre nem ülök !!
srác: akkor üljön a jegesmedve faszára
nő felháborodva a sofőrnek: hallotta ezt ??? csináljon valamit !!
sofőr: hallottam. mit csináljak, forduljak északnak ? -
kgb87
tag
A férfi és a nő valamennyi erogén zonája:[link]
Történelemórán a tanár:
- Hogy hívták Árpád feleségét?
- Pehely!
- És ezt miből gondolod, kisfiam?
- Hát a Vikidál azt énekli: Árpád népe hej!
-
Elbocsátó szép üzenetek
- A hitet hoztad az életembe: mióta ismerlek, hiszem, hogy létezik a Pokol.
- Olyan nyomorult vagyok nélküled, majdnem annyira, mint melletted voltam.
- Amikor együtt éltünk, mindig azt mondtad, hogy meghalnál értem. Most, hogy szakítottunk, igazán beválthatnád az igéreted!
- Mindig arra vágytam, hogy valakit szerethessek, valakit ölelhessek. Most, hogy téged ismerlek, meggondoltam magam. -
T. Almeida
senior tag
- Hogyan döntötték el a nepáliak, hogy mi legyen az országuk neve?
- Megbeszélték, hogy bármi lehet, csak Ne Pál legyen!
Egy magyar és egy orosz kutya ül egymás mellett. A jobb oldali a Bodri, a bal a Lajka.
Két kutya megy az utcán. Megszólal az egyik:
- Te, ez nem a Vágó István háza?
- De.
- Megjelöljük?
A székely a megrakott szekerével, nagyon nehezen caplat fel az emelkedőn.
Felérvén így szól:
- Hú, ennyire még sosem izzadtam meg!
- Én sem - mondta a ló.
- Még sosem hallottam lovat beszélni!
- Én sem - mondta a szekér.
Áll egy hapsi a tükör előtt:
- Apám Mel Gibson.
- Anyám Cindy Crawwford.
- De akkor Kim Basinger?
Két pápa beszélget....
- Ki volt az első punk?
- Lenin a-pánk.
- Sajnos nagyon rossz hírem van. Önnek előrehaladott, több áttételes rákja van és ráadásul Alzheimer kórban is szenved.
- Hú, még jó, hogy nem vagyok rákos! -
bandiras2
senior tag
???
Tudtad e, hogy a karmantyús nyehőce apró marmonkannákban hordja
fészkébe a gázolajat, amikor készül a télre?
Csak úgy... -
lesaux
veterán
Nem egészen értem. Szólít valakit a közönség soraiból, annak meg olyan mély hangja van, mint Darth Vadernek. Biztos nem megrendezett jelenet?
-
Killberk
aktív tag
-
Arnold2
őstag
Most öszintén: te meg bírtad volna állni röhögés nélkül? Én most láttam ezt a videót kb 5jére és a padlón vertem magam a röhögéstől (mondjuk igaz attól is hogy kiröhögi).
Mivel holandúl beszélnek ezért csak 20%-át értettem,de nagyjából a sztory:
Ez a Bumeráng műsör első (és egyben utolsó) előadása volt. A riporter tudta,hogy nem szabad röhögnie,küzdött is ellene,de egyszerűen nem birta ki és röhögött.
Meg a végén még azt mondja,hogy a röhögése a TVs karrierjébe került. Ja a műsor persze élő volt.
Röviden enyi nagyon szabad fordításban.
De van egy barátom aki beszél holandul/flamandul és vele lefordíttatom,mert engem érdekel mi volt az a könnyfakasztó téma amiről szó lett volna. -
Grass
aktív tag
[link]
Ez meg bunkó
-
Grass
aktív tag
[link]
Ez valami világbajnok. -
Digital
addikt
[link] kb 10 mega



-
ngabor2
nagyúr
válasz
Viktor0610
#819
üzenetére
Oké, megvan, wav-ban le tudtam szedni. mondjuk a végéről a nevetés lemaradt, de hátha a másikban megvan. majd a melóhelyen megpróbálom kiszedni.
-
Kicsit várni kell, h. betöltse a hangot...
Nagyon jó!!!
Inkább kinyomtam, mert m.helyen v.ok, a vásárlók furán néznének rám, ha (nevetéstől) kisírt szemekkel szolgálnám ki őket...
Majd otthon megnézem...
- Hány csöves fér be egy Trabantba?
- Fogalmam sincs.
- Dobj be egy zsömlét és megtudod!
- Miért nincs a méhecskéneknek 43-as lába?
- ???
- Mert letaposná a virágokat.
Az orvos szomorúan állít be a betegéhez:
- Van egy rossz és egy jó hírem. Melyikkel kezdjem?
- A rosszal.
- Véletlenül az egészséges lábát amputáltuk.
- És mi a jó hír?
- Gyógyul a rossz. -
brownus
veterán
válasz
nofreenick
#814
üzenetére
a francba, ide egy brutálisan röhögős smilét akartam de nem sikerált, béna vagyok

[Szerkesztve]
pedig régebben már tettem be gifet
[Szerkesztve]
vagy már csak képet lehet a rios4 miatt?
[Szerkesztve] -
ngabor2
nagyúr
Igen, valószínűleg ez az, csak sajnos nem win alatt vagyok...
Valószínűleg flash-ben van meg az animáció és az énkelés. ki tudnád nekem szedni belőle?
A másik 2 ajánlat sajnos nálam nem jön be, a Bagoly által linkelten csak a 3 hörcsögöt találtam, de csendben vannak (talán nálam van a hiba...), a másik swf meg egy teljesen más oldalra visz.
Igazából csak a zene kellene valami hallgatható formában, mert a flash-playerem is összetette magát, a hangot feldarabolva és gyorsítva játssza egy ideje... -
Divi
aktív tag
Illetve : Bővebben: link

-
nofreenick
aktív tag
sánta meg a dadogós mennek az úton
aszonnya a dadogós: -hhaaa-a-a-a az e-e-eeee-eeegyi-ii-iii-k lááá-á-á-ááá-áábadddd-ddd-ddal azzz-zzz u-uuu-uuuuuutttttttesten a mmm-mmm--ááááá--á-á-áásikkal meg a jj--j-jjj-jj-j-j-járdáán mmmmm-m--m-m-m-mm-mmennél, aaaa--a-a-a-a-akkor neeee--e-e-e-eeem ss-s-s-s-ssss--sssss-s-ántítanál.
- te meg ha befognád a pofádat, nem dadognál! -
ngabor2
nagyúr
Régebben kaptam egy levelet, amiben 3 kis állatka (talán hörcsög) énekelt és ''táncolt'' legugolt, felállt. Talán valaki ennyiből is rájön, hogy mire gondolok. Ezt az animációt, vagy legaább a zenéjét szeretném megszerezni. Az mindig mosolyra (jobb esetben röhögésre) ösztönzött.
-
gyomlosi
tag
BKV-sztorik

Lepusztult, neandervölgyi jellegû mûegyetemista száll fel a 7-es buszra.
A soför nagyon menõ akart lenni, és kiszol a tolóajtón, jo hangosan:
''Mi ujság az õserdõben, öreg!''
A válasz gyors es meglepõ:
''Hát az anyád most nem üzent semmit!''
Öreg nénike bottal felszáll a villamosra és elindul ülõhelyet keresni, de minduntalan megbotlik, mert a bot vége folyton megcsúszik a padlón.
Egy csöves, kellõ kényelemben üldögélve székén, jó szándékkal megszólal:
''Gumit kellett volna a bot végére tenni és akkor nem csúszkálna!''
Mire a nénike felcsattan: ''Apád faszára kellett volna gumit húzni, akkor most volna ülõhelyem!''
Zsúfolt busz. Egy máskülönben csinos lány keres valamit a pénztárcájában, mikor a busz éleset kanyarodik és az apró nagy része kiszorodik. A lány hirtelen mozdulattal leguggolt, hogy összeszedje, miközben egy igen-igen hangosat púzott.
Szegény, rákvörös arccal állt fel és nem mert senkire sem nézni.
A busz utasai szintén rákvörösek voltak az elfojtott röhögéstõl, de mindenki moderálta magát és rezzenestelen arccal bámult maga elé vagy ki az ablakon.
Nem igy egy szakadt hajléktalan, aki imigyen szolt: ''Te kis fingós, ott még van egy forint!'' -
kgb87
tag
Sörhimnusz: [link]

-
MyKonzerv
senior tag

Különleges artista lép fel a cirkuszban: fél kézzel zsonglőrködik egy tucat labdával, fantasztikus szaltókat csinál a kötélen. A közönség tombol. Amikor az utolsó nyaktörő mutatványt is bemutatta, a pasi meghajol az ünneplő közönség felé, majd szerényen mosolyogva lecsatolja a műkezét és lábát.
Döbbent csönd. valaki a nézőtérről megszólal:
-Ja, bazzeg, így könnyű!
A cowboy és indián társa Tongo lovagolnak a prérin. Egyszer csak tízezer vad, vérszomjas indián veszi körül öket. A cowboy odafordul társához:
- Hát most mi lesz velünk hü társam Tongo.
- Hogy érted, hogy ''Velünk'' fehér ember?
Sziszuphosz taszítja felfelé a sziklát, húzza, vonja, és erölködését siker koronázza. De a szikla - bumm! - visszaesik a mélybe. Sziszuphosz ismét nekigyűrkőzik, izzad mint két ló,
s a szikla fent van, de megint visszagurul. Az antik macho dühösen baktat utána, s lent találkozik Odipusszal, aki megkérdi:
- Mondd, te Sziszuphosz, minek taszigálod azt a sziklát?
Mire Sziszuphosz irtó dühösen:
-Tudod mit, Odipusz, b@--d meg anyád!
És így születtek a mítoszok... -
TomDog
tag
Az élet nagy kérdései....
Hogy lehet, hogy a téves szám sose foglalt?
Honnan lehet tudni, hogy kifogyott a láthatatlan tinta?
Milyen mély lenne az óceán, ha nem volnának benne szivacsok?
Ha az idegenek olyan okosak, hogy bírnak utazni az űrben, akkor miért a leghülyébbeket rabolják el?
Honnan tudjuk, hogy nincs két egyforma hópehely, hisz nem is láttuk mindet?
Miért kell leszögezni a koporsókat?
Ha azért vagyunk, hogy segítsünk másokon, akkor minek vannak mások?
Ha az úszás használ az alaknak, akkor mi a helyzet a bálnákkal?
Ha a fekete dobozok törhetetlenek, miért nem olyan anyagból csinálják a repülőt?
Ha nem szabad megenni az állatokat, akkor miért vannak húsból?
Miért húznak bukósisakot a kamikázék?
Ha olyan remek dolog a munka, akkor miért fizetnek érte?
Miért van a templomtornyon villámhárító?
Tarzan minden reggel rendesen borotválkozott?
Frédi és Béni karácsonyoztak, pedig Krisztus előtt éltek?
Miért az a sorozat neve ''Impossible Mission'', ha mindig megoldják az eseteket?
Miért hallunk az űrben játszódó háborús filmekben mindig óriási robbanásokat, pedig az űrben nem terjed a hang?
Hogyan írjuk a nullát római számokkal?
Ha az összes többi bolygó holdjának van neve, a mi holdunknak miért nincs?
Miért nyomjuk erősebben a távirányító gombjait, amikor az elem kifogyóban van?
Amikor az első órát beállították, milyen óra alapján állították be?
Ha fürdés után tiszták vagyunk, akkor miért kell kimosni a törülközőt?
Miért kell felébreszteni a másikat, hogy megkérdezd, hogy aludt-e?
Ha az összes férfi ugyanolyan, akkor a nők miért válogatnak annyit? -
rdi
veterán
válasz
T. Almeida
#801
üzenetére
Te még sose jártál úgy, hogy kb 50 méterrel előtted riszálja magát egy csodaszép vörös, erre rástartolsz, lihegve melléérsz, oldalra nézel, és ?

-
TomDog
tag
A RENDŐRFELESÉG LEVELE A LÁNYÁHOZ
Kedves lányom!
Lassan írom a levelet, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk, ahol eddig
laktunk. Apád olvasta, hogy a legtöbb baleset otthontól 20 kilóméteres körzetben történik,
úgyhogy elköltöztünk. Nem tudom megírni a házszámot, az előző lakók magukkal vittek, hogy ne
kelljen a címűket megváltoztatni. De minden nagyon szép az új házban. Mosógép is van, habár nem
működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta se láttam belőle semmit
viszont. De azért nem rossz itt. A múlt héten csak kétszer esett. Egyszer három napig, egyszer
meg négyig. Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gombok miatt a csomag túl nehéz
lett volna, így levágtam őket, és beletettem a zsebébe. A bátyád valamelyik nap bezárta a
kocsikulcsot. Nagyon aggódtunk, mert két órába tellett, mire engem meg apádat ki tudtak
szabadítani a kocsiból. A nővérednek ma reggel gyereke született, de még nem tudjuk, mi, úgyhogy
nem tudom megírni, hogy nagynéni vagy-e vagy nagybácsi. A szomszéd múlt héten beleesett a
pálinkáshordóba, páran megpróbálták kihúzni, de hősiesen leküzdötte őket, és megfulladt. Három
napig hamvasztották.
Különben nincs sok újság, minden megy a megszokott mederben.
Szerető anyád.
U.i. Akartam pénzt tenni a borítékba, de már le volt zárva.
A FÉRFI NEMI SZERV DEFINÍCIÓJA ÉLETKOR SZERINT
0-10 év vízmű
10-20 év hajtómű
20-30 év erőmű
30-40 év remekmű
40-50 év életmű
50-70 év emlékmű
70-... bordíszmű
[Szerkesztve] -
bobsys
veterán
A férfiak olyan logikátlan teremtmények, akik a szállodában otthon akarják érezni magukat, míg otthon szállodai szolgáltatásokat várnak el.
Az alkohol nem válasz, de legalább elfelejted a kérdést.
Eddig buta voltam, de vettem egy 360 fokos fordulatot.
Az Úr nekem feladatot adott, mikor erre a világra küldött. De olyan kurvára le vagyok maradva, hogy valószínuleg örökké fogok élni.
Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt, csak más a fogása!
Ma úgy vagyok a munkakedvvel, mint egyszeri lány buli után. Vagy megjön, vagy nem.
Megházasodott a munkaverseny. Elvette a munkakedvem.
Elmentem lángososnak. Végre egy zsíros állás!
A szenilitásban az a legjobb, hogy saját magad elől dughatod el a karácsonyi ajándékokat.
Feleségem egy főnyeremény, meg is ütöttem!
Ezelőtt - minden különösebb ok nélkül - dohányoztam, ittam, és káromkodtam. Mióta itt dolgozom, jó okom van rá!
Akkor van mindenki a helyén, ha a férj autót vezet, a feleség háztartást, az anyós meg áramot.
Átmegyek öt percre a szomszédba, keverd meg félóránként a levest...
Kétféle vélemény van: az enyém és a helytelen.
Az osztálytársaim megdugtak bármit, ami mozgott, de én sose tartottam fontosnak, hogy efféle korlátok közé szorítsam magam. -
T. Almeida
senior tag
Aktív témák
- AlzaPower LML-120 Monitor Light Bar 5W, 51cm, fekete
- 27% - ÚJ Corsair VENGEANCE RGB 48GB (2x24GB) DDR5 6000MHz
- 9gen induló gamer(i5-9400/RX5700XT/16gb ddr4/SSD/hdd)
- Dell Precision 5570! 4K Touch / i7-12800H / RTX A2000 / 32GB DDR5 / 512GB NVMe! BeszámítOK
- Teljesen új T-Phone Pro 5G 8/256GB Azurite Blue eladó + töltő
- Decathlonos 43-as boxcipő, alig használt, hibátlan állapotban
- szinteÚJ! Microsoft Surface Laptop 5 13.5" i5-1245U 16GB 512GB Alcantara 1év garancia
- AKCIÓ! AsRock H510M i5 11400 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2070 Super 8GB ZALMAN S2 TG Adata 600W
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i9 14900KF 32/64GB DDR5 RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Dobozos új HP Pavilion Plus 14-ey0155ng Ryzen 5-7540 / 16GB / 512GB FHD+ Garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest




:



Nagy múltú rendezvény, akir érdekel az egyik régebbi Kaliberben volt cikk róla.
...
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Embernek látszó izék ottan! Nah most mentem el aludni...


