-
Fototrend
Ezt érdemes elolvasni: [link]
Új hozzászólás Aktív témák
-
Geth
veterán
Az a baj, hogy túlgondolod. UEFI esetén semmilyen speciális szoftverre/mágiára nincs szükség, sőt, bonyolítva könnyebb valami használhatatlant előállítani.
Természetesen ez ráadasául OS független, ugyanígy csak egy másolás linux-ot varázsolni vagy bármilyen EFI binárist elindítani, legfeljebb az útvonalakra kell figyelni. -
-
-
-
Geth
veterán
-
King Unique
titán
Akkor ennyi erővel majd nekiállsz itt offolni Apple, Google, Meta és más tech cégekkel is, akik adatokat gyűjtenek?
Nem, ez nyilván nem így működik.
Zárt forráskód lévén nyilván nem lehet teljesen belelátni, ellenben azt látom és tudom akár tesztelni is, hogy ha kikapcsolok bizonyos opciókat, akkor azok kikapcsolnak és nem is működnek utána, diagnosztikai adatokat is meg lehet tekinteni és lehet törölni, a Microsoft-fiókba mentett adatokat szintúgy, stb.
Ha figyelmesen olvastál, akkor az uninstallálás + opcióként lett említve mégpedig pl. a Recall okán, mert azt uninstallálni is lehet, nem szimplán csak kikapcsolni.
-
King Unique
titán
Ezzel csak az a gond, hogy nem világos a Google Fotók és az Android hogyan kapcsolódik a Windows 11 témához, amikor vannak Google és Android topikok, ami témák oda valók, nem ide...
Addig valójában nem is nagyon kell semmit bizonyítanom, amíg nem tudod azt bizonyítani, hogy a kikapcsolt opció nem kikapcsolás, uninstallálás nem uninstallálás, adatok törlése nem törlés és egyebek.
-
King Unique
titán
Na és te megnézdted, ki tudsz emelni valamit ami nem a Recall, volt azon kívül hírértékű adatvédelmi ügy a Windows 11-nél?
Ha igen, akkor írd le, linkeld, hadd nézzük, hátha azt is pontosítani kell, vagy eleve cáfolható.
Aki reálisan nézi, nem akar emiatt magyarázkodni, az ilyet eleve le sem ír egy szakmai Windows topikban, ott kezdődik.

-
King Unique
titán
Világosan le lett írva a #32424-ben, hogy azokból a linkekből az első a licencbeszerzéssel kapcsolatos és nem az adatvédelemmel, a másodiknál a Recall az ami igen, de az eleve csak Copilot+ PC-ken és ott is szükség esetén kikapcsolható, uninstallható, stb.
Te kezdted el a személyeskedést a #32416-ban a "fanatikus rajongók egoját" állításoddal és most is azt csinálod, holott én nem írtam semmi olyat és a stílusossal sem volt gond, ezt csak próbálod jobb híján ráfogni, ha már szakmailag és objektíven nem tudod cáfolni sem az én, sem a többiek állításait.

Azok a tények nem képlékenyek, ott van feketén-fehéren hogy jelenleg mi a helyzet, amit ha nem tudsz érdemlegesen cáfolni, akkor felesleges nekiállni ellenkező állításokat kreálni.
-
King Unique
titán
Én csak leírom az ismert, mindenki számára elérhető információkat és a tényeket, meg nyilván nem egy félmondatban, hanem rendesen kifejtve és meghivatkozva, ha már szakmai Windows topik.
Ha annyira hidegen hagy a téma, akkor nem világos miért kezdtél bele, úgy meg pláne nem sok értelme volt, hogy több állítás is pontatlan és kapásból cáfolható, amit nemcsak én, hanem mások is szóvá tettek.
-
King Unique
titán
Mondjuk érdekes az első, mert ott pont nem adatvédelmi botrányról, hanem mutyizásról szó a licencbeszerzésnél, ami az érintett cégek sara, nem a Microsofté.

Itt ami adatvédelmi mizéria, az pl. a második linken lévő, csakhogy annál is az elején volt ez téma, amikor még tervezték a Felidézés (Recall) funkció bevezetését és max. az Insider Preview változatoknál volt eleinte. Ellenben mostanra már ez is változott, lásd az alábbiakat.
• Enable or Disable Recall Feature in Windows 11
• Uninstall or Reinstall Recall in Windows 11
• Enable or Disable Recall Snapshots in Windows 11
• Turn On or Off Click to Do in Recall in Windows 11A Felidézés (Recall) funkció szükség esetén eleve kikapcsolható, sőt uninstallálható is, stb.
Úgy meg pláne még kevésbé van miről beszélni, hogy jelenleg eleve Copilot+ PC kell hozzá és csak azokon működik, normál PC-ken eleve nem.
Na meg eleve NPU kell hozzá, hogy helyben tudja feldolgozni az adatokat, nem tölt fel mindent a felhőbe, sőt a működéséhez még internetkapcsolat sem szükséges, amit megint világosan leírnak.A Copilot+ PC-k egyes funkcióihoz internetkapcsolat szükséges, míg másokhoz nem. Az olyan funkciók, mint a Cocreator a Paintben, a generatív kitöltés a Paintben, a Képkészítő a Fényképek alkalmazásban és a Kép stílusának átalakítása a Fényképek alkalmazásban internetkapcsolatot igényelnek a felhőszolgáltatások eléréséhez, amelyek segítenek biztosítani a mesterséges intelligencia felelős használatát. Ezzel szemben az olyan funkciók, mint a Felidézés (előzetes verzió), a Windows Stúdióhatások (háttér elhomályosítása, hangfókusz, szemkontaktus: normál és automatikus keretezés), a valós idejű fordítások az Élő feliratok és a szuperfelbontás a Microsoft Fényképek alkalmazásban helyileg futnak az eszközön, és nem igényelnek internetkapcsolatot. A Műveletek kattintással (előzetes verzió) olyan műveleteket kínál a képeken és szövegeken, amelyek többsége nem igényel internetkapcsolatot.

Itt nem "fanatikus rajongók" vannak, hanem a Windows 11 témában az átlagnál járatosabb felhasználók, IT szakemberek, akik ha kell, akkor pontosítják a pontatlan, vagy akár megcáfolják a téves állításokat, mint pl. a jelen esetnél is. Ami a trolloknak valóban nem szokott tetszeni és aki nem fikázza csípőből a Microsoftot és a Windowst, az csak fanatikus rajongó, MS illetve stílusosan M$ bérenc és hasonló lehet, nem újdonság.

-
Csorbi
addikt
"még mindig olcsóbb, mint...."?
Mint micsoda?
Most akkor úgy kezelik ahogy akarják, vagy volt szó valami EU rendeletről az előző kommentekben?
A büntetési összegeket mindig úgy határozzák meg, hogy ne nagyon érje meg kifizetni, azaz elmenjen a kedve mindenkinek a trükközéstől.
Nálunk most épp PCI DSS audit zajlik, nem megfelelőség esetén több százezer eurós a bünti az értékesítés letiltásával egyetemben. Nem nagyon rizikóznánk. -
Csorbi
addikt
az itt-ott felbukkanó néhány hőbörgőtől eltekintve ezt az emberek nagy része használja is.
Na ne mondd már nekem, hogy egy EU szintű rendelet az csak pár hőbörgő agyszüleménye. Ugyanmá..

Az (MS) online fiókról beszélek.
Majd, ha én nosztalgiázni akarok, akkor előveszem a képeket a háttérmentésekről, nem gondolod? Hát mi a f*sz köze van ehhez bármelyik nagy tech cégnek, hogy én 10 évvel ezelőtt tűhegyre pontosan hol álltam, mit csináltam, mit ettem, meg kivel voltam? Őszintén?
Csak amihez engedélyt adsz.
Ezt neked kell tudni pórázon tartani. Például. 
De ott az adatvédelmi szabályzat, ott az ászf, olvastad már bármelyiket is? Ha neked csak natúr mindenmentes cloud backup kell, akkor nem biztos hogy a Gdrive a neked való csak azért, mert az egyik legelterjedtebb, majd' mindenbe beleintegrált, emiatt rettentő kényelmes. Ezek a cégek mind üzleti alapon működnek, szolgáltatásokat adnak el jó pénzért, és például Jolika néni lehet hogy teljesen elérzékenyül ha feldobja a telefonja hogy 3 évvel ezelőtt épp az unokáival fagyizott valahol. Márpedig sok millió Jolika néni van, pl. az USA lakossága 340 millió, és van még pár ország.

Remélem ebből lejön hogy Jolika néni is csak egy példa, viszont irgalmatlan nagy létszámot képvisel.betörtek hozzád mert az ócska szakadt lakótelepi ajtód egy nagyobb nekifeszüléssel be lehetett nyomni, és végignézték az összeset?
Ezt gondolom csak példa kedvéért írtad, nem pedig azért, mert személyeskedni akarsz.
Ha átgondolod, hogy ismerjük-e egymást, tudok-e bármit a lakhatási körülményeidről, hogy volt-e betörési előzményed, akkor azt hiszem sejted a választ. Nem kell túlgondolni.
-
-
Csorbi
addikt
Ebben nincs takargatnivaló, ráadásul ezt mint szolgáltatás nyújtja. Vagy igénybe veszed, vagy sem, de mivel ez egy fizetős op.rendszer (és ide tartozik már az Android, meg az iPhone is, hiszen az eszköz árában ott a licenc) esetében egy komplett szolgáltatáscsomag, amit megveszel, és nem egy üres pucér kernelt veszel. Tetszik vagy nem tetszik, a mai internet korban már millió erre épülő szolgáltatást lehet nyújtani a különböző előfizetéseken (xbox, office, icloud, google drive, o365, stb.) át egy csomó más mindenig. Ha valakinek ez nem tetszik, akkor használjon más jellegű OS-t, tudomásul kell venni hogy erre tart a világ, és egyébként az itt-ott felbukkanó néhány hőbörgőtől eltekintve ezt az emberek nagy része használja is.
"Nekem egyszer a Google Fotók hozta fel azt nosztalgia szándékkal, hogy 7 évvel ezelőtt hol jártam, meg hol jelentkeztem be, stb. közben már emlékezni sem emlékeztem rá."
Talán pont ez a nosztalgia volt a céljuk, nem?
Aki ennél többet lát bele, ott valami nem oké. Mihez jutnak hozzá illetéktelenek? A Google-on tárolt fotóidhoz? És mi van rajtuk?
És amíg papíralapú képek voltak, és betörtek hozzád mert az ócska szakadt lakótelepi ajtód egy nagyobb nekifeszüléssel be lehetett nyomni, és végignézték az összeset? Mi volt a különbség? Mindenki döntse el melyikhez könnyebb hozzáférni...Takargatnivaló alatt bármilyen - egyébként törvénybeütköző dolgot értek, vagy a saját életének ilyen-olyan kis titkait. Ezt mindenkinek a fantáziájára bíznám, kezdve a gyerekvédelemtől a bármilyen illegális dologig.
-
Thrawn
félisten
-
-
Geth
veterán
A WU-ra is a gyártó küldi be a driver-t

A nemrég felhúzott notebook-on ez a 3-4 darab driver inkább 10-20 darab volt.
Ha több rendszert kell felhúzni (nem feltétlenül ugyanolyat), ez a szám csak növekszik.Tehát nem jobb vagy rosszabb offline telepíteni, hanem azt kell eldönteni, hogy akarsz-e feleslegesen dolgozni vagy nem. Utólag még mindig telepíthető driver, ha a WU nem megfelelőt telepített.
(Természetesen ha sehogy nem tudsz netet csiholni, akkor nincs választásod.) -
westlake
félisten
Az, hogy honnan származik egy alkalmazás, semmit nem jelent. Van-e benne kártékony kód, vagy nincs. Mert a világ bármely más részén élők nem tudnak kártékony kódot írni, ugye? A driveres részbe meg ne menjünk bele, láthatón nem értesz hozzá annyira. Ha tájékozódni akarsz, akkor ajánlom figyelmedbe az alábbiakat: katalógusfájl, aláírás. Szíved joga, hogy mit használsz, de badarságokat ne terjessz már.
-
westlake
félisten
Mindenki használja a WU-t, pontosan azért amiért kitalálták: praktikus és kényelmes. Én sem azért írtam, amit írtam, hogy megpróbáljak bárkit meggyőzni arról, hogy ne használja. Tegye, mert az esetek 99.9%-ban jól működik. És ez a lényeg. Én viszont foglalkozom a témával annyi ideje, hogy kiismertem a működését és tudom, hogy hogy működik. Engem ez bosszant és emiatt letiltom. De én megoldok mindent manuálisan.
A gyártói szervizek (OEM) lemezképekkel dolgoznak, abban meg minden benne van. Sok-sok szemét, de minden driver is. Szóval ezekkel általában nincs gond. A független szervizek mert ugyanúgy használják a WU-t, ahogy mindenki más. Senki nem fog azzal időt pazarolni, hogy frissebb verziókat keresgéljen. Nem fizetik meg. -
classic B
senior tag
Igen, lehetne minimal/full/custom lehetőség, de ilyen gyanítom sose lesz Windows esetében.
Amúgy egyszer megcsináltam azt, hogy net nélkül telepítettem a rendszert, kézzel feltettem minden drivert (amit a laptopgyártó oldaláról töltöttem le). Az eszközkezelőben nem volt hiányzó rész, rákapcsolódtam a netre, és mindent lefrissített ez a **** windows update.
-
jjohn
aktív tag
Amúgy nekem is le vannak töltve a driverek, még tavaly hagytam had intézze, szerencsére frisset és jókat telepített. Talán szerencsém volt.
Mondjuk azon még dolgozhatnának, hogy telepítéskor felismerje az SSD-t, ne nekem keljen külön telepíteni, amikor particionálás van, hogy megismerje.
Kicsi túlzással, a régi időkre emlékeztet mikor az autoexec.bat, meg a config.sys-ben kellett mindent beállítani. -
Geth
veterán
Hála égnek, hogy by default feltesz egy csomó mindent, ha minden rendszeren manuálisan kellene összeguberálni, szakmát váltanék, pedig nem is ezzel foglalkozom
. Ha találsz újabbat, feltelepítheted (utólag, vagy én pl. ezt az első boot előtt csinálom). Ha a kedves gyártó nem csesződött az azonosítókkal, soha nem fogja a WU felülcsapni (tapasztalom ezt minden itteni rendszeren). -
Geth
veterán
-
-
King Unique
titán
Kezdjük ott hogy világosan le van írva a rendszerkövetelményeknél hogy internetkapcsolat szükséges a telepítéshez, amivel akkor mindenkinek tisztában kell lennie aki belevág.
Internetkapcsolat és Microsoft-fiók
A személyes használatra szánt Windows 11 Pro és a Windows 11 Home az eszköz kezdeti beállítása során internetkapcsolatot és Microsoft-fiókot igényel.
A Windows 11 Home S módú működéséről való átváltáshoz szintén internetkapcsolatra van szükség. Az S módról itt található további információ.
A frissítések telepítéséhez, valamint bizonyos funkciók letöltéséhez és használatához valamennyi Windows 11-verzió esetén internet-hozzáférésre van szükség. A Copilot+ PC-ken számos egyedi funkció a letöltés után internetkapcsolat nélkül is működni fog. Bizonyos funkciókhoz Microsoft-fiók szükséges, többek között a Copilot+ PC-ken is.
Hagyjuk ezt a kifogáskeresős mellébeszélést, aki manapság nekifog egy Windows 11 telepítésének, ott általában alap az internetkapcsolat meglétre, aminek szükségességére a rendszerkövetelményeknél is világosan felhívják a figyelmet, úgyhogy nem nagyon van mit ragozni ezen.
Ha esetedben csak sikerült a hőn áhított helyi fiókkal telepíteni és megvolt a választás lehetősége, akkor úgy szintén nem nagyon van mit.
• How to Switch to a Microsoft Account from a Local Account in Windows 10
• Switch to Microsoft Account from Local Account in Windows 11Két külön dolog a ki mit használ, ki mit érez, meg a ténylegesen mit tud és milyen előnyöket kínál egyik-másik fióktípus (amit a linkelt útmutatók is szemléltetnek), nem keverendő a kettő.
Dehogy csinálsz meg akármit, pl. meglévő aktiváció és digitális licencet egyszerű másik eszközre helyezéséhez is Microsoft-fiók kell, Microsoft Store, Microsoft Family és társai teljes körű használatához szintén, Windows 10-nél ingyenes ESU regisztrációhoz ugyancsak, stb. Ja, és ez nem Windows only, mert pl. Android, ChromeOS, IOS és macOS rendszereknél szintén szükséges az online fiók a teljeskörű használathoz,
-
-
King Unique
titán
Már az életszerűtlen, hogy miért akarna bárki is offline telepíteni manapság az internet korában, meg ha utána úgyis frissíteni kell a rendszert, programokat letölteni és telepíteni, stb.

De ha annyira az kell, akkor eddig is megoldható volt és ezután is az lesz, a válaszfájlos módszerrel biztosan.Mivel a teljes körű funkcionalitás eléréséhez, minden funkció és szolgáltatás működéséhez eleve online fiók, Windows 11-nél Microsoft-fiók szükséges, ezért nem meglepő ha már a telepítésnél annak létrehozása az alapértelmezett, ahogyan az sem hogy ehhez aktív internetkapcsolat szükséges, meg pláne ha ott helyben kell létrehozni egy új fiókot.
-
King Unique
titán
Egyébként miért is "online bohóckodás", online fiók talán csak a Microsoftnál és a Windows 10/11-nél van, Androidnál és ChromeOS-nél Google-fiókról, iOS és macOS rendszereknél Apple-fiókról (Apple ID), böngészőknél pl. Firefoxnál Mozilla-fiókról, sőt egyes Linuxoknál is pl. Ubuntu / Ubuntu One és társai fiókokról még nem hallottunk?

• Switch to Local Account from Microsoft Account in Windows 11
• Switch to Microsoft Account from Local Account in Windows 11Utólag is lehet oda-vissza közvetlenül váltani helyi fiók és Microsoft-fiók között néhány kattintással, ezért sem világos miért vannak annyira rápörögve egyesek arra, hogy jaj Microsoft-fiókkal kell telepíteni és akkor hogyan fogja helyi fiókkal használni a rendszert.
-
Armagedown
őstag
Van, ezzel generálhatsz automatizált telepítőhöz válasz fájlt, majd az oldal alján a Download .xml gombra klikkelve letöltheted azt autounattend.xml néven, amit a telepítő gyökerébe kell másolni.
A Rufus is ezt hozza létre pl a felhasználói fiók létrehozásához vagy a hardverkövetelményekmegkerüléséhez.
Elsősorban haladó felhasználódnak ajánlom a használatát, akik tudják, hogy melyik opció mit csinál. -
Szerintem ez csak a Home verziót telepítőknek lehet probléma, pro és felette mindigis választható volt hogy nem otthoni hanem céges használatra telepíted és a speciálisban domaint választod és onnan már helyi fiók lehet..
Home esetén pedig fiókba lépés után is lehet később helyi fiókra át váltani..
-
Én is hétvégén telepítettem ismerősöknek 3 db notit, szerencsére még lehetett online acc nélkül telepíteni, helyi fiókkal, mert így nem kellett megadniuk nekem a telepítéshez az MS accountjuk adatait - később tetszés szerint tudják egyébként is társítani a meglévő accountjukhoz a gépet, licenszt. Kíváncsi leszek a workaroundokra a jövőben.
-
-
-
-
Csorbi
addikt
Nem, ez most neked szólt, senki másnak.
"majd én segítséget fogok kérni azért, mert egy rendszer nem kap meg egy frissítést?"#30667: "Segítséget szeretnék kérni az automatikus rendszerfrissítés bekapcsolásával összefüggésben."
A feltételezésed magadat tükrözi, én pedig a sok-sok év felhasználói tapasztalatából beszélek.
-
Csorbi
addikt
Miért állítottad át?
A WU szolgáltatás futás módjának az égadta világon SEMMI köze nincs a Windows Update-k futásához. Oda van írva világosan, hogy eseményindító indítja, manuálisan, ez a rendeltetésszerű és alap, normális működés. Állítsd vissza, különben X idő múlva (mikor már nem emlékszel arra hogy átállítottad) majd jönnek a "Segítsetek nem megy ez vagy az, pedig nem állítottam el semmit, eskü."A frissítések menetrendszerűen, minden hónap második kedden érkeznek, nincs egyéb teendőd velük.
-
-
Geth
veterán
Minden új kiadásnál gyökeresen más kezelőfelület, mindent újra megtanulni, hogy mi hol van.
8.1 óta nagyjából teljesen ugyanúgy néz ki a felület amit használok, nem tudom Te miket telepítettél eddig. Ugyanott van a tálca, a Start, ugyanott vannak az ablakkezelő gombok,
ugyanazon progik ikonjára bökök rá a tálcán vagy a Start menüben. Csak lehetőség lett több (gyorsbillentyűk, ablakok rendezése, stb.).
AI funkciókat nem használok, Recall nem is elérhető a rendszereimen. -
-
adika4444
veterán
"Hivatalosan nem állítottak ilyet, egyetlen ember mondta ezt, egy Jerry Nixon nevű fejlesztő."
Az MS-nek azért ez baromi jól jött, boldog-boldogtalan felrakta a Windows 10-et, ezzel az új stratégia szerint mehetett az adatgyűjtés, a reklámok, a promotált appok, mert a felhasználók töredéke lehet az, aki odafigyelve minden ilyen privacy beállítást átnéz és személyreszab. Ráadásul a Windows 8 buktája után minden erejükre szükség volt, hogy az új rendszerüket minél többen próbálják ki. Bevallom őszintén, amikor először teszteltem nem hittem el, hogy valami ilyen pocsék minőséget képvisel, szerintem a 2015-ös első stabil kiadás a Vistát is alulmúlta, kellett két év, hogy 2017. őszén élesbe is használatba merjem venni.
Mostanra új a stratégia, inkább a régi hardvereket igyekeznek kiszórni, de persze nem úgy, hogy ki is szórják, hanem úgy, hogy majd a felhasználói bázis egy része megveszi az újat, ezzel a PC piacon is rúgnak egyet, a bázisuk másik része meg majd felokosítja mindenféle módszerekkel és a vége megint ugyanaz, ahogy a Windows 7 végével megugrott a Windows 10 felhasználói tábora, úgy a 11-é is meg fog jövő ősz után. Egyébként ezzel is az volt a tapasztalatom, hogy kellett két év, hogy kikupálják annyira, hogy működjön úgy, mint az elődök, de azóta legalább hibátlan. A funkciófrissítésekkel jobb vigyázni, majd kitesztelik a kíváncsiak (mondjuk köztük én is), utána meg már kipofozzák annyira, hogy ideális esetben ne okozzon problémát.
A Microsoft bebukta az okostelefonos ipart, a tablet piac szintén nem jött be nekik, de a Windows 10-zel és az AI-jal nagyon magukra találtak. Hihetetlen profin ismerték fel, hogy régen a felhasználói bázisnak még megfelelt a Windows 7 szint, egy full üres, puritán OS, kézzel driverezve, programokat feltelepítve. Mostanra pedig rájöttek, hogy ha bugosabb is, hihetetlen módon buknak rá a népek, ha be van építve minden APP, ami nincs, ott ajánlgatják állandóan, több a bug, de az egyperces TikTok videók korához igazodva nem várja már el senki, hogy valaki a PC-je belakására, személyreszabására rászánjon fél órát, elvégre kicsomagolva és előtelepítve, vagy a Windows 11-et felrakva maguktól mennek a driverek, első netrekötéskor telerakja a startmenüt APP ajánlatokkal. Nagyon jól adaptálták a Windowst a felgyorsuló, mindig csak több ingert kívánó felhasználóknak.
Egy szűk réteget meg persze zavar, próbál tenni érte, de amíg régen volt az igazi expert, a buherálgatós és az end-user, mostanra lehet valaki end-user, vagy expert. Egyre kevésbé van lehetőség az ilyenekre, hogy a netkábelt kihúzva lesz offline fiók, unattend.xml-lel kell mókolni és annak a most 40--50--60-as korosztálynak, akik abba nőttek bele, hogy a garázs mögött megpatkolja az autót, hogy két videó alapján ő a család Windows megoldóembere, érthetően fáj, hogy vagy az end-userekhez csapódnak, vagy bele kell tenni az effortot és teljesidős hobbiként űzni a Windows hivatalos, de bonyolultabb megoldásait, ha azt akarja elérni, hogy nála legyen az irányítás. Szerintem ezt ez a fórum is megerősíti, nagyon két táborra van szakadva és egyre szűkül az a réteg, akinek nem ez a munkája (nem IT-s), de rászán napi 20 percet és segíti az end-user-eket az egyszerű problémáikkal. Ami régen volt 20 perc, az most fél nap utánajárás kb.
De a fiataloknál meg nagyon jól bejön, negyed évszázados fejjel csinálom nálam idősebbeknek és fiatalabbaknak a gépeit. Az idősebbeknek még igénye van az ilyen-olyan személyreszabásra, de a fiatalabbaknak szinte mindig az a vége, hogy felmegy az OS, látja a böngészőt és ő elégedett is, a felhő menti az adatait, ha meg valami nem működik neki megfelelően, előbb nyom rá a gyári visszaállításra, mint megpróbálná felgöngyölíteni a problémát.Ez hosszú lett és nagyon elkanyarodtam az eredeti témától, de lényegében tényleg azt látom, hogy a Windows egy generációs váltáson ment/megy át és alapvető elvi kérdések ütköznek, amiben még a Microsoft sem tudja eldönteni, melyik tábornak kedvezzen, ezért van az, hogy egy webböngészésnél mélyebb szintre ásva az egész OS egy tákolmány, modern és legacy programok egymás mellett, egyik-másik nem kompatibilis egymással, de ettől függetlenül működik és van az a korosztály, ahol hihetetlen elégedettséget okoz ez és tátognak, hogy XP-n meg 7-esen még kellett egy fajta hozzáértés a telepítéshez, bár az okosított AIO image-ek elterjedésével azért ez már elkezdett kopni az előző évtized első felében.
Új hozzászólás Aktív témák
- Játékkulcsok olcsón: Steam, Uplay, GoG, Origin, Xbox, PS stb.
- PC Game Pass előfizetés
- Windows 10 11 Pro Office 19 21 Pro Plus Retail kulcs 1 PC Mac AKCIÓ! Automatikus 0-24
- Game Pass Ultimate előfizetések 1 - 36 hónapig azonnali kézbesítéssel a LEGOLCSÓBBAN! AKCIÓ!
- Kaspersky, BitDefender, Avast és egyéb vírusírtó licencek a legolcsóbban, egyenesen a gyártóktól!
- Telefon felvásárlás!! Apple iPhone 16, Apple iPhone 16e, Apple iPhone 16 Plus, Apple iPhone 16 Pro
- HP Victus Gaming Laptop INTEL I7-14700HX / RTX 4070 32GB RAM 1TB SSD Gari
- BASEUS Compact Quick Charger 2xUSB USB-C PD 3A 30W fekete
- Okosóra felvásárlás!! Samsung Galaxy Watch 6, Samsung Galaxy Watch 7, Samsung Galaxy Watch Ultra
- Xiaomi Redmi Note 14 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest






És amíg papíralapú képek voltak, és betörtek hozzád mert az ócska szakadt lakótelepi ajtód egy nagyobb nekifeszüléssel be lehetett nyomni, és végignézték az összeset? Mi volt a különbség? Mindenki döntse el melyikhez könnyebb hozzáférni...
. Ha találsz újabbat, feltelepítheted (utólag, vagy én pl. ezt az első boot előtt csinálom). Ha a kedves gyártó nem csesződött az azonosítókkal, soha nem fogja a WU felülcsapni (tapasztalom ezt minden itteni rendszeren).
