Új hozzászólás Aktív témák
-
-igu-
veterán
#falusi blog
Ma reggelre végre volt havunk, igaz, csak 2 centi. Pont elég volt ahhoz, hogy 8-10 perc autókázás után visszaforduljak a Villámmal, a rajta lévő téli gumi szegecseit már csak halvány pöttyök jelzik. A fűtetlen Avensis komfortja még épp belefért a nagyobb biztonságért cserébe. Nem sokra rá ugyanott, ahol visszafordultam, láttam egy-két balettgyakorlatot az előttem haladótól - bőszen tartottam is a követési távolságot, majd a gyorsforgalmin 65-70-es tempóval vonatoztunk pár km-t.
Napközben Amea jelzett, hogy a szomszéd, aki megvette az üres telket mellettünk, aktívkodik végre - első körben letarolta azt az elvadult kiserdőt, ami a telek felét elfoglalta az utóbbi 50 évben. A mókusok persze fejvesztve rohangáltak, oda a kecó meg az éléskamra, jajmostmilesz.
A délután egy része így a hajléktalan mókusok szükséglakásának megépítésével telt, és valószínűleg szerdán kapnak még egyet. Szerencsére van itthon egy csomó tüzelőnek feldarabolt deszka, abból nyúltam le egy keveset.Közben beesett a szomszéd is, hogy ellenőrizze a telket. Említette, hogy holnap jönnek nagy gépekkel, összeszedik a fát, aztán kezdődnek a földmunkák. Öröm-boldogság.
Gyorsan megalkudtam vele, hogy amit bírok mozdítani, azt viszem - inkább kárba menjen, mint pocsékba. Így akkor még néhány fatörzset átrángattunk a mi telkünkre, majd jövőre feldarabolom.
Közben félig besötétedett, eljött az idő a fára mászáshoz.Mostanra finoman mondva is elfáradtam, még épp bírok nézni. Még szerencse, hogy hétvégén tudtam pihenni.
Jah nem... dolgoztam mindkét nap, szegecses téligumira gyűjtök.
Új hozzászólás Aktív témák
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Elmondta a Nintendo, hogy mennyi Switch 2-t vihetnek haza az emberek
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- PlayStation 5
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Egérpad topik
- BestBuy topik
- Házimozi belépő szinten
- További aktív témák...
- Csomagfeladás Foxpost automataba XS/S/M/L/XL - 2390 Ft egységesen
- iKing.Hu - Apple Macbook Pro 13 Touchbar M2 -2022 - Használt, karcmentes
- AKCIÓ! ASRock B550M R5 5600X 32GB DDR4 512GB SSD RTX 3060Ti 8GB Fractal Design Nano S 600W
- AKCIÓ! ASUS MAXIMUS VIII HERO Z170 chipset alaplap garanciával hibátlan működéssel
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5070Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest