Új hozzászólás Aktív témák

  • Voice24

    őstag

    Hali!
    Tegnap vásároltam egy Russel Hobbs kézimixert (a régi megadta magát), 18966 a típusszáma. Első kipróbáláskor (még keverőszárak nélkül) jól meg is ijesztett, ugyanis a burkolaton keresztül jól látható volt, amikor bekapcsoláskor, illetve fokozatok közötti kapcsolásokkor bizony villogott (azaz szikrázott) belül. Először is, furcsa, hogy átlátszó az amúgy bordó burkolat (az elődje fekete volt, azon nem látszott át semmi, de talán nem is szikrázott), másrészt nem hiszem, hogy normális dolog ez a szikrázás.
    Ez mind ilyen, és csak a megfelelő burkolat eltakarja az aggódó szemek elől ezt a jelenséget, vagy inkább vigyem vissza és cseréltessem ki? Euronicsban vettem, és ha visszaviszem, a következőt nyilván ott helyben meg fogom próbálni.

    Másik kérdés:
    Kb. egy éve van meg a whirlpool hőszivattyús szárítógépünk. A két kivehető szűrőt rendszeresen tisztítjuk, ahogy kell, de az alsó szűrő mögött a fém lamellás rész is már eléggé tele van szöszökkel (és nyilván porral). Az nem vehető ki (legalábbis egyszerűen nem), porszívóval pedig nem sikerült kitakarítani.
    Van valami lehetőség házilagos tisztításra, vagy ezt csak szervíz tudja elvégezni? Akinek van már ilyen tapasztalata, megköszönném, ha megosztaná.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák