Új hozzászólás Aktív témák
-
Vladi
nagyúr
Értjük.
Egyébként végeredményben néhány szabály azért felállítható:
Fontos a táplálkozás, és a testmozgás. De mindent alaposan át kell gondolni, hogy az egyénnek mi a legmegfelelőbb. Szerencsére elég nagy a variancia, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt.

A kifogásokat, meg a rinyálást továbbra sem tolerálom.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
ncc1701
veterán
Nagy súllyal a világ legnagyobb ökörsége futni. Meg úgy eleve, ha megnézed az állatokat, amik futnak, azoknak van 4 lábuk. Az embernek csak 2 lába van, és abszolút egészségtelen a futás számára.
Részemről vagyok 37 éves, 102-106kg, 180cm magas. 21 évesen éreztem úgy, hogy változtatnom kellene vmit, akkor lementem konditerembe, 67kg voltam. Ezen felül, amikor csak tehetem, bicajozom, ez mondjuk sok idő, de az izületeket abszolút kíméli, és egy kiváló mozgás. Nincs kockás hasam, viszont ha este 10-kor eszembe jut csokizni, akkor nyugodtan bevágok egy táblával is, úgyis lemozgom. Gyúrás, és gyúrás között is van különbség, sajna már fáj ez-az, úgyhogy már csak 130kg-al szériázok fekve, csúcsot meg sem próbálom, de nyomtam már meg a 200kg-ot is évekkel ezelött. Amikor keményebben edzettem, akkor rettenetesen sokat pusztítottam, most már kissé lenyugodtam, és automatice kevesebbet eszek.Szóval, amire ki akarok lukadni: a mozgás által leadott energiamennyiséget, és a bevitt energia mennyiséget kell összhangba hozni. Ha vki lusta sokat mozogni, akkor ne is egyen sokat. Viszont aki sokat képes mozogni, az nyugodtan ehet is sokat.

-
-
philoxenia
MODERÁTOR
-
madgie
titán
válasz
philoxenia
#391
üzenetére
Utálatosak vagytok mostanában, heti kétszer tuti olvasok valami aláírásnak valót

Ha nem baj, loptam, ha baj, úgyis Modi vagy

-
Iomega
addikt
válasz
philoxenia
#391
üzenetére
Jó étvágyat!

-
philoxenia
MODERÁTOR
Nálam konkrétan működik, a napi egy-másfél óra tempós gyaloglás heti három négy alakalommal konkrétan meglátszott pár hónap alatt.... -10kg minimum...
tvamos: Szerinted, "a szervezet" honnan "látja", hogy izmot kell építenie és nem zsírt? Nézegeti a Kiskegyedet, hogy milyen ott a férfiideál?
A szervezet alkalmazkodik. Ha sokat mozogsz izmot épít, attól függ milyet és hová, hogy mit és mennyi ideig mozogsz. Abból gazdálkodik amit kap, fehérjéből könnyebben épít izmot, mint szénhidrátból, de energiaként is tudja hasznosítani a fehérjét is...
Ellenben nem vagyunk egyformák. Arnold Schwarzeneger edzésmunkáját és táplálkozását lemásolva, legfeljebb pár ember lenne olyan mint ő...
Ha jók az edzéseredményeid, fitt vagy, mindegy, hogy 80cm-e a derekad, vagy 85, 90 kg vagy vagy mondjuk 80, egészségesebb vagy, mintha a látszólag jobb értékkel rendelkezel, de lihegsz, ha el akarod érni a buszt és a lapát kiesik a kezedből, ha dolgozni kell....Konkrétumokban, most főzni fogok, pulyka alsócomb filéből, zöldborsóból és petrezselyemgyökér- répa kombóból fogok rizses húst csinálni. Nekem ez egészségesnek tűnik, az Álmoskönyv szerint is az... A többi meg nem érdekel....

-
wednesday
őstag
Pontosan így van. Nem mindenki élt 80-100 évet, az se volt gyakori. Csak 2 adat jó 100 évvel ezelőtti MO-ról:
"alacsony átlagéletkor: 1900-ban kb. 37 év (alacsony szintű orvosi ellátás) – a halálokok megnevezésénél 40%-ban még mindig: „egyéb”"
"magas gyermekhalandóság (betegségek, tbc)- 1.000 újszülöttre 200 egy éven aluli haláleset"
Nagyon sok gyerek meghalt. Akik életben maradtak és megöregedtek azok tényleg a legszívósabb fajtából valók voltak.
-
tvamos
nagyúr
válasz
#23123200
#386
üzenetére
Nem 80-100 evig eltek, hanem volt, aki addig elt! Ez eros csusztatas! 100-200 eve az emberek atlageletkora jeletnosen alacsonyabb volt, mint most!
Neged van idod napi 8-12 orat mozogni? Mert nekem nincs! Nem lustasagbol, hanem azert, mert a munkahelyen vagyok annyit, meg 3 orat utazok! Akkor most mi van? Lusta vagyok?
Mondjuk igen, lusta vagyok! De nem ezert!
-
Franklin
addikt
válasz
#23123200
#386
üzenetére
Érdekes, hogy a szalonna mindig felbukkan érvként, hogy bezzeg nagyapáink mennyi szalonnát ettek mégse híztak el.
Ez is egy tévhit, hogy a zsíros dolgoktól elhízik az ember. Bullshit. Attól hízik el, hogy a szalonna mellé kenyeret meg krumplit eszik.
Szóval a zsíros kajáktól nem kell óvakodni, nyugodtan egye mindenki (már ha szereti). Se háj nem lesz belőle, se a koleszterinszintje nem lesz magas. (a koleszterinmítosz is kezd már megdőlni, persze a gyógyszeripar legnagyobb bánatára, a koleszterincsökkentők hatalmas biznisz nekik)
-
Iomega
addikt
"másik hsz-ben: "Egyébként meg, ha a húslevesnek csak a levét eszed, az még nem annyira nevezhető egészségtelennek.": mi az, ami a húsleves levében egészséges?"
A tőlem idézett mondatban benne van a válasz a kérdésedre, csak helyesen kell értelmezni.
Kifejtem, mi a lényege a mondatnak. Amennyiben húsleves levét fogyasztod a húst nem eszed meg hozzá, az nem nevezhető egészségtelennek mindenáron, hisz mitől lenne egészségtelen? Olyat meg nem írtam, hogy egészséges.
Ha valami nem egészséges, az még nem jelenti feltétlen azt, hogy egészségtelen.
Nem egészségtelen, nem egyenlő egészségessel, viszont, ha nem egészségtelen, akkor miért ne lehetne fogyasztani?
Remélem tudtál követni. -
#23123200
törölt tag
1: Nagyapáink sok kenyeret ettek és szalonnát és nem híztak el. De a vasúti sint pusztakézzel hajtogatták.

2. Gladiátorok se Norbi update termékeket fogyasztottak hogy úgy nézzenek ki.

Sok mozgás! Többet dolgozz fel mint amit megeszel.
Genetikai is közbeszól hogy ki milyen alkat.
Csak azt mondom hogy a lustáknak találták ki a Norbi termékeket és a gyógyszereket.
Régen nem voltak ilyenek és még is megoldották.
Úgy nevezett " Egészségtelen" kajákat fogyasztó régi öregek még is 80-100évet éltek.
Akkor mi is van?

-
Vladi
nagyúr
Nem biztos, hogy rossz. Lehet, pont hogy jobb, egészségesebb, tevékenyebb stb.
Nekem azért ez utóbbi valószínű. Egyébként meg az ember élete csupa lemondásról szól. Gyakran kell lemondani bizonyos élvezetekről, hogy később jobb legyen. Befektetés a jövőbe.
Egyébként ez valós probléma, hogy aki megváltoztatja az étrendjét, az kvázi élvezetkeről mond le. Mert nem annyira finom az étel stb.
(Az megint érdekes, hogy miért pont ilyen élvezeteket vitt túlzásba.)De megoldható ez. A Jamie Oliver műsorában is volt erről szó egyszer, hogy milyen ízesítőket használj, hogy állatdurva finom ételeket összehozni zöldfőszerekből pl: kapor, petrezselyem ilyenek.
-
Cathfaern
nagyúr
Jó azért a kakaóscsiga = kelttészta (tömény szénhidrát), plusz cukor, szóval naná, hogy ilyesmit nem célszerű erőltetni, ez igaz. Igazából ilyesmit és ehhez hasonló dolgokat totál nem kéne ennünk
(cukor nem olyan régóta ilyen elterjedt és olcsó, előtte alig ettek... ). Amúgy kb. 30 perc futás, vagy 45 perc séta
(megjegyzem, ez a másik indok amiért nem célszerű fogyási okokból futni: séta során nem sokkal kevesebb kalória ég el, ellenben nagyságrendekkel kímélőbb az izületeknek)Szóval igen, az tévhit, hogy "ha nekiállok mozogni, de tök mindegy mit eszek, akkor lefogyok". De azért önmagában az megállja a helyét, hogy mozgástól fogyni lehet

"Nekem erosen ugy tunik, hogy fogyni ugy lehet, ha kevesebbet eszik az ember"
Igen az tény, hogy jelentősen könnyebb csökkenteni a bevitt kalóriát, mint növelni az elégetettet. Viszont nagyon sokan emiatt rosszul állnak hozzá: "na most X hétig Y kalóriával kevesebbet eszek, lefogyok 10 kilót, utána visszaállok a régi étrendemre és maradok annyi amennyi voltam". Na ez ami nem igaz. És itt már ember válogatja, hogy totál le tud mondani olyan dolgokról amiket korábban megevett, ekkor működhet a kevesebbet evés, vagy pedig van dolgok amikről nem tud/akar lemondani, és ilyenkor jöhet a plusz mozgás. A lényeg, hogy tartós fogyást csak életmódváltással lehet elérni (az megint más sztori, amikor pl. valaki sportol rendszeresen, de lesérül és fél évig nem tud sportolni, és felszed 5-10kilót... ilyenkor eredményes lehet egy koplalós diéta is, feltéve persze hogy utána folytatja a sportot).
Meg aztán persze ott van amit Tikakukac is ír, hogy alkat kérdése is a dolog, van aki sok evés mellett se tud igazán súlyfelesleget felszedni (bár nagyon sokszor jobban megvizsgálva a dolgot kiderül, hogy az illető nagyon sokat mozog, csak nem feltétlenül úgy, hogy na most elmegyek 2 órát biciklizni. És igazából ezért tud sokat enni, nem az alkat miatt).tvamos:
Bár nem tudom mit eddzettél, és mit ettél, de ha éjszaka közepén arra ébredsz, hogy farkas éhes vagy, akkor vagy túl sokat eddzettél, vagy túl keveset ettél. A fogyás nem arról szó, hogy nekiállunk napi 3 órát eddzeni, és eszünk mellé 2 almát. Picit csökkenteni a bevitt kalóriát, kicsit növelni az elhasználtat. És akkor a néha "jaj de ennék valamit" dolgokat el lehet ütni némi nyers zöldséggel vagy gyümölccsel (répa, káposzta, alma). -
Runner_fxr
addikt
Szerintem én tanácsokat adtam. Az igaz, hogy nem mindenkinél válik be ugyan az, de azért vannak alap szabályok amiket célszerű betartani. Én úgy vettem ki a szavaidból, hogy te nagy lendülettel belekezdtél, túlhajtottad magad, lesérültél, majd elment a kedved az egésztől. Ez egy gyakori hiba, hogy az emberek türelmetlenek és túl hamar akarják az eredményeket. Az edzésnél, pláne egy kezdőnél a kevesebb inkább több! Tehát a visszafogott, türelmes edzéssel hosszútávon többet profitálsz mint pl a kemény gyúrásból.
Egy elhízott embernek nem a bodyval kell kezdeni az edzést, itt követted el az első hibát!
Szerintem ezért is ment nehezen a diéta, mert egy body edzés, ha minden izmot rendesen átmozgatsz, tényleg farkas éhséget csinál. Tapasztalatból írom, nem hasra ütésszerűen jönnek belőlem ezek a dolgok. És a diéta sem azt jelenti, hogy alig ehetsz csak és nem csak zöldségeket kell enni, ehetsz húst is, csak ne disznót meg csirke combot. Csirkemellet és halat, kevés sóval, kevés fűszerrel. Nyugodtan 5-6 étkezés is mehet, annál többször termelsz inzulint ami hozzájárul az optimális zsírégetéshez. Abban igazad van, hogy rengeteg féle elmélet kering az edzéssel és fogyással kapcsolatban, sok baromságot is beszélnek. De vannak alapszabályok amiket mindenkinek, pláne a kezdőknek, szigorúan be kell tartani az eredmények érdekében és ,hogy ne legyen sérülés. Nem kell ezt túl bonyolítani, kitartás és fokozatosság. Ez az alapja.Ja és még valami, a bemelegítés!! Ezt is előszeretettel hanyagolják el az emberek. A sérülések egyik leggyakoribb oka, a bemelegítés hiánya. Én azt mondom, ha vannak problémás ízületek, pl térd vagy bármi, meg ugye túlsúlyos embereknél szinte min van már kopás is, akkor nocoflex-el be kell kenni edzés előtt, nem kell belőle sok, nagyon hatásos bemelegítő krém, persze nem helyettesíti a bemelegítést, de mindenképpen hasznos. Egy jó bemelegítés kb 10 perc. Nyújtás és gimnasztika. Ezt most nem részletezem, de utána tudsz olvasni.
-
Az elején kitartónak kell lenni. Én anno minden este megtömtem a hasam úgy feküdtem le aludni, nem figyeltem rá mennyit eszem, nem is híztam, egy darabig. De az évek teltek, a cigiről is leszoktam, és jöttek a kilók, jó nem olyan sok, mint itt írták többen. Azt tudom neked mondani, hogy eleinte nagyon nehéz kevesebbet enni, de meglehet szokni, én ma már egyáltalán nem eszem késő este. Kevesebbet is eszem, mint anno, és nem is kívánom azt a mennyiséget, amit annak idején elfogyasztottam. És a mozgás segít, eleinte tornázgass nem keményen csak óvatosan, mondjuk pilátesz-ez. Aztán már amikor leadtál valamennyit, lehet durvulni súlyokkal, edzésekkel. Csak ehhez sok kitartás kell.
-
Tikakukac
titán
Elég jól állok hála az égnek, a nyári földi munka, a jó öreg "paraszt-erő" azért elég sokat hoz a konyhára. Van jó pár kondis ismerős, akkora karral, mint a derekam, 3 sor krumpli felszedése után nyivákolás volt, hogy jajj a derekam, még ilyen sok van? Mondom jah és ezt estig fel kell szedni, szóval tempózz.
Ha valaki "plötty" attól még mindig nem kell az ízületeit terhelnie 100 kilóval, hanem max 60-70 kilóval. És ha el is kezd sportolni nem kell annyit foglalkoznia, hogy hova tegye a ballasztokat.
Ettől függetlenül rajtam semmi sem látszik full vékony vagyok. De a méreteimhez képest bőven ellátom az összes feladatom, 100km bringa, tizenpár km futás sima ügy. Konditeremben ha volt is suliban óránk nem nagyon csináltam semmit. Inkább ellógtam magasat ugrani, meg korlát, gyűrű és társaira, az alkatomnak ez tetszett, a súlypakolászást meghagyom otthonra. -
tvamos
nagyúr
válasz
Runner_fxr
#374
üzenetére
Nos... szerintem a csoda "aerob" mozgas egy tevhit!!! Nagy humbug!
Elolvastam par cikket, meg konyveket olvasgattam... foleg, mikor nem hasznalt, amit a dietetikus javasolt. (Sot, attol szarul is lettem.) Ez ugye azert van, mert az ember, ha megvesz valamit, eloszor megprobalja hasznalati utasitas nelkul... De az emberi szervezethez nincs hasznalati! Elfelejted, hogy ami tegnap igaz volt, az ma nem igaz... meg mittudomen! Az orvosok is csak probalkoznak, ha nem jo az egyik modszer, kiprobaljak a masikat!
Szerintem a lenyeg: minden esetben fogysz, ha az energiaegyensuly negativ! Tok mindegy, hogy a szervezet mit bont le, a vege akkor is az, hogy a szervezet nem hulye, ha latja, hogy izmot kell epiteni, mert itt melo van, akkor felepiti. A zsirt meg lebontja. Ezzel nincs gond, rovid tavon, mondjuk 1-2 honap, meg a leg kemenyebb gyuros edzesekkel is tudtam leadni abszolut ertekben is. A baj a hosszu tavval van, amikor mocskos piszkos modon ehes vagy! Es a szervezetem olyan jol mukodik, hogy nemigen erdekelte, hogy ittam 8 liter vizet, meg ettem 2 kilo repat, meg almat, meg 2 csik dietas csokit. Olyan ehes voltam, hogy hajnalba felkeltem ragni a kilincset. Es akkor lof@szt sem szamit, hogy aerob, szobabicikliztem 1 orat, vagy 90-nel nyomtam fekve. Mert mindkettot csinaltam.
Ugyhogy... lehet osztani az eszt, de nem mindenki tok hulye, vagy funkcionalis analfabeta, lehet, hogy csak probalja leirni a tapasztalatait.
Inkabb tanacsokat kene egymasnak adni!
u.i: Jahh, sajnos nekem csak egy villanymernokim van, fogalmazni nem tanitottak meg. Csak szamolni, merni, aramkoroket tervezni.
Margitsziget... -
válasz
Tikakukac
#377
üzenetére
Nem bántani akarlak, de nem mindegy, hogy valakinek milyen a teste lehet valaki úgy is vékony, hogy egy plötty. A mozgás fontos, nem csak fogyás és esztétika szempontjából, pl. a vérkeringésnek is jót tesz.... És számos dolog van, ami miatt érdemes mozogni, valamint ez is része az egészséges életmódnak.
-
Tikakukac
titán
Haverom vízilabdázik kiskora óta, mellette focizik. Istennek nem bír lefogyni, pedig bőséges felesleg van rajta.
Én meg 10 deka pontosan ugyanannyit nyomok ha épp 2 hétig seggelek a gép előtt és teletömöm a fejem csokival, vagy ha épp nincs vizsgaidőszak és megyek kedvemre mindenfelé. Csak kevés embernek van olyan anyagcseréje ami elég gyorsan dolgozik ehhez. Ez van, egy ideje én is megbarátkoztam vele, hogy nádszál maradok. Szóval önmagában a mozgás meg diéta még mindig nem bombasiker. -
Szivem! Gratulálok a hozzászólások számához, tényleg!
-
válasz
Cathfaern
#373
üzenetére
"nem tévhit az, hogy a mozgástól lefogysz"
Nekem azert ugy tunik, hogy a mozgas fogyasban valo szerepe erosen tul van dimenzionalva. Egy nyomorult kakaoscsiga olyan 300 kcal, mennyit kellene mozogni csak ennek az elegetesehez?... Nekem erosen ugy tunik, hogy fogyni ugy lehet, ha kevesebbet eszik az ember (es itt mondjuk tenyleg segithet az, hogy "most izzadtam egy orat, tenyleg tonkre akarom ezt csapni egy kremessel?").
-
Runner_fxr
addikt
Amikor az ember tapasztalatlanul és túlsúlyosan sportolni szeretne, akkor azért érdemes ennek utánaolvasni, nem pedig durr bele Balázs módjára belekezdeni. Amikor egy új autót vagy számítástechnikai eszközt vásárolunk és nem ismerjük pontosan, akkor annak is utána olvas egy gondolkozó ember és nem egyből szalad az üzletbe megvásárolni.
A futás amúgy sem túl egészséges az ízületekre nézve, de vannak azért szabályai amiket betartva, minimalizálni lehet a negatív hatásait.
Először is kezdjük a fogyással. Ehhez először azt kéne megérteni, hogy ahhoz, hogy optimális legyen a zsírégetés, nem célszerű 130-as pulzus felett végezni az edzéseket, mert akkor már inkább az állóképességet fejlesztjük egy úgynevezett kardió tartományban. Ilyenkor nem nagyon égetünk zsírt, hanem a gyorsabb megoldást választja a szervezetünk és az izomszövetből nyeri az energiát, vagyis annak lebontásával. Zsírégetéshez egy úgynevezett aerob tartományban kell az edzéseket végezni, ami 130-as maximális pulzust jelent és mindenképpen lábmunkával végzett edzést, tehát a súlyzózás nem feltétlenül a legjobb megoldás a fogyáshoz, persze kiegészítésnek hasznos lehet. Túlsúllyal a futás nagyon, de nagyon nem ajánlott!! De ehhez mondjuk nem kell mérnök diploma, hogy végiggondoljuk, pl ha ráülünk egy szobakerékpárra akkor a testsúlyunk legjelentősebb része a nyeregben pihen és nem a térdünket terheli, még is hatékony edzéseket tudunk végezni.
A pulzusmérő óra erősen javasolt, hogy jelezze ha túllépnénk a 130-as pulzust, a szobakerékpárok pulzusmérőjének érzékelője amit a kormányon megmarkolunk, eléggé pontatlan, ezért az nem igazán jó. Mellpántos óra szükséges egy pontos méréshez.
Túlsúllyal esetleg a futószalagon egy intenzívebb sétálást lehet végezni.
Aztán amint megy le a súlyunk, lehet ellipszis trainert is használni, illetve a futást is fokozatosan el lehet kezdeni egy könnyebb kocogás formájában. Normális futócipővel, amit rendszeres futás mellett fél évente cserélni kell, akkor is ha nincs kiszakadva, elkopva! Futni föld úton célszerű nem betonon. Vagy erre a célra szánt gumiszőnyegen mint pl a Margit szigeten. Városban futni elmebetegség! Beton + szmog! Több a hátránya mint az előnye az biztos.
Illetve porcépítő + omega 3 + multivitamin szedése erősen ajánlott, de a porcépítő talán a legfontosabb. És akkor gondolom a diétázást már nem is kell említeni, ami nem azt jelenti, hogy alig eszünk. Hanem napi 5-6 kis étkezésre elosztva étkezünk. Most nem kezdem el sorolni, hogy mit, millióan leírták már miket érdemes.
Ha ésszel kezdesz neki, akkor eredményes fogyás és egészséges fizikum lehet az eredménye. -
Cathfaern
nagyúr
Gyúrás =|= mozgás. Mozgás az úszás, futás, biciklizés, teniszezés, stb. Gyúrással alapvetően izomtömeget lehet növelni, és ahogy ebből a megfogalmazásból adódik is, hiába fogytál (mert fogytál), azt felszedted izomként. Némi hasonlattal élve, te azt csináltad, mint ha szomjas lettél volna, erre nekiálltál volna enni, és csodálkoznál, hogy miért vagy még szomjas...
Megjegyzem attól, hogy nem lettél soványabb, egészségesebb lettél. De ha beiktattál volna gyúrás mellé kardio egyzéseket is (illetve inkább az lett volna nagyobb arányban), akkor súly is csökkent volna.
25kg súlyfelesleggel (meg úgy általába ~90 kg felett) elkezdeni futni kész öngyilkosság, legalábbis a térdeidnek mindenképp. Futás terheli meg legjobban a lábat, és a láb izületeit, nyilván minél nagyobb súllyal indulsz neki, annál jobban.Szóval összefoglalóan: rossz eddzéseket végeztél, ezért nem érted el a kívánt célt, illetve nem testsúlyodnak/alkotadnak megfelelő eddzést végeztél, ezért lesérültél. Egyikről sem a "mozgás tehet", és nem tévhit az, hogy a mozgástól lefogysz.
-
tvamos
nagyúr
Az is tevhit, hogy a mozgastol lefogysz! Kover voltam, elkezdtem gyurni... mondanom sem kell, igyan olyan kovernek latszottam. Es hogy a gep kimutatta, hogy 40 helyet 25 kg zsir... az nem sokat javitott az onbecsulesemen, ha 5 kg-t felszedtem. A tukor nem hazudik!.. Elkezdtem futni... annak meg egy terdmutet lett az eredmenye! Most ott tartok, hogy inkabb megvennem...
-
wednesday
őstag
Igen, így már érthető. Hirtelen én se tudtam hova tenni az egészségtelen jelzőt a levesre. Az egészségtelen nálam a károst, romboló hatásút jelenti, amit messziről kerülni kell. Mint például a sugárfertőzött zöldség.

Az egyértelmű, hogy a nyers zöldségekből több hasznos tápanyagot lehet kinyerni, de ettől még a leves nem válik egészségtelen (káros) étellé. -
bambano
titán
a leves főzése közben magasabb hőmérsékleten és hosszabb ideig főzöd, hőkezeled a zöldséget, mint mondjuk egy párolás esetén, pláne, ha nyersen eszed. egy csomó értékes anyag bomlik le benne, ami levesben már nem annyira jó. mivel a húslevest még tovább főzik, ott ez méginkább igaz.
oké, lehet, hogy pontosabban fogalmazhattam volna, hogy a zöldségleves a párolt zöldséghez képest egészségtelen, a gulyáshoz képest meg nem, ezt elfogadom.
én azt mondom, ha már zöldséget szereztem, akkor egy kis párolás vagy valami ilyesmi és nem rontom el azzal, hogy rommá főzöm.
másrészt meg attól, hogy én hogyan étkezem, még tudhatom, hogy mi az, ami jó vagy nem. van, hogy mekkes kaját eszem, és ízlik, és közben teszek rá magasról, hogy az mennyire jó vagy nem jó valójában és mennyire jónak vagy rossznak hiszi az átlagember.
másik hsz-ben: "Egyébként meg, ha a húslevesnek csak a levét eszed, az még nem annyira nevezhető egészségtelennek.": mi az, ami a húsleves levében egészséges?
-
Fentebb volt róla szó valaki fejtse már ki. A húsleves miért is egészségtelen?
-
Kloden
senior tag
Örülök, hogy megtaláltad a számodra megfelelő és kielégítő fogyási módszert és még egészséges is!

Engem ez az eritriol cukor érdekelt az egész cikkből, Norbi elég szép hasznot tesz azért rá, a semmire

Norbi eritriol 250g 1600Ft vs bármi más eritriol 500g 1300Ft. Még ha a spanyol viaszt találta volna fel, megértem...
-
Pala
veterán
Értelek. Így már jobban körvonalazódik számomra a témához való hozzáállásod.

Legalább látok valakit a fórumon, aki igyekszik foglalkozni magával, már ez is üdvözítő, mert a környezetemben mérhetetlen önpusztítás zajlik (fiatal vagyok (26), szóval főleg a saját korosztályomat figyelem), olyan fokú életellenesség, ami egyszerűen ésszel felfoghatatlan.
-
Iomega
addikt
Az-az igazság, hogy mintegy 20 éve próbálom fenntartani az egészséges életmódot, így már ezek az alap dolgok (káposzta c-vitamin tartalma, hogyan jó fogyasztani, hogyan nem, stb) nekem nem nyújtanak új információt, mert ezekkel már a legelején legyen tisztában az ember, ha egy ilyen életformát választ.
Az meg óhatatlan, hogy amennyiben valaki napi rendszerességgel fogyaszt élelmiszert, az nyilván eszik levest is, mondjuk magamból indulva ki írom ezt, innentől kezdve nincs értelme boncolgatni, hogy főve nem olyan hasznos egy zöldség, persze, hogy nem, de kikerülni sem akarom azt, hogy emiatt nem fogyasztok főtt élelmiszert. Állandóan nem fogok nyers zöldségen élni, az elég monoton lenne, azt bárki megunná rövid idő alatt, tisztelet a kivételnek, ha van ilyen. A tört krumplit nehéz lenne nyersen elfogyasztani, csak , hogy egy példával éljek, ezért nincs is értelme ezt feszegetni, hogy nyers zöldség kontra főtt.
Amennyi zöldséget, gyümölcsöt én elfogyasztok egy hónap alatt, annyit más lehet, hogy egész élete alatt nem visz be a szervezetébe. Lehet, hogy túlzóan hangzik, de próbálom érzékeltetni, hogy a zöldség, és gyümölcsfogyasztás hozzám milyen közel áll.
Ezek után lehet arról is írni, hogy honnan szerzi be az ember a zöldségeket, mert ez is nagyon fontos. Az , hogy lehet kapni a nagyáruházakban például kínai fokhagymát
, az nagyon elszomorító, és ezt is lehetne naphosszat sorolni.Na meg az, hogy hol él az ember, a büdös, szmogos Pesten, vagy vidéken kis városban, vagy egy faluban. Mélyen bele lehetne menni ebbe a témába, de ez a topik nem igazán erről szól, így ezt hanyagolnám is.
-
Iomega
addikt
Az-az igazság, hogy mintegy 20 éve próbálom fenntartani az egészséges életmódot, így már ezek az alap dolgok (káposzta c-vitamin tartalma, hogyan jó fogyasztani, hogyan nem, stb) nekem nem nyújtanak új információt, mert ezekkel már a legelején legyen tisztában az ember, ha egy ilyen életformát választ.
Az meg óhatatlan, hogy amennyiben valaki napi rendszerességgel fogyaszt élelmiszert, az nyilván eszik levest is, mondjuk magamból indulva ki írom ezt, innentől kezdve nincs értelme boncolgatni, hogy főve nem olyan hasznos egy zöldség, persze, hogy nem, de kikerülni sem akarom azt, hogy emiatt nem fogyasztok főtt élelmiszert. Állandóan nem fogok nyers zöldségen élni, az elég monoton lenne.
Amennyi zöldséget, gyümölcsöt én elfogyasztok egy hónap alatt, annyit más lehet, hogy egész élete alatt nem visz be a szervezetébe. Lehet, hogy túlzóan hangzik, de próbálom érzékeltetni, hogy a zöldség, és gyümölcsfogyasztás hozzám milyen közel áll.
Ezek után lehet arról is írni, hogy honnan szerzi be az ember a zöldségeket, mert ez is nagyon fontos. Az , hogy lehet kapni a nagyáruházakban például kínai fokhagymát
, az nagyon elszomorító, és ezt is lehetne naphosszat sorolni. -
Pala
veterán
Igen, de ha valóban az egészségedért fogyasztod őket, akkor mindenképpen túlnyomó többségben kell lenniük a nyers ételeknek. A hőkezelt zöldségeknek leginkább csak élvezeti értéke van, mintsem haszna. Példaként említhetném mondjuk a káposztát, ami az egyik legjobb természetes c-vitamon forrás, de sütve-főzve kb. 30-szor annyit (!!!) kellene megennünk belőle, ha ugyanazt a hatást szeretnénk elérni. A hangsúly az ÉLŐ ételen van.
Ettől függetlenül még a zöldségleves is biztosan jobb, mintha KFC-ben kajálnánk nap, mint nap.

-
Iomega
addikt
Ezért írtam fentebb.
"Ha éhes vagy, nagyon jó elfogyasztani egy almát mondjuk, az éhségérzet csökkentése végett, és még egészséges is. Vacsorára nyugodtan elrághatsz egy sárgarépát, vagy karalábét."
Egyébként, ha párolva fogyasztod el a zöldséget, és nem főzöd szét, attól az még kellemes.
Ha levesben van , azzal sincs semmi gond, legfeljebb nem annyira hasznos, mintha nyersen ennéd, ugyanakkor nem is rongálod az egészségedet. -
-
Iomega
addikt
Még annyi, olyat meg nem írtam, hogy a húsleves egészséges.

Viszont feljebb írtam egy ilyet:
"a húsfogyasztás nem igazán jó"Tehát ebbe beletartozik minden olyan élelmiszer, amiben megtalálható a hús valamilyen formában, lehet ez például a húsleves.
Egyébként meg, ha a húslevesnek csak a levét eszed, az még nem annyira nevezhető egészségtelennek. Ellenben aki vegetáriánus, az nyilván minden húsféle eredetű táplálékot elutasít.
Az egészséges életmód fenntartásához nagyon sok mindent kell tenni, többek közt a táplálkozás mellett, hogy milyen folyadékokat iszol, és mennyit, hogyan, és mennyit mozogsz, az alvási szokásokat is lehet vizsgálni, vagy milyen kozmetikai szereket használsz, stb. Ezt sokáig tudnám sorolni.
Ha valaki egészségesen szeretne élni, annak sok mindennel tisztában kell lennie. -
-
Csorosz
aktív tag
Mindenről, amit mondok.
Nem én találom ki, az orvosom mondja, neki köszönhetem, hogy most perpill a tizedét sem kell fogyasztanom annak a gyógyszernek, amit életem végéig kéne fogyasztanom asztma miatt. És remélem hosszú távon teljesen tünetmentes leszek gyógyszer nélkül is. A dr Úr megyei tiszti főorvos, kardiológus, belgyógyász, meg még egy szakvizsgája van, de már nem tudom mi. ;-)
Rendszeresen tart előadásokat az ország minden táján.
Mindenről amit mond van hivatalosan alátámasztott próba, vizsgálat. Nem rövidtávú, hanem 10-20 éves, követéses tesztek.
Ha gondolod, elkérem tőle e-mailben azinformáció forrását.
A vicces az, hogy azóta egy miskolci főorvosról is megtudtam, hogy nem fogyaszt tejet, illetve a magyar olimpia csapat felkészülésért felelős orvos is ezt nyilatkozta egy TV-s adásban:
"A tej élet, erő, egészség. ... Borjaknak!" -
Iomega
addikt
válasz
Kolondrum
#327
üzenetére
Nem éppen jó hasonlat, mert a húsfogyasztás nem igazán jó. Viszont olyan dolgot, amiről tudom, hogy egészséges számomra, ugyanakkor annyira nem szeretem, akkor bizony próbálkoznék azzal, hogy megkedveljem. Hidd el, nem olyan szörnyű az.
Kiskoromba én se igazán ettem meg a zöldséget, de ez idővel megváltozott, ma már nem tudnám elképzelni az életemet anélkül, hogy ne enném.
Zöldségleves, az egyik kedvenc levesem.
Ha a gyümölcsöt, zöldséget nem szeretném, akkor elgondolkodnék azon, hogy mi az ami egészséges, és még jó is, sőt változatos élelmiszer, finom.
A zöldség mindenhol ott van, még egy szendvicsben is. Milyen szendvics az, ahol még egy paradicsomot, vagy salátát se rakok bele? Mi van akkor abban a szendvicsben.
Egy kicsit azt érzem, hogy csak a fogyás a cél a cikk írójának, cukor, és szénhidrát bevitel nélkül. Pedig az egészséges életmódhoz, ha már az étkezésről van szó, akkor elengedhetetlen a zöldség, és gyümölcs fogyasztás, hiszen szinte mindenben ott van a gyümölcs, és zöldség egyaránt. -
Iomega
addikt
Én már legalább 20 éve odafigyelek arra, hogy mit juttatok be a szervezetembe, mit teszek azért, hogy egészségesen próbáljam élni az életemet, vagyis már rég átálltam az egészséges életmódra.

"a gyümölcsöket nem vagyok hajlandó megenni, illetve a zöldségekkel is hadilábon állok.."
A fent idézett mondatodon megrökönyödtem.
Egészséges életmódhoz, a mindennapi életben, nagyon hozzátartozik a gyümölcs, zöldségfogyasztás. 
Ha éhes vagy, nagyon jó elfogyasztani egy almát mondjuk, az éhségérzet csökkentése végett, és még egészséges is. Vacsorára nyugodtan elrághatsz egy sárgarépát, vagy karalábét.
Ezáltal a szervezeted is jobban fogja magát érezni. -
philoxenia
MODERÁTOR
válasz
#56573440
#323
üzenetére
Itt nem írják, hogy életkorfüggő a kimozin termelése....[link]
Itt is sok érdekes dolgot olvashatunk.[link]
Cathfaern: Senkit nem akarok rábeszélni a tejfogyasztásra, csak nem értek egyet azzal, hogy a tej mindenki számára emészthetetlen táplálék bizonyos életkor fölött...
"Az anyatejben a kazein 30%-át teszi ki az összes
fehérjének, mennyisége csak 2,5 g literenként, a tehéntejben viszont mintegy 80% a
részaránya."
Azonban a teljes tejben az összaránya így is csak kicsi %.. mivel az összes szárazanyag a tejben csak 12% körül van...Ehhez képest minden táplálékunkban nagyobb az emészthetetlen részek aránya szinte, kivéve a finomított élelmiszereinket. -
Cathfaern
nagyúr
válasz
philoxenia
#322
üzenetére
Wikipedia-ról (tudom nem a legjobb forrás, de legalább vannak hivatkozások)
"Néhány olyan embernek, akik laktóz-emésztési problémákra panaszkodnak, valójában nem laktózérzékenysége van. Egy 323 szicíliai felnőttön elvégzett kísérlet eredményeként Carroccio és társai (1998) azt találták, hogy a kísérleti alanyok csupán 4%-a ténylegesen laktózérzékeny, 32,2%-uknál a laktózemésztés nehézségével találkoztak, de náluk nem tudták kimutatni a laktózérzékenységet."
Illetve:
"A kínaiak és a japánok 80-90%-a 3-4 évvel az elválasztás után elveszíti a laktóz megemésztésének képességét. Több kutatás arra mutatott rá, hogy a legtöbb japán 200 ml tejet képes elfogyasztani komolyabb kórtünetek nélkül. (Swagerty et al, 2002)."
Utóbbi egyértelmű bizonyíték arra, hogy attól, hogy nem tudod megemészteni, még nem biztos, hogy okoz kórtünetet.Amúgy nem feltétlen a "többség" a lényeg, átfogó kutatásokkal nem rendelkezek, de egyéni szinten nem tudod igazán megmondani, hogy te meg tudod-e emészteni, vagy sem.
-
#56573440
törölt tag
válasz
philoxenia
#322
üzenetére
ez nem gondolom kategória...
az anyatejben nem véletlenül van kevés kazein, és sok laktalbumint, míg a tehéntej ennek pontosan fordítottja.
a kazeinhez meg már írtam hogy nehezen emésztheto fehérje, a megfelelo enzim termelése 3 éves kor után csökken vagy teljesen meg is áll, tehát hiába van benne nem tudod feldolgozni... pl a jobb tejsavófehérjékben is emésztést segíto enzimek is vannak.
ehhez nem kell kutatás, csak tudni kell hogy mibol áll a tehéntej.
-
philoxenia
MODERÁTOR
válasz
Cathfaern
#321
üzenetére
Létezik olyan kutatás, ami ezt az állítást igazolja? Azaz:
A tej emészthetetlen a többség számára, csak nem mindenki allergiás rá... Legalábbis ez jött le nekem az eddig Általad írottakból...Az emésztésről. Itt azt írják:
fehérjék -> aminosavak, di- és tripeptidek
- felvétel elsődleges vagy másodlagosan kapcsolt aktív transzporttal
(Na+, H+): főleg duodenum és jejunum
bélbolyhok kapillárisaiba
- nemcsak táplálékból: elhalt sejtek, emésztő enzimek, szekretált
fehérjék felszívása is (~50%); 95%-os megemésztésMárpedig gondolom a tejben található fehérjék is a többihez hasonlók.
-
Cathfaern
nagyúr
Allergia = szervezet számára idegen (és felhasználhatatlan) anyagokra érkező túlzott reakció.
Amiről mi beszélünk, hogy a szervezet számára idegen (és felhasználhatatlan) anyagra (tej) érkezik-e reakció vagy sem. Van akinél igen, van akinél nem. De ez nem befolyásolja, hogy fel tudja-e használni. -
Vladi
nagyúr
-
Cathfaern
nagyúr
Nem feltétlen. Van aki bemegy egy virágzó mező közepére, és semmi baja nem lesz. Más valaki bemegy, és fél sec után taknya-nyála egybefolyik. Pedig egyikük szervezete se tudja hasznosítani a virágport (ez a legújabb agymenés, hogy szedjünk virágport, mert tele van vitaminnal... egyenes út az allergiához).
"Viszont, ha továbbra is fogyaszt tejet, akkor kvázi edzi rá a szervezetét, tehát sokáig fennmaradhat, akár élet végéig."
Ez sajnos nem így működik, sokkal inkább a genetika befolyásolja. -
Vladi
nagyúr
válasz
Cathfaern
#305
üzenetére
Na jó, de honnan látja, hogy nem tudja emészteni?
Tipikusan a mérgezési tünetekből, első a hasmenés. Ha az sosincs, és mindig iszik tejet, akkor sima ügy.
Egyébként a tejet minden egészséges ember meg tudja emészteni. Egy bizonyos életkorig. (3-5 év, mit tudom én pontosan.) Utána csökken a tejbontó enzim termelődése, ezért egyre kevésbé tudja bontani. Viszont, ha továbbra is fogyaszt tejet, akkor kvázi edzi rá a szervezetét, tehát sokáig fennmaradhat, akár élet végéig.
Nagyanyám 80 évesen még megitta a kecsketejet, attól él még.

-
XtremLor
őstag
Ezzel en is igy vagyok, mindegy milyen mozgas csak csinalj valamit, a fotelbol kapszulakat szedve nem lehete lefogyni, max ha tonkreteszed a szervezeted.
Sok kenyeret ettem en is regen, de mostanaban csokkentettem, van olyan hetekig nem is eszek egy szeletet se. Zoldseggel es kulonbozo koretekkel kivaltom, melette viszont mozgok gyuras, futas heti tobb alkalommal, nem kell elkenyelmesedni 21 szazad atka
-
philoxenia
MODERÁTOR
Itt nem ezt írják...
"A vitaminok két csoportra bontatók, így megkülönböztetünk vízben és zsírban oldódó
vitaminokat. A vízben oldódóak gyorsan felszívódnak, ebből következően gyorsan ki is
ürülnek a szervezetből, ezért folyamatos pótlásuk igen fontos. A zsírban oldódó vitaminok
emésztőcsatornából való könnyű felszívódásához zsírokra és különböző ásványi anyagokra
van szükség. A szervezet ezeket a vitaminokat sokkal hosszabb ideig tárolja, mint a vízben
oldódókat, ezért a helyes vitaminszint könnyebben fenntartható.Nyilván mindkettőből annyi hasznosul amennyi nem ürül ki, ha a vitaminhiányos állapottól eltekintünk, száz százaléka a szükségletnek hasznosul a többi a lehetőségekhez képest kiürül...
Azaz, a C-vitamin bevitel nem oldható meg pl. heti egyszeri pótlással, mert akkor a heti adag kis százaléka hasznosul, a nagyobbik kiürül, míg ez pl. az A vitaminnál megoldható....
-
Runner_fxr
addikt
Értettem, hogy mit mondtál, te nem értetted, hogy én mit mondtam. lehet, hogy csak kis része c vitamin, de úgy együttesen, abban a közegben amiben pl az almában van vagy egy narancsban vagy egy paprikában vagy egy citromban, szívódik hatékonyan. A természet, a biológia nem véletlenül alakult ki úgy ahogy az kialakult. Mindennek meg van az oka! Mondok egy másik példát. Vegyük mondjuk a testépítést. Ugye ott elég népszerűek a különböző protein táplálék kiegészítők, amikben hatalmas dózisban van jelen a fehérje és még egyéb dolgok, hogy a lehető legtökéletesebben szívódjon fel. Még is semmit nem ér szinte, ha nincs mellette egy stabil étrend ami húsokban gazdag. Pedig elvileg minden vitamint és proteint, szénhidrátot, aminosavat be tudsz vinni táplálékkiegészítőkkel. Mégse mész vele semmire se, ha nem eszel csirkemellet, halat, marhahúst, rízst stb.
-
SLYM
veterán
válasz
Runner_fxr
#308
üzenetére
nem értetted, hogy mit mondtam, az alma 99,9%-a nem C-vitamin, tehát csak az a 0,01% maga az, amit te akarsz, ami itt most a példámban a c-vitamin. egyébként ezt már sok helyről hallottam, szerintem ez nem igaz, de mégha az is lenne, hogy ezek a természetes dolgok jobban szívódnak föl, ezekben a csomagokban nagy mennyiségről beszélünk. ahoz, hogy ekkora mennyiségben juss hozzá a vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz, minden nap sokféle, (hasraütök, legyen 10 féle) zöldséget és gyümölcsöt kéne fogyassz, ami azért mégha ez lenne a tökéletes megoldás, akkor is érthetően ugye nem túl praktikus. a legtöbb ember egy olcsóbb, de jóféle csomaggal jár a legjobban
-
bambano
titán
nem szokás növényekből kivonni a c vitamint, mert nem hatékony. ronda kémiai módszerekkel állítják elő. ja, és vigyázzatok vele, mert szénhidrát ez is

a kémiailag előállított vitaminokkal az a baj, hogy bár maga a vitamin stimmel, de egy halom egyéb anyag, amik segíthetik a vitamin hasznosulását, az pl. nem feltétlenül van ott olyan formában, amire szükség lenne. így hiába eszed, nem szívódik fel.
-
Runner_fxr
addikt
Abban igazad van, hogy nem kell azért mindentől befosni, éri az embert rengeteg káros hatás amúgy is és nem a vitaminokon kell fennakadni. Ráadásul nehéz is úgy táplálkozni, hogy minden vitamin és ásványi anyag optimálisan kerüljön be a szervezetbe, ezért lehet hasznos egy multivitamin készítmény. Viszont! Az nagyon nem mindegy, hogy ezt egy tabletta formájában viszed be vagy pl egy gyümölcsből, természetes formájában. Természetes formájában sokkal jobb mint tablettában. Hatékonyabb. Így van ez pl az omega 3-al is. Persze kapszulában is meg lehet enni és nyilván használ valamit, de nagyon nem ugyan az mintha pl friss tengeri halat elfogyasztva vinnéd be a szervezetedbe, vagy akár mirelit halból, mivel friss tengeri halhoz itt mi nem igazán férünk hozzá sajnos. Szóval az, hogy pl az alma c vitamin szempontjából 99,9%-a szemét, igencsak bugyuta kijelentés. Bár c-vitamin inkább a citrus félékben van nagyobb mennyiségben, de rengeteg zöldségben és egyéb gyümölcsökben is van.
-
SLYM
veterán
válasz
Cathfaern
#305
üzenetére
először is a vitaminok evését nem kell abbahagyni, a levegőt is egész életedben veszed, meg inni és enni is eszel nap mint nap, abban sem kell szünetet tartani. a vitaminok és ásványi anyagok is tápanyagok, csak nem makro, hanem mikrotápanyagok. 50 forintot naponta én úgy gondolom mindenkinek megér a saját egészsége, máskérdés, hogy ezt sokan nem igazán érik fel ésszel, a vitaminokat és ásványi anyagokat misztikus dolognak tartják még a mai napig is rengetegen
a vitaminok "megfelelő arányú bevétele" sem fontos (illetve az, de nem kell vele foglalkozni ha vitamin csomagot veszel), a gyártók nagyon jól tudják melyek azok a zsírban oldódó vitaminok amikkel okosan kell bánni és melyikek azon a vízben oldódóak amikből a napi százszorosa az ajánlott bevitelnek sem jelent semmi problémát megfelelő folyadékbevitel mellett
azt meg, hogy a vegyipar, vagy a természet állít elő valamit teljesen lényegtelen, az almában is ugyanaz a kémiai vegyjele a C-vitaminnak, mint amit a vegyipar állít elő, tehát tökéletesen ugyanarról az anyagról beszélünk, csak az almában még van jó sok gyümölcscukor is, tehát a c-vitamin bevitelt almából fedezni nem a legoptimálisabb, gyakorlatilag ebből a szempontból az alma 99,9%-a "szemét". ez is meghaladja sok ember képességeit, de higyjétek el, hogy a tudomány ma már ilyen szinten van, hogy képes kivonni a tiszta c-vitamint egyes növényekből, ezért anno valami ismeretlen magyar, asszem talán Szent-Györgyi Albert kapott valami kis díjacskát a Nobel-díj-at. mint ahogy például tiszta vizet is képesek vagyunk előállítani, nem kell hozzá megenni mondjuk fölöslegesen a halakat is amik benne úsznak
-
Cathfaern
nagyúr
válasz
Mr.Csizmás
#300
üzenetére
Bár nem én vagyok a kérdezett, de én a "Gyümölcs" márkájút
Egy olyan multivitamin sincs, ami megfelelő arányban tartalmazná a dolgokat, főleg, hogy nagyon nem mindegy, hogy mellé mit eszel. Ráadásul a szervezeted hozzászokik ehhez a vitamin bombához, és ha abbahagyod a szedését, akkor az immunrendszered legyengül, igaz csak ideiglenesen, de általában épp elég, hogy valami kiadós betegséget összeszedj. Tipikus eset, amikor influenza szezon elején elkezdi szedni a C-vitamint, mint az őrült, aztán a közepe fele abbahagyja, mert hogy na már úgyse betegszik meg, és puff rögtön el is kap megfázást/influenzát. Kissé túlzó szavakkal élve függőség is ki tud alakulni (nyilván nem fizikai, de a "szedem a multivitamint => nem vagyok beteg, abbahagyom => megbetegszek, újból elkezdem szedni => kigyógyulok és nem vagyok beteg" gondolatsorból elég könnyű téves konklúziót levonni).
Én mindig azt mondom, hogy amit vegyipar állít elő, azt jobb nem megenni
Nyilván van amikor muszáj, lásd gyógyszerek, de ha lehet, akkor jobb elkerülni. Mondjuk gyógyszereken is lehetne vitatkozni egy sort, amikor rossz étkezés miatt gyomorsavtúltengés alakul ki, erre rögtön írják is ki a savlekötőt, pedig csak annyit kéne pl., hogy ne lefekvés előtt tömjünk magunkba 1 tábla csokit (savlekötőt szedő emberek jó részét "ki lehet gyógyítani a betegségükből" étrendváltoztatással, és nem drasztikus dolgokra kell gondolni).Tej:
Még mindig az a gond vele, hogy halál mindegy mi van benne, ha nem tudja az emberek jó része megemészteni. És szép és jó, hogy Európában csak 15% a laktózintolerancia arány, de ez nem jelenti azt, hogy a maradék 85% mind meg is tudja emészteni. Lehet, hogy te (ide mindenki helyettesítse be magát) meg tudod, és tök jó neked, de lehet, hogy nem, és kis túlzással méreganyag a szervezetednek. -
Jó, persze, a zsírszegény tejből kiveszik a zsírt, ez mondjuk egyrészt nem lep meg, másrészt meg ott van mellette a 3,6%-os is, amiből meg nem.
Mondjuk a tejital létezésének okát nem sikerült megtalálnom, ahogy azt se, hogy mondjuk a kakaót miért nem lehet tejből és nem ilyen tejital jellegű misungból csinálni.
(#295) SLYM: próbáltál már multivitamin tablettából capuccinót vagy tejbedarát csinálni?

-
philoxenia
MODERÁTOR
Ilyen.
A lényeg az, hogy az üst alján van egy ilyen elem, ami ezt mozgatja a gépen egy négyágú villaszerűség, a hézag alatta rettenetesen nagy, így nagyon sokat tud mozdulni a tengely oldalirányban és kikotyogósodik a műanyag persely. A villa belsejébe teszek egy nagy anyát, fölötte forogni még kényelmesen tud a tengely, de amikor billenne, felfekszik, így nem tud akkora utakon mozogni oldalirányban a tengely. Persze arra is vigyázni kell, hogy nagyon sűrű ne legyen a tészta, mert amikor már akad az egész olyan sűrű és száraz az anyag, hogy nem tudja forgatni a gép, akkor is sokat kopik rövid idő alatt.... -
SLYM
veterán
válasz
Mr.Csizmás
#300
üzenetére
Új hozzászólás Aktív témák
- Tesla topik
- Vége a dalnak: nincs több Samsung harmonikamobil
- Az aktuális Xbox konzolokon is megfogja majd a játékos kezét a Copilot
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- Automata kávégépek
- Az Intel szerint mindenkit érint, illetve érinteni fog a CPU-hiány
- Autós topik
- Napelem
- Horgász topik
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- További aktív témák...
- LG UltraGear 27GR95QE-B 240 Hz OLED 2560x1440 Gamer Monitor 6 hó garancia Házhozszállítás
- Kingston FURY 32GB (2x16) KIT DDR5 5600MHz CL40
- AMD Ryzen 5 7600X BOX - Gari 2027.03.11 -ig - Eladó!
- Samsung Odyssey G5 LS27CG510 27 QHD Gamer Monitor 6 hó garancia Házhozszállítás
- ASUS RTX 3070 Ti 8GB GDDR6X TUF GAMING OC Eladó!
- Surface Pro 7+ i5-1135G7 16GB 1000GB 1 év garancia
- Prémium iPhone 15 Pro Max 256 GB tárhellyel, 100%-os akkumulátorral (5 ciklus) és 6 hónap garival
- LG 34GX90SA - 34" Ívelt Smart OLED / QHD 2K / 240Hz & 0.03ms / 1300 Nits / NVIDIA G-Sync / FreeSync
- Apple iPhone 17 Pro Max 256GB Bontatlan Független Összes Szín / 27% áfás ár
- Apple iPhone 12 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)




)
, az nagyon elszomorító, és ezt is lehetne naphosszat sorolni.
Hőkezelve, feldolgozva kiveszik belőlük szinte minden érték, amiért érdemes egyáltalán elfogyasztani őket. Ugyanez a helyzet a gyümölcsökkel is.
