Új hozzászólás Aktív témák

  • janos666

    nagyúr

    válasz #10726912 #30394 üzenetére

    Nem véletlenül mondtam. Próbáltam.

    Kicsi a szoba, kicsi a képernyő, amihez így közel ülök.
    A lehetőséghez mérten jól elhelyezett fontokkal egyenesen a képernyő közepéről hallom, amit onnan kell. Dedikált centerrel viszont "gyönyörűen" kihallatszik, mikor forog a kamera, hogy fejmagasságból lemászik a hang a padlóra (nem a padlón van a center, hanem a TV-t tartó asztal fentről második lapján).

    Ez már a bögreszett idején is gond volt. Akkor is próbáltam ide-oda rakosgatni (a TV talpa alá tenni valamit és az asztal felső lapján tartani a centert, ami hülyén néz ki és kényelmetlen, vagy a TV háta mögé tákolni egy állvány féleséget és a TV fölé tenni a centert), de hiába, mindig zavart, hogy nincs egy magassági síkban a frontokkal, vagy épp azok sem a képernyő közepével, netán önmagában van túlontúl közel hozzám a center.

    Valamelyest megalapozottan mondom én, hogy szerintem nekem, ebbe a szobába nagyon nehéz lenne centert használni még úgy is, hogy ne ártson. Nem még úgy, hogy jobb is legyen.
    Ha átköltözött a cucc egy nagyobb szobába, lecseréltem a TV-t is nagyobbra, stb, akkor majd újra lehet gondolni a dolgot.

Új hozzászólás Aktív témák