Új hozzászólás Aktív témák
-
stoilt
csendes tag
válasz
Dr. Akula
#4009
üzenetére
"Ugyanolyan normális dolog hogy IDŐBEN elvégzi az egyetemet, és UTÁNA dolgozik, minthogy halasztgat némi gyakornokoskodás miatt. A lediplomázott kezdőt is be lehet tanítani, nemcsak a diploma nélkülit."
Ezzel általában csak az a baj, hogy amint a kezébe kaparint az ember fia egy diplomát, egyből azt gondolja, hogy ő az atyaúristen és ide neki a nettó milliót a semmiért. Míg egy végzés közelében lévő, de még nem diplomás egyén megelégszik némi apróval meg friss kávéval, értelmi képességei és tárgyi tudása jó esetben semmivel sem kevesebb, mint egy olyannak, aki rendelkezik diplomával. Legalábbis én nem érzem úgy, hogy kevesebb lennék azoktól a csoporttársaimtól, akikkel együtt kezdtem, csak ők januárban kaptak diplomát én meg majd júniusban fogok csak, mert végigdolgoztam a félévet és 2 tárggyal megcsúsztam.
Most ha te a cégedhez kezdő fejlesztőt keresnél, melyiket vennéd fel? Azt amelyik jóval kevesebbért dolgozik, de nem tud semmit, vagy amelyiknek van diplomája, nem tud semmit, de legalább jó sok pénzt kér?
Vagy később, egy olyat, aki 7 félév helyett 8 alatt fejezte be a sulit, de van 1 év gyakornoki tapasztalata, vagy azt, amelyik időben diplomázott, de semmi tapasztalata nincsen?
Persze költői a kérdés, lehet, hogy te jobban értékeled, ha valaki időben elvégzi az iskolát, de manapság a legtöbb munkáltató nem így gondolkodik a tapasztalatok alapján.Az meg mondjuk szerintem megint nem elhanyagolható, hogy nem mindenkit tudnak a szülei eltartani 23-24 éves koráig, amíg befejezi az egyetemet. Meg én személy szerint cikinek is éreztem, hogy anyutól kérjek pénzt sajtoskiflire, miközben tudtam, hogy otthon ő is szinte kenyéren meg vízen él azért, hogy tanulhassak. Szóval dolgozhat az ember kényszerből is, és akkor már inkább szakmában dolgozzak és ne a tescoban raklapot pakolgassak - bár igazából azt is megtettem előtte, amíg nem volt akkora tudásom, hogy szakmában helyezkedjek el. De nézzünk csak le mindenkit, aki akkora gyökér, hogy a suli mellett gyakornokoskodik és esetleg emiatt csúszik, mert akár a lábát is lógathatná, és akkor előbb diplomázna és mehetne "rendesen" dolgozni.
Abban viszont igazad van, hogy gyakran hallani túlzó számokról és valószínűleg emiatt létezik a hozzászólásom elején említett jelenség, hogy diplomával a kezében egyből a csillagokat akarja megkapni minden fiatal.
Új hozzászólás Aktív témák
- Kuponkunyeráló
- Milyen notebookot vegyek?
- TCL LCD és LED TV-k
- Xiaomi 15T Pro - a téma nincs lezárva
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Saros (PS5)
- iPhone topik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Nem tetszik a PC-gyártóknak az Xbox új iránya?
- További aktív témák...
- ASUS RTX 3080 10GB GDDR6X ROG STRIX OC Eladó!
- Thrustmaster t300 Ferrari (21hó garancia)!
- HP EliteBook 650 G9 / i5-1245U / 32GB RAM / 512GB SSD / Garanciás / Hibátlan
- Anker SOLIX C300X hordozható töltőállomás (288Wh) - LiFePO4 - 140W USB-C - szivargyújtó
- DJI Mavic 3 Cine Premium Combo - Apple ProRes & 1TB SSD - DJI RC Pro - 3db akku - 2 év garancia
- HIBÁTLAN iPhone 11 64GB White-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4389, 100% Akksi
- HP ProBook 455 G7 15,6" Ryzen 3 4300U, 8-16GB RAM, SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
- BESZÁMÍTÁS! Asus Z370A i7 9700 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3060 12GB Rampage SHIVA Adata 600W
- Xiaomi Mi 11 lite 5G NE 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Itachi! Felsőkategóriás Gamer PC! Csere-Beszámítás! R7 9800X3D/ 9070XT / 32GB DDR5 / 2TB Nvme SSD
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
