Új hozzászólás Aktív témák
-
Viszlát
addikt
válasz
fantest1
#8347
üzenetére
Néhány - enyhén csapongó - gondolat.

Minden fajta munkahelyből van jó/rossz. Szerintem általánosságban kijelenteni, hogy csak a multi vagy csak a kis cég a jó, nem lehet/szabad. Annyi mindentől függ és nem csak a működési elv számít, hanem az egyéni beállítottság, preferenciák is, na meg eleve az, hogy milyen területen dolgozol. Az is nehezíti a dolgot, hogy akár multik akár kkv-k esetében nagyon kevés az a cég amelyik jól működik.Itt nagyon sok a fejlesztő, ami eleve olyan munka az én meglátásom szerint amire születni kell és bár valószínűleg tudnám csinálni ha muszáj lenne, önszántamból sosem dolgoznék fejlesztőként. Viszont teljesen érthető, hogy ezek az emberek általában nem szívlelik a (túl)szervezett munkafolyamatokban gondolkodó multikat, sok az admin része.
Én a lassan 16 évnyi multis IT-s múltamat üzemeltetéssel kezdtem, azóta project, people és service management. Ezekről a területekről elmondható, hogy egyrészt a határ kis túlzással a csillagos ég, másrészt olyan dolgokhoz fér hozzá az ember amihez egy kis cégnél nagy valószínűséggel sosem, persze kivétel mindig van és biztosan meg is fog szólalni. Nem csak anyagiakra gondolok, hanem szakmailag értve is és igen, még Magyarországon is. Harmadrészt leginkább a service management egy olyan terület ahol meglehetősen szabadon lehet "garázdálkodni", nincsenek kőbe vésett szabályok, csak framework van. Persze ezt egy analyst nem nagyon fogja tudna kihasználni, szóval el kell jutni arra a szintre, de valamit valamiért.
De ismét arról van szó, hogy kit mi motívál, mint láthatod a reakciókból van akinek a home office a minden, vagy a kis csapat rugalmassága, ami tök jó, mert kellenek ilyen emberek is, különben nagy bajban lennénk.

Egy szó mint száz, szerintem időpazarlás univerzális igazságot keresni.
Új hozzászólás Aktív témák
- Eladó Konfig Ryzen 5 8400F 16GB DDR5 512GB SSD RTX3070TI 8GB!
- LG UltraGear 27GS75QX-B Monitor IPS 2K 180HZ
- Asus A15 FA507NV 15.6" FHD IPS Ryzen 5 7535HS RTX 4060 16GB 512GB NVMe gar
- RTX 2060 Super - Ryzen 5 5500 (ÚJ, 2 ÉV GARI) - 16 GB DDR4 3200 MT/s CL16 - 1 TB NVMe SSD
- Thrustmaster TS-PC Racer Ferrari 488 Challenge Edition (6.2NM) - ÚJ - GARANCIÁLIS 2028.01.06-ig
- Telefon Felvásárlás!! iPhone 14/iPhone 14 Plus/iPhone 14 Pro/iPhone 14 Pro Max
- Lenovo IdeaPad Slim 3 83ER00J0HV Notebook
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 256GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4601, 100% Akkumulátor
- Új HP 17 FHD IPS AMD Ryzen5 7520U 4.3Ghz 8GB DDR5 256GB SSD AMD Radeon 610M Graphics Win11 Garancia
- 137 - Lenovo Legion Pro 7 (16IRX9H) - Intel Core i9-14900HX, RTX 4080 - 4 ÉV GARANCIA!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

