Új hozzászólás Aktív témák
-
totron
addikt
De még ha van is papírod, akkor is üthet a 3+ éve helyben lakó. Visszaérkeztünk tehát ahhoz, hogy olyat érdemes nézni ami kieső és nem kell a többinek és értelemszerűen nem is romos. A nemkellőség a magas ár miatt is lehet, de azokra meg jönnek a hollandok, mint a legyek. Napelemes konstrukció lesz ebből, de ezt egy percig se bánd, van arra is már technológia, közösség, működő teljesen. Majd alakul, abbahagytam. Parázs téma ez.
-
totron
addikt
válasz
t72killer
#898
üzenetére
Nagyvonalakban: Külterületieknél ugye az van, hogy az elővásárlók hadán kell keresztülverekedned magad, tehát ha mindegyik lemond/egyik sem jelentkezik, akkor következel te, az összes többi EU-s állampolgárral egyazon jogosultsági körön egyébként. Így a látott házak zöme eleve esélytelen, de legalábbis nem olyan könnyű menet, mintha ez az egész szarság nem létezne, hacsak nem vagy min. 3 év óta helyben lakó ésvagy nincs papírod arról, hogy földműves vagy - ennek OKJ-s megszerezhetősége már lezárult, de többek között a sokat emlegetett aranykalászos vagy erdőművelői tematikájú papír amiről beszélek. Nehéz, mert amelyiket kinézted azt nem véletlen nézted ki, vagyis aligha működik az, hogy könnyű elengedni, hiszen úgy sem érdekelt (hiszen de). A Kishantos sztori óta van ez metódus így felerősítve, az is felsőbb baszakodások eredménye volt, hagyjuk is..
De még ha egy előkelőbb jogosultsági körön vagy is, akkor is kell az infó, kell, hogy első légy, mert az egyazon szinten lévőek közül is azé a buli akivel leszerződött a tulaj. Tehát ha már utólag, kifüggesztve látod - kötelező, 2 hónapos, elektronikus kifüggesztés - akkor már kívülről nyalogatod a mézes bödönt. Kivéve, ha nincs ütőkártyád, vagyis elébe tudsz vágni a szerződött félnek, de ehhez alapjáraton földművesnek, azon belül is helyben lakónak kell lenned, ha ez sem elég, akkor állattartó telepet kell üzemeltetned (nem 2 perce), ha ez sem elég, akkor meg államnak kell lenned, ami meg ugye nem vagyunk. Ezt még tudom cizellálni oldalakon át, ismétlés nélkül, de egymenetben szerintem elég ennyi.
Ha már tudtad akkor nem szóltam.A hozott hirdetésekben az árak pedig azért is érdekesek, mert a forgalmi értéktől nem térhet el nagy mértékben a kikiáltási ár (sokan trükköztek felárazással anno, hogy elriasszák az elővásárlókat). Hogy milyen kiskapuk léteznek ma, azt nem tudom, de keresztül megy több hivatalon is a dolog mire visszaérkezik hozzád, mint vásárlójelölthöz a zöld lámpát adó papír, így elvileg nem lehet trükközni az árral. Ehhez képest láttam 100e Ft-os ügyletet, meg 32 milliósat is, egyik sem volt reális, ismerem mindkét helyet. Illetve a 32 millás inkább lehetett az, de ha az is, akkor meg az árától nonszensz, mert annyit tuti nem ér, még az elszálltságok mellett sem (azóta már lehet, hogy mégis, de ott és akkor az az ügylet akkor is büdös volt).
Szerk.: még a szomszédos településről való indulás is egy lépcső jogosultságilag, de ott már sok a szereplő, hiszen az összes határos településre értendő. Belterületi, faluban lévő házakra ez a rémálom nem áll, de a zsebkendőnyi udvarokat és az IQ-szinteket figyelembe véve szerintem faluban nem érdemes gondolkodni.
-
t72killer
titán
Nem tudom miféle ingatlanokat tartalmaz, KSH lakásárindex: 2022 nyara óta nagyon enyhe csökkenés látszik. Viszont pont azóta erősödik a forint.
Szerk: ez is megvan, 2022 házárak elég gyászosak minden régióban. Sajna ebből csak egész éves felbontás van.
-
t72killer
titán
+a klímaváltozás is egy nagyon létező valami, igen valószínű, hogy a termőképes földmennyiség csökkenni fog a következő 50évben/bizonyos területeket, lásd dél-Alföld(!) csak drága locsolással lehet életben tartani.
Ami árcsökkentő hatású lehet esetleg, ha az ukránokat felveszik az EU-ba, akkor a sok nyugat-EU pénzeszsák oda megy majd felvásárolni az utolsó göröngyöt: de ez egyáltalán nem biztos.
-
válasz
t72killer
#892
üzenetére
Persze, hogy nincs. Legjobb biznisz nekik. A bolygo nem lesz nagyobb, a hely elegge fix, lakni viszont mindenkinek kell valahol. Ha meg akarod oldani, hogy orok idokig mindenki, aki "parasztnak" szuletik elete vegeig tomje a zsebedet, de ugy, hogy kozben azert szabadnak erezze magat es ne lazongjon, azt pontosan igy lehet.
-
t72killer
titán
A politika folyamatosan változik attól függően kik melyik érdekcsoport zsebét tömik meg/ki van épp hatalmon. Bármi elképzelhető, egy biztos: olyan érdek nincs felsőbb körökben, ami megfizethető szinten akarná tartani az ingatlanokat-termőföldeket. Ebben az országban kótyavetyéltek már el profittermelő komplett iparágakat aprópénzért - hogy aztán a "befektető" vagy bezárja mint konkurrenciát, vagy pénzszivattyúként üzemeltesse minimál ráfordítással.
-
totron
addikt
válasz
t72killer
#889
üzenetére
Pláne, ha rászabadítják az osztrák-német hordát a szántóföldekre.
Nem követem a politikát, van ilyen kilátásban? Elvileg az elővásárlási jogrendszer pont ezt hivatott kiküszöbölni. Persze nem lepődök meg, ha megint csak a kisember van szivatva ez által is, a nagybirtokosokra meg nem áll és még az eredeti célnak is pont sikerül felülíródnia. -
t72killer
titán
Igen, a csok-pestis valami elképesztő hatású: mivel építésre-felújításra is jár, az építőanyagok, szakik piaca is megdrágult és mivel ezek (erősen) korlátozott javak, aránytalanul.
Itt nyugatisztánban is van ilyen: 14 év ingyenhitel-korszaknak hívták, és többek között pont amiatt szűkös az építőanyag a kontinensen.
-
t72killer
titán
. Hálistennek még Mo-on egyáltalán létezik ez a tanya+föld kombináció, itt a #hanyatlónyugaton vagy teljesen kihalt, vagy a milliárdosok játszótere.
Igen, idővel esélyes a hazaköltözés, és ahogy kapkodják a külföldiek is a magyar ingatlant, előbb-utóbb ezek is el fognak tűnni. Pláne, ha rászabadítják az osztrák-német hordát a szántóföldekre.Kicsit hektikusnak tűnő szűrőim vannak, meg ahogy találkozok egy-egy új törvényszöveggel-szabályozással, piaci kihasználhatósággal, ez alakul is. Azt már látom, hogy pl az 1 hektár a mezőgazdaságban egy nagyon minimális méret, azt már nehéz kiadni. Ha faluban van ekkora, az még oké, de tanyaként ez egy nulla.
Kicsit próbálom emészteni egyes megyék felárait, és kitalálni, vajon mennyire reális és mennyire lesz tartós, hogy egy Vas megyében duplaanyiba fáj egy kb uolyan kategóriás ingatlan, mint pl Tolnában vagy Bács-Kiskunban. Egy befektetésnél ugye ez is számít, itt UK-ben is az óccó skót vidékre jöttünk, nem London mellé.
-
totron
addikt
válasz
t72killer
#884
üzenetére
Nem vagyok benne, tudom mennyire számít reprezentatívnak az általad eszközölt mazsolázás, lehet, hogy bőven az, csak nem tetszőek a számok, ezért önkéntelen álkérdéseket teszek fel, lehet, hogy eleve belső szűrővel keresel és akadhatna emberibb/kevésbé pofátlan árazás is. A "CSÓK"-hatás mindenhova kiterjed, nem tudom mekkora %-ban ludas. A szőlőt azt gondozni kell, de nem árt, ha van, mert ha 1x szeretnél majd nulláról kialakítani nem 2 perc és nem kis meló.
Lemaradtam az elejéről, haza fogtok majd költözni és előre gondolkodsz vagy kizárólag befektetésnek, távolról tervezed a vételt?
Pislákol bennem egy kis remény, hogy az ízetlen tréfa kategóriáján túl is akad lehetőség számodra és a családod számára, viszont 1 kis paradigmaváltást is javasolnék, ha már külterület. Ne a gázt kergesd például, felejtsd el a városi javakat, nem kellenek, nincsenek, fujj egyébként is. Távolság lesz, legyen is, ez előny, nem a szomszéd szarjaira ébredsz nap nap után. Foglalkozós ésvagy áramtalan ingatlanokat nézz, az árlevivő, ezekre már jobban rá tudod kötni a kiesettség tényét is, mint árlefaragó hatást. Az okos dolog, hogy a tanya körüli földeket keresed, persze így nehezebb. Igazi kuriózummá lett ez mára, mindenhol feldarabolódtak az egykori birtokok az urbánusság, kihalások miatt. -
t72killer
titán
válasz
t72killer
#885
üzenetére
"Tanya in Ungarn, 149MFt
" - valahol Gyöngyös és Eger között, nyilvánvalóan nagy civilizációk találkozásánál... Van hozzá 6hektár természetesen nem beépíthető, mezőgazdasági terület, ami még jóindulattal sem ér többet 15millánál. -
t72killer
titán
Tanya a világvégén 70milláért...
Engem az ilyesmik, kb ekkora földdel érdekelnének - kb a fenti ár tizedéért, amennyi ez 7-8éve lehetett...
Mégjobb: egy rakás tüzifa 144milláért
Kikötöttékagázt27milla... -
t72killer
titán
Az ennyire régi tanyákat, mint ez itt talán nem kell átminősítgetni - legalábbis ami az épületet illeti. Kérdés, hogy szőlővel mit tud kezdeni az ember, ha nem tartózkodik az ingatlanon. (nem értek hozzá, de ennyi árhoz már a szőlőültetvénynek is tudnia kell valamit, mert a 3.5MFt/hektár + romok elpucolási ktg-e több, mint a normál tiszta termőföld-árak).
-
t72killer
titán
A normálisabb fajta az, hogy van egy művelés alól kivett 3-10e m2-es tanyahely és vele adják a környező földeket.
Az ügyeskedős meg egy nagy egybe "zártkert", pár gazdasági épülettel, a vevő meg bogozza ki, hogy most akkor átépítheti-e az épületeket lakóháznak, ill egyáltalán legális-e a cucc, ami épült rajta.Szántó bérlés: minőségi föld esetén 120eFt/ha volt a legmagasabb, amit eddig láttam, legelőről dunsztom sincs. És igen, 3-4 hektár alatt nem próbálkoznék ilyenbe belépni, mert a gazdálkodónak bukta egyik nadrágszíj-parcellából a másikba ugrálni - míg pl egy 10hektáras blokkért akár a szomszéd megyéből is átjön.
-
totron
addikt
válasz
t72killer
#875
üzenetére
Hogyan (mikként) hirdetik ezeket? Szántó és tanyahely két külön fogalom. Beltelki ténykedések (tanyahely területén űzhetők) nem egyenlő művelés (ami egy szántóföldi műfaj).
(#877) KROK640, éves szinten több millió ft bérletidíj folyik be, úgy, hogy semmi dolguk a földdel.
Az átlag ügylet azért nem ez, jó ésvagy sok föld lehet az, jól szerződve. Vegyszerrel mindenesetre telenyomja a rajta termelő jó szokás szerint.Hogy itt mi hoz pénzt amikor nincs termelés azt nem tudom
A szálas kitermelés menőbb ma már, mint a tarvágás. Ez is felnőtt erdővel működik. Valamiféle visszaosztás lehet részére egyébként, földi halandó, mint mezei magántulaj erdőből szemmel látható bevételt évtizedek múlva lát. -
t72killer
titán
-
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#878
üzenetére
Igen, a termőföld jól kiadható, az tuti.
Az erőd mögötti koncepciót én sem értem, annyit tudok, hogy a báttya tagja valami vadász szövetségnek, meg valami erdőgadálkodási szövetségnek is.
Ezért évente (mérettől, fáktól stb ) függően kap évente X összeget, ebbe nem látok bele nagyon, de ha találkozok vele kikérdezhetem. A Lényeg az, hogy az erdő is hoz évente X összeg bevételt, de nem komoly összegekre kell gondolni, ha nincs "letermelés". Ezt pedig értelemszerűen nem az egészre kell érteni, különben a következő években kb nullát hoz. Hogy itt mi hoz pénzt amikor nincs termelés azt nem tudom
-
t72killer
titán
Szimpla föld befektetési alapnak nem rossz szerintem. Bár drága, egy biztos, ANNYIRA nincs felfújva az ára, mint a lakóingatlanoké. Az építési telkek felemás sztori, lásd pl a 876-ban linkelt darabot, vannak reálisan árazottak még Nyugat-Dunántúlon is. Illetve építési telekből amíg nem építesz rá, semmi hasznod nem lesz, míg egy méretes földdarabot ki lehet adni, úgy, hogy nem kell 2hetente valami nyűgért rohanni mert a felüllakó beáztatta az alullakót, gyerek felgyújtotta a padlószőnyeget, stb.
Termőföld jelenleg úgy néz ki, hogy 3milla per hektár áron árulják és kb 100-120eFt/ha áron bérlik. Az erdő mögötti koncepciót nem egészen értettem, vannak erre konkrét cégek, akiket kihívok és levágják-viszik a fát?
-
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#875
üzenetére
Amúgy nem is tudom, hogy nem jutott előbb eszembe, hogy akár szimpla földet is vehetnél (jah, de mondtad, hogy kell ház is)
Mert amúgy most jut eszembe, hogy barátnőmék családjának van egy csomó földje, amit nem is művelnek, hanem bérbe adnak, és éves szinten több millió ft bérletidíj folyik be, úgy, hogy semmi dolguk a földdel.
Egy exemnek meg erdője volt, neki éves szinten pár százezer jött be, de ha "leteremelés" volt akkor bőven hétszámjegy és nem is eggyesel vagy kettessel kezdődően... (igaz ez csak pár évente volt opció, és akkor utána alig hozott az erdő)
Az alföldön ha nem is mindenhol de Hajdúbiharban pl kb mindenhol elmondható, hogy 20km-es körzetben van autópálya/vasút. -
t72killer
titán
-
t72killer
titán
Békésben az "arany" az a szuper jó föld. A földdel kapcsolatban gondolkodom pont olyan ingatlanban, aminek már kiadható a "kert"je művelésre: így lenne a kezemben egy olyan érték, ami nem függ 1:1-ben egy összedőlő-beázó-leamortizálódó építmény állapotától. Nem tiszta szántó, legyen rajta valami lakható(vá tehető) kecó, de legyen hozzá akkora terület, amire már lehet megművelő bérlőt találni. Az agroinform hirdetéseit nézegetve láttam, hogy 1-2 hektárnál már van erre esély.
Persze ha erre utazok, akkor ebből tanya lesz szántóval, ami leginkább az Alföldön fellelhető. Persze ez is istenhátamögöttinek hangzik, de ha van 20km-en belül autópálya+gyorsvonat, akkor azért sokminden belefér.
-
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#873
üzenetére
Na mondjuk Békés megye megint másabb kicsit.
A messze van ra, azt tudom mondani, hogy szerintem BPtől nincs sokkal messzebb mint Sopron, cserébe nem 30 Milliós telekárakkal borzolod az ideigeid, hanem 5 millióért már lakható házat is kapsz rá. Ha jól veszem ki, amire neked kell, arra ez is megtenné. Határ szintén van, Románia olcsóbb mint MO. ha még most nem is, de szerintem hamarosan ez is árfelhajtó tényező lesz.
A másik ahol nézelődnék még : A horvát, Szlovén határ közelében. -
t72killer
titán
Kb onnan származom, a viharsarokból, volt is onnan falusi vályog örökség. Háát, Mo legcsóróbb régiója, és krva messze van. Annakidején valami 4 órát kellett vonatozgatnom, hogy felérjek Pestre egyetemre, nem véletlen kerülnek ott annyiba a dolgok, Románia meg bármennyire is "kárpáti tigris", abból/annak perifériájából se lesz énekes halott.
Bónuszképp ott az aszány, tavaly pont arra jártam, amikor aratni kellett volna a füve... kukoricát
. -
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#871
üzenetére
Na igen. Én leginkább Lausanne környékére költöznék (persze oda nem árt a francia nyelvtudás)
Gondolkodtál már esetleg a román határ környékén? Bagamér és környéként eléggé olcsóak az ingatlanok, egy lépésre a Román határ, odaát minden olcsóbb, és lassan nem csak vásárolni de majd dolgozni is megéri átjárni oda.
Ez? 30 Milla 500nm üres telekért? Itt van egy elásott kincs és egy fel nem tárt olajkút is
esetleg palládium mező. -
t72killer
titán
Ez igaz. Jópár éve dolgoztam Zürichben, és annyit láttam az országból, hogy melyik része menőbb - melyik kevésbbé az. Az árak meg a lakás kivételével ugyanazok St Gallentől Genfig.
Magyar ingatlantémára visszatérve, ezt az osztrák-határmente extra árfelhajtó hatását nehezen tudom értelmezni, vagyis igencsak limitáltan: itt ugye egy masszívan jó civilizációs csomag kontra széthulló eü/oktatás találkozik a határon, ezt a különbséget tűrhetően árazta a CSOK előtti világ (ld fentebb: nagyon nem olyan a szitu, mint ausztria kontra svájc). Egy dologban még olcsóbb Mo: a földterület ára valamivel kedvezőbb. De ez is elég összetett, a határ magyar oldalán is képesek úgy árulni egy-egy építési telket, mintha minimum egy külszíni aranybánya és két olajkút lenne azon a kemény 500m2-en...
-
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#868
üzenetére
Én Bregenzben ténykedtem (konkrétan Bregenz belvárosában laktam tavaly) és Lauterachban dolgoztam. Átjárni Németországba volt érdemes, Lindauba vásárolni, ugyanis sokkal olcsóbb volt minden Németben mint Ausztriában. (egy 30-40%-ot simán lehetett spórolni a vásárláson) Bregenzből 7 perc vonattal.
Svájc más tészta, oda meglepően sz*r volt a tömegközeledkés (de megoldható) viszont St Gallennel és környékével kb Svájc legérdektelenebb részére lehetett jutni, és egyben a legcsóróbbra is. Ugyanakkor Voralberg (ahol Bregenz is van) Ausztria legmenőbb része (ott van Bregenz is), és az ottani fizetést Lindauban (a maradékot meg MO-n) realizálva a matek igencsak kijött.
2020-ban úgy dolgoztam Lauterachban, hogy Weiller-Simmerbergben laktam, az ingázás pénzben kb elvette azt amit spóroltam azzal, hogy nem Bregenzben lakok, viszont az idő még mindig az én veszteségem volt. Egy előnye viszont volt : nem hetente egyszer volt olcsó boltom, hanem mindig
(és nem, nem azt tapasztalom, hogy dupla lenne a fizu, sőt, a gyenge frank miatt megmerem kockáztatni, hogy közel egál... pláne ha hozzáveszem, hogy Svájcban viszont tényleg minden nagyon drága -- szerintem a Voralberg - Lindau viszonylatban jobban ki tudtam aknázni a dolgokat, főleg, hogy Svájcban a munkavállalás is körülményesebb)
-
KROK640
nagyúr
Teljesen igazad van.

UI : jah azt kifelejtettem a Lágymányosin a rohadt nagy menést, egy 1968-as Impalaval sikerült elkövetni.
(egyébként ugyanazon a napon Impalaztam meg Mercuryztam, és bár a két autó között 5 év különbség volt, teljesen más éra a kettő. A '63-as Mercury mégy gyakorlatilag belülről 1950-es évek volt (talán csak al ehúzható hátsó szélvédő volt ami a '60-as évekre utalt), addig a '68-as Impala belülről már '70-es, sőt európai mércével inkább '80-as évek volt)
(Ami már nekem is élhetetlenül fapad volt az az 1939-es Pontiac... Eleve csak az 1932 utáni (amerikai)autók tetszenek, de gyakorlatban 1957 és utána amire azt mondom, hogy élhető) -
t72killer
titán
Dornbirn-ből át kell járni Svájcba, dupla fizu az osztrákhoz képest. Annyi, h nem egészen, mert ausztriában kell adózni.
Mo-ról Ausztriába átjárkálás viszont nagyon más történet, mert ugye AT->CH viszonylatban két civilizált országról beszélünk, ahol a csóróbbikban is van rendes egészségügy, német nyelvű oktatás, szoc háló, míg magyarisztánnak még a Lajta menti csücskeiben is foghíjas ez. Apropó "fog": a soproni fogorvosok se éppen Békés megyei árakon csinálják ugyanazt, mint egy Szentesi vagy Bcsabai.
-
Jó, de az egy rotyogós basznagy köbcentis V8, amit beindítasz, és a lelked is beleremeg. Plusz egy baromi kényelmes, rugós, puha fotelben ülsz. Ne hasonlítsuk már egy kerepelő dízelhez, érted, na.

Ui.: ráadásul az még retro is, ami meg önmagában sokszorozza az élményt az erre fogékony emberekben.
-
KROK640
nagyúr
Az egyenesen menős autókban is lehet élmény. Tudod szeretem az amerikai autókat azok sem arról híresek, hogy szeretnek kanyariodni, arra vannak egyenesen húzod nekik. De mégis másabb : Amikor pár éve Pesten végig gurultam egy 1963-as Mercuryval akkor az emberek integettek, fotóztak, mindenki odafigyelt, olyan volt a kocsiban lenni, mintha valami nagyon híres sztár lennék.
Vagy amikor a Lágymányosi hídon olyan gázfröccs ment az autónak, hogy éreztem, hogy az első két kerék felemelkedhetett egy nagyon rövid időre... vagy Debrecenben a nyugati utcán, mikor az 1977-es Cadillacel (ami egy bazi nagy kocka tulajdonképp) otthagytuk a hülyegyerekek "tyúnyingolt" BMW-jét... Na ezek élmény autók!
De egy BMW, amiből tizenkettő egy tucat van itt Európában, és tele van negatív stereotípiával? Meg se venném, de ha lenne is adnám el ezerrel. Vennék helyett egy újabb Audit, vagy akár Dodge Charger/Challanger, Chevy Camaro, Mustang... -
Amugy ezt ha agyonvernek se fogom soha megerteni.
Dizel traktor, gondolom automatavalto, bo 2 tonna, szerinte elmenyauto. Erre tenyleg nincsenek szavak. Mi a picsa az elmeny abban? Meg a gyarto szerint is arra valo, hogy sokaig menjel vele egyenesen, nyugiban a palyan. Mi ebben az elmeny?
-
KROK640
nagyúr
válasz
hobizoli
#842
üzenetére
Itt a dolog annyi, hogy nem akarja eladni azt a BMW-t. Nyilván örül neki hogy az van, hobbi autónak és mindenek felettinek tartja, aztán ennek van alárendelve az élet többi része. Ez rendben van, amíg nincs család, de utána apuka játszós autójának nagyon alacsony prioritásba kellene kerülnie, főleg ha egyértelműen jobb lenne pár változás.
Nem tudom, hogy hová jár dolgozni de Dornbirnből maximum Bregenz/Lauterach vonalig mennék (tudod én is éltem ott egy ideig), és nem tovább. Gondolom Sopronól nem a környékre jár melózni, hanem ezekszerint egy új melóhelyet is le kellett akasszon. -
KROK640
nagyúr
csak egyetérteni tudok veled. Innentől ha nincs három gyereked (és h jót akarsz magadnak akkor ebben az országban még kettőt is meggondolod) akkor komoly masszív hátrányban vagy!
Annyi történt, hogy még nehezebé tették széles társadalmi rétegek számára a saját lakás megszerzését.
-
t72killer
titán
Nem feltétlen kell, viszont cserébe elvárnám hogy a közművek (pl gáz, csatorna) hiánya miatt értelmes áron adják. De nem adják, legalábbis UK-ben.
És persze ha már tanya, akkor ne álljunk már meg sz.ros 1000m2-nél - de itt még tanya jellegű ingatlannál is luxusnak számít ez, hangzatos 1/4 acre címszóval árulják
.#858: Telekterület: 255 m2. Na, nálatok is kezdik...
-
hobizoli
nagyúr
-
t72killer
titán
válasz
t72killer
#854
üzenetére
Annyi pozitívum, hogy telekből még lehet találni nem übercsillagászati^3 árút, azaz az árelszállás nagyrészét a kész, lakható ingatlanok vitték el (nyilván, mert a CSOK ezekre, vagy ilyenek építésére kapható). Itt nálunk a skót felföldön, ahol azért hely lenne bőven, egy nyomorult 200m2-es semmi "telekért" képesek 50-60e£-ot elkérni vidéki kisvárosban, ahol az átlag órabér mondjuk 12£. A magyar tipikus 1000m2 környéki telkek itt lakott területen belül nem is léteznek (piacon legalábbis), ahhoz tanyára kell menni.
-
hobizoli
nagyúr
-
hobizoli
nagyúr
-
hobizoli
nagyúr
-
hobizoli
nagyúr
Kétmilliárdért....
mondjuk ennyiert hirdetve vmit levag(at)hatnak a fuvet a kertben, legalabb video forgatasakorra
telex FB oldalan jok a kommentek hozza
-
t72killer
titán
Nem sérelmeztem, hogy mindentől messze vannak, csak akkor ne is legyenek úgy árazva, mintha valami elitgimi+nagytesco+keleti pu között lévő kacsalábonforgó

Esés: gazdasági crash kell hozzá, ami a szereplőket kinyírja. Egyelőre ilyen nem várható, pont most máazik ki mindenki a covid+háborúsból.
-
totron
addikt
válasz
t72killer
#845
üzenetére
Mindegy mi az utóélete a családnyalogatásnak, az ingatlanárak visszaesni már nem fognak, nem tudsz olyan érdekcsoportot mondani akinek ez érdeke lenne, tehát mindenképpen szívás. Ja, oktatni persze senki nem fogja a megugrasztott populációt, torokátharapó ösztöncselekvés ON, az értelmiségi hányad mégsoványabb lesz.

Nem tudom a sztori elejét, de tanyákat is linkeltél, azok pedig jellemzően szomszéddal nem egymás szájában lévő lakhatást adnak - és milyen helyesen. Sérelmezted, hogy a mindentől is távol vannak. Mi végül is a cél?
-
hobizoli
nagyúr
válasz
t72killer
#845
üzenetére
ingatlangyujto neppreket ingatlanadoval lehetne kigolyozni
ami lakast eletvitelszeruen hasznal bejelentett allando lakcimmel az free, minden ujabb lakas +2% ado
elso 2%, masodik 4%, harmadik 6%....aztan majd olyanba toljak a penzt inkabb, amitol porog a gazdasag es nem holt penzkent all egy ingatlanban 10-202 evig
berelni csak kozjegyzoi bejegyzessel lehet, ennekul a fu alatt berletre kiadott keroknal a bunti 7 szamjegyunel kezdodik
minden buntit ugy kell kitalalni, hogy ne erje meg ezen szarakodni, mert tobb evnyi berleti dijat kell bekohognie majd buntire
2 milliot keresel vele egy evben adomentesen okosba'?
akkor a bunti 5+ millio
es minnel nagyobb az ertek, annal tobb a bunti is
annyit meg ugysem tud tovabb HTK-zni a berlore, mert fogja kifizetni neki egy panellakasra senki ezert a havi 600k-t, hanem berel egy masikat vki mastol
semmi ertelme az ingatlan felhalmozasnak, amikor egy abbol a penzbol inditott vallalkozas sokkal tobb penzt tud termelni, mint az ingatlan az erteke novekedesevel egyutt, es abbol tobb az adobevetele az allamnak is, plusz forog a penz, mert amit az a ceg elkolt, az egy masiknak bevetel, amibol az is adozik
ha csak all az ingatlanban a penz, akkor az nem "dolgozik"
itt is most megszunne a CSOK +babavaro, az osszes ingatlan erteke csokkenne 20-30milliot
ez azoknal lenne ciki, akiknek azzal egyutt lett meg az onresz, mert hirtelen a ingatlanon tobb lenne a hitel, mint az erteke, de a fedezeti arany tuti drasztikusan csokkenne, amire meg mondhatna a bank, hogy kedves juditka es balazska, a 70 millios kerotok piaci erteke csak 40 milliora redukalodott, igy a 40 millios hitelszerzodest meg kene szponzoralni egy szerenytelen 20 millioval 180 naptari napon belul -es akkor meg rendesek is voltak-, kulonben kenytelenek leszunk a szerzodest megszuntetni, fedezeti ertek hianya miatt
kb mintha megrepedne az alap, megsullyed a haz, es lakhatalanna valna az ingatlan
mert nyilvan a hitelbol nem a hitel resze fogyna el, hanem az onresz
Ausztriaban 4 szobas 100m2-s lakas a fovaros agglomeraciojaban 55millio?
itt nem kapsz lassan annyiert, es nem 2200-2400EUR az atalagkereset +13. +14. havi fizu, meg 200EUR/gyerek a CSP, meg van vmi adokedvezmeny is, amit visszakapnak majus korul
szamold mar ki, egy tok atlag ket keresos csaladban a havi netto jovedelmuk veri a 5000EUR-t ott CSP-vel
az ma 1.8+ millio fabatka
ha a keresetunkon felul a CSP-t meg a 13-14. havi fizukat teljesen beletoljak a hitelbe, azzal evente 12x400 + 2x4600 = 14k EUR-tudjak torleszteni a hitelt evente, es nyilvan nem 0%-ra vettek fel, hanem volt onreszuk is benne
150kEUR-s ingatlannal 25% onresszel belefogva a ~120k EUR hitelt kb 8.5-9 ev alatt kamattal egyutt kifizetnek nullara
de ha meg 200-200EUR-t beletolnak a normal fizujukbol is erre, mert az nem pl cigi+KV-ra megy, akkor mar 18kEUR-l tudjak evente torleszteni, ugy a 120k-s hitelt 7 ev alatt letudjak, es meg 2000+ EUR siman maradt mindket szulonek, es mar csak a rezsit kell fizetniuk, mert a lakastorleszton mar tul vannak akkorra
7 ev alatt itt mikor tudsz le egy ~60millios ingatlant?
es nekik ehhez ott nem kellett CSOK+babavarot felnyalni, meg 20-30ev hitelt -
t72killer
titán
Kétségtelen, ezt a kört most így totál rottyra hazavágták/elvitték tényleg a falig, kérdés, mi lesz a folytatás. Vajon tolják-e tovább az ingyenpénzt - ha igen, fogy-e a valós jogosultak-felvevők köre. Mert még ha marad is az agyatlan helikopterpénz, a népek rájönnek, hogy 3 gyerek ennél jóval többe kerül/elfogy a célpopuláció, mert már minden 3gyerekes, de még az is felvette, aki csak kinézte tinderről az anyukát/apukát. Keresletcsökkenés kell, illetve az, hogy az ingatlangyűjtögető neppereket kirázza valami a rendszerből.
-
válasz
t72killer
#843
üzenetére
Igen, ha tomoren kene osszefoglalni a csok-ot meg a babavarot, akkor ugy lehetne, hogy:
A fidesz betiltotta a nullas hitelt, aztan visszahozta, csak ugy, hogy ez mostmar 10-25 milliojaba faj az adofizetoknek, es kozben teljesen kiaraztak a piacrol mindenkit, akinek nincs csaladja, meg 3 gyerekre (terve).Erre roviden, ideg nelkul csak ugy lehet reagalni, hogy:
-
t72killer
titán
válasz
hobizoli
#842
üzenetére
Ausztriában, pláne ha amúgy is autózgat, csak mondjuk harmadannyit, akkor simán, esélyesen még 600EUR körül is talál.
Ja, hogy bömbimánia van
, LoL. 11.éves az octaviám, végiglakott 3 nyugat-EU országot és cascoval együtt se fizettem többet 1000EUR-nál rá soha...#841: totál agyrém, és nem tudom, mibe-hogyan fulladhat végre ez ki. Egyszerűen nem létezik annyi gyerekszülésre képes család, hogy az ország összes düledező viskóját, építési telkét, stb felvásárolják, mégis minden úgy van árazva, mintha automatikusan 3 gyerekkel mennék és minden fillér támogatást-hitelt az ő zsebükbe akarnék tömni
. -
hobizoli
nagyúr
válasz
t72killer
#840
üzenetére
ezt mondtam annak az agytroszt sogornak is, hogy miert berelnek Sopronban egy lakast 550EUR+rezsiert, hogy onnan jarjon Ausztriaba dolgozni, havi 350-400EUR eltankolva, ha azt hozzaadva lakhatnanak ott Ausztriaban helyben is
de mindig meg akarja magyarazni, hogy de sokkal dragabb Ausztriaban egy lakas, de akarhanyszor korulnezek, 800-1000EUR korul siman talalok egy csomot
annyit meg most is kifizet igazabol
sot, anno Dornbirn-ban is kifizettek ennyit a svajci hatar mellett
csak a péenvéjét nem akarja eladni ehhez, aminek a biztositasa ott lenne 3000EUR per ev, itt meg evente ~100-120k (270EUR)
mindig szoba kerul, hogy ket a gyerek mellett talan jobb lenne egy VW Touran vagy egy Ford SMax akkor kiderul, hogy a dizel sor6 biturbo osszekerekes 3er bimmer is tokeletes auto erre
aha, de...
csak azokra nem is kellene 3-4 havonta 500k-t eltapsolni, mint erre a muszaki lomra
tavaj osszel mar hajlott ra hogy eladja, de kereskedo 2(!) millioval kevesebbet ajanlott erte, mint amit o haluzott be ra
akkor megneztem mennyi az annyi a hahu-n, es persze a kereskedo kozelebb volt a valosaghoz, mint a sogor, mert neki ki kell forgatnia belole a penzet, es nem arulhatja evekig
100m2 150kEUR 4 szoba ~12km-re Bécs del-keleti szeletol [link]
Sopronban nem kapsz ennyiert kb, es azt is valszeg fel kell ujitani -
válasz
t72killer
#840
üzenetére
Igen, amíg csok + babaváró baromság szinte ingyen jelent 25 millió forintot (ok, ebből 15-öt vissza kell fizetni, de olyan olcsón, hogy gyakorlatilag ingyen van a dolog, mert jóval alacsonyabb a kamat, mint a valós infláció), azaz közel 70 ezer eurót, addig nem változik itt semmi.
Nem véletlen, hogy a csok+babaváró előtt 2-3 milliót érő ingatlanokat, telkeket hirtelen 13 millió körül látod mindenhol. Azért, mert a fentről szarrátorzított magyar piac úgy néz ki, hogy valós ár + ingyenpénz. És nincs az a vadbarom, aki nem kéri el az ingyenpénzt.Ja, hogy neked nincs meg a 3 gyerek? Hát, így jártál, majd megvszei más, akinek van.
Undorító és hihetetlen módon elbaszott dolog ez a csok, meg ez az egész támogatási rendszer... Pont mint minden más, amihez ezek hozzáérnek.
-
t72killer
titán
Ja, arra gondoltam, hogy vennék a fáradtságot és normálisan körbefotóznák a házat, esetleg menthető-e/a tetőanyag (=több milla érték akár) újrahasználható-e, stb-stb.
#839
#837: ezek ugye és sokminden más a környéken az osztrák árak FELETT vannak, vagy legalább ugyanott, mintha a határ túloldalán laknál. Cserébe ugye ha a határ túloldalán laksz, jár az osztrák egészségügy, a gyerek az oviban megtanul anyanyelvi szinten németül, az #osztrákmelóhelyre lehet napi másfél óra kocsikázás helyett simán besétálsz-bicajozol stb-stb... Fel nem fogom, hogy ezt a tengernyi faktort nem árazza a piac. Node lehet FOGJA egy kis józanodás után, amihez 2 dolog kéne: a csok megszorongatása ÉS egy kis kamatemelés, hogy ne dőljön már a csapból is minden szerencsétlennek ingyen pénz.
-
KROK640
nagyúr
válasz
dellfanboy
#823
üzenetére
Sajnos én is ezt tapasztalom
-
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#822
üzenetére
Igen, ez a home officeos dolog sokat menthet még a dolgokon.
Ott van pl barátnőm húga, aki sokáig dolgozott Svédországban, de amikor jött a covid akkor a cég küldte őket home officeba. Miután lement a covid, a cég meghagyta a home office-t, mert rájöttek, hogy olcsóbb némi extra támogatást adni a munkatársaknak mint irodaházat bérelni, és bejárási támogatéást fizetni, így barátnőm húga gondolt egy merészet és hazaköltözött a magyar vidékre, Stockholmi állással és fizetéssel. Még valami extra lakhatási támogatást is kap, és mivel nem albérletben van hanem sajátban, így a lakhatási támogatásból megvan a rezsije, minden másra meg a külföldi fizetése + magyar árak.
Egy haverom gondolkodott még a covid végefelé, hogy ha ők is maradnak full home office-ba akkor elköltözik Ukrajnába. Magyar fizetéssel Ukrajnában igencsak jól kijött volna, amúgyis szereti a (post)szovjet kultúrát, neki az remek lett volna. Csak aztán jött az, hogy a cég jómagyar cégként úgy gondolta, hogy heti 2-3 alkalommal igenis legyen már ott a munkavállaló (mert különben jajj nincs kontroll), a másik, hogy Ukrajnában is kitört a háború, szóval a jónak hangzó terv kútbaesett.
(de tudok még két hasonlót említeni, már túl sok részletet nem tudok, de : Élet egy Luxemburgi fizetéssel Bulgáriában, és a Magyar nyugdíjjal Kubában -- szintén érdekes történetek a nagyon távoli ismerősi körömben).
-
t72killer
titán
nna vissza azokhoz, amik engem is érdekelnek - persze nem ennyiért. Jó nyeregalakúra hajlott tető, betapasztottukgyorsanafalat, nehogy szétmossa az eső
:
- mostanára a 23 millából le is mosott 6ot az idő, és "csak" 17-ért árulják - a bontásban gyakorlottaknak
. Az ember komolyan nem tudja, hogyan álljon ehhez a piachoz
. Egyértelmű, hogy ez még egy évet ott fog rohadni, azaz ha most mondjuk 12misit összekaparva ajánlatot tennék, akkor egy évvel később mondjuk 2 misi mínuszban lennék, mert tőlem max 10ért venné át bárki, annyit nagyjából megér egy 7hektáras akácos. -
t72killer
titán
válasz
t72killer
#828
üzenetére
Kifutottam a szerkesztésből: Győrszentiván ránézésre meglehetősen belakott részén nincs szenyvízcsatorna és emésztővel+szippantóskocsival kell kakitlanítani?
(linkelt ingatlan "fícsörje" még a szupergazdaságos villanyfűtés...) -
t72killer
titán
válasz
t72killer
#824
üzenetére
Nna, ha nem nepper árulja, akkor ugyanennyi valag pénzért szintén Győr-Sopronban 280m2 palotát kapsz 1000+m2 kerttel és még várni se kell rá, hogy méltóztasson a kivitelező összefércelni.
Nem mondom, ez ugyanúgy agyrém, nem magyar keresetre méretezett ár még CSOK-kal sem, de itt kap is valamit a delikvens...Bombaüzlet: bérelj Magyaro.-on havi 600€+rezsiért
. Csak tippre, de esélyes: 125m2-en már szűkös lesz az a rezsi-ársapka...942m2-es TELEK potom 19MILLÁÉRT (51kEUR) Győr mellett
? -
t72killer
titán
Óccóság: fizess 28 millát és még te bontsd el a telken lévő, sajnos fotókkal nem dokumentált viskót

Brutális, hogy egy városközponttól kb ugyanennyire lévő tanya 1-2-3hektár földdel 10millával olcsóbb ezeknél, elég egyértelmű CSOK-hatás
. Amikor kb 5éve errefelé jártam, egész kerítésméretben kifestett ELADÓ táblákkal könyörögtek a vevőknek, hogy vigyék az ingatlant... -
t72killer
titán
fél-egy évvel ezelőtt is nyomták a menő lakásokra az árcsökkentős dumát, vagy tényleg kezd a torkukon akadni a falat? 67m2 beáztatafelettemlakó-felfüstölazalattamlakó gyönyör, már "csak" 60milláért
(Sopron)+ami TALÁN a piac lassú korrekciójára utalhat (reménykedés bekapcs...), hogy egy kereső posztra több konkrét válasz is érkezik. Ilyen egy egymásra licitálós piacon nincs, az eladó abban a percben amikor kiteszi a hirdetést, kap a nyakába 20 érdeklődőt, akivel bőven elég elbajlódni.
-
t72killer
titán
Pár kész, lakható házat néztem ma reggel, kezd leesni a szitu, hogy Sopron mellett tisztán osztrák fizetésekre meg afölé árazták a még fel sem épült zsepkendőtelkes sz.rjaikat az építő cégek. És persze ott virít a hirdetésben, hogy csinálj gyereket és visszük a csokodat
. Villanyfűtéses sz.r 200EZER EUR-ért, amikor konkrétan az osztrák oldalon 150E EUR egy ilyet vesz neked. -
t72killer
titán
Így van, a lakások totál más szelet.
Így van, UK (skócia pontosabban) a bázis, rokonok+barátok vannak Mo.-on így ide mindenképp jövünk időnként, de persze a Dunántúl kategóriába a szomszédos osztrák rész simán belefér. Ez az ár/fizetések arány ott jött elő, hogy vajon várható-e a magyar árak esése: szvsz nem feltétlen szerencsés ebből az arányból kiindulni. Egyrészt rögtön én is ellenpélda vagyok: nyugati fizetéssel próbálok Mo.-on ingatlant venni, és ilyen nem egy van. Jópár éve egy Svájci magyar nénit fuvaroztam haza, aki a férjével valahol az Észak-Dunántúlon vettek házat nyugdíjas korukra.
A befektetési célnak ugye 3 aspektusa van: értéknövekedés, folyamatos bevételek és folyamatos kiadások. Utóbbi igencsak jól optimalizálható, ha ott van a telek, ahol amúgy is rokonlátogatnánk. Mivel én nem laknék az ingatlanon/nem onnan járnék be dolgozni, így nem legelső szempont, hogy helyben legyen a jó fizu, a gyerekeket meg amúgy is terelni akartam a home-officeból végezhető dolgok irányába. Apropó home office: egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az abszolút értékben olcsóbb magyar ingatlanok (még ha csak 30%-al is olcsóbb valami...) felkeltik a szomszédos országok home-officeból dolgozóinak érdeklődését. Ismerek brit-magyar és svájcimagyart aki adójogilag nem egészen legálisan így csinálja.
-
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#820
üzenetére
Igen, és most is másik szeletet néztél. Én arra céloztam, hogy pl egy Pesti panellakás, meg ugyanez Bregenzben.
De mást mondok Hobbizoli rakott ide be régen különféle, pl spanyol ingatlanokat amik Pesti lakás árában a tengerparton kínálták magukat. (Spanyolban is meglehet keresni különösebb nehézség nélkül az 1500-2000 eur-t, aminek még az alja is messze van a magyar átlagbértől)Egyébként általános megfigyelésem az, hogy az osztrák fizetések azonos munkakörben kb 3,5-4-5× a magyar béreknek (biztos akad kivétel), tehát a 3× telekár egyáltalán nem rossz, de talán még a 4×-es sem.
(Amúgy ha jól értelmezem akkor te most Angliában élsz családdal, és nagytelkes ingatlant vennél befektetési céllal itthon, a Dunántúlon)
-
t72killer
titán
Jogos, a piaci torta igencsak kicsi szeletét nézegetem, erre fókuszálok keményen (nagytelkes vidéki-nagyonvidéki ingatlanok). Kíváncsivá tettél, csináltam egy gyors kört a sógoroknál: ezen az oldalon a 3000m2-nél nagyobb telkek közül a messze legeslegolcsóbb 10€/m2 áron megy, a tipikus érték viszont a 30-50€. Ez a somogyi-zalai hasonló méretű telkek árának 3-10x-ese meg mégtöbb, ekkora különbség a keresetekben nincs.
Egyébként Mo-on is egyes helyeken extrém árakon mennek a telkek: ahol korlátozott a mennyiség belőlük, pl Balatoni települések.Igen, mint minden másnál, az eladó könnyen lehet önfejű/próbálkozhat be, hátha drágábban is elviszik - ahogy azokat a fajtákat, amire komoly igény van, viszik is, mint a cukrot. Az ilyennek csak az idő és a menetközben felmerülő költségek hozzák meg az eszét, nincs mese, folyamatosan követni kell egyes ingatlanokat és figyelni, kb milyen áron kelt el.
Azt próbáltam még végiggondolni, van-e bármi ráció abban, hogyha lakóházas a hely, akkor a CSOK-f.sznak a másik végén legyünk, de totál esélytelen (pontosabban csak Mo-ra költözéssel van bármi esélye), mert ugye állandó jelleggel a támogatott ingatlanban kell lakni+különben se vagyunk túlságosan kisegítve a 2gyerek után járó 2,6millával aminek a felét csak akkor kapja meg a delikvens, ha vmi túlárazott szakival felújíttat.
-
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#818
üzenetére
Alapvetően azért felfelé megy az ingatlanok ára (láttad mostanság a garázsok árát? Lakótelepek környékén rakétaként lőnek ki, bérelni meg kb kihalásos alapon lehet) az ilyen CSOK és társai csak ráraknak.
Egyébként nem mondanám, hogy nyugaton drágábbak az ingatlanok, pláne az elérhető fizetés fényében nem. Ott inkább a kultúra olyan, hogy csak bérelgetnek. Begenzben simán vannak annyiért lakások mint Budapesten, csak épp Budapesttel ellentétben egy olyan orsztrák településről beszélünk ami (amellett h sokkal szebb mint BP), a svájci, német határon van és Liechtenstein is egy ugrása van csak.
De mást modnok, ismerősömnek van franciaországban Grenoble-ben egy háza és egy lakása is. 15 éve van kint, emeleltt család is van, mégis összetudta hozni magának.
Valahol olvastam/hallottam pár hónapja, hogyha MO-n most anynit kéne dolgozni egy házért/lakásért mint az 1980-as években, akkor 1 milla körüli netto fizetéseknek kellene lenniük a jelenlegi ingatlan árak mellett. (mondanom sem kell, ismerve ezt a nyomorult szar országot, ha holnaptól netto 1 milla lenne a minimálbér, akkor minden ingatlan ára azonnal kapna egy 5× szorzót, plusz kb minden másnak is az ára mert miért ne... önsorsrontás lenne az egész. Néha at gondlom, hogy MO azért nem fog sosem kijönni a kátyúból mert az itt élő birkák valójában nem is szeretnék. )A #805-ben linkelt fóliás tanya áralakulása azt mutatja, hogy a tulaj mostmár nem árulni, hanem eladni szeretné*. Figyelembe véve, hogy már 1+ éve hirdeti még ingatlanossal is, szerintem nem lehetett valami nagy rá a tolongás, ha egyáltalán volt.
Anno ingatlanos koromba beesett egy ház amit már 5 éve(!) árult a tulaj, mikor megunta és hozzánkfordult. Persze mondanom sem kell a probléma forrása az volt, hogy durván túlárazva hirdette, reálisan kb a felét érte... mikor erre felhívtam a figyelmét elkezdett duzzogni, aztán mondtam neki, hogy nem gondolja, hogy az egy jel, hogy 5 éve nem tudja eladni? Az meg, hogy ingatlanos vagyok azt jelenti, hogy segítek az eladásban, nem azt, hogy az általa megálmodott (álom) áron eladom. (pedig a százalékos jutalék miatt nekünk is nyilván jobb volt minél többért meg el az ingatlan)* esteleg az ingatlanos gyakorolt rá nyomást, nekem is az volt amelyik tartósan nem vonzotta az érdeklődőt ott a kedves eladót megpróbáltam rávenni az árcsökkentésre, lévén mindkettőnknek az az érdeke, hogy elmenjen az ingatlan. (Sőt, nekem kifejezetten ez volt az érdekem, nem volt öröm valaminek a kiemelt/fizetett/prémium hirdetését hónapokig hosszabbítgatni (ráfizetéssel a saját zsebemből), hátha egyszer észreveszi végre valami madár)
-
t72killer
titán
Mondaná bennem a #vágyvezérelt gondolkodás, hogy ekkora basz.ttnagy légvárra és hantázásra tényleg időszerű már egy lufidurranás, de nagyon sok faktor támasztja is az árakat. Elsősorban ugye a nyomorult CSOK még mindíg a piacon van, ami sajna közvetve a nem-csokos cuccok árát is felveri, de ott van az is, hogy a magyar ingatlan még mindíg lényegesen olcsóbb, mint a legtöbb Európai.
A #805-ben linkelt fóliás tanya áralakulása mondjuk intő jel, hogy azért a problémás darabok hiába vannak fenn extrém túlárazva, azok már nem kellenek sekinek és egy őszi #uristenmennyileszittarezsi/mi fagy szét megint hónapban lehet reálisabb (még ugye így is kb dupla ár a pár évvel ezelőttihez képest) árajánlattal megkörnyékezni az eladót. Hálistennek nem az egymást taposó belvárosilakástkeresők közé tartozunk.
-
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#814
üzenetére
csak ha belegondolsz akkor ma nem nagyon van más lehetősége, minthogy túlárazva megpróbálja valakire rásózni. Ugyanis ma már hála a CSOKnak és egyéb dolgoknak olyan szinteken járnak az ingatlanok árai, hogy mindent meg kell próbálni, hogy egy lakhatóbba be tudjanak szállni.
Egyébként ezeket a világvégi wellnes szállós ötleteket én sem veszem komolyan, ha olyan jó business lenne az ingatlanos maga csinálná meg, így csak abban bízik hátha valaki meglátja benne a lehetőséget és megveszi, onnantól őt nem érdekli az egész.Már szerintem írtam a fórumon (csak legfeljebb nem itt a topicban) hogy egy ideig én is dolgoztam ingatlanosként, és azzal együtt, hogy érdekelt a meló és az épületek sem volt egy álommeló a jutalékos rendszer miatt.
Imádtam egyébként csinálni, nekem bejött ez a munka, de sajnos a jövedelem hektikussága, közép és hosszútávon demoralizálta a helyzetet számomra. Amikor már harmadik hónapja jársz úgy dolgozni h nem kaptál 1ft-ot sem, akkor nem nehéz a helyzet árnyoldalait látni. (ahogy királynak sem érezni magad, mikor egyik nap arra mész be, hogy kerestél egy hat-hét számjegyű összeget)
vagy egy tipikus megtörtént példa :
barátnő (június elején) : Szívem, idén megyünk nyaralni?
KROK : majd kérdezd meg szeptemberben, hogy voltunk-e nyaralni!
Aztán, hogy a válasz szeptemberben Málta/Kréta vagy épp a járda szigetek voltak, azt maximum utána tudta meg az ember
A másik árnyoldala az volt, hogy mivel az emberek hétvégén értek rá házakat nézegetni, szombat kora reggeltől vasárnap kora estig az embernek szabadieje nem volt, míg hétköznap (különösen délelőtt) simán elfordult, hogy az ember csak a falat nézte.
"Ha nem kenyérre kéne" hanem lenne letámasztva 20-30 millám (vagy létezne Magyarországon alapjövedelem), szerintem visszamennék csinálni... -
t72killer
titán
Nem véletlen hagyták el ezeket a mostani agyrém időkön kívül kb mindíg. Vmikor volt egy FUNKCIÓJA (erdészlak) amikor ez megszűnt, akkor meg se próbáltak balekokat bepalizni azzal, hogy itt wellness-szállót építsen... komolyan, ilyen szövegek mennek a legtöbb ingatlanosnál, kb frissen lopott pénzes pártcsinovnyikról álmodik mind
-
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#806
üzenetére
Az első kép alapján nagyon hangulatos
De aztán a többin is, ha figyelembe veszed :
- ide nem fog kijönni a mentő (belátható időn belül)
- nem árt ha saját biztonsági szolgálatod van, mert ami ennyire kint van az a tolvajok/betörők kiemelt célpontja lehetAmúgy a kis fehérházban belülről olyan repedések vannak, plusz kívülről a hullámos tető (Párizsban láttam ilyet a 180-200 éves elhanyagolt épületeknél) hogy szerintem azon csak a dózer segíthet.
(Ez a Romfa Anikó szereti az ilyen romokat) -
Ferdzsoo
addikt
Urak az mitől lehet hogy nem tudok marketpalce-re eladó lakást felrakni, amikor kiválasztom hogy eladó, onnantól kezdve kiszürkül a tovább gomb.
Kiadónál rendesen megjelennek a további mezők amiket ki kell tölteni.
Tapasztatatok már ilyet?
Már napok óta ilyen, akár inkognitó ablakból csinálom akár másik böngészővel. -
hobizoli
nagyúr
-
t72killer
titán
válasz
t72killer
#805
üzenetére
@lakhatatlan: "felújítandó"
(FB - erdő közepén, 2,5km földút után düledező akármi - 10milla. Na pont ezek voltak gyerekoromban, de még talán 5-10éve is, amiket otthagytak és visszavette a természet. Most ebbe beleheccelnek egy szerencsétlent, de 99+%, hogy amikor ő szabadulna, akkor ez már csak az enyészetnek fog kelleni):
-
t72killer
titán
Azért van, amiért nem verekednek a vásárlók, ez a minigazdaság a sok lakhatatkan hulladékkal ellentétben szvsz lassan közelíti a reális árat: Facebook hirdetés majd' egy évvel ezelőttről: 26M Ft, szintén FB 20hete: 24,5MFt, az ingatlannepper cég oldalán frissített hirdetés: 21,9M Ft. Csak így tovább, ezt igen valószínű nyár végén le lehet alkudni 15misire. A "vegyes falazat" persze még kérdés mit jelent, ha betonalapon akármi, akkor okés.
Hiányzik a központi fűtés, a normálisan szigetelő nyílászárók, nincs bevezetve gáz - utóbbi agyonvágja a fóliás gazdálkodást is, uis a fóliákat-üvegházakat a rezsiagyrém előtt gázzal fűtötték mindenütt + valószínű az oroszok elporolása után is azzal fogják.
-
t72killer
titán
Ezt lehet már 10éve se lakják, a "kapuban" lévő közművek meg elég egyértelműen kikötésre utalnak. Bár ezt még éppen vétel előtt meg lehetne érdeklődni a szolgáltatónál, mennyi a bukta. A tető ránézésre nekem egész használható egyenes/síknak tűnik, viszont ha a gerincre paint-tel húzok egy egyenest, akkor a hátsó fertályon tűnik egy picit (10-15centi?) berogyottnak - érdekes mód pont ott, ahol a pogyogós falú épületrész kezdődik. A potyogós fal csupasz a földig, és ott biza én nem látok alapot, azaz erősen úgy tűnik, ráb.sztak a földre egy valag téglát és bevakolták
...Ennyiért én se látok célközönséget. Ha nagyvárosból menekülő home-office-os lennék, akkor vagy egy beköltözhetőst, vagy egy tiszta telket keresnék. Ha ingázó, akkor egyértelmű az azonnali beköltözés. Én itt egyre inkább azt látom, hogy az egész még meg van fejelve egy komplett bontás nyűgjével, időveszteségével és költségével. Arra tudok gondolni, hogy talán osztrák vásárlókról ábrándoznak, de ha az osztráknak minimális esze van, nem vág bele egy nagyprojektbe a határ másik oldalán, hacsak nem valami termőföldmutyi áll a háttérben (ugye magyar állampolgárság nélkül azt nem vehet)...
No mind1, nem akarom, hogy a topik erről az egyetlen darabról szóljon, elmentem a lapját és visszanézek rá fél év múlva
. Csak látom, hogy vidékalsón is vannak vastagon túlárazott ingatlanok. Persze az külön sorscsapás, ha CSOK-ot fel lehet rá venni (erre a rozzanatra ugye lehet), ezért is nézegetem a zártkerti-külterületi cuccokat: azok se 2010es áron mennek, de legalább nincs rajtuk a zugyeháromgyerekedvan/lesz felár. -
KROK640
nagyúr
válasz
t72killer
#802
üzenetére
Igazad lehet, csak másképp mértem. De tényleg, még ha történetesen a legelsőbb falvak valamelyikében is talál munkát akkor is, napi 40km, ami azért nem kevés. Graz meg már csak úgy jöhet szóba, ha csak hétvégére megy Magyarszecsődre, de aki ezért költözne oda az inkább bérel Grazban valamit és ott van egész héten.
És amin írtad, pláne, hogy ez nem költözhető azonnal. Szóval nem nagyon értem ki akarna lenni a célközönség.Talán az, aki elakar vonulni a nagyvárostól vidékre, és szereti magának megbarkácsolni a házat, de za meg nem fog érte ennyit adni, mert nagyon jól tudja, hogy milyen sokat kell belelocsoljon.
Ha jól látom a tető enyhén hullámos, tehát az alatta lévő gerendák is gyanúsan csereérettek, pláne, hogy a ház ránézésre 100+ éves lehet.
Az külön érdekes, hogy a ház hátsó részén, különösen lent miért estek ki ennyire a téglák, de én ott valami egészen komoly problémát vélek felfedezni.Jah és ha áram a kapuban* van, akkor miért van (egy nagyon réginek tűnő) parabola antenna a házon? szerettek gyertyafény mellett TVzni? (amúgy lehet látni, hogy be van vezetve az áram --- és hogy le van vágva, feltehetőleg tartozás miatt, szóval ha áramot akarsz akkor még egy ki tudja mekkora számlát is ki kell fizess)
* BTW a kerítés is eléggé rozoga, és csak nagykapu van, tehát én azt is újracsinálnám az egészet, sokkal okosabban.
-
t72killer
titán
Magyarszecsőd a falu, a legelső osztrák falvak 20km-re vannak - csakhát ott vagy van munka vagy nincs. Graz meg már 110km, bő napi 60km-rel több, mint pl Szentgotthárd-tól. Ezt osztrák ingázásban gondolkodó tuti nem fogja megvenni - úgy, hogy legalább 2-3évig nem lesz még lakató, meg pláne.
Mostmár nagymonitorról vagyok, megnéztem a képeket: pozitívum, hogy legalább a hátsó fertály téglából van - viszont eléggé potyognak abból a falból a téglák, lehet újra kell rakni, és hol az alap
? A tetőn HA jó is a fa, a cserepek esélyesen kukázhatók. Szóval ez két kézzel nekifogva 2 ember minimum egész nyaras munkája, vagy bömbis vállalkozónál befizetve egy körre még egy 20 misi míg lakható lesz - bár az alap hiánya lehet totál a bontásra viszi a projektet. Ha a fő épületrész vályog, annak renoválása külön tudomány... -
KROK640
nagyúr
válasz
dellfanboy
#799
üzenetére
A közel is relative, mert 40km, az azért már elég sok egy Ausztriában dolgozós napi ingázáshoz (oda-vissza 80km)
Új hozzászólás Aktív témák
- PlayStation 5
- LEGO klub
- Kecskemét és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Hogwarts Legacy teszt
- Xbox Series X|S
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Gaming notebook topik
- Tesla topik
- További aktív témák...
- AKCIÓ! Apple Mac Studio M1 MAX 2022 32GB 512GB számítógép garanciával, hibátlan működéssel
- Apple iPhone 15 Pro Max 256 GB White Titanium 1 év Garancia Beszámítás Házhozszállítás
- Dji Osmo Pocket 3 Creator combo
- Telefon szerviz helyben - Gyors javítás, akár 30 perc alatt!
- Apple iPhone 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: BroadBit Hungary Kft.
Város: Budakeszi
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Ha már tudtad akkor nem szóltam.
. Hálistennek még Mo-on egyáltalán létezik ez a tanya+föld kombináció, itt a #hanyatlónyugaton vagy teljesen kihalt, vagy a milliárdosok játszótere.
"

esetleg palládium mező.



. Amikor kb 5éve errefelé jártam, egész kerítésméretben kifestett ELADÓ táblákkal könyörögtek a vevőknek, hogy vigyék az ingatlant...

