Új hozzászólás Aktív témák
-
And
veterán
válasz
jaja1981
#8012
üzenetére
Maga a leégés nem tudom, mennyire reális, de az igaz, hogy nem egészséges dolog a ventilátort teljesen leállítani. Ezért sem értettem sosem a ragaszkodásod a relatíve nagy ellenállásértékű potméterekhez: a venti teljes leállítása nem cél egy kapcsoló nélküli, csupán potméteres vezérlésnél. A gyári ventilátorokhoz sem olyan potikat adnak, amelyekkel azok leállíthatóak lennének. Ennek pedig több oka is van, a belinkelt írás is említ ilyeneket: az egyik, hogy a megállási és az újraindulási feszültség nem azonos, vagyis előfordulhat, hogy a júzer jól lelassítja a ventilátort (és persze úgy is hagyja), de a következő bekapcsolásnál az már nem indul, és az amúgy is teljesen néma működés miatt a dolog észrevétlen marad. A másik, hogy kisebb minimális feszültségnél (ami a nagyobb potméter-végérték egyenes következménye) az ellenálláspálya kisebb szakaszán disszipálódik nagyobb hő, ami a potméter túlterheléséhez vezethet. Arról pedig már volt szó, hogy a PC-s brushless ventik nem közönséges DC-motorok, hanem elektronika által vezérelt tekercseket tartalmaznak.
Tehát: sokkal célszerűbb, ha a ventivel a kiszámolt végértékű potmétert kötünk sorba, és - amennyiben ez a cél - egy kapcsolót is teszünk a körbe, hogy a venti megállítható legyen. De lehetőleg ne a potméterrel akarjuk megállítani a ventit, mert az a fenti okok ill. az írás alapján nem egészséges. Egy csomó esetben viszont egyáltalán nincs is szükség a megállításra, csak a ventilátor kellő lelassítására, halkítására.
Új hozzászólás Aktív témák
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Álláskeresés, interjú, önéletrajz
- Projektor topic
- Path of Exile (ARPG)
- Gumi és felni topik
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Autós kamerák
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Építő/felújító topik
- AMD Navi Radeon™ RX 6xxx sorozat
- További aktív témák...
- Samsung Galaxy Z Fold4 Graygreen Duplakijelzős produktivitás, 120 Hz, Garancia 2026. 03. 22-ig
- Telefon felvásárlás!! iPhone X/iPhone Xs/iPhone XR/iPhone Xs Max
- BESZÁMÍTÁS! ASUS PRIME H510M i5 10400F 16GB DDR4 512GB SSD RX 6600 XT OC 8GB CHIEFTEC Libra 600W
- LG L192WS monitor eladó: 19" 1440 900
- HIBÁTLAN iPhone 12 Pro Max 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3376, 100% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő

