Új hozzászólás Aktív témák
-
Szia mint látod a képen
a sárga/zöld kábel, a sense, a fordulatszámot jelzi vissza. Ennek a protokollja nem kezel két ventit, ezért ha rákötöd mindkettőt, akkor csak egy nagy adag hibás fordulatot fogsz kapni.Ha egyformák a ventik, akkor viszont közös PWM-en kb ugyan azt a fordulatot fogják produkálni. Ehhez arra van szükség, hogy a másik három ágról (12V, GND, CTL) kijusson mindkettőnek testvériesen. Így keress elosztókábelt.
-
pd
tag
Üdv!
Egy kis szakmai segítséget kérnék. CPU-hűtőre szeretnék két PWM-es ventit rakni, az alaplap CPU-csatlakozójára egy Y-elosztóval rákötve. A két venti egyforma, és szeretném, hogy mindegyiket egyforma fordulatra szabályozza az alaplap.
Találtam kétfajta elosztót is: első, második.
Nekem gyanús, hogy az első marhára nem működne, mert a képen az egyik ágba csak a 12V és a földelés zsinórja megy, szóval esélyes hogy az azon az ágon lévő csak megy maximumon.
A második az megfelel a célomra? Mert ott a harisnyázás miatt nem látom a kábeleket, sem a csatlakozóban a tűk számát. Valaki ismeri esetleg azt a fajtát? -
Gery15
addikt
Nagyon idegesít, ahogy a hdd tartó átveszi a hangokat a vinyóktól és búg az egész. Van rá valami ésszerű és használható megoldás?
-
válasz
adi mester #16090 üzenetére
Megoldódott, sokat evett a két kártya, máshonnan kapnak most már kaját és a táp is elvan
Köszönöm a segítséget
-
válasz
tornas #16088 üzenetére
Szia.
Az áthidalást és a pinezést megoldottam. Volt egy kábel, amit rossz helyre kötöttem be, de ezt még idejében észrevettük. A tápegység működik, viszont 2 videokártyával csinált egy olyat, hogy leáll magától. Van amikor 10 perc, van amikor fél óra.Erre esetleg egy ötlet?
Üdv. és köszönöm az infókat! -
tornas
őstag
válasz
adi mester #16082 üzenetére
A -5 V-ot már vagy 10 éve nem használják, így a mai tápokon már nem lehet megtalálni azt a fehér szálat az alaplapi csatin. Viszont a feketét (ami nem -12 V, hanem a GND / 0 V /, -12 V egyébként kék színű) ne kösd be a -5 V helyére mert nem biztos, hogy jó ötlet lesz!
Ami pedig az 5 V-ot illeti:
Sejtésem szerint a 23. pin-ről hiányzik. Ha igen, akkor oda áthidalhatsz 5 V-ot, de elképzelhető, hogy igazából nem is kell az oda. Egyébként is az 5 V-os ág nincs nagyon megterhelve, legalábbis az alaplapon.Arról viszont ténylegesen is győződj meg róla, hogy oda valóban az 5 V (piros drót) csatlakozna, ha mindenáron áthidalást szeretnél készíteni!!
-
smallmer
őstag
Sziasztok,
Nem tudtok nekem adni tippet, hogy itthon hogyan tudnám tesztelni a tápegységemet??? Vagy esetleg valaki nem ért hozzá???
-
válasz
Ed3r_X_ #16081 üzenetére
Erre mindig figyelj a későbbiekben, hogy tűben ne legyen delej, csak lyukban.
Ha megfigyeled a szabványos csatlakozókat, mindig úgy van, hogy amelyben fesz van, azok mélyítve vannak, hogy ne érhessenek semmihez, a fogyasztó pedig az ellentéte, hiszen az nem okozhat kárt.
Gondold csak el, hányan halnának meg áramütésben naponta, ha a dugvilla állna ki a falból, és a konnektort kéne rádugni. Amikor meg nem használod, akkor csak úgy kiállna a 230 a falból
-
Gery15
addikt
Beteszem hát ide is.
Végre, összepattintottam a tápot, de még nem végleg. Sikerült a lyuk megnagyobbítása.
Egyedül már csak a 4 pines alaplapi kábel maradt ki + még a molexek. Illetve lenne egy olyan kérdésem, hogy a lyukhoz honnan tudnék szerezni vajon műanyag gyűrűt? Átmenetileg szigetelőszalaggal húztam körbe, de mint a képen is látható elengedte.
-
Sziasztok!
A segítségeteket kérném.
Lenne két esti, fárasztós kérdésem, tápegységgel kapcsolatban. Rövid sztory:Hozzám került egy tápegység, aminek a lábkiosztása nem éppen szabvány ATX, hanem XK480. Perpilllanat ott tartok, hogy 24 pinből, kb. 22 a helyén van, viszont kicsit itt elakadtam. Azaz nem akadtam el, csak megerősítést várok tőletek. Az első és lényeges kérdésem az lenne, hogy:
Egy szabványos ATX tápegység egyik pinjén -4.6V-ot mértünk multiméterrel. Ez azon a tápegységen egy fehér szinű kábel - /Konkrétan fogalmam sincs, hogy egy kábelen hogy mérhetek minusz értéket akkor, hogy ha a multiméter másik tüskéje éppen egy -12V-os (fekete) ágra van kötve. / -de ezt a kábelt már a másik tápon nem találtam meg. Mennyire lehet probléma, hogy ha a -4.6V os kábel helyére egy -12 V-os fekete kábelt kötök be? Elvileg nem baj, gyakorlatilag kétszer is megkérdezem, mielőtt megalkotom....
A másik pedig, hogy hiányzik nekem innen egy +5V-os ág is. Hogy ha áthidalom egy másik +5V-os, már bekötött Pinről a feszültséget, akkor az életképes, igaz? Áthidalás alatt azt értem, hogy a két pin között lesz egy átkötő kábel. Az egyikbe be lesz direkt vezetve a +5V és kijön egy szál, ami a másik pinbe csatlakozna. Ott már nem lesz direktbe kötött +5V csak az áthidaló szál.
Minden értelmes gondolatot meghallgatok, 1KW azért nagyot pukkan, ezt nem szeretném végignézni. Ha megtörténne, akkor azon szakadni fogok...
DD
-
Ed3r_X_
nagyúr
válasz
razorbenke92 #16070 üzenetére
Sikerült, de én barom majdnem kinyírtam a gépet. Olyan molex csatlakozóm volt, amin volt még egy 3 tűs ventilátorkábel. Meghagytam, beszerelésnél a házhoz hozzáért, szép nagy szikrával fogta magát a gép, és leállt. Szerencsére most megy a gép rendesen, de több ilyet nem akarok. Franc enné meg
-
Gery15
addikt
Sziasztok!
Nagyjából megvagyok a harisnyázással, a kérdésem az lenne, hogy a táp másik oldalán, azt a sok kábelt, hogy teszem vissza?
Kábel kötegelővel össze húzom addig okés, de nem igazán férnek vissza.
-
Ed3r_X_
nagyúr
válasz
razorbenke92 #16070 üzenetére
Köszönöm
Írtad hogy a venti fekete részét a molex feketéjével. De abból kettő van, nem?
-
válasz
Ed3r_X_ #16069 üzenetére
Szerzel egy tetszőleges dizájnú 3 állású kapcsolót. Pl
A molex feketéjét összekötöd a ventik fekete tyúkbelével.
A kapcsolón a közös ágra (általában középső) kötöd a venti(k) piros vezetékét, az egyik szélén a lábra a molexről a sárgát (12V) a másik szélén a pirosat (5V).
A kapcsoló középállásban kikapcsolva lesz, egyikben 12V-ot kapnak a ventik a másikban 5-öt.
-
Ed3r_X_
nagyúr
Sziasztok!
Adott lenne pár darab Delta szerver ventilátor blokk. Szeretnék belőlük egy kapcsolható hűtést csinálni. Úgy képzelem el, hogy lesz rajta egy kapcsoló, és vagy 5V-ot kap a blokk, vagy 12-öt, vagy semmit (ekkor ugye ki van kapcsolva) Molex ágakról venném le a szükséges voltokat.
Hogy tudnám ezt megvalósítani? Miket érdemes néznem hozzá? Illetve ha nem nagy gond, egy kapcsolási rajzot segítene készíteni valaki? Összeforrasztani még összeforrasztom, de ilyen kapcsolásokhoz nem értek.
Köszönöm
-
800.henrik
senior tag
Sziasztok, ezt mivel csináljam? [link] Nem megy tönkre az alaplap/CPU?
-
BazsiBazsi
aktív tag
Üdv.
Plexit keresek számítógép oldallaphoz, sajnos nem találtam semmilyen helyet ahol ilyen kicsit tudnak méretre vágni. Valaki kisegítene egy linkel?
-
PHM
addikt
válasz
alienpapa #16057 üzenetére
Kezdőnek kicsit drága lesz az a forrasztó állomás szerintem.
Gyakorolni elég egy sima 30-40 W-os páka is kb 3000 Ft-ért.
Hirtelenjében nem tudok konkrét boltot linkelni, de keress rá
a fahrenheit névre. Ezen a néven komplett forrasztó állomást
is kaphatsz tizenpár ezer Ft-ért. -
trufa12
addikt
válasz
alienpapa #16057 üzenetére
Ez konkrétan 1 kisebb forrasztó állomás vagy hogyan is nevezik ezeket
nem 1 páka
jó kis cucc lehet, legalábbis haszna van , az más dolog hogy minőségre szerintem az tudja milyen aki használja...Viszont kezdéshez felesleges 25 ért rögtön venni
inkább 1 olcsó páka , meg rossz leégett alaplapok akármik ,
ha már azzal megy utána jöhet a jobbbár ha nagy sikerélményeket akarsz akkor dvd lejátszók, routerek, hangváltókat csinálgass, mert pl 1 alaplapon leég valami azt szerintem már forraszthatja v akár hegesztheti is
az illető ..
persze lehet ott bioshiba is de forrasztással az se orvosolható, vagy lehet olyan alkatrész amihez már 1 sima forrasztóval nem igen férsz oda v akkor meg már nagyon profi cucc kellene... -
alienpapa
senior tag
válasz
trufa12 #16056 üzenetére
Hehe, köszi!
Az a gond, hogy nincs mit forrasztani(kivéve egy ventilátor csere a tápomban), nem tudok min gyakorolni. Kellene valami alap nyák + egy full egyszerű kapcsolási rajz meg a hozzá való kütyük és én meg szépen felforrasztgatnám őket. Az se lenne baj, ha a végeredménynek lenne valami gyakorlati haszna is.Kinéztem egy pákát is: erről lenne szó. Mit szóltok hozzá? Kb 25k körül van.
-
trufa12
addikt
válasz
alienpapa #16055 üzenetére
Meg fogod a forrasztót, forrasztó ónt , bedugod a gépet , melegít hozzá teszed az ónt
és a forrasztani kívánt felület felé közelítesz vigyázva hogy ne égess szét semmit körülötte , lehetőleg a nyákot sem, szóval remegő kézzel felejtős
így kell
aztán a többi már azon múlik hogy mit hova hogyan
szóval hangfal téren,
pc -téren egyéb hasonló terén .de a forrasztási műveletet leírtam
de csak úgy oda vissza forrasztgatni felesleges ha nem tudod hogy mi hova való .
forrasztani tudok de én meg 1 retkes led szalaghoz nem értek -.-
jah igen meg vannak különböző ón eltávolító (lazító lötyik a felület megtisztítására )
meg van szivacs amivel le tudod takarítani a forrasztót , van ón felszívó szalag hogy a kis lyukakból a maradék ónt ki tudd halászni .. -
alienpapa
senior tag
Sziasztok!
Szeretnék elkezdeni forrasztani a saját szórakoztatásomra mert érdekesnek tartom a dolgot. Nulla elektronikai tudással rendelkezem. Hogyan kezdjek hozzá? -
trufa12
addikt
hol találok ilyen szalagot?
milyen néven fut , meg hány ágas a vezetéke? mert csatim van gondolom a sima 12 v os ra rá lehet kötnikb az 1-2 méter elég is lenne bőven
itt találtam zöldet de ez elég durva ár a 600 ft hoz képest..
meg hogyan lehet fel tapasztani , elvágni méretre?
mert találtam már olcsón zöldet am -
trufa12
addikt
Sziasztok, abba kérném a segítségeteket, hogy lehet e kapni led világítást pc-be
szóval valami tapadós led szalag a ház belsejébe ami fel tapad áram csati van rajta és tápot rádugva világít.
ledes ventiket nem szeretnék mert ami minőségi az drága... és most jó ventik vannak a pc-be csak sötét van... -
Algol
senior tag
válasz
Yodafon #16050 üzenetére
Itt ez a Noctua NF-A14 ULN 14 cm-es ventilátor. Ez alapból 800 RPM-en pörög - 11,9 dBA zajjal, ha felteszed a mellékelt adaptert, akkor 650 RPM-en a zaja csak 9,1 dBA. Első esetben 79,8 m³/h, utóbb még mindig 66,4 m³/h levegőt szállít, azaz egy óra alatt kicseréli egy átlagos magasságú, 20 négyzetméter alapterületű szoba összes levegőjét.
A 10 dB zajszint pedig az emberi lélegzet zaja 3 m távolságról.Miért kell akkor ennél alacsonyabb fordulatszám? Egyáltalán látszik a beépített ventilátor? Ha a látványra hajtasz, akkor tegyél valamilyen LED-fényjátékos ventit a gépbe.
-
Algol
senior tag
válasz
Yodafon #16048 üzenetére
Ahogy tornas írta ilyen fordulatszámon a stabil működést - értsd ezalatt, hogy nem áll le a ventilátor magától közben -, csak PWM-es ventilátorral, vagy visszacsatolást tartalmazó, a venti fordulatszámát figyelő vezérléssel lehet elérni. A nagyobb méretű ventilátor több levegőt tud szállítani, azonos fordulatszám mellett.
-
Algol
senior tag
válasz
tornas #16046 üzenetére
Szerintem azt, "hogy olyan lassú sebességgel pörögjön mint a filmekben a mennyezeti ventilátor" csak képletesen gondolta. Egy jó minőségű 12 cm-es ventilátor 600-700-as fordulatszámon hajtva még elég sok levegőt szállít viszonylag kis zaj mellett. Igaz, hogy ilyenkor ránézésre még nem tudjuk megkülönböztetni a ventilátor egyes lapátjait.
-
tornas
őstag
válasz
Yodafon #16045 üzenetére
Alulfesszel semmiképen...
Talán PWM-es ventinél megfelelő PWM vezérléssel (akár alaplapi, akár egy külső PWM-es ventiszabályzóval). De ez venti és PWM vezérlésfüggő is lehet.
De szerintem egy venti ilyen fordulattal semmit sem ér hűtés szempontjából. Ugyanott lennél, mintha passzívan hűtenél.
-
Yodafon
őstag
Lehetséges annyira alulfeszelni egy 12cm< ventit hogy olyan lassú sebességgel pörögjön mint a filmekben a mennyezeti ventillátor?
Illetve egy E350-es brazossal passzív hűtéssel érne valamit egy zárt kb 20x20as házban de résekkel az oldalán?
-
parkr
őstag
Kösz a tippeket!
-
CheGhost
aktív tag
Elvileg valami ilyesmi lenne. A másik boltban hirtelen nem találtam, de akár itt is szétnézhetsz, vagy valahol máshol...
-
parkr
őstag
Üdv! Nincs ötlete valakinek, hol a fenébe tudnék egy ilyen LED csatlakozót venni?
Azt hittem kínából zsákszámra lehet rendelni fillérekért, de csak sokezres, harisnyázott hosszabbítókat találok a neten... -
Miért eshet le az akkum feszültsége ha gázt húzok (motor)? [link]
Eleinte ilyen, de később rendbe jön. Kicsit aggaszt. 2 napot állt és ez is már előtte járatott akkufesz. A vidi előtt töltéssel a 13V sem volt meg, csak miután kicsit járt.
Azt hittem észhez tért.... Tévedtem. Amint lehet veszek akkut, első utam lesz. -
fkenny
senior tag
Szolnokon vagy Törökszentmiklóson tud valaki olyan boltot ahol tudok ilyet venni?
Segítségeteket előre is köszönöm!
Üdv. Ádám
-
And
veterán
válasz
moha21 #16033 üzenetére
Nem is mondta senki, hogy több mint 8A-es áram mellett nem fog melegedni
. Az előbbi link is 30°C-os hőmérséklet emelkedéssel számol 11A-hez. Ha csupán 2 mΩ átmeneti ellenállással számolunk minden tüskénél, és a 12V-os ágon >8A folyik, akkor a hozzá tartozó két átmenet összesen közel 0,3W-ot fog disszipálni, ami érezhető melegedést fog okozni.
#16031: A keresztmetszet is számít. Az én tápom (jó régi Chieftec 420W) 4-pólusú molex csatlakozók felé menő vezetékeinek keresztmetszete a rájuk írt adat alapján AWG 18-as (0,82 mm2), amelynek a - szabad vezetékként való - legnagyobb terhelhetősége 15..16A-es, tehát meghaladja az egy csatlakozótüskén átvihető áramot. -
And
veterán
válasz
Speed® #16029 üzenetére
Magának a csatlakozónak a tüskéi 11A-es áramot viselnek el, tehát ideális esetben 187W vihető át egy ilyen meghajtó tápcsatlakozón. Ezt természetesen tovább korlátozhatja a vezetékek keresztmetszete, a táp terhelhetősége és az egy vezetéknégyesen lógó további csatlakozók száma.
-
Speed®
titán
'reggelt ;p
Egy kis lámáskodás részemről..mekkora 12V terhelhetőséggel rendelkezik egy klasszikus 4 pin molex? Akár maga a csatlakozó/érintkező, akár a vezeték? Esetleg szimplán az dönt, hogy adott ágon (12V) mekkora a táp terhelhetősége?
A kérdés apropója egy Seasonic SS-300TFX, aminek 1 madzagon lóg 2 ilyen csatija..szeretném megtudni, adott esetben milyen VGAt bír el, ha ezekre teszek 2x4p->6p->8p PCIe átalakítót..ráaggathatok egy 760SSUt (ami ~170W), vagy felejtsem el élből, mert nem bír 100Wot a kanóc (PCIe slot 75Wot ad le, ugye..?).
A gép többi része: Z68/i5-2500/2x4GB1333/64GBmSATA SSD/2x2TB HDD.
Tudom, hogy nem lenne szerencsés hosszútávú üzemre, csak tesztre kell..
7köznapi használatra egy HD7790 van benne, azzal együtt nem aggódok ;pElőre is thx a választ
-
M4rko97
csendes tag
hello
Lenne egy kérdésem hogy lehet e házilag ventilátor szabályzót csinálni?
és ha igen akkor tudtok mutatni egy nyáklap tervet meg hogy milyen cuccok kellenek.
A szabályzót 5 ventilátorhoz szeretném használni a csatlakozó fajtája pedig 3 piones fan lenne.
Válaszokat előre köszönöm. -
Algol
senior tag
válasz
fatal1ty1984 #16021 üzenetére
A Thermaltake Evo Blue 750W tápegységben egy Thermaltake TT-1425 címkéjű ventilátor van. De mint kiderült, ez nem Thermaltake gyártmány, hanem a Yen Sun Technology Corp. YD-121425HB ventilátora van benne. Sajnos ezzel sem jutunk semmire, mert a Yen Sun katalógusában nem szerepel ilyen ventilátor. Mégis kínálnak eladásra ilyent a neten és ott azt írták, hogy ezzel kompatibilis típus: a Yate Loon D14BH-12.
Ezt a Yate Loont nagyon nehéz helyettesíteni a 140 CFM-es légszállítása és a 2800 RPM fordulatszáma miatt, zajszintje pedig 48,5 dB. Mivel a tápegység eredetileg nem volt egy hangos példány, ebből arra következtethetünk, hogy a ventilátora sohasem forgott 2800-zal. Most 3 elég nagy légszállítású és tápegységben is alkalmazható ventilátort írok ide:
Enermax T.B. Vegas Duo UCTVD14A (Manual speed control) (139x139x25)
90,80 CFM, 1,772 mm-H2O, 25 dBA, 0,6A, 1500 RPM, 100.000h MTBF, Twister BearingSlip Stream 140XT SM1425XT12H (140x140x25)
92,4 CFM, 2,32 mm-H2O, 36,4 dBA, 0,35A, 1700 RPM, 30.000h MTBF, Sleeve BearingAkasa Viper S-FLOW 140 PWM AK-FN063 (140x140x25)
110,61 CFM, 3,12 mm-H2O, 26 dBA, 0,32A, 1600 RPM, 50.000h MTBF, Hydro Dynamic BearingAz elsőt itthon csak elfogadhatatlan áron lehet beszerezni. A másodikat nem tudom, hogy hazánkban jelenleg hol lehet megvenni. A harmadik lenne a legjobb, ha 6 - 6,5 V-os feszültségnél már elindulna. Az indulási feszültséget a gyártója nem adta meg, elvégre ez egy PWM-es ventilátor, amit fix 12V-ról szoktak használni, de mi most éppen nem így szeretnénk használni.
-
Rivaul
addikt
Lehet birka kérdés de ha lekapcsolom a villanyt akkor köthetek rá másik égő foglalatot vagy megbax az áram?
Ikerházba vagyok s nem nyomhatom le a biztosítékot viszont újabb világítást kéne kötnöm a padlásra
-
Na ez az én meg tudom, hogy nem szabad 2.5A-el megküldeni, mert pár percre rá már nem kicsit pezseg. [link] Ez után ,hogy ne legyen gond feltettem 10 percre tölteni és rögtön be a motorba és indít. Pöcc-röff. Sőt mentem ma elég sokat és teljesen észhez tért. A fesz szintje is magasabb alapból és terhelést is bírja olyan szinten mint régen. Egyszerűen nem volt rátöltve a 3 hét alatt (előtte meg 2 hétig) + kint volt és nem bírta. Nyárig el akarom halasztani az akku témát. Még nem érett meg a dolog.
Szerk: Amikor 12-ről leesik hirtelen az a világítás akar lenni (55W), mert késleltető van benne, hogy ne legyen akkor teher rajta induláskor.
-
fatal1ty1984
őstag
van egy thermaltake evo vlue 750-esem,milyen venti kellene bele?,mert a gyári terheéásnál nagyon hangos.
-
And
veterán
válasz
Kolondrum #16019 üzenetére
Bocs, azt hittem, az a 2,5A kisütőáram akar lenni. Töltési indulóáramnak talán megfelel, de ez típusfüggő is (nem lehet kisebbre állítani?). Nem tudom, mivel töltöd, de ha az egy tisztességes akkutöltő, akkor túltölteni úgysem tudod vele az akku, mivel a töltési végfeszültségen, 13,5..13,8V környékén 'megfogja' az akkut, nem engedi e szint fölé a töltést, inkább csökkenti az áramot. Egyedül az induló töltőárammal lehet gond, mivel a túl nagy érték gázfejlődést okozhat, a normál töltőárama pedig C/10, vagyis 1,1A értékű lenne, és nem találtam utalást arra, hogy ennél a típusnál konkrétan legfeljebb mekkora áram engedhető meg. Ráadásul ezzel a típuskóddal több cég is gyártja.
-
And
veterán
válasz
Kolondrum #16017 üzenetére
"Azért 2.5A-el nem akarok nekimenni."
Egy 11 Ah-s akku számára 2,5A kisebb, mint C/4 áram, vagyis azzal jó ideig bírnia kellene a kisütést, minimum két - de inkább három - órán át, ha jó állapotban van. De arra tökéletesen megfelel, hogy az említett enyhe feszültségemelkedést leteszteld, mivel az jó esetben egy percig sem tart. -
Jelenleg ezt csinálja. Töltés óta össz ha pár percet volt rajta teher olyan 50W. Tehát délután óta itt tart. Remélem csak le van merülve. Azért 2.5A-el nem akarok nekimenni.
[link]
Ha leveszem a terhet lassan visszaáll 12.2V-ra, de egyre kisebb a fesz amire visszaáll minél tovább van rajta teher. -
And
veterán
válasz
Kolondrum #16015 üzenetére
Ha 21W-os izzóval terheled, akkor korántsem természetellenes, hogy 12,1V-ig leesett a feszültsége (elvégre az az akku névleges feszültsége). A kapacitása pedig egy relatív kis érték lehet, ha (kis)motorba való. Talán 7..8 Ah körüli? Mod: a típus alapján 11 Ah-s. Azt figyeld meg, hogy állandó terhelésnél a feszültségesés megáll-e, illetve fél-egy perc eltelte után el kezd-e emelkedni egy nagyon picit a kapocsfeszültség, pár századvoltot, esetleg egy tizedet. Ha ez az enyhe feszültségemelkedés megfigyelhető, akkor az akku állapota nem reménytelen. Akár a közelítő kapacitását is ki tudod mérni azzal az izzóval, de egyrészt sokáig - órákig - tart, másrészt mivel az közel 2A-es terhelést jelent, a névleges kapacitást még tökéletes állapotú akku esetén sem kapod vissza, mivel az ólomakkuknál a C/20 nagyságú állandó terhelőáramra vonatkozik.
Egyébként meg szerezz egy olcsó csepptöltőt (az akku árának fele-harmada), amit állandóan az akkun lehet hagyni, mert tapasztalat, hogy ezek a motorba való savas ólomakkuk nem igazán szeretik a hosszú állást, meleget, akármit (ismerős robogójában három év alatt a második megy tönkre, miután pár hónapot töltés nélkül állt). -
válasz
Lompos48 #16014 üzenetére
Lehet, hogy nem ide kéne írni, de nem tudod véletlenül hogyan lehetne tesztelni egy akkut, hogy mennyire beteg? (bár sztem csak nem akarom elfogadni, hogy halódik)
1 órát volt 2.5A-el töltve (tudom nem szabadott volna ennyire meglőni) és pár órára rá beállt erre a 12.4 - 12.6V közé. Tettem rá fél percre egy 12v - 21w-os izzót és 12.1V-ig lement annak ellenére, hogy ennyit volt töltve.
Úgy látszik hibába töltögettem néha és hibába mentem a motorral, nem élte túl a telet.
11 rongy egy ilyen szar. Yb10L-A2 -
Üdv! Az miért van, hogy most majdnem nem indult a motorom? Akku?? Alig tekert. Pár perc után elindult megy már meg jó,de az akku furcsa. 3hetet állt meleg helyen,majd pöcc és hazajöttem. 2nap pihi kinti levegőn garázsba és most alig élt. 10perc járatás után 12,5v ha leállítom,de villannyal már csak 11,8v. Terhelésre másodpercenként 1 tizedet zuhan. Megáll kb itt,de csökkent. Amit nem értek az járatás alatt megy. Alapjáraton 13v körüli,de gázadásra nem fel hanem lecsökken. Ha sokat jár 13,4-5v de gázra lemegy arányosan kevesebbre olyan 12,7v-ra. Jól gondolom, hogy az akku épp a végét járja?határeset. Már régóta gáz pl gyújtáson hagyni és nem beindítani. Pár perc és már az önindítós sem megy.
-
Algol
senior tag
A 7 voltos megoldásokat én elvből ellenzem. A 12V-os ágból jövő, a ventilátorokon átfolyó áramot a számítógép 5V-ra kapcsolt terheléseinek kell elnyelni, azt a tápegység 5V-os kimenete nem tudja benyelni. Ha nincs elég terhelés az 5 voltos ágon, akkor zavar keletkezik a tápegység vezérlésében.
-
Teece
csendes tag
válasz
Blum1866_2 #16008 üzenetére
Molex csatin keresztül kösd 5V-ra vagy ha az kevés akkor meg 7V-ra
-
Algol
senior tag
válasz
Blum1866_2 #16008 üzenetére
Csatlakoztasd az alaplap olyan ventilátorcsatlakozójára, amelyet szabályozni tudsz a BIOS Setupból. Kell még egy 3 pines Y elágaztató.
-
Blum1866_2
tag
Udv!
Van 2db Arctic F9-es rendszerhuto ventim,amit a gephazban HDD hutesre hasznalok (hasznalnek)
Hazba szerelve viszont nagyon hangosak. Nincs itthon semmilyen ellenallasom,forrasztashoz szukseges eszkozeim,potmeter vagy atalakitom.Kerdesem az lenne,hogy ezen eszkozok hianyaban van ra barmi lehetoseg,hogy lejjebb vegyem a ventik fordulatszamat? Vagy inkabb vigyem el oket egy szakuzletbe,aztan ott megoldjak? (mezei 3pin-es csatlakozok vannak a ventiken,molexet megoldanam de igy otletem sincs)
-
Algol
senior tag
válasz
Phvhun #16004 üzenetére
A "kihajthatós megoldás"-hoz képest sokkal egyszerűbb lenne a két következő megoldás valamelyike, bár a megvalósítás részletein nem gondolkoztam.
- két egyforma külső monitor
- egy másik ugyanolyan laptop beszerzése, használt hibás alaplapú is jöhet, csak a váz és a kijelző legyen jó. -
Phvhun
őstag
Van valami ötletetek arra hogy hogyan lehetne megvalósítani egy dupla monitoros laptopot?
Ez az egyetlen dolog ami miatt nem igazán tudok laptopon dolgozni.Valami kihajthatós megoldás jó lehetne valahogy csak akkor az egész monitor vázat meg a zsanérokat meg kell bütykölni / egyedire kell csinálni.
A kettő monitor egymás mellett kéne legyen.
-
sagit
veterán
Üdv
Leharisnyáznám a házam kábeleit ( front usb panel, front audió panel, bekapcs/restart gomb kábelei).
Illetve a házban lévő ventiket se hagyom akkor már ki.Innen megrendeltem a harisnyát (2m) és a venti csatlakozókat, azokat újraforrasztom.
A kérdés a következő, táp "modding szerszám" létezik ennél olcsóbban?
Új hozzászólás Aktív témák
- Aluminium hűtőborda 105 x 52 x 10 mm - VGA backplate hűtés - ELADÓ
- Eladó Lian Li O11D MINI-X gépház
- BESZÁMÍTÁS! NZXT Kraken Elite 360 RGB vízhűtés garanciával hibátlan működéssel
- 0 perces Cooler Master MasterBox MB600L V2 Tempered Glass! SZÁMLA (Te nevedre kiállítva)! ÁRON ALUL!
- Garanciális Noctua NH-D15 chromax.black
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad L13 G3 - i5-1245U I 16GB I 256SSD I 13,3" FHD Touch I NBD Gari!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7600X 16/32/64GB RAM RTX 4060Ti 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte A620M R5 7500F 32GB DDR5 500GB SSD RX 6700XT 12GB Cooler Master CMP 520L 750W
- Konzol felvásárlás!! Xbox Series S, Xbox Series X
- Ultimate előfizetés új fiókra akár 2105 Ft/hó áron! Azonnali, automatizált aktiválással, csak Nálam!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest