Új hozzászólás Aktív témák

  • hunspikey
    őstag

    Nem biztos, hogy az adott problémára ezt ajánlanám.
    Mondjuk ha valakinek van egy ilyen értékű készüléke, s ilyen problémája, azt nem nagyon értem, miért nem kalibráltatja.
    Ez az ajánlás azért nem igazán jó, mert egy dolgot nem veszel figyelembe. Minden IRE érték fényességi szintjét a 3 szín összege adja. De nem egyformán. A piros az adott fényesség 21%-a, a zöld a 71%-a, s a kék a 7%-át adja. Alaphelyzetben általában a meleg 2 színhőmérsékletnél a piros sok, a zöld közel jó, a kék pedig vagy kevés, vagy több, de kevesebb, mint a piros. Így az egyforma szintű emelés ugyan a gamma értékét csökkenteni fogja, de a színeknek még inkább megváltozik az aránya.
    Ha már mindenképpen kísérletezni szeretne valaki, akkor a többpontos rendszerben az alsó IRE értékek fényerőszint emelése talán jobb ötlet erre a problémára. Ez egyforma százalékban változtatja aránylag a 3 színt, nem fog megváltozni az arányuk, a gamma értéke csökken, így több fényt ad ki. Erre igaz lehet, amit írtál korábban, hogy ne legyen nagyon sok érték különbség a szomszédos IRE értékek között.

    Teljesen igazad van! - de full kotta kezdőknek akik csalódott nézegetik a félmilliós OLED tv-t és látod van ilyen : ül előtte 55-ös brightnessel és nem boldog, szóval ezeknek a társainknak valahol el kell indulniuk. Játszani kell vele - ismerkedni- ez egy csodálatos világ végtelen lehetőséggel. Lesz, hogy rosszabb lesz, lesz, hogy undorító, lesz hogy lila lesz a feje mindenkinek, de a tudás majd egyre gyűlik és egyre jobb profilokat fog minden erre nyitott tulaj csinálni magának. És hidd el magától előbb utóbb el jut odáig, hogy felismeri a kóülönféle problémákat és rá fog jönni hol kell belenyúlni.
    Az írásom tudtam, hogy ki fogja verni a biztosítékot minden hozzá értőnél, a profi kalibrátorok meg majd egyenesen keresztre feszítenek. De itt meg kell tudni különböztetni, melyik a helyes megközelítés:

    ha te bemész egy Michelin csillagos étterembe és sótlan a leves, akkor mit teszel? Itt válik ketté az egész világ és a TV-nél is itt válik ketté a cucc? Hiszünk a gyári profilnak és nézzük még ha nem is tetszik? Netán hívunk kalibrátort aki 0.1-es DeltaE-re lekalibrálja, de nekünk nem tetszik mert pl nem elég színes - na ekkor mi van? A pénzünkért nem szórakozni akarunk?

    Szóval szerintem megéri vele foglalkozni, mert egyre többen egyre jobban fogjuk érteni a kijelzőt, és végül is ez az egész nem arról szól, hogy elégedettek legyünk a magunk teljesen szubjektív módján a látott képpel? Ez ízlés kérdése és nem lehet ezzel vitatkozni. Ha lehetne akkor senki nem ülhetne szerintem renault-ba és ne használjon ikea kést csak egyedi japánban kovácsolt szénacélt mert az a referencia :))

    Szóval szerintem ez egy szubjektív, teljesen önző buli, ki hogy szereti. Oszthatjuk az észt ész nélkül hogy minek hol kéne állnia - de minek. Inkább legyen mindenki boldog a TV-vel és ha egy embernek is tudunk segíteni azáltal hogy segítünk neki nem tetsző dolgon állítani akkor miért ne tegyük?

Új hozzászólás Aktív témák