-
Fototrend
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
rumos14
nagyúr
én próbáltam, és szerintem is, valamint pl. a Luminous Landscpae teszt szerint is ez a legnagyobb gengéje a gépnek. túl lassú a powa zoom és én úgy éreztem, hogy szemben a NEX 16-50 PZ obival, itt bizony van egy rövidke, de észrevehető késlekedés a tekerés és a tényleges zoomolás között. jó lett volna megoldani a mannuális zoom-ot is, nem tudom, lehetséges-e, szóval csak annyit mondok, kár érte.
-
rumos14
nagyúr
tényleg érdekes, sokat fejlődtek a szenzorok 8 év alatt. az R1 optikája a mai napig megállja a helyét, abban az időben a szoftveres korrekció még nem igazán létezett.
kíváncsi vagyok lesz-e Sony, vagy bármely más gyártótól aps-c lapkás fix objektíves gép. ja, van már, Leica, de az kicsit más tészta. nem lepődnék meg, ha a Sony kihozna egy echte R1 utódot. -
b.vr
őstag
válasz sebgutkopf #3593 üzenetére
"Na meg épp oly drága mint anno az R1 volt. "
Hát igen, egy helyen írták 332.900ért, a többi helyen 369.900...
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
HÁZIGAZDA
azért megnéznék egy valós r1 utódot is:
- az új 24 mp-es aps-c szenzor, aa-filter nélkül
- 24-120/f2,8-?
- legdurvább evf, ami a csövön kifér
- hajtogatós lcd
- a lehető legkompaktabb a fentiekkel, modern, nex-6-szerű forma (csak kényelmesebb méretekkel, úgy is nagyobb lenne)ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #3593 üzenetére
Nekem kicsit olyan ötletszegény az R1 mellett, de meg kell hagyni teljesítmény szempontból méltó utóda az öregnek.
-
b.vr
őstag
Ha már RX10, élőben próbálta már valaki? Merthogy az ünnepek alatt olvasgattam róla megint (állandó visszatérő kérdés nálam hogy a fixek mellett kell-e nekem szuper-zoom vagy inkább egy csúcs-kompakt, meg most ez a bridge is... aztán valahogy túl sok kompromisszumnak érzem mindegyiket túl sok pénzért és nem lesz semmi az rx10 meg aztán jó darabig még amúgy is elég drága lesz) , szóval korábban fel sem tűnt hogy ezen _nincs_ mechanikus zoom... Valahogy a mérete miatt fel sem merült bennem hogy ne lenne... Persze ha onnan nézem hogy ez legalább annyira videokamera is (még a rekesz is átkapcsolható fokozatmentesre) mint fényképezőgép, akkor valahol érthető - de ettől még fotózás szempontjából (főleg ilyen hosszó tartományban) kicsit lelombozó... persze aztán lehet hogy a gyakorlatban nagyon is jól használható fotózáshoz is, ezért is lennék kíváncsi hogy valaki póbálta-e már élőben és mennyire tűnik használhatónak.
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
FEDman
addikt
Félig off, de azért beszúrom ide ezt az igen érdekes összevetést.
[ Szerkesztve ]
-
FEDman
addikt
válasz Stauffenberg #3588 üzenetére
Hát pedig én eddig abban bíztam, hogy majd terveznek több obit direkt mirrorlessre. És a kezdetekkor pont a Samyang nagyon biztató is volt ilyen téren. Ugyanis hiba volt DSLR-re fejlesztett halszem obija, mégis fejlesztett egy újat külön direkt mFT rendszerre. Aztán nem sokkal később még egyet, azt meg már direkt APS-C mirrorless-re. És ezek kicsi ügyes remek obik, így aztán reménykedtem, hogy ez majd folytatódni fog a többi üvegnél is, de az hogy most ezeket kiadták beépített adapterrel, ez nem igazán ebbe az irányba mutat.
-
Stauffenberg
nagyúr
Csak nem gondoltad, hogy majd teljesen újratervezik az egészet? Ráhegesztenek az objektív végére egy 10 dolláros adaptert, aztán mehet is a piacra.
Az a faramuci helyzet van, hogy amit eddig APS-C és FF (DSLR/SLT) rendszerekre terveztek, azok nem passzolnak normálisan ide. Vagy kell egy kályhacső toldalék a bázistávolság miatt, vagy egyszerűen nem vetíti ki a szükséges képkört.
Szerintem a Samyanghoz hasonló gyártók egyelőre csak ilyen garázs barkács megoldásokkal állnak elő amíg ki nem derül, hogy a népek fogják-e kajálni ezt a koncepciót.
-
FEDman
addikt
Igen, ezekbe gyakorlatilag gyárilag beleépítették az adaptert.
És bár tényleg nagyon jók és viszonylag jó áruk is van ezeknek a Samyang üvegeknek, de emellett a méretük és súlyuk miatt ritka furák is a pici könnyű mirrorless vázakon. -
jjeahh
nagyúr
válasz Stauffenberg #3584 üzenetére
olyanok, mintha mindegyiken lenne egy adapter
persze nekem 8, egy méret/súly határon belül (ami nálam igen magasan van) minden jöhet, ha jó
mondjuk az a másfél kilós F0.85-ös izé már elég vad[ Szerkesztve ]
Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
Stauffenberg
nagyúr
Samyang officially releases the five E-mount Full Frame lenses
Na ezek már jópofák. Én a 35mm f/1.4 és 85mm f/1.4 üvegeket használtam D800E és 5DmkIII vázakon és jópofa karakterük van, főleg azt figyelembe véve, hogy a kettő együtt megvan 250 pénzből. Mondjuk cserébe nincs AF, de ez sokkal kisebb baj az A7/A7r esetében, mint a fent említett vázakon, ahol semmi értelmes segéd nincs.
-
madgie
titán
válasz sebgutkopf #3580 üzenetére
Nekünk van még egy E-330 a családban
-
sebgutkopf
őstag
Rumos tudja ki mit mondott. Az slt-t én sose tudtam a megfelelő helyre tenni.
Apropó félig áteresztő tükör: annak idején az Oly E330-ban lévő megoldás érdekesebb volt mint a sony féle slt technológia, mert az legalább fel (bocsánat oldalra) tudott csapódni a képkészítéshez. Ilyen megoldással, hogy a user döntheti el csapódjon a tükör vagy ne, tovább mehetett volna ez a koncepció, de 2014-ben már nem tudom lenne-e értelme feltalálni a spanyol viaszt. -
HÁZIGAZDA
gyerekek, nem akarok törölgetni.., téma lezárva!
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
Warter
addikt
Néha el kéne fogadnod, hogy másoknak mások a preferenciái és nem csak TE és TE és TE vagy a világon és a TE preferenciáid ami persze mindenkié fölött áll. Na jóó, inkább befejezem. Uff
Mellesleg nem volt semmi kioktatás csak próbáltam segíteni neked értelmezni, hátha gyorsabban rövidre zárható a történet. Illetve feltettem egy egyszerű kérdést..[ Szerkesztve ]
-
b.vr
őstag
?
Ha szeretnél valamibe beleszólni (főleg meglehetősen kioktató stílusban) akkor csak rá kéne szánni az energiát és el kellene olvasni valamint megérteni az előzményeket, nem? Egyszerűen még csak nem is arról a dimenzióról van szó, hogy személyesen nekem vagy Neki mi számít vagy nem számít.
És akkor ezt itt most én Veled be is fejezném."Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz PRO-peller #3570 üzenetére
"Ha nem tévedek nagyot a broadcast kamerákon is kézzel fókuszálnak többnyire."
Kevés olyan területet tudok a videózásban, illetve filmkészítésben ahol használnak automata fókuszt (nagyjából sehol, ha az MF nem játszik, akkor máshogy érdemes megoldani). Én a NEX és A7 vázak legjobb tulajdonságával a focus peaking-el valamikor 6 évvel ezelőtt ismerkedtem meg amikor napi kapcsolatba kerültem több Sony broadcast kamerával. Volt ugyan már a Sony EX1-en (amivel a legjobban össze voltam gyógyulva) AF mód, de nagyjából csak dísznek.
A filmesek előbb rekeszelnek le annyira, hogy hatalmas legyen a mélységélesség, minthogy AF-et használjanak. Például ha steadicam-et használunk, ott nem lehet a fókuszt buzerálni, mert elbillen a kamera.
-
rumos14
nagyúr
sztem én mondtam és 2010-ben valóban okosan, ügyesen megoldotta. a Canon meg 2013-ban, a 70D féle dual pixel izével.
amúgy meg az SLT csak egy része a rendszernek, előtte is volt alpha bajonett, és ha kis is nyírják (a szemetek! ) az SLT-t, attól még - várhatóan - marad utána is az alpha bajonett. nekem amúgy kezdenek kétségeim lenni, hogy az A77, A99 utód tényleg leszámol-e az SLT-vel és tényleg tükörmentesek lesznek-e. -
b.vr
őstag
válasz sebgutkopf #3567 üzenetére
"Olyan aggályokat fogalmaztál meg, amiket fel se hoztam."
Ne mond már, erre írtam a választ: "Az a7 ugyanis a jelenleg elérhető legolcsóbb FF váz a piacon. Olyan árat tud nyújtani, amit egyik ff dslr se."
Erre írtam hogy a váz (relatív) "olcsósága" az semmi, mert stb, stb. Szerintem fölösleges lenne megint leírni.
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3569 üzenetére
nekiállok majd visszakeresni, hogy nem azt mondtad-e, hogy a sony milyen okos-ügyes, megoldotta a fókuszt videó alatt...
az a7 amúgy jó dolog szerintem is. semmi innovatív, milc már van millió, a szenzorméret meg döntés kérdése. de az csak jó, hogy van ilyen is. amit én szeretnék már valakitől, az egy középformátumú vázakat idéző méretű kereső. szóval nagy. NAGY kereső.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
PRO-peller
senior tag
válasz sebgutkopf #3568 üzenetére
Én videóztam manuál fókusszal életemben. Volt szerencsém kipróbálni. Ha nem tévedek nagyot a broadcast kamerákon is kézzel fókuszálnak többnyire. Ez pedig ezzel a enyhén késős fókuszgyűrűvel nem az igazi, mert túlhúzható. Előre elképzel, elpróbált snittnél nem jelenthet gondot.
-
sebgutkopf
őstag
válasz PRO-peller #3557 üzenetére
Minden E mount obi focus by wire, tehát ez is elektronikus. Ezt mondjuk kevésbé érzem fájdalmasnak videónál, mert puhán jár a gyűrű, bár ebben nem biztos, hogy mérvadó vagyok, mert nem vagyok egy manual focusos emberke.
-
sebgutkopf
őstag
Olyan aggályokat fogalmaztál meg, amiket fel se hoztam. Egyszerűen én nem az objetívekről beszéltem, és nem értem miért hoztad elő, amikor nem ez volt a téma, hanem a váz és a vele teremtett ár és méretkategória jelentőségérő.
Ettől függetlenül, hogy most kevés az obi az igaz és nem is vitatom, mert tény. Viszont nem erről írtam.
Másrészt lehet valamennyire elfogult vagyok, de annyira azért mégsem, hogy meg is vegyem az A7-et, pedig megtehetném. Nyilván még egy új rendszer és új rendszert még sose indítottak 20 obival.
Viszont érdeklődve figyelem ezen kategória fejlődését, mert ebben a kategóriában egyszer potenciális vevő lehetek. A saját érzéseim meg véleményem a döntésemben fontosabb, mint egy más szemüvegén át nézett review, mint ahogy neked is megvan a saját "szemüveged". -
FEDman
addikt
Igen, biztos tetszene a 40mm-es Minoltával.
Viszont ahogy öregszem én úgy vagyok meg egyre nehezebben AF nélkül.
Főleg így normál távon. Ezért is szimpatikusabb jelenleg nekem a Fuji az XF üvegeivel.Ettől függetlenül megértem azt is ha valaki szeret manuálozni, meg van annak is a maga a varázsa. Sőt, élmény szempontból kimerem jelenteni az MF ad többet.
Meg egy apró adalék ehhez az örök érvényű vitához, m43-on manulis 50-essel lényegesen kevesebb picit bemozdult képet készítettem, mint az AF-es Oly 45/1,8-cal. Ez természetesen nem az Oly hibája, az okok inkább abban keresendők, hogy az MF egészen más hozzáállást követel meg a fotóstól.
Mikor én állítom az élességet az mindenképpen odafigyelést igényel így már alapból odakoncentráltan fogok fotózni egy manuális üveggel. AF mellett ehhez képest meg annyival könnyebb az egész művelet, hogy az ember sokkal könnyebben ellazáskodja a fotózást és máris nem lesz annyira koncentrált mint kéne. -
lenan
aktív tag
jó bizony
Vázat vettem, és agy la4 adaptert a régi minoltákhoz, és működik bár órmótlanul néz ki, a fogása teljesen bejön nekem. Ha kell az af ez a cucc.
Igen, a manuál obikkal most jól elvagyok, a minolta 2/40-el pont neked találták ki. Ha gondolod, próbáld ki nálam nyugodtan. -
FEDman
addikt
De jó, vettél A7-est?
Szerintem nagyon messze van az a váz a kultúrsznobságtól.
A látszat ellenére nekem is tetszik az új Sony, még akkor is ha a közeljövőben biztos nem is fogok ebbe az irányba mozdulni. De azért persze az "FF" szenzor engem is vonz. Mostanában csak azért volt érdektelen a számomra ez a szenzor méret, mert szinte csak nagy krumpli DSLR-ekben volt elérhető. Egy mirrorless vázban viszont már számomra is sokkal izgalmasabb a történet.
Csak vázat vettél a jelenlegi obijaid alá, vagy jött mellé valamelyik FE üveg is? -
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3548 üzenetére
az slt hány generációt is élt meg..?
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
PRO-peller
senior tag
válasz sebgutkopf #3551 üzenetére
Azt gondoltam, h másnak is bejön a koncepció. Én makacsul ellenállok az árazás miatt. Főleg mert a 16-50 nek is van előnye vele szemben. Meg van 18-70 is a házban tükrösön. Eleve nem életbevágó.
Elektronikus a fókuszgyűrű v direkt? Ha direkt, akkor rámondom, h remek videóra is. Márpedig a nexeknél a videózást pazarlás mellőzni.
bogyo112
...egyáltalán mi a fene szüksége van a fullframe-re?
Szűkebb dof? Még kevesebb zaj?
[ Szerkesztve ]
-
b.vr
őstag
válasz sebgutkopf #3548 üzenetére
"Nem egészen értem, hogy jön ide, amit írsz. Nem olvastad el, vagy nem értetted amit postomat?"
Ez biztos hogy nem fordítva történt és Te nem értetted meg amit írtam?
Nyilván nem csupán a személyes problémáimat írtam, hanem ezek elég _tipikusan_ írt hiányosságok. Ne mond hogy én voltam az egyetlen akinél problémaként olvastad a kevéske és egyben nagyon drága objektívparkot meg a gyenge AF-et Csak én beidéztem már minimum 4 külföldi reviewt.Meg 3 generáció? Miért, bárki is olyan messzire lát előre? Hogy mi nincs kizárva három genrációra előre arról nem nagyon van értelme írni, mert akkor ezt beírhatod bármelyik konkurenciára is. Ellenben amit obik terén _legalább_ roadmap szinten előre lehet látni, és ami alapján véleményt lehet formálni, az bizony nagyon kevés.
Na mindegy, amiket (nem szubjektív, hanem általános műszaki/piaci szempontok szerint) komoly problémának látok azt leírtam, és azt is hogy miért gondolom így. Ettől természetesen elfogadom hogy Te meg nem így gondolod.
[ Szerkesztve ]
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
lenan
aktív tag
Igen, nagyon jó, nekem is van egy - a contarex szerintem finomabb rajzú, de nincs rajta T réteg, jobban szórja a fényt ha úgy esik éppen.
Amiket eddig próbáltam: Nagylátszögűeknél M bajonettel tényleg még ez az A7 sem az igazi, sőt inkább rossz a sarkokon 15, 21, 28.nál, rekeszelve javulgat, de nem lesz igazán jó. 35.nél is még lehetne jobb a sarkokon, de 2/40 M-minoltával és e fölött nem sok kifogás érheti. Minden jó, tükrös gépekhez csinált obival most is jó képe lesz. -
lenan
aktív tag
válasz sebgutkopf #3550 üzenetére
Az egész FF sony rendszer legnagyobb dobása, hogy pont a tükör nélküliség miatti kis bázistáv miatt bármilyen objektívbajonettel feltehetőek rá meglévő obik. Ezt nem fogja tudni egy F bajonettes nikon, sem egy EF bajonettes canon váz sem. (Amúgy a 6d egészen kicsi és könnyű, nagyon jól megépített és használható, iszonyatosan jó fogású váz - pont ezerszer jobban mint a d600) A nikonnak még bajonettje sincs ehhez, a canonnak meg csak az.
Pont a natív objektívek hiányát teszi teljesen érdektelenné ha a kézi fókuszt vagy lassú af.et (canon), vagy bazi nagy adapteres minolta af gyors fókuszát elfogadja valaki.
Én hetekig törtem a fejem ebbe, vagy a hihetetlenül jól megépített, gyors af-es lassan teljes obiparkkal bíró oly em1-be gyötörjem bele a pénzem. Ez lett belöle (A7)
Győzött ismét a kultúrsznobság.
Iszonyatosan élvezem :-) -
sebgutkopf
őstag
válasz PRO-peller #3545 üzenetére
Szerinted olyan hihetetlen, ha valaki ilyen obit megvesz?
Én megvettem és nem érzem magam tőle csodabogárnak. -
sebgutkopf
őstag
Erről jut eszembe. Engem az is érdekelhetne, ha a C/N, akár tükrösben kihozna egy 1000 usd-s vázat, ami nem olyan lób@szó nagy és nem 800g, hanem a fele. Szerettem én az OVF-et nagyon.
Nem azt mondom, hogy rögtön ráugranék, mert bírom az 5n piciségét (hiába öregecske, még mindig nem érzem, hogy le kéne váltanom) és az állítólag óriásinak tartott 16-70, vagy 35/1,8-al tényleg többet van nálam mint egy nagyobb váz. Ezzel szemben egy FF rendszer mindig gondolkozóba tud ejteni akár racionális, akár nem. A hobbi soha sem az.
-
Bogyó bá'
nagyúr
válasz sebgutkopf #3548 üzenetére
Mlért kényszerítené a Canikont bármi az olcsóbbítás irányába? FF gépeik elérhető áron vannak az USA-ban, Nyugat-Európában, persze az ottani fizetésekhez képest. Nem a cuccok drágák, hanem mi vagyunk szegények.
Más: egy fotózást kedvelő, átlag honpolgárnak (tehát aki nem készít 50x70cm-es papírképeket kiállításokra, nem is ebből él, csak a monitornak meg magának kattogtat) egyáltalán mi a fene szüksége van a fullframe-re?Galilei halott! Már Einstein sem él! ...és én is nagyon szarul érzem magam...
-
sebgutkopf
őstag
Nem egészen értem, hogy jön ide, amit írsz. Nem olvastad el, vagy nem értetted amit postomat?
Az egész lényege nem a jelen, hanem amit elindít és előre vetít az A7 pár éves távlatban. Az, hogy neked most 2013-ban bukó annak nem sok köze van ahhoz, hogy 3 generáció múlva milyen lehetőséget fog nyújtani az érdeklődőknek és milyen piaci környezetet alakíthat ki.
Ez a vonal lehet az, amit a Canikont is az olcsóbb FF irányába kényszerítheti egyszer. Remélem nekik is lesz jó és olcsó FF vázuk, akkor legalább lesz választék, de az első fecske címet a sony-tól már senki se vitathatja el a megfizethető FF milc kategóriában.
Senki sem akar se sony, se ff se milc gépet rád tukmálni és erről meggyőzni se, mert nem ez a lényeg, én se veszem meg az A7-et. -
jjeahh
nagyúr
Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
FEDman
addikt
válasz PRO-peller #3543 üzenetére
-
PRO-peller
senior tag
A 16-70 FF lencse? Gondolom nem az. A 16 kezdő húzós lenne. De nem tudom 1értelműen.
-
Stauffenberg
nagyúr
"Mikor nyavalyognak a gyártók, hogy nem fogynak úgy a mirrorless cuccok, akkor talán azon is elmerenghetnének néha, hogy talán ebben az árazásuk is szerepet játszhat némiképp.. "
Egyrészt. Másrészt az "ennyi pénzből már jobb DSLR szettet is vehetek" felfogást nem is lehet anélkül eloszlatni, hogy végre nem csak a vázak ára képes versenyezni velük, hanem a kiegészítők, objektívek is. Én sosem tartottam eretnekségnek (csak okafogyott okoskodásnak), amikor valaki azzal érvel egyik-másik MILC rendszer ellen, hogy amennyit arra költene, abból komolyabb DSLR szett is kijön. És igaza van! Csak épp teljesen felesleges ezt a MILC userek orra alá dörgölni.
"Például egy FF DSLR tulaj mit lát az A7-ben? Gyengébb AF-et, meg ugyanolyan nagy obikat, ez így még nem olyan csábító azért."
No de azért vannak biztosan sokan akik meg olyan dolgokat látnak az A7-ben ami vásárlásra ingerli őket esetleg egy FF DSLR-ről váltanak majd. Csak azt nem tudni most még, hogy mennyien vannak. Csak ezen fog múlni, hogy ez a Sony egy újabb be nem váltott forradalmi ígérete vagy tényleg működni fog.
[ Szerkesztve ]
-
FEDman
addikt
válasz Stauffenberg #3540 üzenetére
Félreértesz, én itt most csak és kizárólag az FF mirrorless koncepcióra gondoltam. Az FF DSLR-ek piaca az már megint egy másik történet, az valószínű mindig is alapvetően a két nagy játszótere marad.
Meg hát én azon kevés mirrorless rajongó közé tartozom aki sose gondoltam, hogy a mirrorless gépek a közeljövőben át fogják venni az uralmat. Mindig is úgy gondoltam ahogy azt te is írtad, hogy csak egy új felépítést jelent meg, ami teljesen jól meglesz a korábbi (DSLR) mellett.
Ez a kettő nem egymás kiváltója és emiatt még jó sokáig fognak egymás mellett futni. A mirrorless gépek max egy kis szeletet vágtak ki a DSLR-ek piacából és mostanra kezdenek beállni az arányok.Mondjuk szerintem ez a szelet lehetne a jelenleginél akár lényegesen nagyobb is, mert szerintem igenis sokan értékelnék a kisebb felszerelést, de egyelőre a többség még csak a hátrányokat látja. Például egy FF DSLR tulaj mit lát az A7-ben? Gyengébb AF-et, meg ugyanolyan nagy obikat, ez így még nem olyan csábító azért.
Ilyen téren még lesz fejlődés nem kevés. Meg hát van ahol már most se állnak ilyen téren olyan rosszul.A másik jelenlegi visszatartó erő az árazás. Márkától függetlenül úgy általában jellemző az igen erős árazás a mirrorless-ek között. Mikor nyavalyognak a gyártók, hogy nem fogynak úgy a mirrorless cuccok, akkor talán azon is elmerenghetnének néha, hogy talán ebben az árazásuk is szerepet játszhat némiképp..
-
Stauffenberg
nagyúr
Szerintem a Sony egyáltalán nem kerülne lépéselőnybe a többi FF rendszerrel szemben. Egészen egyszerűen azért, mert a piac egészét a legkevésbé sem érdekli a gépek mérete vagy az, hogy van-e benne tükör.
A Sony is kínált eddig is full frame DSLR és SLT gépeket amik meg sem közelítették a Canon-Nikon tengelyhatalom népszerűségét. Egész piacgazdasági és marketing tanulmányt lehetne arról írni, hogy miért nem. Viszont a Sony szerintem bedobta a törölközőt ezekkel a nagy dögökkel, rájött, hogy fejjel menni a falnak egy működésképtelen modell.
Az A7 és az egész koncepció csak egy markánsabban eltérő alternatíva akar lenni az FF felhozatalban. Majd ha lesz kiépített objektív kínálat, akkor azzal nem lépéselőnybe kerül, hanem jó esetben felzárkózik a Canon-Nikon mellé. Egy másfajta megközelítést ad a fotósok kezébe. Biztos vannak szép számmal akiket nem érdekelnek olyan dolgok, mint a veszett gyors, pontos, 3D követő móddal rendelkező AF rendszerek, de mondjuk az EVF és a mókolás (pl: Magic Lantern) nélkül elérhető tengernyi profi videós funkció már annál inkább. Nekik ez csak egy alternatíva és nem azért, amiket itt sokan vizionálnak. Világszinten a vásárlók háromnegyedét teljesen hidegen hagyja a gépek mérete és kompaktsága. A két legfontosabb piacon (Észak-Amerika és Európa) a mirrorless gépek részesedése olyan elenyésző, hogy az felfogható félremagyarázhatatlan tényként: A legtöbb fotós nagy ívben tojik a felszerelése méretére és tömegére.
Persze technológiai oldalról az A7 egy teljesen új kategória, de piaci oldalról és a fotós szemszögéből ez sokkal inkább említhető egy lapon a jelenlegi FF DSLR kínálattal, mint mondjuk az M4/3 és APS-C MILC-ek.
Ez kicsit olyan, mintha 40 évvel ezelőtt azon vitatkoznánk, hogy vajon a távmérős, SLR vagy a TLR a mindent verő kategória. Akkor is számtalan eltérő technológia szolgált arra, hogy ugyan arra a filmre fotózd ugyan azt, csak más és más módon. Volt akinek a távmérős állt jobban kézre, megint másoknak az SLR. Az egyik sportot fotózott a másik meg műteremben modelleket. Az A7 is azoknak szól leginkább, akiket eddig sem érdekelt a gépe mérete, ellenben az pont jól jön neki amit technológiai oldalról jobban vagy máshogyan tud, mint egy DSLR. Aztán azt majd csak évek múlva látjuk, hogy hányan is vannak ezek a fotósok.
-
jjeahh
nagyúr
akinek amúgy a polcon porosodik
ha vennék egy 1000 s valami dodós a7-et, biztosan manuáloznék is rajta, de akkor már pont nem obin spórolnék én sem jöhet planar, voigtlander, f0.95-ös csodák stb
na de ennek a mi lenne ha lenne dolognak semmi értelme, majd ha lesz ebay-en használtan olcsóér', akkor majd visszatérek a témára, hogy mit tekernék rá
addig is legalább a nex-6-ig jussak el valahogy[ Szerkesztve ]
Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
FEDman
addikt
válasz rumos14 #3530 üzenetére
Szerintem Parci itt az a A7-tel konkrétan az "FF" mirrorlessre gondolt. Olyanja a Sonynak is csak nemrég óta van. Ennek megfelelően ezen a vonalon, se a Sony nincs jelentős előnyben, se a többiek vészes lemaradásban.
Majd ha 2-3 év múlva eljutunk oda, hogy a Sony nagyjából kiépítette az FE obi kínálatát és közben továbbra se téved senki erre az ösvényre (kétlem), akkor elmondhatjuk, hogy a Sony lépéselőnybe került.
Jelenleg viszont erről beszélni inkább csak lelkesedés, nem több.[ Szerkesztve ]
-
b.vr
őstag
válasz rumos14 #3530 üzenetére
Thom Hogan (a saját nem csekély személyes tapasztalatán túl (mellesleg sokféle rendszert használ rendszeresen, és szinte minden ismer elsőkézből), plusz akik workshopra járnak hozzá, plusz amennyi emailt kap) , na a lényeg, hogy benne pont az a jó, hogy nem a személyes partikuláris nézőpontját írja, hanem a szélesebb szakmai és piaci nézőpontot.
Ettől még lehet örülni az A7-nek, és ha valakinek mindent számbavéve ez a jó választás, hát természetesen vegye ezt.
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
HÁZIGAZDA
válasz rumos14 #3530 üzenetére
a filléres m42 obik mögé nem reális dolog egy 1500+ dolláros vázat várni. mégpedig azért, mert 1500 dollárból egész komoly dolgokat tudsz összerakni obistul, ha nem kell fx. és miért kéne, az aktuális 24 mp-es sony aps-c lapka minden létező paraméterben leveri mondjuk a canon 5d szenzorát. ami persze régi, oké, de a lényeget akkor is érti mindenki, bőven elég jó már az aps-c is.
de lesz majd ez a váz használtan is, olcsóbban (ellentétben az a900-zal, remélhetőleg)...
a nikon amúgy lerakta az asztalra az egyetlen milc-et igazán univerzális af-fel, nagyon komoly technológiával. az egy dolog, hogy aztán milyen vázak készültek mellé, éljenek a marketingesek... de a mérnökök spec. pont az 1" mögé odatették magukat. inkább a dslr vonal az, ahol a d300/d3 óta konkrétan semmi sem történik.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
rumos14
nagyúr
bármikor, bármikor, de b@szki, mikor?
na nem mintha tűkön ülve várnám, de az egy dolog, hogy meg tudná csinálni, a másik meg, hogy meg is csinálja. én is tudNÉK porszívózni, mosogatni, vasalni, de nem csinálom ill. a C/N egyszer már megmutatta az EOS M meg a 1 rendszerrel, hogy mennyire gondolják komolyan a mirrorless-t. persze, nem kötelező, meg biztos nem is szorítja őket a piac, de akkor tőlük ne is várjunk jóideig ilyen cuccost.azzal amúgy nem értek egyet - bár nem is te írtad - hogy csak Leica pszeudo-sznobok és "csóringerek" számára érdekes az A7, a tény, hogy minden obit, eredeti gyútávval használhatsz rajta, biztos, hogy sok ember fantáziáját megmozgatja. nem kell ehhez méregdrága Leica üveg, ott vannak a filléres M42-k, MD-k, a pár tízezres Nikon/Canon manuál cuccok, ésatöbbi ésatöbbi.
tagadhatatlan, hogy a natív obik hiánya probléma, de a fentiek miatt én távolról sem érzem akkora visszatartó erőnek a gép iránt érdeklődők szemszögéből. ez a thomhogan bácsi sztem tök más nézőpontból közelíti meg a dolgot, ott a kész Nikon vagy mittomén milyen szettje, ahhoz képest persze h sovány az FE szisztem.
amúgy nekem is fájó a dolog, mert ja, én is 300 dolláros 50/1.8-at akarok, nem ezreset. ők, legyenek elit obik, Zeiss logóval, de kell egy második vonal is. de legfőképp, kéne egy stabi a vázba, és az lenne az igazi fegyvertény, de attól tartok, ezen a vonalon sosem lesz.
-
FEDman
addikt
Azért a fix 135-ös obik méretre súlyra még messze nem tartoznak a fogás szempontból kényes kategóriába. Egy 1,5 kilós 70-200/2,8-nál kezdődik egy igazán nagy obi, na egy olyan alá már tényleg nem árt egy DSLR. Vagy pontosabban egy megfelelően kialakított fényképezőgép, mert mondjuk egy GH3-ra is lazán pakolnék nagy dög obikat is.
No de hogy kicsit hozzád is kapcsolódjak én az életem nagy részét tükrösökkel fotóztam végig és ebben volt FF DSLR is és imádtam a velük való fotózást. Nagy kezem nincs nekem se, de imádtam a kezelésüket. Mostanra pár év mirrorlessezés után viszont eljutottam oda, hogy ha véletlen a kezembe kerül akár csak egy Eos30D is, akkor kényelmetlenül érzem magam vele..
Pedig hát korábban, hogy imádtam ezekkel fotózni!
Most meg egyszerűen feleslegesen nagynak és nehéznek érzem őket.
Szóval nagyon úgy néz ki nálam egy korszak tényleg lezárult és ami engem illet tükröst többet nem akarok.Persze mostanában már nem is fotózok 1,5 kilós obikkal..
-
b.vr
őstag
Nem kell ilyen érzékenyen venni
Amúgy a probléma nem az volt hogy leírod a szubjektív véleményedet, hanem hogy ez itt most _másról_ szól. A méretelőny kérdésének nincs köze ahhoz kinek van kicsi keze, meg ki számára mekkora méretű váz megfogása a kényelmes. Hanem arról hogy mekkora a rendszer (néhány példával a minőségi ugrásokról: elfér egy szűk nadrágzsebben mint egy mobil vagy kisebb kompakt, elfér egy kis oldaltáskában mint egy m43 akár 2-3 objektívvel, vagy kell hozzá egy komplett fotós hátizsák és még az esőkabát meg egy üveg víz sem fér mellé, stb, stb)
Na lépjünk tovább
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
jjeahh
nagyúr
ennyi erővel nevezz szófosó-nak sejthettem volna, hogy szúrkálódás lesz belőle, pedig előre csak leírtam a nem is annyira szubjektív véleményem (nem csak nekem van kis kezem sztem)...a sok beszéd meg miattatok van, mert nem értettétek miről dumálok, így magyarázkodnom kellett, ehh, mindegy, én ezzel befejeztem akinek meg szúrja a szemét amit eddig írtam , inkább ne olvassa, mint elkezdjen burkoltan szúrkálódni...vagy akár ki is lehet moderálni
érdekes, hogy pont én sosem erőltetem rá a saját felfogásom másra, csak feltárom, hogy ilyen is van, mégis mindig én kapok a fejemre[ Szerkesztve ]
Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
jjeahh
nagyúr
"már ha ezen azt érted, amit korábban mindenki"
na ez az, hogy ha pici a kezed, akkor másképpen állsz hozzá, onnantól egy nagyobb obit nagyobb vázzal nemhogy könnyebben, hanem sőt, még nehezebben tudsz kitartani, mivel a vázat is kell tartanod úgy, hogy azt sem tudod, hogyan fogd meg mindegy, hiába magyarázom, gondolom ezzel úgyis csak olyanok értenek egyet, akiknek szintén pici kezük van. a7-et igaz, hogy sosem fogtam még, de a nex-5 fogása, ha nem lógna le a kisujjam pl tökéletes lenne. vagy pana g1, g2. az is igaz, hogy tényleg kis kezem van, volt már barátnőm nagyobb kézzelFb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
b.vr
őstag
Persze hogy písz van
Én meg annyit mondtam hogy természetesen hogy számodra mi _kényelmes_ az rajtad múlik, viszont önmagában a váz _méretelőnyéről_ (már ha ezen azt érted, amit korábban mindenki) írni ellenben értelmetlen. Ennek a rendszer esetében van értelme, ha az objektívek méretben nem tudnak nagyságrendileg kisebbek lenni, akkor méretelőny sem lesz.
[ Szerkesztve ]
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
jjeahh
nagyúr
a váz méretelőnyéről írtam először és másodszor is és természetesen, hogy számomra miért előnyös egy kisebb váz...most nem ismétlem magamat, vissza tudod olvasni nem akarok hitvitát ebből is, kézméret, felhasználási terület, fogás, ízlés kérdése, mint már írtam csak arra akartam rámutatni, hogy ez is szubjektív, ha neked kényelmes egy nagy váz nagy markolattal, nincs semmi gond, de ettől még az a7 is lehet kényelmes rengeteg embernek akkor is, ha mondjuk sosem lesz akkora 50-es rá, mint a 20-as vagy 25-ös vagy 20-as pana...píísz
[ Szerkesztve ]
Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
-
jjeahh
nagyúr
szubjektív. én már a 60d-d7000-et sem tudom megfogni, nem éri át a kezem a markolatot úgy, hogy a gombokat is elérjem
zoom? ott a pont, kizárólag fixekben gondolkodom
na, szal csak arra akarok rámutatni, hogy nem lehet csak úgy ráragasztani kis vázra, hogy kényelmetlen, ha én a kis oly-t markolat nélkül is, egy lób*szó nagy, nehéz 135-össel is vígan egész nap ellóbálom, akkor számomra egy a7 a magasabb felépítésével, markolattal pont tökéletes lehet.Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
HÁZIGAZDA
na, azért ff milc + zoom obi ritkán lesz 6-700 gramm. ami a vázak fogását illeti, ha nagyon pici a kezed, akkor lehet, hogy tényleg túlzás a dslr. én a múltkor végigtapogattam az összes kiállított vázat a mammutban, és a d800 volt az első, amire azt mondtam, hogy normális ergonómiája van. átlagos kezeim vannak.
egy milc persze lehet rosszabb fogású, mert sokkal kisebb. de ha ugyanazt a 600 grammos, nagy obit kell rátennem, akkor már szerintem is inkább egy d800.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
jjeahh
nagyúr
sokszor írtátok már nex meg a7-el kapcsolatban, hogy a váz hiába kicsi, ha az obik nagyok akkor inkább dslr, mert oda a méretelőny...én ezzel nem értek egyet (vagyis nálam ez nem így működik). egy felsőkategóriás dslr vázat meg sem tudok fogni, egyszerűen kifordul a kezemből, túl vaskos, akkor is, ha palacsintát rakok rá. egy közepes milc vagy kis dslr viszont pont tökéletes nagyobb obikkal is (persze nem 800mm telékre gondoltam)...egy obival kb 6-700g-os rendszert még gond nélkül ellóbálok egész nap, zsebrevágni meg soha egy fényképezőgépet sem szándékozom...
"kultúrsznob"-ok meg, ahogy madgie is írta amúgy sem vesznek gyors af, gyors sorozat meg ilyesmik alapján gépet, ők mindenben valami leica alternatívát keresnek
szóval szerintem nagyjából ez a masina egyelőre "kultúrsznob"-oknak, geek-eknek, ínyenceknek, különcöknek, stb. való, és ha így nézzük, igen, tutira van piaca, nem hiszem hogy sikertelen lesz, főleg, hogy ebben a szegmensben nincs nála olcsóbb ff gépFb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
HÁZIGAZDA
válasz Stauffenberg #3513 üzenetére
az autofókusz gyenge. aki ennyit költ, inkább örül a jó af-nek egy dslr-rel.
az obik nagyok, de főleg alig vannak. így oda a méretelőny.
tényleg senki sincs lépéskényszerben az a7 miatt. ettől még király, hogy végre van. a fuji úgy is drága lesz, ha egyszer kijön. de igazából ki sem kéne jönnie, semmi sem hiányzik a x-rendszerből igazán már.ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz rumos14 #3506 üzenetére
Az A7 hiába a legolcsóbb FF gép, aki ennyi pénzt elkölt, az ritkán nem néz utána az objektív ellátottságnak (bármennyire is szeretjük feltételezni, hogy a vásárlók többsége ostoba). Elég csak egy szempillantást vetni a roadmap-re és hemzsegnek a Zeiss-ek, ami mindenki gyomrában görcsöt okoz aki csak kicsit is árérzékeny. Akkor meg rögtön önellentmondásba kerülünk, hogy miért is előny, hogy ez a legolcsóbb FF váz, hiszen aki natívan erre készített üvegekkel használná, az rögtön csak arany árban talál bármit és az előny elvész.
Persze tök jó, hogy lehet régi legendás manuális üvegekkel használni, de azt még egyáltalán nem látjuk most, hogy ez mégis a piac mekkora részének felel meg. Nekem például simán megfelelne, de könnyen lehet, hogy a többség inkább egy D610-be vagy EOS 6D-be fektetne.
Túl van egyelőre értékelve az A7 és A7r jelentősége . A Sony már számos forradalminak és követendőnek nevezett fejlesztést dobott piacra az elmúlt 15 évben amiből aztán nem lett piacformáló trend.
A Canon és Nikon még bőven ráér kivárni, hogy mi lesz ebből. Aztán meg a Sony-t sem feltétlenül érdekli ez az egész piacvezetősdi, főleg amíg a konkurensek felének ő a beszállítója.
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #3505 üzenetére
semmit sem tud az a7, amivel ne foglalkozna az összes többi gyártó. a kontraszt af feladat, az evf feladat, a követő fókusz feladat, a szenzorstabi feladat stb. de a sony még csak nem is áll a legjobban ezekből. bármikor csinál egy ff milc-et bármelyik gyártó, nem értem, hogy mire gondolsz pontosan. "olcsó", de ez nem olyasmi, ami versenyelőnyt adna a sony-nak a többiekhez képest hosszútávon.
de ne érts félre, örülök az a7-nek, kellett már egy ff milc rövid bázistávolsággal, és nem is sikerült rosszul.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
b.vr
őstag
válasz sebgutkopf #3505 üzenetére
Sokszor írtam már, meg amúgy sem újdonság, de önmagában a váz az semmi. Tök jó hogy "olcsó" (természetesen relatíve) , csak épp amikor kiderül hogy az egy szem fényerős normál látószögű az 1.000 euro, míg máshol szinte kilóra mérik, akkor már hirtelen nem olcsó...
Meg mondjuk kellene egy 85 minimum 1.8 (hiszen azért ha már FF, akkor ez a két portréra való üveg eléggé adná magát) - ja hát az meg nincs... sőt, még roadmapen sincs...Nálam pl. ezzel helyből bukó (az AF gyengesége szinte már csak ráadás) , és nem valószínű hogy én lennék az egyetlen.
Persze, ettől még az internetet megkavarta (amúgy ez is benne van Thom Hogan előzetesében (ráadásul neki direkt tapasztalata is van, mert sok emailt kap) "The interesting thing is that the early betting was all on the Olympus E-M1. No other new mirrorless camera generated quite as much buzz in the first nine months of the year, with the X-E2's phase detect autofocus getting a bit of buzz, too. Until the Sony A7's arrived, at which point the E-M1 buzz died considerably and the X-E2's buzz disappeared."
De ettől még a canikon (az USÁban meg pláne) brutálisan dominálja a piacot, még ha minden ízében versenyképes lenne a termék, akkor is nehéz lenne komoly részesedést elvenni - de itt most még bajok vannak, a vázzal is, az obiparkról nem is beszélve. Az utóbbi a fontosabb, vázból akár jövőre ki is hozhatnak egy javítottat 8persze erre sincs garancia), de az obipark még nagyon sokáig csak épülget.
Ellenben pl. Nikon 1 (ami relatíve nem egy üzleti siker - mármint a Nikonhoz képest... ) de műszakilag nagyon korrekt. Az a hibrid AF rendszer q*rvajó, ráadásul jól kezeli a tükrösök üvegeit is. Ha kell, majd megcsinálják ezt DX-re / FX-re is. Mert a jövő a tükör nélkülieké.
Amúgy ja, aki az A7-re mint "digitális hátfalra" tekint, meg amúgy is van egy csomó szuper manuális üvege (pl. Steve Huff), még örül is hogy mennyivel olcsóbb mint a Leica, és a szenzor is újabb (persze ott a lilulás kérdés)
[ Szerkesztve ]
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
jjeahh
nagyúr
leicáról váltásról beszélek, na meg gépeld be a flickr-keresőbe, vagy a camera porn group-ba, hogy sony a7, és érdekes módon az a7-esek nagyját (na jó azért ez picit túlzás ) leica üvegekkel párosítva dobja ki...akinek meg leica obikra pénze van, gondolom leicára is telik...azzal, hogy ezen vásárlók nagyja kultúrsznob, viszont egyetértek...
gondolom abban azért abban egyetért mindenki, hogy ha valaki manuálozni akar, az a7 messze a legtökéletesebb váz erre a célra jelenleg...már az első hands on, meg review-eken mindenfélét feltekertek rájuk a teszterek[ Szerkesztve ]
Fb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
jjeahh
nagyúr
válasz rumos14 #3506 üzenetére
egyre több helyen látok/olvasok leicásokról, akik a7-re váltottak...igazából eddig az összes újdonsült a7 tulaj, akitől olvastam, vagy neten beszámolt, meg az összes flickr-es barát, akik nemrég a7-et vásároltak, mind leicáról váltottak
most nem azt ecsetelem, hogy a sony jobb mint egy M, hanem, hogy valóban nagy fegyvertények az alacsony árcetli+ff lapka+focus peaking, evf...legalábbis olyan júzerek számára, akik leicáról váltanának valami korszerűbbre, vagy analógról, esetleg a polcon porosodik egy rakat manuál obijuk, amiket krop faktor nélkül normálisan használhatnakFb: facebook.com/n.barni | Insta: instagram.com/n_barna/ | Strava: bit.ly/2HvMboG
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #3505 üzenetére
na igen, ez az, minden obit, és nem csak Leica M-et, fel lehet rakni erre a vázra, krop faktor nélkül, különféle MF segédletekkel lehet használni. ezt most még senki sem tudja és szvsz igenis óriási fegyvertény és komparatív előny. erre igenis sokan fel fognak figyelni vagy már felfigyeltek.
továbbá az A7 nem csak a legolcsóbb FF gép már most, megjelenése idején, de biztos vagyok benne, hogy folyamatosan csökkenni fog az ára, ami egyáltalán nem jellemző erre a szegmensre.
aztán felőlem hozza ki a C/N/akárki a még jobb FF milc vázát, még olcsóbban. várom! ha jobb lesz mint az A7, bizisten azt fogom venni (ha egyáltalán). -
sebgutkopf
őstag
Önmagában az a7 szerintem se váltja meg a világot, illetve a fő igazság, hogy a FF nagyon kicsi része a piacnak. Viszont pont ez utóbbi mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Az a7 ugyanis a jelenleg elérhető legolcsóbb FF váz a piacon. Olyan árat tud nyújtani, amit egyik ff dslr se. Ebből pedig nem az következik, hogy itt és most, de az igen, hogy ez az irány és el fog jönni. Szóval én nem a máról beszélek, hanem arról az időszakról, amikor a sony-nak már lesz 3 generációnyi tapasztalata FF milc gépekkel és a piac érdekődése is egyre jobban fog nőni a FF iránt az elérhetőbb ár segítségével.
A kérdésem erre az időre vonatkozott, hogy akkorra lesz a canikonnak rá válasza, amit már most főz titokban?A lelkesedés szempontjából a héten ért egy meglepetés. Azt hinnénk, hogy ez csak itt a fórumon téma és mi lelkesedünk. A héten hívott fel nagy lelkesen egy ma már nyugdíjas volt kollégám, hogy hallottam-e az A7-ről és milyen meg stb..., mert elérhető árú és milyen jó lenne végre újra jól használnia a régi obi gyűjteményét. A mókus egyébként nagy Olympus-os szigorúan a filmes korszakból több mint 30 obija van OM4ti és más om vázakkal. Mondanom sem kell, hogy a jövőt ebben a FF milc koncepcióban látja fórumok böngészése nélkül. Szerintem most ő se fog még A7-et venni, de hamarosan neki is lesz FF digit gépe és az pedig milc lesz.
-
b.vr
őstag
Jaja. És hogy legyenek számok, pont valamikor a napokban volt egy link a 43rumors-on, benne mindenféle színes grafikonokkal (van compact vs dslr vs milc, valamint régiók szerinti megoszlások is)
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
Stauffenberg
nagyúr
"a lényeg, hogy az ff cuccok eleve marginális eladást képviselnek a dslr eladásokból, közben a milc szintén marginális az összes eladott gépből"
Én mindig jót nevetek mikor valaki túl nagy jelentőséget tulajdonít a MILC piacnak. Főleg mikor a Canon neve is felmerül. Bár nagyon vicces amikor a magasról leszart Canon EOS M rendszerről van szó, de halál komolyan mutatja meg, hogy a világ legnagyobb kamera gyártója, melynek éves árbevételének túlnyomó többsége DSLR eladásokból származik, mennyire is fél attól, hogy lemarad a MILC versenyben. Mondhatjuk azt is, hogy annyira fél tőle, mint én lemaradni egy Bunyós Pityu mulatós koncertről.
Bár az Olympus esetén csak pletyka volt, hogy a MILC gépeivel kivonul az USA és EU piacokról köszönhetően annak, hogy nagyon nem megy ez a kategória ezekben a régiókban, de a Canon tényleg meg is lépte. Az EOS M bemutatása óta megjelent egy UWA zoom objektív és maga az EOS M2, de csak és kizárólag Ázsiában.
Hát nagyjából ehhez lehet mérni, hogy mennyire tojtak gatyába a konkurenciánál az A7/A7r bemutatása után. Azt csak mi szeretnénk, hogy így legyen, mert nekünk kedves a MILC kategória, de a piac azt igazolja, hogy közel sem olyan népszerű világviszonylatban, hogy igazi piacformáló tényező legyen.
Új hozzászólás Aktív témák
- Path of Exile 2
- Szólánc.
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Futás, futópályák
- Windows 11 - HP Pavilion – 15 cc516nh (2LE41EA) laptopon Intel I3-7100U TPM2.0
- Apple asztali gépek
- De mennyi az annyi?
- Kémia topic
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest