-
Fototrend
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Bogyó bá'
nagyúr
Én simán a fényképezőben, hiszen hol másutt tölteném? NEX-3N gyári töltője is csak egy USB-s "telefontöltő", csak harmatosabb töltőárammal, pocsékabb kivitelezéssel (nem a dugaszban van az áramkör, hanem külön hálózati zsinór is kell / jár hozzá)
Galilei halott! Már Einstein sem él! ...és én is nagyon szarul érzem magam...
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #4097 üzenetére
én (is?) nagyon szeretem ezt az új akku töltési metódust, kevesebb kábel, kevesebb töltő. egy másodpercig nem hiányzott azóta a külső töltő, hétvégi kiruccanásokhoz elég egyetlen töltőt vinni, emellett laptopról, sőt autóban is tudom tölteni a fényképezőt.
az eye AF hogy is működik? amikor a kezemben volt A7, nem igazán tudtam rájönni, hogy kell bekapcsolni, persze pont megfelelő alany sem volt "velem" ahhoz hogy kipróbáljam. amúgy nagyon hasznos, tetszetős fícsör. (nekem tényleg csak a vízszintező hiányzik...)
még nem tudom, hogy hihető pletyka-e, de új 16-70-t szellőztetett meg a SAR. én meglepődnék... -
sebgutkopf
őstag
A hétvégén tudatosult bennem, hogy az a6000 az arcfelismerésen kívül tud szem AF módot. Hát mit mondjak ez a funkció k.... Bocsánat! Nagyon jó!
-
Bogyó bá'
nagyúr
válasz sebgutkopf #4094 üzenetére
Nex-3N: rádugod a PC-re USB-n. Ha be van kapcsolva a fényképezőgép, akkor adatátvitel, de töltés nincs, ha pedig ki van kapcsolva a fényképezőgép, akkor meg fordítva.
Szerk.: az USB-n PC-ről 0,5A-t tud felvenni, viszont a Nokia gyári 1A-es telefontöltővel, ha a Nokia fehér kábelét használom, akkor valóban jóval gyorsabban fel lehet tölteni.
[ Szerkesztve ]
Galilei halott! Már Einstein sem él! ...és én is nagyon szarul érzem magam...
-
sebgutkopf
őstag
Lenne egy kérdésem azokhoz, akiknek már régebb óta van olyan sony gépük, amelyek a vázban töltik az akksit.
Amikor pc-re kötöm közvetlenül a gépet, akkor os tölti az akksit, vagy akkor csak adatátvitelre készül fel a váz?Azt néztem, hogy az a6000-hez adott töltő kimeneti feszültsége 5V 0,5A-en. Ezzel szemben tudtommal a pc usb 2 speckó szerint akár 1 vagy 2A kimenetet is tud adni (eleve egy mobil vinyó minimus 1A-t igényel 5V-on). Szóval a pc akár gyorsabban is töltheti a sony vázat, ha csatlakozáskor tölt. Viszont ha a váz és akksi elbírja a gyári 0,5A helyett az 1A-es töltőfeszt, akkor elméletileg a mobilom töltőjével is működnie kell, ami 5V és 1A-t küld ki és a töltőfej értelem szerűen kisebb és elméletileg dupla olyan gyorsan tölt mint a gyári. Egy utazásra tehát érdemesebb lehet vinni csak a telefonom töltőjét és tetszőleges kábelt, mert ugyanazzal mindkét készülékemet tudom tölteni, az a6000-et gyorsabban mint a gyári és még helyet is spórolok.
Valami tapasztalat ezekkel kapcsolatban?
-
Dotahpakeb
csendes tag
Ez a sorozat nagyon tetszik. Simogatta a szemem. Nem is rossz a 16-50. Sarkok nagylátón enyhén homályosak. Bele nagyítás nélkül nem zavaró. Ez az obi egy tetszőleges nex vázzal elég jó mindenes.
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #4090 üzenetére
az AF-S a videóban az tul.képpen MF
ha zavarja az állítólagos folyamatos fókuszkeresés (5R-nél nem tapasztaltam ilyet), akkor kikapcsolja az AF-et, az általad leírtak szerint. ha felvétel közben megint kell AF, akkor visszakapcsolja...
most kitartok az 5R mellett, aztán ősszel keresek egy használt (csakazértis ) A6000-et... tényleg, ugye nincs sehol sem ráírva az ILCE-6000? -
sebgutkopf
őstag
válasz rumos14 #4089 üzenetére
Őket se értem, hogyan képesek leírni tesztben nyilvánosan olyan dolgot, ami nem felel meg a valóságnak. Nekem a C1 gombon van a fókusz mód és bármikor tudom használni. Esetleg valami nem végleges fw lehetett a gépükön?
Az igaz, hogy videó közben AF-C-ről AF-S-re nem lehet átállítani. De AF-C-ről MF-ra igen.Ja és van pal/ntsc választási lehetőség, tehát memó kari formázása mellett lehet 60p-ben videózni.
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #4086 üzenetére
akkor a cameralabs tesztben emlegetett másik "hiba" sem valós, arra panaszkodott a cikk írója, hogy nem lehet videó közben kiiktatni a folyamatos fókuszt.
-
madgie
titán
válasz sebgutkopf #4085 üzenetére
"Esetleg a videó vágás problematikája is valami os x fícsör?"
Persze hogy az, az AVCHD olyan a Mac számára, mint átlag Win usernek mondjuk az ISO, vagy épp DVD Video_TS fáflrendszere.
Azon belül magát a kibányászott MTS-t sem szereti, érdekes módon MPG-re átnevezve már a lejátszás egyből nem probléma a Quick Time-nak sem. -
Kroland25
tag
Üdv!Napokban vettem egy Sony Alpha NEX-5RK-tipusu kis kütyüt,még elég kezdő vagyok a témában,valakinek tapasztalat esetleg kis infó a gépről?http://www.edigital.hu/Cserelheto_objektives_kompakt_(SLT/MILC)_fenykepezogep/Sony_Alpha_NEX-5RK_digitalis_fenykepezogep_kit_(18-55mm_objektivvel)_fekete-p341370.html
Házimozi és ennek komponesnseinek beszerzésében lehetőségem van segíteni akit esetleg érdekel privin megtalál!!
-
sebgutkopf
őstag
Aha így értem!
Sose használtam os x-et. Mondjuk az akkor is fura, hogy egy kártyaolvasóban minden fájl látható a gép az mts-eket hozza létre, akkor egy fájlkezelő miért nem tudja a mappa valós tartalmát megmutatni?Nekem az mts kezelése sose okozott gondot. Simán minden konvertálás nélkül lejátssza a pc mellett az asztali media playerek, de még az androidos telefonok is eszik. Vágásban lehet azért nem szembesültem vele, mert Vegast használok, aminél elég meglepő lenne ha a saját márka felvett videóját ne enné meg.
Esetleg a videó vágás problematikája is valami os x fícsör? -
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #4081 üzenetére
számomra is meglepő, sőt, érthetetlen volt, de akkor örülök, ha nem így van.
elolvastam még egyszer a tesztet, hátha én értettem félre, de nem.
én azért továbbra is inkább A6000-ként gondolok rá -
madgie
titán
válasz sebgutkopf #4081 üzenetére
Minden AVCHD fájlszerkezetű cucc ilyen OS X-en, f@szság, de ez van.
Ja, a natív videóvágók nagy része nem is tud mit kezdeni az MTS-ekkel, még akkor sem, ha kihámozod őket (csak mindig jobb klikkelni kell show packege contents dolgokra, sima duplaklikkre nem nyitja).
-
sebgutkopf
őstag
válasz rumos14 #4079 üzenetére
Bocsánat a kifejezésért, de ez egyszerűen f@szság. Nekem nincs semmilyen play memories alkalmazás a pc-mre telepítve, videóztam már az új vázzal és valahogy sose volt gondom a videók megtalálásával és gépre juttatásával.
Ugyanazt a mappaszerkezetet használja az ilce-6000, mint az összes korábbi nex. Ugyanúgy megvannak az mts fájlok 00000-tól számozva ahogy az összes eddigi modellen. Csak azt tudom elképzelni, hogy a katalógus fájllal kever itt össze valamit az ember, a videó ugyanis mélyebben a stream mappában van, ami szintén nem újdonság. -
rumos14
nagyúr
cameralabs review-ból:
"Before discussing my clips, there's two other things I'd like to mention and that's actually transferring the files from the camera to your computer. I normally prefer to remove the memory card from the camera and use a card reader to get the files onto my computer, but the A6000 doesn't let you do this for AVCHD video clips. As always, AVCHD files are hidden away in a section of the card labeled PRIVATE, but rather than finding a single MTS file for each clip as with other models, the A6000 bundles them all into one huge file simply labeled AVCHD. When you playback movies using the camera, you'll see them as separate files, but when you browse the card using a computer, you'll only see one file."
WTF? tehát ha berakod a memókártyát egy olvasóba, nem látod egyenként a felvett klipeket, ergo nem is tudod átmásolni a PC-re. csak és kizárólag a PlayMemories-szal.
-
sebgutkopf
őstag
válasz rumos14 #4077 üzenetére
Még a sony saját oldala is, ha a6000-re keresel rá akkor egy blue ray lejátszót ad ki, tehát szerintük az ilce-6000 a hivatalos név. Fura de szoktatom hozzá magamat. Illetve az árgéptől elkezdve a többi helyen is ilce előtaggal lelhető fel. Még világszerte azért értelmezik a keresők az a6000-et. Egyetlen értelmes okát látom az ilce előtagnak, abból legalább egyértelmű, hogy E mount váz és tükör nélküli.
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #4072 üzenetére
igen, a 16:9 miatti levágásra gondoltam. sztem van értelme. bár, nem is tudom, az 5R virtuális tárcsáján van-e videó mód, szóval én nem használom.
a 18-200 marad, a 18-105 a páromnak lenne. 70%-os áron sztem korrekt vétel. csak kéne találnom vkit aki vesz gépetkipróbálnád lsz., hogy az AF/MF váltás mozgókép során is működik? egyik custom gombra programozd rá a az AF/MF váltást és próbáld ki, hogy felvétel közben ezzel átmenetileg ki lehet-e iktatni az AF-et, majd visszakapcsolni.
-
konyi79
addikt
válasz sebgutkopf #4073 üzenetére
Köszi!
-
sebgutkopf
őstag
válasz konyi79 #4069 üzenetére
Az 5n után kézbe fogva 2 gondolatom támadt és pont ebben a sorrendben:
1. na ez valóban egy fényképezőgép, úgy néz ki és olyan a kezelése
2. egyébként minek a 24 MP?A keresője az eddigi sony evf-ekhez képest jóval kisebb kontrasztú képet ad, ami számomra pozitívum. Ezzel az eddigi legnagyobb ellenérzésemre adtak választ, mert az eddigi evf-ek nagy kontrasztja miatt a kép fele vagy kiégett vagy bebukott. Na itt a kisebb kontraszt miatt sokkal természetesebb a látott kép. A képe nem pixeles, de azért sose fogom összetéveszteni egy OVF élményével. Viszont a legtöbb dlsr ovf-jénél nagyobb, valóban csak a felső kategóriás gépek adnak nagyobb képet. Tökéletesnek nem mondanám, de az az evf még nem született meg a világon, amit feltétel nélkül el tudnék fogadni. A tendenciát viszont értékelem.
A legfontosabb: igen van értelme a 2 vezérlő tárcsának. Ahogy illik be lehet állítani az egyik expó korrekcióra a másik meg a módnak megfelelően zár vagy rekeszt állít, illetve P-ben a programeltolást, M-ben meg adja magát, hogy az egyik zár, másik rekesz. A két tárcsa funkciója pedig fel is cserélhető. Még egy fontos dolog: M módban van auto iso!!!
Vízszintező nincs (nekem nem fáj, eddig se volt ilyenem, így nem tudom milyen vele), orientációs szenzor van.
Az 50-essel csak annyit csináltam, hogy frissítettem a vázzal az obi fw-ét, hogy támogassa a pd-af-et, de érdemben erről az obiról még nem tudok érdemben nyilatkozni, mert eddig a 16-70 és a 35-össel használtam. Az 5n-től azért gyorsabban talál fókuszt az 50-es ezen a vázon, de a kevés próba miatt ezt egyelőre még passzolom.
Jelenleg legfőbb erényének azt tartom, hogy komoly funkcionális kompromisszum nincs a vázban és teljes értékű fényképezőgépként tudom használni, ami mellett megmaradt a kedvelt sony videózás. Jó a használati élménye.
Ami nem tetszik, hogy az 5n-nek az lcd mozgatásának a mechanikai megoldása nekem sokkal jobban tetszett, egyszerűen az mindig adja magát, hogy kicsit megdöntse az ember és a sok állítgatás érezhetően nem terhelte a kis tartókat az 5n-nél. Az ilce6000-nél viszont jóval körülményesebb a kijelző döntögetése. A felfelé hajtáshoz is egy kicsit előre húzza magát és a helyére pattintás egész más mozdulat. Lényegében ez a mozdulatsor kimondottan arra sarkall, hogy inkább ne piszkáljam a kijelzőt. Lehet ez is oka annak, hogy szívesebben nézek az evf-be.
-
sebgutkopf
őstag
válasz rumos14 #4070 üzenetére
Hú ezt nem egészen értem. Szerintem a többi módban is látom előre mit fog felvenni, minden expó befolyásoló dolog látszik. Vagy arra gondolsz, hogy a felvétel elindítása előtt már 16:9-re vált a kijelző? Ez nekem elég harmatos indok egy értékes hely elpocsékolásához a program tárcsán. FW-el igazán csinálhatnának belőle egy custom videó módot, amire saját videó spesifikus dolgokat el lehetne menteni.
-
lenan
aktív tag
válasz Elektrosokk #4055 üzenetére
Igen, van A7 és van metabones canon ef adapter is. nem egy villám az af (kifejezetten lassú), de tényleg működik.
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #4065 üzenetére
18-105.
a videó mód értelme az, hogy előre látod már, pontosan mit fog felvenni. -
konyi79
addikt
válasz sebgutkopf #4068 üzenetére
Mesélj bátran, ne fogd vissza magad. Elvileg nekem is meg van rendelve, de még el tudsz rémíteni...
Milyen az 5n után?
Milyen a kereső?
van végre értelme a több vezérlőtárcsának,
Gondolom vízszintező akkor nincs benne...
Zárhang halkabb lett, mint 5n-nél?
Autofocus tényleg olyan jó? főkébba kritikusabb esetek érdekelnének, pl az 50 fixnél nem volt eddig erőssége, hajlamos volt ugye küzdeni, javultak ezek, kínozd meg elsőként -
-
konyi79
addikt
válasz sebgutkopf #4066 üzenetére
Nem azt mondod megvan az A6000 meled már?
-
sebgutkopf
őstag
Egy dolgot nem értek az ILCE-6000-ben. Vannak a program tárcsán a menthető custom módok, amik nagyon jók, úgy működik ahogy kell. Ellenben van egy elvileg dedikált videó mód, aminek igazából nem sikerült rájönnöm, hogy mi értelme van és miért foglal el egy külön helyet a programtárcsán.
Egyrészt mivel PASM módokban is lehet videózni, illetve, ha valami saját videóra vonatkozó beállításra állok rá, mondjuk másféle fénymérés, spéci záridő, vagy szín, dinamika, beállítások, akkor azt el tudom menteni a custom módokra. Ha egy ilyen mód lenne a videó mód is, akkor annak örülnék és látnám értelmét, de nem ilyen. Videó módba átrakva egyedül semmi egyéni beállítás nem érvényesül csupán annyi, hogy külön be tudom állítani, hogy a PASM közül melyiket akarom használni, de az adott mód aktuálisan beállított értékeit és beállításait adja. Tehát ha mondjuk S módban lövök és videó módban ist az S-t rendelem hozzá, akkor átrakva videó módba lényegében semmi nem változik a gép beállításain. Akkor meg minek raknám át?
Ezért értelem szerűen a 3 custom módból az egyiket felprogramoztam magamnak videóra.Valamit rosszul tudok ezzel a móddal kapcsolatban, vagy a sony ilyen bal.asz?
-
rumos14
nagyúr
válasz Elektrosokk #4063 üzenetére
az AF-hez speciális adapter kell - és azzal sem lesz éppen villámgyors.
-
rumos14
nagyúr
válasz Elektrosokk #4061 üzenetére
nem, nincs. nem az én szintem
sokan használják manuál objektívekkel, ez tény. -
rumos14
nagyúr
válasz Elektrosokk #4059 üzenetére
a leírtak alapján van.
tervezel A7-et venni? magam ellen beszélek, de ha vmihez, ahhoz aztán biztosan érdemes a kitobi mellett egy fixet venni. -
rumos14
nagyúr
válasz Elektrosokk #4057 üzenetére
nem értem a kérdést.
-
rumos14
nagyúr
akció van a Sony boltokban, cserélhető objektíves gép vásárlásakor egy további objektívet 30% kedvezménnyel lehet megvásárolni.
ha valaki venne gépet, de további objektívet nem, kérem, jelezze felém, én vennék akciósan objektívet.
köszönöm. -
Elektrosokk
veterán
sziasztok.
van itt valaki aki rendelkezik A7-el vagy A7R masinával?
Az èlet sport vagy szórakozás! :)
-
sebgutkopf
őstag
Abszolút megértem, hogy a nex6-ot nem akarod lecserélni, egész pontosan nem éri meg lecserélni. Manapság már annyira sűrűn váltanak generációt, hogy az egyes években kiadott modellek inkább egy facelift jellebű módosításnak tűnnek mintsem ténylegesen új modellnek. Ennek tükrében pedig egy egy váz a közvetlen elődhöz képest nem hoz annyi újítást, hogy megérje lecserélni.
Ha valaki érezhető lépéseket akar érezni, akkor kb attól függ, hogy vesz-e most gépet, hogy mikor és mely modellel szállt be a rendszerbe.
Nekem az 5n-ről se az 5r, se a T nem hozott olyat, ami érdekelt volna, sőt a nex6-nak is minden kísértés nélkül ellen tudtam állni. Ez viszont egy érdemi lépcső.
A 6-osról viszont valóban talán fölösleges. Persze jobb az AF, meg jobb az UI, de nem egy régi váz a 6-se és 1 év után nehogy már avít legyen.Nekem egyébként eddig az jött be a legjobban, hogy amikor kiadnak egy újdonságot, akkor annak a 2.0 verzióját kell megvenni, amin már finomítottak az első tapasztalatai alapján és az új funkciók mellett már a gyerekbetegségeken is túl van. pl: a nex5n pont az 5-ös ilyen javítása volt. Illetve szerinte a nex6-ot os érdemes volt megvenni, mert az a nex7 racionalizált verziója. A 6000 meg azért ponén, mert ebben már a javított 24 mp-es szenzor van (a nex7 féle első helyett) és a 6-os fukcióit finomították.
-
konyi79
addikt
Nekem is rendelés alatt van, csak nekem kerülőúton jön, jobb legyen kicsivel az ára. Egyelőre csak a centerek kaptak belőle.
Bár nem is baj, a 1018-at se volt még időm kipróbálni, csak pár kép erejéig egy bográcsolásnál.
Ami biztos, isteni portrékat lehet vele lőni -
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #4042 üzenetére
ne is mondd. az auto iso M módban rendszeresen hiányzik. na nem a tájfotózásnál... szóval őszig marad az 5R, aztán meglátjuk...
jobb kereső, VÍZSZINTEZŐ!!!! és tapiképernyő kellene az A6000-ba és még egy kicsit többet is jó szívvel kifizetnék érte. de így is nagyon jól sikerült gép. -
tailor
őstag
válasz sebgutkopf #4042 üzenetére
Igen, pont ezért nem értem, hogy valaki (valószínűleg) komolyabb előzetes utánajárás nélkül megvegyen egy 200+ K árú fényképezőgépet. De ez a saját döntése.
Nagyon tetszik nekem is ez a 6000-es, leginkább a végre használható AF miatt, és a menü is egy nagy plusz. Viszont sajnos nincsen rá 100 ezrem, hogy a Nex 6-ost lecseréljem rá; meg amúgy is, mostanában annyira keveset fotózok, hogy bárminemű, erre a hobbira költendő pénz kegyetlen lelkifurdalást ébresztene bennem(De szolidan kezdem magam győzködni, hogy kellene egy 35/1.8 )
[ Szerkesztve ]
-
tailor
őstag
Van erről valahol valami kimutatás, hogy ezüst színben kelendőbbek a fényképezőgépek? Nem akarlak lelombozni, de nem hinném, hogy valaki csak az ezüst szín miatt hajlandó lenne felárat fizetni ugyanazért a tudásért... ( Bár - ha jobban belegondolok - lehet, hogy lesz az az ember )
[ Szerkesztve ]
-
Arwald
csendes tag
válasz sebgutkopf #4035 üzenetére
Én tegnap már rendeltem egyet. Jövő hét péntekre ígérték, mert ezüsthöz nem egyszerű hozzájutni sehol sem.
-
sebgutkopf
őstag
Mi ez a csönd! Valakinek már ILCE-6000 tapasztalat? Az első magyar szállítmányok már gazdára találtak, nincs itt senki közülük?
-
sebgutkopf
őstag
Ez a gép összességében nem nekünk szól. Aki ilyet akar venni, az nyilván tudja, hogy miért.
-
p_adam
addikt
válasz sebgutkopf #4031 üzenetére
A natív max. ISO 102400 és ált. két lépéssel lejjebb már elég jól használható, tehát 12800 v. 25600 körül.
Csak kontraszt alapú az AF (valószínűleg a fázis alapú AF pixelek 'belekeverése' növelik a zajt)
Ára kb. annyi lesz mint az A7R, konstruckiója is ua. de remélem azért az elektronikus első zárat nem hagyták ki belőle (upd: úgy tűnik van benne)[ Szerkesztve ]
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #4031 üzenetére
asszem a Nikon D4s is tud ennyit.
hát számunkra asszem sokat nem hozott ez a bejelentés. 4k videó, de csak HDMI outpout-on keresztül, az SD kártyára csak 1080-at tud.
ez a power zoom obi eléggé szokatlanul néz ki: [link] -
sebgutkopf
őstag
Új iso bajnok született. 409 ezer? Ezt már a minek kategóriának érzem, bár a fő kérdés mindig az, hogy meddig van a valóban használható érzékenységi tartomány.
Vajon az új super fast AF mit jelent? Hasonló az a6000-hez?Közben csak nem jön a 85/1,8.
-
b.vr
őstag
Sony announces Alpha 7S full frame mirrorless with 4:2:2 4k video output
plusz "As a whole, Sony's E-mount lens system is particularly well-suited for video shooting, with a variety of models containing "movie-friendly" features like smooth focusing, powered zoom control, and silent iris/aperture control. Building on this, Sony has announced development of a brand new, full-frame power zoom 28-135mm F4 lens E-mount lens that is an ideal match for the powerful movie capabilities of the α7S model."
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
sebgutkopf
őstag
Félre ne érts, semmi bajom a 12 Mp-es szenzorral, sőt kellemes meglepetésnek tartom. Főleg annak tudatában lepett meg, hogy azon kategória ahol eddig próbáltak ragaszkodni az ésszerűbb felbontáshoz már azok is feladták sajnos a kisebb felbontás - nagyobb pixel módit.
Jó lenne, ha ilyen meglepetés jönne aps-c vonalon is, nekem a 24 Mp már fölöslegesen soknak tűnik aps-c-re, mintha újra feléledt volna a pixelmegalománia. A 12-16 MP bőven elég. -
p_adam
addikt
válasz sebgutkopf #4026 üzenetére
A D700 is szép eredményrekre képes még ma is, szóval nem feltétlen olyan kevés az a 12MP de elsősorban videóra van ez kitalálva (kevesebb melegedés, gyorsabb kiolvasási idő és adatfeldolgozás) és nincs kizárva hogy később más tükör nélküli gép is jön majd ekörüli megapixellel.
Egyébként ha minden igaz 4230x2820 a teljes felbontása, tehát nem teljes csak 1.1x crop a 4k videó de még ez is elég jó, az 1080p-t gondolom teljes szenzorból is tudni fogja de a 1.1x 4k crop leméretezve valszeg sokkal jobb lesz (már ha egyáltalán lesz kétféle opció az utóbbira, egy beépített 2.2x telekonverter se lenne rossz 1080p-re )A GH4 annyival jobb hogy kicsit szélesebb képarányban is tud felvenni 4096x2160 míg ez a kodek miatt valszeg csak 3840x2160-at tud majd.
Kár hogy a nem az A7, hanem NEX vázakban van a 16:9 arányú LCD - de nem kötekszem, remélem nem lesz benne normális AF és nem lesz annyira drága, a gyári objektívek úgyis nagyon drágák
-
b.vr
őstag
válasz sebgutkopf #4026 üzenetére
"Vajon obi jön már idén valami?"
Biztosan jönni fog, sőt a rumorson azt írják már akár holnap lehet bejelentés.
"Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
sebgutkopf
őstag
Érdekes, hogy pont most jönnek egy 12 megás szenzorral, amikor a canon és nikon hosszú idő után a profi riportergépekben is feladta ezt a felbontást, utoljára az n d3 és d3s volt 12 Mp-es.
Az lenne az igazán nagy szám, ha a videó képet leméretezéssel hozná létre az 7s, akkor brutális részleteket tudna videóban.Vajon obi jön már idén valami?
-
p_adam
addikt
Egyértelműen a GH4-et és az 1D C-t célozták be, de olyan szempontból jobb lehet, hogy kevesebb pixel miatt nem 1.3x crop módban van 4K videó mint a másik kettő, csak 16:9 3:2 helyett (meg az 1080p-t is is könnyebb lekonvertálni). Kodek valszeg mint az AX100-nál, már csak az AF és az ár a kérdés.
[ Szerkesztve ]
-
b.vr
őstag
szerintem a magas iso-nál nem annyira fontos a pixelsűrűség, mert igaz hogy (adott területen) a pixelszám növelésével nő a zaj, viszont ez "fine noise", eleve esztétikusabb, és lényegében el is tűnik ha azonos pixelszámra leméretezzük a képet.
Ellenben a dinamikára jótékony hatással lehet mert ott (azonos gyártástechnológiai szint mellett) a kapacitás számít, az meg a területtel arányos."Oscar bácsi meg nem gyütt"
-
lenan
aktív tag
vasárnap este jön valami A7s 4k videoval és talán 12 megás szenzorral - mondjuk elég jó magas iso-ja lesz akkor :-)
-
p_adam
addikt
válasz rumos14 #4019 üzenetére
Ránézésre nem látok nagy különbséget a korábbiakhoz képest (kissé életlen, kameramozgásnál egyből látszik az AVCHD baja) de az biztos hogy ISO1600-on is elég tiszta a képe videónál, szóval itt egyértelműen jobb mint a korábbiak.
Az A7S amire igazán kíváncsi leszek 2 nap múlva (főleg az árára), annyi már biztos, hogy 4K videó is lesz benne, tehát valószínű, hogy 1080p-n is sokkal jobb lesz mint az A7/R, és komoly ellenfele lehet a GH4-nek.
-
sebgutkopf
őstag
Azt nézem, hogy egyelőre itthon nincs body only verzióban az a6000, csak a 16-50-el együtt.
Itthon fiam már rágja a fülem, hogy vegyem csak meg úgy ahogy van, és ne adjam el az 5n-t, mert jó lesz az neki a 16-50-el.
Mondjuk az 5n megtartása mellett érv az is, hogy akkor legalább egy gyári rendes töltőm is marad közös használatra. -
rumos14
nagyúr
még két link, az A6000-ről:
[link] - ez a fickó igen kritikus tud lenni a videó minőségével kapcsolatban, azt írja, meglepően jó az A6000 videója!
[link] - itt pedig egy rakás tesztkép, a flickr-en teljes méretben is megtekinthető, azt nézem, hogy a kis 16-50 is nagyon derekasan teljesít a 24 mpixelen! pl. [link]
csak az a nyomorult vízszintező... -
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #4017 üzenetére
gondolom ez is a kompromisszum része az átfogás-fényerő-méret koordináta-rendszerben. azért érdemes megnézni a pl. Nikon 18-105-öt, ami gyengébb fényerővel is mennyivel nagyobb. figyelembe véve, hogy a Sony belső zoom-os, sztem kifejezetten picike kézbe véve érezhetően könnyebb mint a 18-200, ugyanakkor kevesebb fémet is tartalmaz, de ettől még sztem kellően jó benyomást kelt.
nekem egyelőre a 18-200 az átfogás miatt bejövősebb, de a párom is szeretne vmi nagyobb átfogású obit a 16-50 helyett és kifejezetten szeret videózni is. -
rumos14
nagyúr
kipróbáltam a 18-105-öt a nyugatvégi Sony boltban. a párna torzítás az masszív, de nagyon.
élőképen nem jelentkezik (így gondolom videón sem, azt nem próbáltam), de a raw képek LR-ban megcsodálhatóak eredeti mivoltukban. nem érdemes hálistennek az 5.3-ban már van profil az obira, így csak egy klikk és a homorúból egyenes lesz érdekes, hogy sztem ez még 18mm-en is párnázik, ahol ugyebár hordózni illene...
az élesség viszont sztem teljesen korrekt, a képközép hibátlan, az extrém sarkok nem tökéletesek, rekeszelésre javulnak, de nem lesznek igazán pengék. számomra teljesen vállalható a végeredmény. ja mindez 105mm-re vonatkozik, 18mm-en már f4-en is nagyon jó. és középtájt, 50mm körül is hasonlókat tapasztaltam. őszintén szólva ilyen szempontból én rosszabbra számítottam
a torzítás korrekció azért rendesen lecsippent a látószögből, a párna korrigálásával a képközepét is "közelebb hozza".
a zoom olyan mint a 16-50-nél, tehát a tekerentyűvel is nagyon finoman lehet szabályozni.kipróbáltam még a 10-18-at is, az minden szempontból meggyőzött, csak az ára nem tetszik
-
sebgutkopf
őstag
Vízszintmérő nélkül kibírom. Eddig egy gépemben se volt, sose hiányzott. Akkor számomra megrendelhető kategória az a6000
-
rumos14
nagyúr
válasz konyi79 #4013 üzenetére
a GPS is hiányzik a mostani 5R-ből. más gépeken (Fuji, Oly, Pana is asszem) tök könnyen össze lehet hozni az okosteló által készített tracklogot a fényképező képeivel és hozzáadja a koordinátákat. a Sony ezt nem tudja, de talán külső programokkal összehozható... vkinek tapasztalat?
-
konyi79
addikt
válasz sebgutkopf #4010 üzenetére
Az a vízszintmérő szerintem, hiszen az orientációs szenzornak eddig se volt menüben kapcsolója.
Kár nincs benne, meg a GPS nekem ami a legfájóbb pont, de majd elmesélem ha megjön, mennyire lehet élni nélküle... -
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #4010 üzenetére
vízszintmérő ami segít a komponálásnál. sztem nagyon hasznos fícsör, nagy mínusz a hiánya.
-
sebgutkopf
őstag
Itt közben van egy direkt pixelkukkoló minta összevetés a nex7 + 16-70 vs s6000 + 16-70 között.
Úgy tűnik csak működnek azok az eltolt mikrolencsék meg az új proci. -
konyi79
addikt
válasz sebgutkopf #4008 üzenetére
Az, hogy úgy tűnik valóban nincs szintező az a6k-ban
-
konyi79
addikt
Igen, ez már volt múltkor téma, én sem találtam a leírásába. Úgy tűnik kihagyták. De szerintem ez megint egy nagyon erős érv, bár még nem tudom mire:
- Jön még fölé APS-C váz
- Orbitális barmok a sonínál -
Arwald
csendes tag
Szia!
2009-ben és 2011-ben javítattam a Camcorder Kft.-nél egy ősrégi kompakt Sony gépet (DSC-P100), amit még 2004-ben vettem. Az elsőnél az egyik ismerősöm a kis zoomját hozzácsapta valamihez és utána már nem 90, hanem csak 60 fokos szöget zárt a géppel... Vállalták a javítást, sőt a zoomot is tudták volna cserélni, de szerencsére nem volt rá szükség, csak szétszedték és újra összerakták. A másodiknál vaku csere volt + kértem egy szenzort tisztítást. A 2 együtt volt 25 eFt, viszont a vakulámpára/égőre sokat kellett várni míg beszerezték (kb. 1 hónap).
-
Crow
tag
Időközben tárgytalanná vált a kérdés. Beszéltem mindkét céggel, és kiderült, hogy az RMD is a Camcorder Kft-nek passzolja le a javítandó optikákat. Úgyhogy minőség szempontjából mindegy, melyiküknél adom le. Camcorderékkel talán megspórolhatok 1-2 napot, amit RMD-éknél elvenne az oda-vissza küldözgetés.
Mellesleg a Camcorder sem minden esetben maga végzi a javításokat (ahogy az én obim esetében sem), bizonyos típusokat -a hiba jellegétől függetlenül- továbbítanak a regionális központi szerviznek (ami ha jól emlékszem, valahol lengyelországban van).Gondoltam leírom, hátha hasznos info lesz valaki másnak is.
Üdv,
Crow
-
Crow
tag
Sziasztok!
Megszorult az egyik (még garis) obim élességállító gyűrűje.
Érdeklődnék, hogy mik a tapasztalaitok a hivatalos BP-i márkaszervizekkel -pl. RMD, Camcorder Kft.- kapcsolatban (javítás ideje, munka minősége, stb.).
Hová érdemes szerintetek vinnem az obit?Crow
-
rumos14
nagyúr
válasz konyi79 #3998 üzenetére
öööö én ekkora méretben nem látok semmi decentert, inkább a bajszos hordó torzítás ami szembetűnő - persze téglafalat sem művészi célzattal fotózunk... (már aki egyáltalán.)
18-105 teszt: [link] a tesztelő az egekbe magasztalja, de engem nem igazán győzött meg. várok azért egy normális tesztet, vagy még inkább, kipróbálom saját magam
Új hozzászólás Aktív témák
- Feháborodott az Apple, a Meta az iPhone-felhasználók üzeneteit akarja olvasgatni
- Samsung LCD és LED TV-k
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- HÁZIMOZI / HIFI / TV beárazás
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Projektor topic
- Milyen Android TV boxot vegyek?
- Trollok komolyan
- Filmvilág
- Óra topik
- További aktív témák...
- Canon EF 100-400mm f/4.5-5.6L II IS USM + UV szűrő -Újszerű-
- Tamron SP 150-600mm G2 teleobjektív + álcázó ( Nikon )
- Tamron SP 70-200mm f/2.8 Di VC USD G2 objektív ( Nikon )
- Gopro Hero 12 Bundle + 2x256gb sd, garanciális
- Canon EOS M50 Mark II sok kiegészítővel! Hozzá vagy külön megvásárolható Canon EFM 22mm STM obi!
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest