-
Fototrend
Ez a KOMOLY kávé topik. Kérjük, olvasd el az alábbi téma összefoglalót!
Új hozzászólás Aktív témák
-
soldier2
őstag
Bár korán keltünk, de a koffein megoldotta a kezdeti fáradtságot
Érdekes volt látni az egyes darálókban bentragadó örlemény mennyiségét, kis vizezés nélkül a HG-1 és a Mahlgut is lazán visszatart 2-4g-ot a sztatikus feltöltődés miatt feltapad mindenhova, igaz kb 1-2 erőteljes ütés, és kiadja (a Pharos látszólag előnyben volt, abból maradék nélkül kijött minden, mivel a kávé kirázása során eljár erotikus tánc magába során a feltapadt kávé is lehullott).
Tekerni számomra egyértelműen a HG1-et volt a legkönnyebb, amihez ha hozzáadjuk, hogy egy szilikon alátéttel már szinte tartani sem kell egyértelműen nyeri a kényelmi faktort, ahol másodiknak a Pharos fut be, magasabb lévén, a legnehezebb a Mahlgutot helyben tartani, cserében egyből egy tálkába darál, ami egy kis RDT-el (2 csepp víz) már minimális mennyiséget tart vissza így időben ráver a Pharosra, és rázogatni sem kell, így talán megvan a nehezebb munka gyümölcse.
Az elkészült itralok mind jók voltak, itt az apró eltérések simán jöhettek abból, hogy a Creminát meg sem próbáltuk visszahűteni (cserében 1-1 shot közt volt ideje, hogy hűéjön a fej valamennyit). Sorrendet felállítani meg sem próbáltunk ilyen téren, sokan próbálták előttünk, legtöbb esetben nem találtak lényeges különbséget a csészében (jveresék próbáltak összehasonlítani egy Pharost/HG1-el nem túl régen, ahol a Pharos hozott egy stabil kesernyés utóízt, ezt most nem kerestük, és annyira markánsan nem jött elő, hogy zavart volna).A hely, a géppark jelentős része és a kávék biztosításáért természetesen jár a külön köszönet a házigazdának.
[ Szerkesztve ]
Van úgy, hogy bizonyos aktákat ki kell nyomtatni. A https://fundaforest.eu/hu oldal meglátogatása csökkenti a környezetterhelést. Köszönjük, hogy kattintott!
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban szabad hirdetni ezen szabályokkal.
- OLED TV topic
- Milyen monitort vegyek?
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Fizika topic
- Ukrajnai háború
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Vodafone mobilszolgáltatások
- Formula-1
- Építő/felújító topik
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen