-
Fototrend
Pár mondatban a Lenovo ThinkPad sorozatú laptopjainak a jótállásáról:
Új hozzászólás Aktív témák
-
RoboGuru
tag
Most hogy mondod, utána néztem én is a lenovo hivatalos forumán és azt írja hogy a hardware maintenance diskette nem elérhető a nagyközönség számára csak szervízeseknek!

Fel sem merült mert kismillió helyen fellelhető, leírással!
Nem tudom van-e lehetőség privátba rakni, különben rád bízom a sorsát!
-
fattyu
veterán
igaz is meg nem is.
olyan 100+ lenovot szedtem már szét és a cégesekre is úgy vigyázok mint a sajátomra mégis reccsent már el a kezemben 220 tracpad alatti kis csíkja. sajna már elérték ezek a műanyagok azt az életkort hogy ridegebbek lettek és könnyebben törnek nagy odafigyelés mellett is.
-
Multibit
nagyúr
Ugyan szedtem már szét néhány notit, cseréltem fődarabokat bennük, mégsem mondanám rutinosnak magam ezen a téren. Főleg azok után, amit írsz az X-es modellekről. Nem szeretném szétbarmolni a palmrestet (sem), ezért inkább szakihoz viszem tisztítás/pasztázás céljából. Nekem megéri azt a néhány ezrest, hogy épségben maradjon a gépem.
-
-
#11620608
törölt tag
Köszönöm, találtam is, T520 LCD Bezel Sticker Light Indicator Wifi Bluetooth Plate néven fut az ebay-en.
Más kérdés:
T520-ba milyen 3G vagy LTE modemet lehet betenni? Olyan kellene, ami tudja a wifit is kezelni. Ha jól tudom a Gobi 2000 ilyen, csak az épp T520-ban nem volt.T520-hoz Gobi 3000-at adtak, de az meg a wifit nem kezeli.
-
fattyu
veterán
ja nem zavar nagyon. SSDn rendszer és progik, msatan zene film.
ami engem spec nagyon zavar az hogy ha egy gépben van 2 msata vagy két sata foglalat akkor miért nincs raid vezérlő. amin nagyon elhasaltam az a8570w volt. Nemhogy raidbe nem tudod kötni a két msatát de eleve csak cache ssdnek használja tehát még natúrban se tudsz rá wint tenni.
meg zbook 15 g2 is. van benne két m2 foglalat, de raktam egy ssdt a másodikba és közölte hogy hibás wlan kártya. nem mondod

szerk 2: de amugy nem mondhatnám értem Lenovót hogy a két sata 3 csatornából az egyiket mi a tökért a dokkoló felé tervezték miért nem az msata foglalatra.
-
Frawly
veterán
Kösz a választ, felteszem ezt a TLP-t, remélem van Arch Linuxra is. Meglépem akkor a BIOS downgrade-et, mert az tényleg nem árt, ha dob az amúgy sem erős GPU-n. Viszont azt továbbra sem értem, hogy akkor a proci a szorzókkal hogy fog variálni emelt buszsebességnél, hogy tartsa a gyári órajeleket, vagy ilyenkor a proci is tuningolódik arányosan?
-
HSM
félisten
"úgy gondolom, hogy a szövegkörnyezetet is a saját álláspontodnak megfelelően értelmezed"
Éppen fordítva, az álláspontom éppen a szöveg értelmezésem révén alakult ki.
Ez csupán nem változott meg az érveitek hatására.Amúgy igen, attól tartok, itt rajtunk kívülálló okok révén most nem fogunk konszenzusra jutni.

-
HSM
félisten
A hagy ige angolban a "let". Ezért is gondolom, hogy azt jelenti amit írtam, mert milló más módon, egyértelműen ki lehetett volna fejteni, hogy a 100%-ig töltéssel van baj, de nem, konzekvensen és határozottan a a 100%-on tartást emlegeti, ami egy hosszabb idejű valami.
-
HSM
félisten
Igen, ez írtam.

Az idézett mondat az angol tudásom alapján azt jelenti, hogy: teljesen tele töltve tárolni a Li-Ion akkut ugyanúgy nem jó neki.
Tehát: 100%-ra töltve tárolni =/= 100%-ra feltölteni.

Ezt megerősíti a szövegkörnyezet (a következő mondat), amit az előbbiben idéztél, ahol tovább taglalja, hogy nem jó 100%-ra töltve nem használni. "This isn't because..., but a Li-ion battery that doesn't get used will suffer from capacity loss..."
Én meg ugye azt állítom, hogy már maga a 100%-ra töltés kapacitásveztéshez vezet, akkor is, ha azonnal lekapod a töltőről és elkezded használni.
-
otps
aktív tag
Igazad van, topikgazda vagy, akármit is jelentsen ez pontosan.

Tehát amit korábban írtál, hogy
Amennyiben elvégzed a "piackutatást" és megosztod velünk az eredményt, szívesen beleteszem.
az igazából erre a kiegészítésre szorul a nemzetközi helyzet miatt, a pontosság kedvéért
Itt hirdető kereskedőkkel, boltokkal kapcsolatos sztori meg - amíg nem tisztázod a PH!-staff-fal, hogy szerinted internetjogilag
belefér és erre ők rá nem bólintanak (ezen a hangsúly) - inkább ne kerüljön bele az összefoglalóba.Oké, értem én a helyzetet! Egyelőre magamtól a németeket tesztelném, ha csak ti rá nem vesztek valami jobb magyar forrásra, nélkületek tanácstalan vagyok. Említettétek a lehel piaci boltot amit alapvetően megbízhatónak tartotok és van X sorozatú gépük egy raklapnyi, de legjobb esetben is csak B plusszos... ami azért már nem az igazi, ahogy @sutszi a szemtanú elmesélte.
-
otps
aktív tag
a lapcsalád fórumain általában - nem véletlenül lett anonim a "Miért moderáltuk"-topik, vagy tűnt el a különféle üzleti feketelistás topikok nagy része
Hát amennyire én értem az itteni moderációt, az urak csak nem szeretik a sok topikot, de van van egy máig élő és működő ilyen topik: Feketelista, avagy a rossz boltok topicja
és természetesen a párja: A jó boltok topicja
Illetve a klasszikus, külső link: Tékozló Homár
Nem teljesen értem a problémát. Elég szomorú lenne, ha az EU-tag Magyarországon anonim nickeknek nem szabadna megbeszélniük a fogyasztói tapasztalataikat. Sőt, ez kifejezetten üdvözítő tevékenység lenne, fogyasztóvédelmi szempontból is.
Egy friss felmérés szerint, Magyarország a 28 EU tagállamból a 24. helyen kullog a fogyasztói jogok ismeretének tekintetében. Ez finoman szólva is aggasztó – lehet, hogy erről kellene minden állampolgárnak levelet kapnia -, mert a fogyasztóvédelmi intézményrendszer aránylag jól kiépített, illetve a fogyasztói jogok szabályozása is megfelelő. Azonban mindez hiába van, ha ennek ellenére simán elhajtják az embert a cipőboltban azzal, hogy „nem rendeltetésszerűen használta” a cipőjét vagy azt mondják az előző nap vásárolt műszaki cikkre, hogy elküldik bevizsgálásra és két hét múlva értesítik. Pénzügy és jog: a fogyasztói jogok
A sötétben tapogatózunk.
volt már, hogy mindenféle kellemetlen rágalmazási történetek kerekedtek ki a fórumokon
Áh! Lehet, hogy csak egy jó internetjogász kéne a csapatba.
-
edk-
őstag
Igen, az.
Továbbiak:
Hardwaredepo (velük gyümölcsöző kapcsolatunk van)
Laptopsystem (jókat hallani róluk, gépet még nem, csak tartozékot vettünk ott)
Hardverker (vásároltam már párszor ott is)
mindenolcso.hu (ott is vásároltam, a tulaj kissé fura, de rendes)
www.használtlaptop.hu (ékezettel; csak szembejött fb-on, többet nem tudok róluk. Veszprémiek) -
tothd1989
tag
Hivatalos Lenovo r60 bios frissitővel. Windows alól. Csak vga és svideo kimenetem van, viszont külső monitorom sincs :/ Próbáltam a hivatalos bios frissítő isot ki írni és rá frissíteni, hátha, de semmi. Akksi kivevős elem zárlatozás megvolt. 10x bekapcsoló gombos trükköt is próbáltam

-
-
fungi
aktív tag
-
Kedves Tim82!
Köszönöm válaszod és a segítséged
alaposan átnézem az anyagot. Az elmúlt napokban annyit sikerült elérnem a témában, hogy próbáltam kézzel, üresjáratban "megjáratni" a release gombokat, anélkül hogy dokkoltam volna a gépet rajta. A tapasztalat az, hogy ezt követően mintha javulna - olyan, mintha a ritkább használat okozná a beragadást.
Ha később szétszerelésre kerülne a sor, akkor a linket videó is hasznos lehet.Üdv,
Bélabácsi -
#11620608
törölt tag
BlueTooth témakörben arra jutottam, nincs értelme komolyabb eszközökbe beruházni: igazad van, ugyanaz a 3.0 és 4.0 sebessége.
Kipróbáltam két BT 4.0 telefon között az átvitelt, azoknál is 1 perc alatt ment át az 10 MB-os mp3 fájl, ugyanúgy, mint a 3.0-ás laptop és a 4.0-ás telefon között.Javasolták a wifi dirket átvitelt, annak is utánanéztem. Elvileg 10x gyorsabbnak kell lennie a bluetoothnál.
Az Intelnek van Windows 7-re is telepíthető szoftvere, My Wifi Dashboard néven, ami ráadásul kompatibilis az Intel N 6205-ös kártyámmal. Annyi a My Wifi szoftver feltétele, hogy a wifi kártyához legalább 15-tel kezdődő verziószámú driver legyen telepítve. Ha a kártya nem kompatibilis, vagy nincs meg a megfelelő wifi kártya driver, akkor My Wifi Dashboard LITE néven, korlátozott lehetőségekkel települ a program.Telepítettem mindent, a telefonomon is van Wi-fi direkt, sikerült is párosítanom az eszközöket, látják egymást.
Ugyanakkor itt megállt a tudomány, egyik eszközről sem sikerült fájlt küldenem a másikra.
A My wi-fi programban hiányoznak a fájlküldési ikonok, amiket a súgóban látni.Használ itt valaki Intel My Wifi programot?
-
azbest
félisten
t61-nél fan error-t egy esc nyomással ignorálni lehetett. Más kérdés, hogy csak azért tettem, mert a venti működött az én esetemben, csak a fordulatszám visszajelzés romlott el benne és épp vidéken kellett gyorsan dolgoznom valamin

Hűtés nélküli gép főzést senkinek sem ajánlok
-
HSM
félisten
Köszi! Megyek majd akkor oda kérdezni.

Én is maximálisan elégedett vagyok a 6300-assal, tényleg príma cucc, csak ugye az Intel management marhasága kikapcsolhatatlanul megy vele, ami megdobja a a DPC-t... [link]
Azért kéne bármi, ami jó rádiós, de nem Intel.
Atherosból mi az, ami számításbe jöhet? A killer tudom, hogy jó, de nekem vmi olcsó bontott oem árfekvés lenne igazából az ideális.
Minimális amit csinál egyébként [link], de engem ez már tud zavarni, sajnos erre nagyon háklis vagyok videóknál. Jobban zavar, mint hogy IPS, vagy gagyi-TN...
-
HSM
félisten
Melyik ez a szaktopik? Illetve tudsz esetleg ajánlani még nem Inteles jó wifi kártyákat? Nekem elég lenne sima a/n-es dual bandos. Szuperjó az Intel ultimate 6300, de nem teljesen tökéletes vele a DPC, és erre sajnos nagyon héklis vagyok ha pl. video stream-et nézek a notin. Jó lenne ez a Broadcom, de kicsit csípős az ára.

Eddig nem cseréltem, mert gagyi rádiós kártyát nem szeretnék, az még több hajtépés.
-
Pubszon
veterán
Durva hogy a régi T60-hoz van IPS kijelző, én meg szívok a T420-al, mert normális módon nem találok IPS panelt.

Mert hogy a kábelt meg kell hosszabbítani az nem lenne probléma, de egy LVDS -> eDP aktív átalakítót befabrikálni, na az már túlzás...
De még az X1 Carbon HD+ kijelzője is jó lenne, de azt is aranyárban mérik.
Chaser: Ha nem akarsz vele foglalkozni és HD+ jó kijelzője van, akkor cseréljük el.

-
-
-
HSM
félisten
Áhh, nekem megállt ez a dolog a 2*4GB gondosan megválasztott ramon. Meg a dokkolónál. Ja, nem, van a polcon egy 9 cellás Pana akku notiban lévő 9 cellás Sanyo mellett. Ja, meg ODD helyett egy HDD nélküli HDD fiók. Meg a gyári 3-féle pöcökegér-szett kupakkal. Meg gondolkodom a 90W-os töltő mellé egy hurcolászós 65W-oson. Ja, és egy LG HD+ panel is jól jönne az AUO helyett...
Oh wait...
-
-
Vagy az M.2 slot miatt változtatott valamit a Lenovo a whitelist szűrésen. Lehet, hogy itt már rádiós szempontból is egységesek a wlan kártyák és nincs szükség külön vizsgálatra, tanúsításra minden egyes wlan/laptop kombináció esetén?
[link]Officially, T450 supports Intel 7265 series and two Realtek RTL8192EE based on wifi cards with Lenovo FRU p/n only. Actually, any wifi card in m.2 formfactor, 22x30 mm in size, with A/E module keys might work.
-
csubuka
addikt
Ahha, szuper, köszi, akkor a korrekt nem Value-modulokkal, amiket kiszedek a W520-ból bővítem a család többi gépét, mert azok régebbi generációsak
Most már akkor tesztelve is van, hogy mennek a W520-ban. Mondjuk a CL11 időzítés nem hangzik csodásan, de erősen kétlem, hogy valaha bármit is észrevennék a CL9-es jelenlegiekhez képest.*1333MHz módban, amire kétmagos procival képes a W520 ugyanolyan időzítése van A KVR-nek, mint az eddigi CL9 moduloknak, csak 1600-on CL11
-
-
-
Oscar
tag
Köszi, hogy azért megpróbáltál értelmezve válaszolni
Lényegében dekódoltad a kérdés lényegét.Mivel én bölcsész vagyok, biztos nem fogom magam cserélni, mert az egyet jelentene a gép halálával. RAM és HDD cseréig tart az én szakértelmem és az idegrendszerem...
IPS panelt eddig én Ebay-en láttam, illetve elvétve (nem mostanában) a prohardveren. Tényleg nem tudom, hogy érdemes-e egy 50-60 ezer forintot érő gépet elkezdeni pimpleni, vagy adjam el. Előbbit azért vettem fontolóra, mert szeretem a gépet. Plusz, az újabb darabokról nem olvastam/halottam túl jókat. Szóval, ebben is szívesen veszek bármilyen tanácsot.
Igen, itt arra is gondoltam, hogy - már amennyiben a kezembe kerül egy új IPS panel - Budapesten kihez/hova tudnám vinni, aki szakszerűen kicseréli. Az anyagi keret az ésszerűség határán belüli kategória.
Köszi!
-
-
-
Pubszon
veterán
Én nem is gondoltam ilyesmire, csak azt hittem, hogy már nem használható az oldal, mert most is ez jön be nekem, hogy Page Not Found.

Apám gépét mutatja szépen, de az enyémet nem. Az FBI vagy a CIE vette ezt annó?
Új hozzászólás Aktív témák
- Precision 7560 27% 15.6" FHD IPS i7-11850H RTX A3000 32GB 1TB NVMe ujjlolv IR kam gar
- HP ZBook Studio G8 i7 32GB RAM 1TB SSD RTX A3000/Garancia
- Precision 5560 27% 15.6" FHD+ IPS i7-11800H T1200 32GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- T14 Gen2i 27% 14" FHD IPS i7-1185G7 16GB 512GB NVMe ujjolv IR kam gar
- Gigabyte AORUS 16X - i9 14900HX, 32gb ram, RTX 4070 (140w) 1tb SSD + gyári gari
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I3 14100F / RTX 3060Ti / 16GB DDR5 / 1TB SSD
- Huawei P30 Lite / 4/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Apple iPad Mini 6 64GB,Átlagos,Töltővel,12 hónap garanciával
- Telefon felvásárlás!! iPhone X/iPhone Xs/iPhone XR/iPhone Xs Max
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3293, 100% Akksi
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest


Pont azért készülnek hogy ha valaki belefut egy ilyenbe annak segítségére legyen! 
Akkor majd ha szétszedem, rá fogok találni.

Megnézem az általad ajánlott minimál linuxokat.







![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)

