-
Fototrend
Linux kezdőknek - érdemes beleolvasni, mielőtt kérdezel
Új hozzászólás Aktív témák
-
Zolifarkas
tag
Köszönöm. Az is igaz, hogy nem sok lehetőséget próbáltam még ki mert a kedvenceim többségének a futtatását sikerült megoldanom Windows 10-en. Nekem az XP 32bites vált be régen a legjobban az mindent vitt emlékezeteim szerint. Voltak kedvenc demóim is amik újság mellékleteként jelentek meg, ezek is mind megvannak még. A legnagyobb kedvencem a Battlezone2 ezt 1999-ben vettem eredeti kiadásban de mivel nem engedte a Windows 10 telepíteni ezért internetről letöltöttem a hozzá készült verziót és azóta azzal játszom. Rengeteg régi programom van úgy 20 évvel ez előtt vettem őket a Tescoban néhány ezer forintért. Persze a virtuális gépet sem próbáltam ki igazán mert egyszer feltelepítettem aztán elakadtam valamelyik driver problémával ha jól emlékszem és ezért inkább nem erőltettem az ügyet. Most viszont eltökélt szándékom a Linux-ra váltás mert már unom a Windows nyűgjeit. Stabil megbízható költség hatékony operációs rendszert szeretnék és azt úgy konfigurálni, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle programok és játékok terén is. Ezért kezdtem el érdeklődni persze emellett sokat olvasom is napok óta a Fórumot és az interneten fellelhető írásokat. A Windows Capilot-al is szoktam konzultálni, bár néha tévedhet az is. Hamarosan sort kerítek rá és feltelepítem az egyik 2Tb-os HDD-re valószínűleg a Linux Mint Cinnamon-t választom.
Új hozzászólás Aktív témák
A topik célja: Segítségnyújtás a Linux disztribúciókkal még csak ismerkedők számára. A szerveres kérdések nem ebbe a topicba tartoznak.
Kérdés előtt olvasd el a topik összefoglalóját!
Haladó Linuxos kérdések topikja.
Linux felhasználók OFF topikja
Milyen program ami... [link]
Shell script kérdésekkel látogassatok el a topikjába
- Teszt Már csak két hónap van hátra a Windows 10 nyugdíjazásáig, ideje előrelépni
- Teszt [Linux] Vanilla OS, egy Debian alapú immutable operációs rendszer
- Teszt [Linux] Aeon Desktop, egy immutable operációs rendszer az OpenSUSE-tól
- Teszt [Linux] A Flatpak
- Bejegyzés MS Office365 Linuxon
- Bejegyzés [Linux] Futtassunk bármely disztrót a terminálunkban
- Bejegyzés Alpine Linux telepítés mindenféle low-end dologra
- Hír Zöld utat adott a nyílt forráskódú Linux meghajtóknak az NVIDIA
- Bomba ár! Dell Latitude 5300 - i5-8GEN I 8GB I 256SSD I 13,3" HD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Designer 4K Monitor - BenQ PD-2700-U
- Telefon felvásárlás!! Apple Watch SE/Apple Watch SE 2 (2022)
- Új Dell 5330 Latitude 13.3 FHD IPS Touch i5-1235U 4.4Ghz 16GB 512GB Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- CREALITY Ender-3 V3 KE
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest