Aktív témák
-
válasz
BÁ Nutrition
#27172
üzenetére
Ha van főtt kaja,akkor természetesen azt.Azon kívül gyümölcs és szendvics.
-
Bibby
addikt
Tényleg én meg ma kipróbáltam azt a bicepszgyakorlatot, mikor egyenként megyünk felfelé 8-ig és vissza. (a legutóbbi bbtv-ben volt)
Ha felértem 8-ig akkor megint 8 másodperc múlva kellett volna folytatni lefelé? Mert az valahogy lehetetlennek tűnt.
Régen fájt így a bicepszem. -
kicsitomi88
őstag
Én ma éhgyomorra mell-tric-hasaztam. Mióta újra edzem most hasaztam először teremben, ennek folyomanyakent egesz nap fosnom kellett a suliban.
Mellnél ma csak fekvenyomas volt meg tárogatás gépen. Döntött egykezest kihagytam, egyszerűen nem érzem, hogy használna már hetek óta. Inkább csinálok 6 sorozat sima nyomást és sorozatok között feszítem mint az ágyú.
Ez legjobban tricepsznél válik be. Csinálok rá 4-5 féle gyakszit 2-4 sorozatokkal és minden sorozat között feszítem vagy félpercig. Úgy fáj mintha le akarna szakadni de durran is rendesen.
Holnap hát bic. Ha fele ilyen hatásos lesz mint ma már megérte.
-
kicsit hülyén fogalmaztam, a ferdepad alatt az első, rudas fekvenyomást értettem. cska eza 3 gyaksi volt.
mostanában általában mindent ferdepadon végzek, kb 3 hetente megy egyenes padon. a minimális változás, amit eddig észrevettem úgyérzem jó irányba történt, szal egyelőre maradok ennél a szisztémánál.
-
-
dragonfx
veterán
Eza hot blood tényleg elég megdobós cucc olyna mint elején a pump.
Végre a kaorm is elkezdett nőni tőle.
De vállra hátra abbahagyom mostmár a heti 2öt mert lassan kezdek aránytalan tagbaszakadt lenni
Viszont felső mellizomra mondjatok pár jó gyakorlatot most oda akarom küldeni rendesen

mell hát jól kijön egymással 1 napra de tényleg nagyon sok most is azt csináltam és kb le tudnám enni a falat 2 kiló rizsát meg 2 kiló csirkemellet olyna éhes vok.
Manitou>>45 fokos vagy a negatív?
-
Bibby
addikt
Mell - hát nem ajánlott egy napra, két nagy izomcsoport.
"mint írtam csomó csirkemellet meg halat eszek"
"így is elég sok a szénhidrát az étrendemben (legalábbis szerintem kellő mennyiség)"Ezek nem túl egzakt mértékegységek, sok ember járt már erre hogy ő fú de sokat eszik, a végén meg kiderült hogy mégsem.
-
Xelo
addikt
huh oké köszi, mindenképpen összeírom amint lesz rá időm
tojással természetesen szoktam játszani, minden másodiknak a sárgája repül (legalábbis este). zabpehely is megy, a kenyerem is teljes kiőrlésű, vitaminnak extrában csak supradyn f drazsét nyeldekelek. mivel már megvettem a nitróikszet (bcaa) illetve a kreatinomat elnyomom. zöldség paradicsom minden nap, tegnap ettem spenótot... mint írtam csomó csirkemellet meg halat eszek. tömegnövelőt most tuti nem fogok venni, elég hamar hízok és így is elég sok a szénhidrát az étrendemben (legalábbis szerintem kellő mennyiség).
ma elkezdtem a normális edzéstervemet, mell hát van hétfőn, alakítottam. egyre szabályosabban csinálom a feladatokat, minden úgy alakul ahogy én szeretném.
tippeket továbbra is elfogadok
-
huvazze, most érzem mintha beindult volna valami

lehet csak a tegnapi no-xplodenak késett kicsit a hatása, vagy ez a mai jázmin rizs tud valamit
de, annyira durván durrantam msot edzésen
nagyonjó érzés.ferdepad: 4*8 60kg-al, 1*7 65kg-al (ez 10kg emelés múltkorihoz képest, de valszeg csak az izommemória)
30fokos nyomás egykezesekkel: 10*20kg 2*8*25kg 8*25kg
tárogatás ferdepadon 3*12 10kg-al.
már a ferdepad után brutálisan feszült a mellem, most a végére pedig határozottan jól néz ki
(számomra) még 1-2 ilyen edzésés teszek fel képet 
mod:
dymatize high protein mega gainer-re sütikrém vagy vanília ízben van valakinek tapasztalata?
-
Thom!
veterán
jumbot próbálta vki?
-
BÁ Nutrition
addikt
válasz
BÁ Nutrition
#27182
üzenetére
a bb-n persze veletlen sincs hir errol sem...
-
kicsitomi88
őstag
válasz
BobChemistry
#27180
üzenetére
Nem biztos, hogy ugyanaz a kettő. Persze az nem szentírás amit ott írnak...
-
BobChemistry
őstag
válasz
kicsitomi88
#27179
üzenetére
hát ez az, hogy a body.builder oldalon se javasolják
pedig a sima tojásfehérje az meg jó, meg a tej-tojás fehérjékpár éve lehetett kapni natúr tojásfehérjét a shop.builder-nél
nem volt ízesítve, és olcsó volt, a hatása meg nagyon jó
gondolom nem lehet sok különbség a két termék között, vagy igen? -
kicsitomi88
őstag
válasz
BobChemistry
#27177
üzenetére
Jót még nem hallottam róla.
-
válasz
Shodan
#27173
üzenetére
télleg, azt el is felejtettem

igazából nem éreztem semmi extrát...
talán annyit, hogy kevésbé fáradtam. befejeztem a szériát, és már nyomtam volna a következőt. nem durrant a vállam se jobban, se rosszabbul mint máskor.persze ez csak egy adag, ebből nem vonok le következtetést. ha ez alapján kellene véleményeznem, én nem venném meg. de valszeg több adag után más a helyzet, viszont annyit már nem akarok kunyerálni

-
BobChemistry
őstag
szárított tojásfehérje-por szerintetek mennyire lehet jó fehérjebevitel növelésre?
-
glutamin
őstag
válasz
BÁ Nutrition
#27175
üzenetére
Nálunk a teremben nincs igazán jó ülős megoldás. Van erőkeret (ez nekem nagyon természetellenes mozgási síkot as), valamint lenne egy rendes ülőpad, de ott még nem látom, hogy tudnám, jól mellre venni. Inkább nyak mögöttihez jó. De lehet idővel csak ráerőszakolom magam arra a verzióra.
Egyébként abban tényleg igazad van, hogy az álló verzióban akaratlanul is besegítenek nem kívánatos izmok.
-
glutamin
őstag
válasz
BÁ Nutrition
#27021
üzenetére
Én ezt a nyakból nyomást/mellről nyomást félelmetes 45kg-val csinálom. Nekem egyelőre még nem szarakszik a derkam (guggolás 90kg).
Kinek milyen súly használatánál kezdett szarrá menni a dereka? Csak tudjam, mire számíthatok

-
az én hibám, hogy semmi különbséget nem érzek a jázmin rizs, meg a sima rizs között?

-
Bubee82
őstag

-
csudri
őstag
-
DeadMeat
nagyúr
válasz
ígyvanferi
#27165
üzenetére
Nekem semmit nem szóltak.eccercsak jött a futi a dobozzal.Még jó,hogy nem voltam itthon

-
ígyvanferi
addikt
A Sportikától ugye fognak szólni, ha átvehető a rendelt áru? Rendelés után kaptam egy mailt az adatokkal, de gondolom majd még jön egy, esetleg telefon.
-
válasz
BÁ Nutrition
#27161
üzenetére
kár h az ír nemzetvédelem nem olvas ph!-t, már rég kitiltották volna az országból. -
BÁ Nutrition
addikt
válasz
bandus
#27158
üzenetére
komolyan mondom en pozitivan alltam eddig a srachoz, semmi rosszindulat soha, meg az itteni alakitasai utan sem.. de par hete elszallt kicsit(talan a tejben lehet valami
) es msn-en mar azt magyarazta hogyha valaki megtamádná akkor hogyan likvidálná.. gondolom most erre gyur ra a nintendoval ![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Boxer001
veterán
válasz
bandus
#27158
üzenetére
Én is figyelemmel kísérem a dolgokat...
Itt Angliában már nem szégyen a másság
(nagyon durvák a fiatalok, 80% a szégyenfalra való, és amit ma lefotóztam...az minden eddigi látottakat übereli, sajnos már nem a vicces kategória
), gondolom Írben sem...
Majd felnő a kolléga 1x, talán. -
na muszáj leírnom, viszont a másik topikban nem akarom szítani a tüzet, de sírok már a röhögéstől

szoktam olvasgatni az írországos topikot (ugye BÁ miatt, meg amúgy is érdekes), és yash kolléga ott is alakít. ennyire egy balfék embert
de legalább BÁ megmondta neki a tutit ![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
ott kezdődött, hogy nuncsakut vesz a wiihez
a következő mondat pedig a csúcs:
"baratnovel is lehetsz szarban, masreszt meg nem varnam el ezt a baratnomtol, es kulonben sem tervezek baratnot, hogy valaha is lesz" -
LOTR
addikt
válasz
kicsitomi88
#27089
üzenetére
"Nincs jobb érzés mint mikor ott van előtted a 10 féle süti és te nem eszel."
ezt azért módosítanám:
"Nincs jobb érzés mint mikor ott van előtted a 10 féle süti és te nem csak nézed, hanem eszel és eszel és eszel és eszel."
-
Bibby
addikt
válasz
BÁ Nutrition
#27154
üzenetére
Tééényleg... majdnem el is felejtettem hogy neked ugrott.

Az utóbbi hozzászólásai fényében ez tetszik a legjobban: "De neked is le kellene szallni a magas lorol es elgondolkodni..."

grabber: azt az apró részletet eddig kihagytad hogy még 2 sportot űzöl, amellett nem csoda hogy nehezen hízol. Így jóval nagyobb energiabevitelre van szükséged.
-
Koszi.Kb erre voltam kivancsi.
Igaz vihetnek mast is iskolaba.Eddig csak gyumolcs salatat vittem,de az nem a legmegfelelobb a sulyfelszedesre.A tobbieknek: Utanaolvastam es kerdezoskodtem a temaval kapcsolatban,ha hulyeseget kerdeztem vagy mar sokszor kerdeztek,akkor irjatok,hogy olvassak vissza jobban es nem lenne annyi leszolas.Amugy nem mindenem a gyuras ne varjatok,hogy ugy alljak hozza,mint a profik.Mellette meg 2 sportot uzok.
-
válasz
hummerdikk
#27149
üzenetére
calm down bro'
az ilyen hozzászólások előtt lehet nem ártana visszakeresni a te első megnyilvánulásaid

attól, hogy most valóban jól tolod, jó irányba haladsz és fejlődsz nem kéne ennyire magas lóról beszélni

-
Bibby
addikt
válasz
hummerdikk
#27149
üzenetére
Te mióta oltasz le így mindenkit aki betéved?
A legjobb hogy egy Varga Danihoz próbálod mérni... az hogy ő mit meg nem tesz ezért, meg hogy egy átlagember mit tenne, kb ég és föld.Főleg azon gondolkozz el hogy valakit a súlya miatt bszogatsz. Lehet viccesen is felhívni valaki figyelmét a gondokra, meg lehet így is ahogy te teszed. Az első a jobb.
-
harry
veterán
válasz
grabber
#27148
üzenetére
"csak szendvicset tudok enni" Erre ki kényszerít? Fogod, megfőzöd, bedobozolod, viszed magaddal egész nap, nem lesz annak semmi baja, más szerinted hogy oldja meg a kajáját?
Nézz egy átmozgató tervet, minden testrész (vagy inkább izomcsoportra) 2 gyakorlat, kis súlyokkal (csak úgy például). Tanuld meg a gyakorlatokat, érezni az izmaidat, szabályosan dolgozni.
Edzhetsz otthon is pár kézisúllyal, megy egy kétkezessel, ott a suli is, és a saját testsúllyal végzett gyaksik is, egyelőre ezek megfelelőek, de 1-2 hónap után jó lenne egy rendesebb termet találni (illetve egy heti 3 edzés legalább tartani).
És írj egy rendes étrendet. -
hummerdikk
őstag
válasz
grabber
#27148
üzenetére
Juj, most azthiszed h kemeny vagy azzal, hogy ilyet irsz... En pont, hogy ilyen cuccra gondoltam... De nembaj...
Heti 2 alkalom az nulla kb... min3.
Ne sirj h nem tudod megoldani... nezzel kicsit utana, hogy pl a Varga Daniel mi mellett csinalja...
Megcsinalni ennyi kajat nem nagy cucc, foleg ha ott van edesanyad, aki meg is csinalja neked...
Kezdem ugy erezni, hogy nem csak a sulyod, hanem a hozzaallasod is kislanyos.... -
válasz
hummerdikk
#27146
üzenetére
Tisztában vagyok a cuccal és hidd el ez nem az a fajta,amit a boltban lehet vásárolni.Direkt magasan tartja a testhőmérsékletet,hogy égesse a zsírt.
2.Ez már menne
3.Sajnos már bezárt,ezért most más helyet kéne néznem.A sulié egy kicsit lepukkant,máshova meg nem tudnék sűrűn járni(heti 2)
4.Én jobban szeretem "ha van rajta egy kis fogni való"
5.Ja csak bejárós vagyok és napi 1,5-2 órát utazok.Jó esetben 3-ra,máskor 6-ra érek haza.Addig csak szendvicset tudok enni(az iskolában 4-5 megeszek,az emeletes fajtából;teából is 1,5L). -
hummerdikk
őstag
válasz
grabber
#27145
üzenetére
Miert raksz be
ilyen fejet a cucc melle? Nem kell elitelni a dolgot...
2: nem kell minden szart megenni, csirke/pulyka/marha, rizs/krumpli/zab
3:Menj el egy rendes edzoterembe es kerj segitseget kivitelezesre
4: Sejtettem h gyors az anyagcsered, egy lanyank jo lenne az a suly amiben vagy
(ne vedd sertesnek, csak poen
)
5:Ha en kolesz melett is tudok egy nagyjaboli kajat tartani legalabb edzesnapokon, akkor neked is menni fog!
-
hummerdikk,harry:Nagyjából képben vagyok a témában.Régebben gyúrtam 2 hónapig(emlékezetes első edzés volt,másnap szívószállal ittam és az ágyban nem tudtam megfordulni)és most is van jó pár gyúrós haverom,de az egyik minden sz@rt megesz(nyers tojás,szója,lencse
)a másik meg csak fehérjét szed régóta,de már 7 hónapja nem fejlődött semmit.Mind a ketten mást mondanak,mit csináljak.Ja a harmadik meg szedett cuccot,amivel 1 hónap alatt 10kg-ot adott le(ez is volt a célja)
A helyes táplálékozást nálam nehéz betartani,válogatós vagyok eléggé és az időm sem engedi meg.Hiába eszek annyit mint aki 80kg,lemozgóm.
Kíváncsiság,valaki ért már el fejlődést úgy,hogy csak otthon edzett(fekvőnyomás,súlyszókészlet)?Valaki otthon szeretne kondizni
-
Manitou
veterán
válasz
hummerdikk
#27142
üzenetére
Az idő megszépítí a dolgokat

-
Manitou
veterán
válasz
hummerdikk
#27140
üzenetére
60 kilot ki nem tud kinyomni?
Pl szerintem te se tudtál, mikor 60 kiló voltál
És nem edzettél. -
hummerdikk
őstag
-
harry
veterán
válasz
grabber
#27138
üzenetére
Ne a kiegektől várj csodát
Megfelelően kell táplálkozni, és edzeni, de a hangsúly az előbbin van. Az meg mindegy, hogy mennyi izmot akarsz felszedni, ugyanazt kell csinálnod, mint annak, aki 50 kilót akar hízni - csak kevesebb ideig (esetleg kevesebb kieggel).
Az, hogy mennyire maradsz szálkás részben genetika, másrészt kaja kérdése. Ha tisztán kajálsz, akkor nem fogsz behízni, némi zsír lehet feljön, de nem kell aggódni.Szóval olvasd el az első hsz-t, a linkek tartalmát, ezt itt [link], majd számold ki mennyi tápanyagra van szükséged, hányszor tudsz enni egy nap (legalább 5 lesz úgyis), hányszor tudsz eljárni edzeni és milyen körülmények között.
Majd ha képben leszel, és meglesznek az alapok, segítünk a továbbiakban. Nem ajánlok kieget, mert most fölösleges.
-
Sziasztok!Szeretnék felszedni pár kiló izmot.Nem sokat,csak párat
Jelenleg 170 és 60kg vagyok.Elég szálkás vagyok,de soványnak tűnök és ezért szeretnék felszedni kis izmot.Természetesen jó lenne megmaradni szálkásnak
Ehhez milyen táplálék kiegészítőt ajánlotok(lehetőleg ne drágát) és mennyi edzés ajánlott?
Még egy kérdés:Az már jó kondi ha fekve kitudom nyomni a saját testsúlyom? -
harry
veterán
No szóval szerintem érdemes lenne inkább arrafelé keresni a következő lépést. Írd össze, hogy mennyi tápanyagra van szükséged. Ez egyszerű, testsúly*~1,5g fehérje, és úgy 5g/tskg ch. Legalábbis szerintem ez elég, de nyílván egyénfüggő is. Próbáld meg elérni ezeket a mennyiségeket, pl. kezdésképp számold ki, hogy jelenleg mennyit fogyasztasz, majd nézd meg, hogy mennyit kéne még, és utána lehet azon trükközni, hogy akkor miből kéne még enni, hova fér be még egy étkezés, hol kell mennyiségeket növelni, stb.
Reggelire nekem a turmixos zabpehely bevált, de a telj. kiörl. kenyér és tojás is jó kombináció (annyi, hogy itt a tojás adagot meg lehet dobni akár 6-8ra is simán - de csak a fehérjét, tekintve a sárgája zsírtartalmát. Tojásfehérjét kaphatsz külön dobozolva is a Capriovusnál). Napközben csirke, hal, pulyka, rizs, tészta, krumpli, stb. És fontosak a zöldségek is, a rostok miatt, némi vitamin is jön, valamint (ha jól van összeválogatva), akkor a bélésed ph értékét is a lúgosabb irányba tolja (tekintve, hogy az előbb felsoroltak tulajdonképp mind savasok, ami nem túl szerencsés, már csak azért sem, mert pl. lúgos étrend mellett a szervezetnek csökken a fehérje igénye -> lásd Jóba Elek írásait, és a vércsoportos kaját).
Alap kieg a multivitamin és mondjuk egy edzés utáni fehérje (én tennék bele zabpelyhet kis malto vagy dextrozzal), aztán lehet dobni egy tumixot reggelente, venni + vitamint (pl C [+esetleg vas], Ca-Mg). Ha már lesz egy megfelelő edzésmúltad, akkor mehet egy krea, addig szerintem nem érdemes. Aztán ha már tényleg tudod mit csinálsz, akkor bcaa meg gluta, de ez már tényleg odébb van. Más cuccnak meg nem is igazán látom értelmét (esetleg egy profi tömegnövelő edzés utáni turmix helyett). -
harry
veterán
Nem meggátol te suta, hanem azt mondták, hogy ha nincsenek meg egyéb feltételei valaminek (pl kreatin használatnak), akkor csak pénzkidobás lenne, míg ha meglenne a rendes kaja, a megfelelő agy-izom kapcsolat, helyes és szabályos végrehajtás, kemény edzés, akkor sokkal nagyobbat dobna, ezekhez pedig időre, gyakorlásra van szükség. Eddzél keményen (ami nem a nagy súlyokat jelenti, hanem az elhivatottságot, pontosságot, rendszerességet), kajálj rendesen (megfelelő mennyiség és minőség, gyakoriság), és ha már kiismered magad és benne leszel a témában, akkor mehetnek az extrák.
Jelenleg hogy néz ki az étrended?
-
Shodan
őstag
válasz
BÁ Nutrition
#27126
üzenetére
én is ezt akartam venni csak lecsúsztam róla
és már nem kapni. máshol nem nagyon látok.bubee te meg egy fucking freak vagy

-
válasz
Manitou
#27099
üzenetére
[OFF]hehe, nekem most kék-zöld a hajam, így szabad féldisznót ennem? meg mákostésztát túróval?

[/OFF]ON:
szobatársam jóvoltából kipróbálom az no-xplode-ot, már benyeltem a szőlőset. ízre nemrossz, lassan lemászok edzeni is, aztán kiderül mittud

mod: rizsfőzőgépünk nekünk is van, de nekem nem jött be, vagy lehet nem sikerült még eltalálnom az arányokat. kicsit masszás lesz tőle a rizs.
-
Bubee82
őstag
válasz
BÁ Nutrition
#27123
üzenetére
Márka, típus?
-
BÁ Nutrition
addikt
válasz
Bubee82
#27112
üzenetére
attol fugg mennyi vizet raksz bele ill milyen rizst hasznalsz. ki kell tapasztalni melyikhez mennyi viz kell, de hamar ra lehet jonni. amugy is be van jelolve nagyjabol. en kicsit tobb vizet hasznalok mert rakok bele borsot is. ritkan csemegekukoricat is

a rizsen is sok mulik a lidlbe van ilyen zold dobozos 1 kilos az eleg jo abba a fajta gepbe amit en hasznalok. regen en is zsacskosrizst foztem de arra oda kell figyelni, ezt meg csak otthagyod aztan ha megeheztel kiszedsz belole amennyi kell. melegen is tartja, mert van rajt ilyen funkcio alapbol. szal edzes elott beallitod, es mire megerkezel mar kesz a friss gozolgo kaja
csapatsz hozza husit es mar mehet is a buli. kulonosen ajanlott 
-
-
Manitou
veterán
Na jó lesz már, mert túl sok a rizsa

-
Boxer001
veterán
válasz
God Vazzeg
#27110
üzenetére
Na, végre, egy patkánnyal kevesebb.
BÁ
Rizsfőzőgép? Ilyet se baxtam még.
-
Bubee82
őstag
válasz
BÁ Nutrition
#27109
üzenetére
Nem lesz massza a rizsből? Vagy te milyen rizs kajálsz?
Amúgy kösz a tippet, rákattantam a témára!

Te milyet vettél?
Bibby
Jázmin rizst én is ettem és nagyon szerettem. Az a teszkós még árban elmegy kategória.
-
Manitou
veterán
válasz
BÁ Nutrition
#27109
üzenetére
Te is kolis vagy?

Boxer: Én is úgy hallottam

-
BÁ Nutrition
addikt
válasz
Bubee82
#27085
üzenetére
ha koliban vagy akkor javaslom a rizsfozogep hasznalatat. bele tudsz rakni eleg sokat es melegen is tartja a kovetkezo kajalasig! es sokkal olcsobban kijossz mint a zacskosrizzsel. raadasul az aramszamlat se te fizeted(ha koliban vagy) nagyon praktikus. en is hasznalom mar egy ideje es nagyon bevalt

-
Bibby
addikt
Őőőő...nem hallgatsz senkire.

Először érdeklődtél milyen fehérjét, stb, most meg ott tartasz hogy kextrém, nitrox, ettex.
Azt se tudom mik ezek. 
Közben meg lehet (sőt igen valószínű) hogy még azzal is mérföldeket javíthatnál magadon, ha a megfelelő gyakorlatvégzésre koncentrálnál, megkeresnéd a számodra legjobb gyakorlatokat, stb.
Csak ANNYIT szerettem volna elmondani, hogy ahhoz képest amit most nyersz ezekkel a cuccokkal, lehet ha később használnád, kétszer-háromszor ennyit hoznának. -
-
cettlee
őstag
válasz
Bubee82
#27095
üzenetére
bubee baszki nemérdekel mennyi vizet vesz fel.az volt a kérdésem hogy egy zacsi 250g föttrizst ha veszek abba mennyi ch lehet kb. erre valami okos azt mondta hogy fözzem meg a sima rizst és mérjem le és hasonlitsam össze. erre irtam hogy mittomén mennyi ideig kell fözni hogy pont ugyanannyi % legyen a viz benne és össze lehessen hasonlittani.dasssdaasdas
-
DeadMeat
nagyúr
válasz
kicsitomi88
#27089
üzenetére
Hamár neked ilyen jól megy a diéta aszonygad meg,nekem miért nem csökken a súlyom?Pedig a pocaktól a combomig mindenhonnan ment le szépen..
-
Bubee82
őstag
Hülye állatok

Hát, nekem se sok hajam van, meg állítólag őszülök is. Szal nem hinném h nekem bejönne

-
Bibby
addikt
válasz
Shodan
#27058
üzenetére
Beállt nálam az agyhalál...

Rizs: tesco jázminrizs, már írtam itt valamikor, a legfinomabb rizs amit valaha ettem, cserébe 330 körül van fél kiló.
Aktív témák
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Hitelkártyák használata, hitelkártya visszatérítés
- Milyen videókártyát?
- Autós topik
- Robotporszívók
- Eredeti játékok OFF topik
- Vivo X200 Pro - a kétszázát!
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Crimson Desert
- További aktív témák...
- Panasonic ToughBook FZ-55-2 11.gen. I5 laptop (Intel I5-1145G7 8X4400 Mhz, 16GB DDR4, 512GB NVME)
- Precision 3560 15.6" FHD IPS i7-1165G7 T500 32GB 512GB NVMe IR kam gar
- Panasonic ToughBook FZ-55-1 8. gen. i7 laptop (Intel I7 8665U 8X4800Mhz, 16GB DDR4, 256GB SSD)
- Panasonic ToughBook FZ-55-1 8. gen. I5 laptop (Intel I5 8365U 8X4100Mhz, 8GB DDR4, 256 GB SSD)
- Thinkpad T14s Gen4 14" FHD+ IPS i7-1355U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Inno3D RTX 4070 Ti // ÚJSZERŰ // SZÁMLA // GARANCIA //
- BESZÁMÍTÁS! 64GB Kingston Fury Renegade 2666Mhz DDR4 memória garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! MSI Cyborg 15 A12VF FHD GAMER notebook - i5 12450H 16GB DDR5 512GB SSD RTX 4060 8GB
- Samsung Galaxy S23 Ultra 8/256GB Cream használt, karcos kijelző 6 hónap garancia
- Bomba ár! Panasonic CF-20-1 Tab+Laptop: m5-6G I 8GB I 256SSD I 10,1" WUXGA Touch I Cam I W11 I Gar
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Én sem fogom örökké csinálni így csak amíg érzem, hogy van értelme.
Régen fájt így a bicepszem.

a számolás is meglesz, majd aszerint még finomítok rajta, de ahhoz képest hogy miket ettem én fejet hajtok magam előtt



nagyonjó érzés.



), gondolom Írben sem...








