Új hozzászólás Aktív témák
-
FLx
addikt
Ez szép meg minden, de ez megint kicsit ilyen külföldön minden jobb eszmefuttatás. Egyáltalán nem általánosítanám az általad tapasztaltakat, inkább munkahelyfüggő, illetve emberfüggő ez, mint országfüggő. Szóval az adott cég magyar irodája lehetne akár olyan jó is, mint a külföldi, egy másik cég külföldi irodája meg ugyanolyan borzalmas kint is, mint itthon. Sőt attól is függ a dolog, hogy ki milyen stílusban szeret dolgozni, milyen légkör, munkamódszer fekszik neki.
Van szerencsém együtt dolgozni több európai országban illetve amerikában is munkatársakkal, több cég amerikai irodájában is jártam, dolgoztam és én személy szerint soha nem éreztem igazán jól magam. Itthoni munkahelyeken sokkal közvetlenebb emberekkel dolgozom együtt, ott kint kb. semmiről nem lehet beszélni az emberekkel a munkán kívül, csak ülnek egymás mellett napi 8 órát aztán hazamennek. Láttam olyant, hogy fél évig dolgoztak egymás mellett emberek és nem tudták egymás nevét, ilyenek, hogy közös ebéd, sörözés, szóba sem jön. És Amerikában ez nagyon hatványozottan igaz. Céges kultúra az van ja, normális munkaszerverzés, logikus gondolkodás, egyenes kommunikáció? Van a francokat, összevissza csinálnak mindent, legyen valami azt jónapot, de előre gondolkodni két percet, azt minek. Igazi birkamódra. Flancos pozíció elnevezések, meg kamu előléptetések, na az van, csak semmire nem jók. Senior mérnök poziban fele annyit nem értenek a technológiához, mint a magyar srácok rencergazda címkével. És több cégnél is tapasztaltam hasonlóakat, nagyon nagy multiknál is, meg kisebbeknél is. De mondhatnék ilyeneket is, hogy nagyon nagy és ismert pénzügyi cégek londoni irodájában milyen a munkaszervezés, egy ebédre nem mennek ki, egy percre nem állnak fel egész nap az asztaltól, mert az ott nem szokás, romlik a hatékonyság, meg egymást figyelik, hogy a másik se menjen ám ki.
Ja még valami, kintiektől tanulni?
Persze vannak penge arcok, ahogy itthon is, de pont sokkal rosszabb a hülye/szakember arány mint itthon, gondolkodni képtelen droid a munkavállalók jó része. Hiába végzett hangzatos egyetemet, fele annyit nem ér, mint egy BME-s átlag pistike.
Új hozzászólás Aktív témák
- Crucial Pro 32GB KIT DDR5 5600MHz CL46
- Apple Watch Series 9 GPS+Cellular
- Lenovo ThinkPad T14 , AMD Ryzen 5 Pro 4650U, 16GB DDR4, 512 GB SSD,27% ÁFÁS SZÁMLA , 1 ÉV GARANCIA
- Lenovo ThinkPad T14 , AMD Ryzen 5 Pro 4650U, 16GB DDR4, 512 GB SSD,AAM SZÁMLA (vállalkozásoknak is)
- Újszerű villámgyors 4K! Lenovo Thinkpad X1 Carbon G9 (Core I7 16Gb 512Gb 4K 100% Akku) laptop!
- Apple iPad 10th Wi-Fi + Cellular - Silver - 64GB - BONTATLAN - ÚJ
- HIBÁTLAN iPhone 13 Pro 128GB Alphine Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3024
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4540, 100% AKKSI
- HIBÁTLAN iPhone 12 Pro Max 128GB Pacific Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, 100% Akkumulátor
- REFURBISHED - DELL Thunderbolt Dock WD19TB (210-ARJD), WD19TBS (210-AZBV)
Állásajánlatok
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Persze vannak penge arcok, ahogy itthon is, de pont sokkal rosszabb a hülye/szakember arány mint itthon, gondolkodni képtelen droid a munkavállalók jó része. Hiába végzett hangzatos egyetemet, fele annyit nem ér, mint egy BME-s átlag pistike.
