Új hozzászólás Aktív témák
-
FEDman
addikt
Úgy látom ebben az Oly Pana érzékenység téma körben még mindig elég nagy a kavarodás, pláne most hogy így az AF is bele került a képletbe.

Az hogy a kontraszt AF teljesítményére nagy hatással van a szenzor teljesítménye az nem is kérdés. Viszont ha már itt tartunk fontos tisztázni ezzel kapcsolatban, hogy az az állítás miszerint a Pana 2x érzékenyebb az egyszerűen nem igaz!
Természetesen itt most az azonos szenzorral szerelt gépekre gondolok, mint például az E-P1 – G1 páros. Ebben az esetben a két gép ugyanolyan érzékeny, egyedül annyi hogy a két váz ellentétes irányba csal mikor megcímkézi az iso értékeket. Azaz röviden és tömören a Pana iso100 egyenlő az Oly iso200-al.
Egyszerűen csak máshogy hívják ugyanazt, de ettől még pontosan ugyanazt a teljesítményt nyújtja mindkettő, gyakorlatban semmi eltérés nincs a kettő között és pont emiatt az AF teljesítményére sincs mindez semmilyen hatással.
A Panasonic egyszerűen jobb AF algoritmust írt, aminek köszönhetően főleg kevés fényben sokkal stabilabban működik.És sajnos ezen a téren nagyon úgy fest azóta se túl sok minden változott. A drasztikus sebesség javulás meg ahogy én látom két ütemben, értéke el, először obi fronton bevezették az MSC AF motort, ami már felvette a versenyt a gyorsabb Pana obikkal, aztán végül most meg a legújabb Oly vázak meg dupla kiolvasási sebességre képes Pana szenzort kaptak.
Ez a kettő önmagában garantálja a gyorsaságot.
Viszont ahogy kicsit is fogy a fény egyből kidomborodik, hogy a Pana AF-e mennyivel okosabb. Ezen a videón is jól látszik mindez. Pedig itt még nincs is annyira kevés fény, de már így is megveri a GF2-es az új Olympust sebességben határozottságban.
És itt hangsúlyoznám, hogy egy GF2-es, aminek ráadásul az új Oly-val szemben még nincs dupla kiolvasási sebességre képes szenzora se.Tehát az Olympus még mindig nem érte utol AF-ben a Panát.
Ellenben ha pozitív akarok lenni akkor az is tény, hogy mindettől már csak egy jobb AF algoritmus választja el, minden más már adott. Ez azt jelenti hogy egy firmware frissítéssel most már bármikor ledolgozhatja a maradék lemaradását is.Remélem így is lesz, én szurkolok az Oly-nak!
Új hozzászólás Aktív témák
- PlayStation 5
- Bestbuy játékok
- Kerékpárosok, bringások ide!
- 7000 mAh-s aksit kapott a Motorola Moto G57 Power
- Milyen egeret válasszak?
- Luck Dragon: Alza kuponok – aktuális kedvezmények, tippek és tapasztalatok (külön igényre)
- Magga: PLEX: multimédia az egész lakásban
- Arc Raiders
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- Maradt 46 mm a Xiaomi Watch S5, de nőtt a kijelző
- További aktív témák...
- GAMER PC! i9-9900K / RTX 3070 Ti / Z390 / 16GB DDR4 / 1TB NVMe / 650w! BeszámítOK
- iKing.hu Nothing Phone 2 Pro 8/128GB White használt karcmentes 6 hónap garancia
- AKCIÓ! Dell Latitude 3430 üzleti notebook - i5 1235U 8GB DDR4 512GB SSD Intel Iris Xe WIN11
- 236 - Lenovo Legion Pro 7 (16IRX9H) - Intel Core i9-14900HX, RTX 4090
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RX 9070 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

