-
Fototrend
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
tailor
őstag
-
-
tailor
őstag
Zeiss optikák NEX-re is: 2.8/12, 1.8/32 és 2.8/50 macro
-
p_adam
addikt
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, hogy hol találok olyan pántot, ami vékonyabb mint a gyári de erős, emiatt függőlegesen rá tudnám kötni és úgy rögzíteni. Az vele a célom, hogy megakadályozzam azt, hogy lefele nézzen az objektív, amikor a nyakamban lóg. Ezért nem szeretem a gyárit de a kampókat a gépen azért meghagynám
-
fattyu
veterán
válasz PRO-peller #1189 üzenetére
hagyjuk már Kisfilmes obikból van kissebb ( és gyorsabb ) 50es Nem lazaság érzés kell hanem kegyetlen iq egy kis vázban amire könnyen adaptálhatom a meglevő obijaim ( meg még amit kitalálok ) Ez pedig a nex lesz. Főleg a 6.
X100 csecse. ekv 35mm nem barátom. ekv 50lenne már lenne olyanom.
Kompakoktól undorkodom. Se kis dof se iq. ( megpróbáltam de az s95től is csak szomorkodtam. )
szerk: nex rendszerben amugy az a 24es zeiss az nagyon büntet és ha nexhez jutok előbb utóbb az meglesz batársága ellenére.
[ Szerkesztve ]
a hülyeséget, az embereket, a dugót, az időjárást, a késést, és a várakozást leszámítva szinte mindent jól viselek
-
-
fattyu
veterán
hát sürgősnek nem sürgős, de az rx100 nem játszik. Apsc szenzor alá nem megyek és cserélhető üveg is alap. De azt hiszem legyőzöm az impulse buyt.... kell a VF :S Majd megláccik a 6os...
a hülyeséget, az embereket, a dugót, az időjárást, a késést, és a várakozást leszámítva szinte mindent jól viselek
-
Stitch
őstag
Nem semmi, hogy már 150 ezerért akciózzák a sima kitet...azt hiszem elfelejthetem, hogy normális áron túladjak az enyémen.
Egyébként én is sétálós (és videós) gépnek vettem, de szerintem még ez is nagy annak.
Sürgős a vásár? Jövő tavaszra talán lemegy az RX100 ára...
[ Szerkesztve ]
-
fattyu
veterán
kicist gondban vagyok...
Régóta agyaok mászkálós gépen, és a nex5n IQja mindig is bejött de drága is volt meg kereső se.Látom lesz 6. Kereső pipa. olcsó nem lesz. Meg nem is lehet kapni.
Most meg látom a sima kit nex5n 150pénz... Az nekem már eléggé barátságos.
Mikor lesz 6? Tudom nem volt még official pricing de mennyi lesz az? Érdemes várni vagy rá kéne mozdulni a készletsöprésre és megvenni elfogadható áron az 5n-t?Magamról: aki jár másik topikba is tudja hogy nem érdekel a nex rendszer üvegtelensége tükrösön is manuális üvegekkel játszom, és az 5DII mellé kell sétálós gép. De annyira nem tudom
a hülyeséget, az embereket, a dugót, az időjárást, a késést, és a várakozást leszámítva szinte mindent jól viselek
-
FEDman
addikt
Amit eddig láttam az messze alulmúlta még a 18-55-öt is és itt most nem torzításra gondolok.
-
-
HÁZIGAZDA
ja, nem rohanok a boltba, most adtam el mindent, mert úgy sem fotózom annyit. szerintem megvárok egy nagy szenzoros nikon kompaktot, addig nyúzom az asszony d200-asát. aztán öt év múlva d600 a d200 helyett. ez most a terv.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
HÁZIGAZDA
válasz konyi79 #1178 üzenetére
igen, 850 dollárért a sony nagylátó sem lesz pálya.
egyetlen öröm, hogy a 16-50 legalább 16-ról indul.azért meg kell, hogy mondjam, hogy a nex-6 + 16-50 egy piszok jó ajánlatnak tűnik. meg a pana g5 váz is. számomra most ez a két ár/teljesítmény bajnok, ha új árakban gondolkodunk.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
konyi79
addikt
Videóban úgy látom kiegyeztünk, jó ott mind.
Viszont a fix nagylátó még mindig idegesít, sokallom a 10-14 zoom árát. Ha veszek 16f2.8-at lefűrészelek belőle 2mm-t lesz 14f3-am?
-
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #1172 üzenetére
Riport jelleg nálam az is, ha elmegy az ember a családdal egy kis városnézésre.
Nagylátóval lehet hangulatos utcaképeket lőni, míg ha leesik a kölök fagyija útközben akkor egy csavarintás az obin és máris tudsz lőni egy képet a kétségbeesett arcáról. -
sebgutkopf
őstag
A riport nagyon más világ, annak nem vagyok célközönsége. Nekem azért fix-en működött, mert eleve csak akkor tettem fel, amikor szükségem volt akkora látószögre, nem is próbáltam meg általánosan használni arra volt jobb obim. Most meg már nem is vágyom ekkora látószögre, elég nekem a 24 mm ekv. Az viszont legyen egy zoom kezdő látószöge.
-
sebgutkopf
őstag
Igen benne van a válasz. Általános elvárásokhoz talán az összes milc videó képessége bőven megugorja a mércét. Mindegyik maga a csoda a mini digitális kazettás és sd-s kamerákhoz képest.
Alapvetően semmi bajom mint a 720p-vel sem. Ha megfelelő bitráta társul hozzá, akkor igen részletgazdag és éles képet lehet 720p felbontáson nézni. A gyártóknál van egy olyan hiányosság, hogy magasabb bitrátát nem akarnak a 720p-hez adni csak a full hd-hoz, mert az hangzik jól. Van jó néhány anyagom, aminél tényleg csak a jó kiindulás miatt használtam 1080p-t és a vége egy 720p-s anyag lett persze az ott elérhetőnél magasabb bitrátával.
Pár éve még elég videó ellenes voltam, a fényképezőgépbe videó dologot is fölöslegesnek mondtam. A videókamerákat mindig azért utasítottam el, mert plusz egy kütyü minek, illetve az általánosabban elterjedt kamkorderek képminősége egyszerűen elriasztott. Már nem emlékszem hol volt a határ, de talán olyan 300-400k-tól kezdődtek azok a kamkoderek, amik végtermékéről nem sugárzott az amatőr részletszegény képminőség. Ehhez képest már az első 720p-s milc videók is lenyűgöztek és egyszerűen nyitottá váltam a témára, láttam ezzel már tudnék valamit kezdeni. Egyszerűen a milc-ek videója bedarált, így ma már fontosnak tartom ezt a funkciót is. 3 évvel ezelőtt mennyivel egyszerűbb volt, le se tojtam a videót.
-
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #1165 üzenetére
Látni kéne róla egy robbantott rajzot.
Objektívek terén nagyon más az ízlésünk. Én például egyértelműen fix párti vagyok, de mondjuk egy extra nagylátónál szerintem én se bánnám ha zoomos obim lenne. Mert míg egy alap fixxel szinte bármit meg lehet oldani, addig egy extranagylátó már egy nagyon speciális célszerszám és hát ebben a tartományban drámai változások érhetők el akárcsak egy 1-2mm eltéréssel is.
Példának vegyünk egy ekv. 18-35mm-es obit. Ez az obi pl. riportra remek, a 18mm sokszor kellhet, de például ha közben kell lőnöd egy portrét akkor ezen a látószögön meghaltál, míg 35mm-en meg még simán lehet lőni egy laza félalakos portrét.Nekem leginkább talán egy mFT-re tervezett 10-22 tetszene..
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #1163 üzenetére
viszont ebben a válasz is benne van az eredeti kérdésre: egyre több váz bőven elég jó videót tud már, és nem azon dől el, hogy 25p vagy 50p, meg hány megabit. az ugyanaz a fajta technobuzéria, mint amikor valakinek 120 fé dinamika kell, vagy iso százezer. jópofa dolgok ezek, de igazából a képek/videók 99,99%-a nem igényli konkrétan.
magyarán, csak annyit akartam mondani, hogy jó a videó, hasznos feature, legyen, de ha egy váz csak 720p-t tud kevés megabittel, hát a babáról/gyerekről csinált felvétel pontosan ugyanolyan értékes lesz, mintha valami profi riggel készült volna. a sima sd kamerák képe amúgy szerintem több, mint élvezhető. ezerszer több múlik például azon, hogy mennyire rángatja az önjelölt operatőr a kamerát felvétel közben, mint hogy milyen a felbontása, de tényleg.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
sebgutkopf
őstag
válasz konyi79 #1159 üzenetére
Sose értettem a gyártókat, hogy ultra nagylátóban miért mindig zoom-ot hoznak ki. Alapjában véve egy zoom párti ember vagyok, azokat szeretem jobban. Viszont, amikor volt olyan nagylátó obim (18mm ekv látószög) az szinte kizárólag fixen a legnagyobb látószögén használtam, tehát a zoom gyűrű kár volt rá. Egy fixszel pedig jobb képminőség olcsóbban megoldható lenne, esetleg kisebb méretben.
-
sebgutkopf
őstag
válasz konyi79 #1147 üzenetére
Az egész, amit írni fogok a saját véleményem és szempontom, más számára nem irányadó és végképp nem kötelező.
Nekem tetszik a mai gépek igen jó videó minősége. A jövőre nézve pedig 10-20 év múlva, amikor a gyerek nagy lesz, a család hálás lesz, hogy a gyerkőcöt, vagy egy érdekesebb nyaralási videót nem vhs minőségben kell megnézni és visszaemlékezni, hanem esetleg akkori mércével is elfogadható minőségben. Többször voltam már csalódott régi felvételek visszanézésénél, hogy ott az értékes pillanat, de akár a sima sd videó kamerák képe messze nem élvezhető.
A sok GB-ről az a véleményem, hogy aki annyit vesz fel az túlnyomó részt fölöslegesen indítja el a felvételt. Nem fogok visszanézni évek múltén egy órás videókat. Nyers, vágatlan felvétel pedig végképp nem érdekel, soha se fogom megnézni. Így, ha van egy 30-60 perc videó anyag, abból egy nézhető 6-12 perces videót össze lehet rakni, ami valóban élvezetes és tartalom is van benne. A számítógépes renderelés kimeneténél pedig már közel sincs szükség pl a 28 mbps bitrátára, lévén a számítógép összetettebb algoritmusokkal nem valós időben renderel, tehát alacsonyabb bitrátával is megtartható az eredeti minőség nagy része. Az idő és átalakítás után egy eseményről, nyaralásról kb 0,8-1,5 gb-os videó marad. Ez nekem nem tűnik valami eget rengetően soknak. Többször is nézzük vissza az emlékeket immár TV-n. -
FEDman
addikt
Nekem inkább azt mondjátok meg, hogy csak bele akarom látni, vagy tényleg homorú a 35/1,8 frontlencséje?
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #1160 üzenetére
nem, ettől a hozzászólástól pont nem vagy az. több ilyen hsz kéne.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
sebgutkopf
őstag
Téged nem minősítettelek, ha úgy érzed, akkor félreértettél. Szíved joga meghúznod milyen árkategóriából válogatsz, csupán azt jegyeztem meg, hogy se a fuji ex1, se a nex6 nem fér bele a megjelölt árkategóriádba, tehát egyiket se fogod megvenni. Hozzáteszem teljesen logikus és megértem, hogy nem vagy többet hajlandó annyit adni egy vázért mint korábban a d300, vagy e3 volt. Nekem sincs kedvem több e3-at kifizetni, csak valamivel feljebb húztam meg a határt mint te, amibe ez a két váz még beleférhet. Ésszerű oldalról pedig most még nem kéne új gépet vennem. Ki kéne bírnom (dolgozom rajta).
Attól, hogy egy gép nem egy fogyasztó árkategóriája az nem minősíti se a fogyasztót se a gyártót. Ilyen a piac, ezek szerint nem annak a fogyasztónak szánták. Egy prémium autógyártót se szokás azért kritizálni, mert nem az alsóbb jövedelmű osztályok árszintjén árulja az autóit.
Jó néhányszor megfogalmaztam már, hogy milyen elvárásaim vannak most egy rendszerrel kapcsolatban. A szomorú, hogy maradéktalanul még mindig egyik rendszer se tudja teljesíteni. Talán egyszer. Mint váz jelenleg a nex6 áll hozzá a legközelebb, mint obi viszont mondjuk a pana 12-35/2,8 a legközelebbi. Csak épp mft vonalon videóban az oly egyelőre még nem tetszik, a pana meg nem fog sony szenzort rakni a gépébe mint az oly. Pedig a gh3 érdekes lehetne (méret és ár problémás). A fuji obik terén szintén tetszik, de mögé szintén nem tudom azt rakni, amit szeretnék.
Ha ettől fanboy vagyok, akkor vállalom.
-
-
HÁZIGAZDA
-
konyi79
addikt
Egy bajom csak a gps-el, nincs benne. Volt hx100v-m abban volt, nagyon gyorsan rászoktam a sony programja térképre rakja útjaim, jó nézegetni.
Sebaj, jövőre a nex6x-ben már lesz, meg time lapse sorozat, 1/250s vakuszinkronnal jön meg lesz egy előre programozható üzemmód a vezérlőtárcsán.(persze mindez időjárásálló kivitelben, a szenzor előtt meg lesz egy gorilla glas, ne egyen az ideg ha valami rá megy, ja és a kimelzőn is lesz)
-
Tulku
veterán
"hogy rengeteg ember megvesz egy méregdrága hangfalkábelt, mert "hallja" a különbséget"
Én is tettem így, hallottam is..ez komoly!!!
Persze nem volt méregdrága, de nekem akkor húzós volt 2x4 m kábelért 20-30 ezer forint...Aztán most leszarom, nem kábelt, meg front end-et hallgatok, hanem Rachmaninov-ot, Mozart-ot vagy Stan Getz-et
-
HÁZIGAZDA
nem lát, de ne feledd, hogy rengeteg ember megvesz egy méregdrága hangfalkábelt, mert "hallja" a különbséget. szóval marketingereje van. igazából az egész videó félig marketingerő, egy olyan feature, amin lehet vitázni, lehet javítani, lehet méricskélni. nagyon megnéznék egyszer egy olyan statisztikát, hogy hányan használták a vázuk videós lehetőségeit mondjuk háromnál többször, amióta megvették.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
HÁZIGAZDA
kezdjük ott, hogy az emberek 99,99%-ának a 720p nem okoz érdemi korlátot. lehet, hogy nem így állnak hozzá (lásd sebit ), de ha nem 2,5 méternél közelebbről nézed az 50 colos full hd tv-det, akkor bizony nem is látod a felbontásbeli különbséget.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
Tulku
veterán
válasz konyi79 #1147 üzenetére
"nagyon kevés embernek van szüksége ilyen minőségű házi videóra, mint ezek az eszközök tudnak"
Mivel volt 2-3 GH1-em és 2-őm (így darabonként) s mivel ezeket tartják a legjobbak közt számon (na meg persze 5n-em is volt, az sem rossz) így egyet kell értsek veled, bármilyen furcsa is...
Egészen az x10-ig ilyen paraszthajszálonmegülő serkevadász voltam, minden bitmennyiséget, hack-et miegymást kipróbáltam, s furcsa mód igen is meg tudom szokni az x10 gyengébb felbontását...cserébe baromi gyors fókuszt kapok, jó objektívet, stabilizátort egy készüléken belül cserélgetés nélkül, úgy hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy igenis visszaveszek...és igen, megörökítésre valóban baromi jók ezek a kis gépek, szinte bármelyikről legyen szó...azt észrevettem hogy a szenzor növekedésével a fókuszálási sebesség csökken, ez alól csak a GH-k kivételek (5n is bitang jó ebben a tekintetben) tehát egyébként egy mft gép nagyobb felbontása is lehet hátrány a gyors élesség állításnál (videóról beszélek)
Szerintem mindig azt kell néznünk; mennyire használható nekünk a gép tudása, mennyire felel meg ÖSSZESSÉGÉBEN számunkra, s ez alapján döntsünk...bizonyára egy természetfotós, filmes inkább egy GH mellett tenné le a voksát nem egy kompaktot kezelgetne...
szerk: Mi bajod van a gps-sel?
[ Szerkesztve ]
-
konyi79
addikt
Na tessék, pár hete hogy szidtuk az 5r-t meg a 6-ot is milyen csúnyák. Gyorsan megszoktuk úgy látom. Igen a 6 nagyon megszépült a hybrid fókuszrendszertől, meg tárcsától, csak az a fránya gps! Megmutatnám az 5n-nek egyből a vaterát!
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #1146 üzenetére
ha egyáltalán nem érdekelne egyik nex váz sem, le sem tojnám ezt a fórumot. ami a rubrikát illeti: ha olyan remek lenne az a nex minden szempontból, már rég vettem volna. az, hogy (nem csak) nekem nem ér annyit, amennyit kérnek érte, lehet, hogy a te olvasatodban engem minősít, de miután d300-tól kezdve mindenféle drágább vázam is volt már, szerintem inkább a nex kínálatot. megvenném, ha elég meggyőző volna a rendszer.
(előbb-utóbb kiprovokálod belőlem, hogy epésen megjegyezzem, hogy ha nem fizet neked a sony ezért az egész fórumos tevékenységedért, akkor fanboy vagy )
vázakkal egyébként egy ideje jól áll a sony, most meg aztán pláne (a nex-5r is penge, a nex-6 méginkább), az obik miatt nem volt egy komolyan vehető rendszer az elmúlt években. szerencsére, ha lassan is, de az is változik.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
konyi79
addikt
Jópár éve örültünk egy-egy agyonmásolt fülbemászó férfihangon ránarrátorkodott szinkronnal végignézhettünk egy vhs filmet. Jövőre nem is lesz ember akinek nem 4k tv-je lesz. De mit néz rajta? pana g25-tel felvett avchd5 2gb/s kódolású videókat? Kicsit elszaladt a ló, nagyon kevés embernek van szüksége ilyen minőségű házi videóra, mint ezek az eszközök tudnak. Az az esemény fontos és emlékezetes marad sima hd-ban is, persze ezzel nem azt mondom nem jó ha javul a minőség, de fel kell nőni hozzá. Egyrészt a háztartásokban lévő informatikai eszközök nagy része behal még egy 50p fhd videó láttán, a méretéről meg ne is beszéljünk, tárolni is kellene. Kicsit a mostani gépek bitgyártási sebességéhez mérten lelassult a ft/byte árfolyam csökkenése, egy nyaralás alatt pedig simán össze sikerült hozni 45Gb videót, aztán persze elkezdhettem nézegetni egy jó NAS-t otthonra. Van szükségem ilyen videóra ilyen áron? Jórészt nincs. Nem is ezért vettem nexet, aki végiggondolja nem is ezért fog. Ezek amatőröknek, meg lelkes amatőröknek szánt gépek, profi tudással. Ha a fuji kicsit lassít a videó növelésével, nincs elkésve, valószínű csak üzletpolitika.
-
sebgutkopf
őstag
A fuji féle új szenzor megközelítés nekem nagyon is tetszik, végre valaki új irányt mer követni.
Zajban, vagy inkább zajtalanságban egyszerűen lemossa a többi szenzort, de a kép részletek valahogy nem az igaziak. Lehet, hogy jobb raw konverterrel ez javulni fog, vagy magában a gépben a feldolgozó chipet fogják masszírozni az már mindegy, a lényeg a végeredmény. Most kicsit felemás. Egyik irányból nézve már most lenyűgöző, másik irányból meg még nem az igazi.
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #1142 üzenetére
1. az emberek komoly százaléka nem videózik a fényképezőgépével
2. aki mégis, azon belül is egy nagyon-nagyon szűk réteg az, akinek olyan igényei vannak, mint nekedsony-t meg konkrétan azért fognak többen venni, mert jobban lesz reklámozva, és az lesz a hiperek polcán. nem azért, mert technológiailag jobb vagy rosszabb a fujinál vagy másnál (versenyképes amúgy, egy nagyságrenden belül vannak, ennyi már elég ahhoz, hogy ne legyen annyira szar, hogy a marketing ellenére sem fogy).
[ Szerkesztve ]
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
madgie
titán
válasz sebgutkopf #1142 üzenetére
Vagy csak rájött, hogy családi videókra, amatőr célokra akár a 720p is tökéletes (ami ugye akár 50p is lehet).
-
sebgutkopf
őstag
Úgy olvasom ki soraidból, hogy szerinted is nex6-ból fognak többet eladni, már csak a megcélzott piaci különbség miatt is.
Videóban viszont nem értek együtt. Ne haragudj, de a 13 vagy mennyi mbps 24 fps-el nem éppen marginális különbség a 28 mbps 50fps-el szemben. Illetve a sonynál megszokott módon teljesen szabadon állítható videó közbeni expó se az az apró különbség. Videóban a két gép ég és föld. Aki a fujit veszi annak ez nem számít, egész pontosan azt nem érdekli a videó.
-
konyi79
addikt
Nem hülye, csak ennyi féle vacak között nyomon követni nem egyszerű melyik betűkombó mit takar.
Az exr, az hátsó megvilágítás fujinál, de pont az x10 szenzora emellett még eltérő mintázatú bayer szűrőt is tartalmaz, mint a szokásos. Ha a belinkelt leírást nézem, üzemmódoktól függően valami hasonló pixelösszevonást csinál a jobb képekért mint pl a Nokia 808-a, e miatt lehet kisebb a készített képek felbontása. A 12Mp-nél fentebb a kisebb szenzor miatt nem is mentek, nem is kellet volna. Videó meg, szerintem igencsek attól függ, milyen procit raknak mellé, mert a cmos-ok igencsak tudják a nagysebességű kiolvasást, de azt dekódolni is kell. Ha valamit rosszul írtam, majd a többiek javítanak -
HÁZIGAZDA
nekem sincs nagy kezem. túl kicsik a nex vázak, oké, hogy technológiai bravúr, de nehéz jól megfogni. mondjuk határértéken belül van nekem, inkább csak kihagyott ziccer, kb. mint az 50 mm-es portréobi.
ami az af-et illeti, most visszautalnék a 2800 dolláros rx1-re, amiből kimaradtak a pd-af mezők.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
FEDman
addikt
Nemrég volt szerencsém végigpróbálni a jelenleg kapható NEX-eket, F3, 5n, 7.
A 7-es egy elképesztően jól összerakott gép, öröm kézbe venni. Közvetlen utána kézbe véve még a NEX-5n is olcsó hatást keltett.
Mindegyik vázon 18-55 kit obi volt, ezzel próbálgattam az AF-et. Újra fókuszálásnál, mikor eleve a témán áll akkor szépen gyorsan újra áll, ilyenkor nincs velük semmi gond. Ellenben ha nagyobb utat kell bejárni akkor már mindjárt sokkal ráérősebb lesz a történet. Még az őskövület Pana G1 + 14-45-öm is villám ehhez képest. Velem volt az is, ugyanott ki is próbáltam. És hát azóta ennél a Pana már sokkal gyorsabb vázakat csinál.Mindent összevetve tök jó hogy a legújabb vázakba már lesz hibrid AF, de ezen tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy ez rá is fér a NEX-ekre.
Ami viszont pozitív csalódás volt az a NEX-F3 és a 7-es beépített kis vakuja. Mindkettőét lehet kézzel úgy hajtogatni, hogy felfelé nézzen és gond nélkül el is lehet őket sütni ebben az állapotban. Bár lehet ez csak nekem új infó, de mindenesetre ez tetszett.
-
HÁZIGAZDA
én is. hogy mást ne mondjak, a sony jpegjei aztán végképp olyasmi, ami remélem, minél hamarabb összejön nekik. az egyetlen, és tényleg az egyetlen bajom a fujival (azon túl, hogy nem .nef raw fájlokat csinál ), hogy nem lehet egy, az e-m5-éhez hasonló gripet tenni rá a jobb fogás érdekében. ebben jobb a nex-6, bár utolsó emlékeim szerint a nex-nél meg be sem fért az ujjam a grip és a bajonett közé normálisan, hiányzott egy kis hely.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
madgie
titán
válasz sebgutkopf #1133 üzenetére
Én a Fujit venném
-
FEDman
addikt
válasz sebgutkopf #1133 üzenetére
Az XPro-1 brutál éles képeket köpköd magából.
A gyári Jpeg-je nagyon kis finom visszafogott ilyen téren, de nemrég megnéztem pár Raw-ot és ott már nincs ilyen finomkodás és érezni a szenzor átlagon felüli erejét.
Egyetlen gondom vele, hogy az általam szeretett LR ugyan kezeli, de láthatóan nem ehhez új színszűrőhöz van igazítva, a finom részletek néha összeakadnak. A vázhoz csomagolt Raw konverterrel már nincsenek ilyen gondok, csak az meg a Silkypix-en alapul, az meg nem épp a konverterek csúcsa.Szóval van erő ebben az új megoldásban, nem kevés csak kicsit előrerohant a Fuji ezzel a megoldással és még kell egy kis idő míg a szoftvergyártók is utolérik.
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #1133 üzenetére
már összejött nekik, nincs a világon semmi gond azzal a szenzorral. színi infóban egy picit gyengébb (érthető módon), de ez simán tolerálható.
a videós tudásban lévő különbség szerintem teljesen marginális, nem ezért vesznek többen sony-t, hanem azért, mert az egy mainstream cucc, mainstream marketing büdzsével tolva (hány mediamarktban lesz fuji x-e1 és hányban nex-6?), míg a fuji bevallottan niche piacra céloz.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
sebgutkopf
őstag
Ennek ellenére én a fudzsit látom esélyesebbnek...nem tudom igazán megindokolni miért...én a sanyit venném...de hát én mozgóképezek is.
Ezért kiszámíthatatlan némileg, de ha fogadni kell pont ezért voksolok a nex6 sikerére. Neked és nekem is tetszik a fuji, de valamiért te is a nex6-ot választanád. Pedig a fujinak sokkal jobb obijai vannak.
A többire reagálva. Ha valaki kiad 1000 usd-t egy cumóért, akkor miért is kéne megelégednie kompromisszumos videóval, ha máshova téve ugyanannyiért megkaphatja a jelenleg elérhető egyik legjobb videó képességet is?
Biztosan úgy határozták meg a felhasználókat, ahogy te írod. Csak azt nem hiszi el a fuji, hogy ez a videó gyengeség önmagában egy komoly visszatartó erő a rendszerével szemben.A legjobb az lenne, ha a fuji kiadná az obijait e-mount véggel. Abból tuti vennék.
Más: az x pro esetében a szenzoruk baromi jó volt képzaj tekintetében a bayertől eltérő színszűrő miatt, de ha jól rémlik a képélesség az AA szűrő elhagyása ellenére elmarad a hagyományos bayeres szenzorokhoz képest és mondhatni az élesség csalódást okozott. Ezt vajon sikerült az új gépben orvosolniuk?
Nagyon innovatív vonalon van ezzel a fuji, idő kell mire beérik a technológia, remélem minél hamarabb összejön nekik! -
Tulku
veterán
válasz konyi79 #1131 üzenetére
Akkor megint hülye vagyok, nekem valami más jött le...persze angolból kénytelen vagyok guglira hagyatkozni...
-
Tulku
veterán
válasz sebgutkopf #1125 üzenetére
1. Aki fudzsit vesz az elégedjen meg azzal a videó teljesítménnyel...ennyi...én is ráálltam, baromi jó stabi, gyönyörű színek a felbontás meg...plazmán nézhető
2. Szerintem a fudzsi vásárlók zömét inkább a fotózás érdekli (pláne ilyen bitang lencsesorral; amikor megláttam az xpro1-nél a kínálatot lefordultam a székről)
3. Valószínű ez az exr szenzor bizgere miatt nem igazán tudják növelni a felbontást (az x10-nél aminek szerintem kis szenzora ellenére a legnézhetőbb a videója is csak 12.5 mbit/s a max bitráta)
4. Aki videó tudást is szem előtt tartja, az biztosan a sanyit választja, az ebben 100% hogy jobb lesz
Ennek ellenére én a fudzsit látom esélyesebbnek...nem tudom igazán megindokolni miért...én a sanyit venném...de hát én mozgóképezek is.
-
konyi79
addikt
Kivárós vásárló voltam én is, nem is vettem 5-öt, megvártam az n-t, most meg eszem az ideget az új fókuszrendszerért, meg a giroszkópért (ha nem figyelek nagyon, a képeim fele mindig ferde), de próbálok kitartani, hátha a 6 utódja jövőre kicsit szebb lesz, meg kap gps-t. Az 5n-t hátha jövőre még 2 év garisan jól eladhatom (~nem túl szarul). Értenek ezek a marketinghez.
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #1124 üzenetére
bocs, de ez nagyon-nagyon kevés. az csak usa, csak az egyik nagy online bolt stb. szolgál infóval, de azért messze nem eléggel. biztos utána lehet nézni mindennek valahogy, de addig is, szerintem kár spekulálni. simán lehet, hogy tízezerszámra vitték a nex-7-et per hó, de azért nem vennék mérget rá. inkább most, a nex-6-tal fog felpörögni, nem is véletlen, hogy csökkentették az árát, talán most már elegendő számban és költség mellett vannak meg az alkatrészek stb. eleve egy "költséghatékonyabb" nex-7-nek tűnik, a szokásos japán iteráció, amiben rettenetesen jók (ezért van már vagy ötféle olympus 14-42 is stb.).
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
sebgutkopf
őstag
Az a fuji zoom obi nagyon állat, számomra is vonzó gondolat. Nagyon jó kombónak hangzik a fuji + fényerős zoom obi. Csak a sony megint olyan dolgokat hoz fel mint pd + cd af gyorsan dolgozva, meg a videóban sajnos nem tud vele konkurálni a fuji (miért????).
Az most ki fog derülni, hogy azok az éhes szájak valóban vevők voltak, akik tényleg akár holnap leszurkolnak 1000 usd-t egy gépért, vagy csak elméleti vágyakozók? Nem tudom megválaszolni.
A sonysoknál is sokszor lesek, hogy mennyien ujjonganak a sok ezer usd-s cuccok bejelentésének (minek, ha látókörömön kívül van, pl rx1 kit érdekel nem nekem szól), de szerintem azoknak jó ha 5%-a, aki komolyan is gondolja és valóban venne annyiért gépet.Mindenesetre ez a gép gép most jól egymásra talált, lehetne belőle egy kis árverseny.
-
rumos14
nagyúr
[link]
16-50 képek - bár ez az oldal tök idegesítően mindig mínusz csillióra veszi az élesítést a képeknél, nemtomminek.Parci, a D600-ra most 2000 USD feletti árak valószínűsítenek, így már azért kicsit más a leányzó fekvése, de már csak 1 napot kell várni.
-
Tulku
veterán
válasz sebgutkopf #1118 üzenetére
nex7 hiányra ha jól tudom rágyúrt a thaiföldi árvíz is...most már szaturnban is van belőle, fogdosható...szegény...
Én azért lehet hogy a fujira tippelnék...sok az éhes "száj" aki az xpro1-nél nagyokat álmodott, de egy erős lélegzetnél nem futotta többre, most meg...zúmmal megkaphatja álmai masináját...persze a profi üvegek árai azért nem változnak, ott mélyen a zsebbe kell majd nyúlni...
-
HÁZIGAZDA
válasz sebgutkopf #1118 üzenetére
"Ha obik nélkül annyi nex7-et tudtak eladni, hogy nem győzték gyártani..."
ilyesmit nem először írsz, vázról, obikról. ez jól hangzik, de igazából az eladási ár és a darabszám ismerete nélkül nem sokat jelent. a fuji cuccai is folyamatosan hiánycikkek, emlékezz csak vissza, hogy x100-at mennyire nem lehetett sehogy sem kapni. nem mindegy, hogy ez azért van, mert pár ezer darab készül havonta, vagy azért, mert havi ötvenezret is felszív a piac.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
sebgutkopf
őstag
Kíváncsi vagyok az xe1 és nex eladási párharcára, előbbi mellett szól az obi választék, ami egyedülálló, utóbbi mellett a videó tudás és a kevésbé háklis szenzor...
Ha lehet tippelni, akkor én a nagyobb marketing erővel rendelkező cégre fogadnék. Ha obik nélkül annyi nex7-et tudtak eladni, hogy nem győzték gyártani...
Ráadásul a vázak körüli felhajtás eleve nagyon megy a sonynak és a megjelenésig már az obi választék se annyira problémás.Egy majdani összehasonlító teszt érdekes lehet a két gép között. Nagyjából egy árban vannak, egymás mellé rakhatóak.
-
sebgutkopf
őstag
Ez is igaz.
Ha mindezt még össze is tudják hozni a "gyors" vásárlók lesápolásával, akkor az új út/technika kifejlesztésének költsége hamarabb megjön, vagy lehet némi extra profitot termelni, majd az újdonság továbbgondolása finomítása meghozza a megfizethetőbb újabb terméket. -
Tulku
veterán
válasz sebgutkopf #1115 üzenetére
A nex rendszer úgy látom továbbra is obi álmodozásról szól
Illetve ahogy említetted volt; türelmeseknek való...
-
GAgyiXyXy
aktív tag
Azt hiszem ez a nex-6 lesz az, amire még feláldozom az 1000$-t. Nagyon tetszik azzal a 16-50-el. Egy álom!
De ezt a wifit nem értem....én már akkor inkább gps-t tettem volna bele. Na jó, nem fikázom már előre.
Ebbe a gépbe már beleszerettem...evf...vakupapucs....16-50...már csak 1 kv kellene"Syd Wichowsky szegedi szabadságharcos, aki a Szovjetúnióba emigrált"
-
HÁZIGAZDA
nem egészen értem, hogy miért gondolja valaki, hogy ez valami szemétkedés egy cég részéről. fejlődésnek hívják, ugyanúgy, ahogy egy ma kapható legolcsóbb proci is agyonveri a két éves csúcsmodellt, vagy ahogy egy nikon d3200 röhögve körberajzolja a d2xs-t is.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
Tulku
veterán
válasz sebgutkopf #1108 üzenetére
Szerintem sem itt sem a fujinál nem ez volt a cél...legalábbis reménykedem, hogy nem ennyire rossz a világ...
Tesztgépek voltak a csúcsgépek, ráadásul valljuk be príma minőségben megcsinálva (egy nex7-et kézbe vettem, tényleg bitang kinézete, építési minősége van) és most bedobták a mélyvízbe azokat a versenyzőket, amiből pénzt is remélnek.
Kíváncsi vagyok az xe1 és nex eladási párharcára, előbbi mellett szól az obi választék, ami egyedülálló, utóbbi mellett a videó tudás és a kevésbé háklis szenzor...
szerk: az objektív "özönt" én sem értem mondjuk...miért jó ha arról beszél mindenki hogy nex rendszer = obihiány és manuálozás???
[ Szerkesztve ]
-
rumos14
nagyúr
válasz sebgutkopf #1108 üzenetére
továbbá az sem véletlen h előbb az 50-es fixet hozták ki és utána a 35-öst. na most aps-c-n melyik is praktikusabb...?
FED: ööö... tényleg
-
sebgutkopf
őstag
válasz rumos14 #1107 üzenetére
Most vajon mennyire röhögnek a sonynál a markukba? Akiről lehetett a drága nex7-el és a hozzá illő egyetlen zeiss 24-essel keményen lehúzták a sápot. A Zeissért még ma is sorban állnak és folyamatosan kifogy a készlet.
Amikor pedig elfogyott a 7-es iránt lelkesedés (pénz) és lehúzták a sápot, akkor kihúzzák a kalapból a 6-ost és az egy fokkal kevesebbet gépre szánókat is magukhoz édesgetik.Valamint van egy olyan érzésem, hogy a 35-ös obiból se fognak a boltokban ragadni a készletek.
Persze megint elérték, hogy mindenki ezekről a cuccokról beszéljen. Szemetek! -
rumos14
nagyúr
vegyük figyelembe a nagyobb érzékelőméretet és a lényegesen jobb nagylátót, sztem bravúros mérnöki teljesítmény ez az obi. az optikai képességeket majd meglátjuk...
ezer dodóért, obival együtt ez meglehetősen baráti árazás! a NEX-7 vásárlók pedig verhetik a fejüket a falba... egyedül a sztenderd miki bemenet hiányzik nekem.
-
HÁZIGAZDA
50 mm fölött azért még mindig nincs semmi értelmes a sony-nál. az 55-210 méretében inkább egy 50-135/2,8-at csináljanak, az úgy sem kicsi, de legalább ütős. és igen, hiányzik baromira az a 60/2 és 90/2,4.
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
sebgutkopf
őstag
5 év múlva már igazi utódja is jöhet a nex7, ami akár kevésbé kényes szenzort is kaphat. A fuji párhuzam nagyon jó, valóban hasonló a helyzet. A nagy újdonság a pro gép volt mindenütt, de az igazi siker az olcsóbb verzió lehet, ami ugyan nem utód, de pont ott, pont annyit javítottak rajta, hogy mégis ez az a gép, amit meg akarsz venni. Valamint az új gép tudása és ára a régit értelmetlenné teszi.
-
HÁZIGAZDA
jó ez az üveg. kiváltja a 16-ost, meg egy alapzoomot, mellé lehet tenni a 35-öst és/vagy az 50-est, legalább valamennyire kezd rendszer kinézete lenni az egésznek. kitobi, persze, és tartok tőle, hogy elmarad a 18-55-től optikailag, de hátha nem lesz akkora ratyi, mint a 16-os. fingers crossed!
ne csüggedj, ha egy kapu bezáródik: máshol nyílik egy új. sérvkapu.
-
Tulku
veterán
válasz sebgutkopf #1099 üzenetére
-
FEDman
addikt
Azért elég erősen kell hunyorítani, hogy erre nyugodt szívvel rá tudjuk mondani, igen ez egy palacsinta zoom.
Mindenesetre így talán kényelmesebb lesz használni. Meg hát akárhogy is nézzük, ahhoz képest hogy ez egy APS-C-re tervezett ekv. 24-75mm-es obi, ahhoz képest extrém pici lett.Nekem mondjuk az új 35/1,8 tetszik. Az még messzebb van a palacsintától, de nagyon dögösen néz ki.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest