Új hozzászólás Aktív témák
-
csokaym
csendes tag
válasz
DigitXT
#7888
üzenetére
Már kapott is el szemerkélő eső, komolyabb még nem, eddig nem volt vele bajom. A vezetékek ki/belépésénél, meg az oldallapoknál egész korrektül van tömítőanyag, a kevés víz nem áztatta be. Nyáron került még oda, mert a táskában irdatlanul melegedett, illetve az akksi is termelt némi hőt, és kicsit féltettem a kettőt egyszerre együtt odabenn. Télen ez nem lenne gáz persze, csak hát kint maradt a kormányon
Esőben amúgy neki sem indulok, nagyon hosszú utakat meg nem teszek meg. De hosszútávon valamit ki akarnék neki találni
-
csokaym
csendes tag
válasz
DigitXT
#7885
üzenetére
Hátha sikerül elküldeni a képet róla.. kicsit béna vagyok még ennek a fórumnak a nem csak szimpla szövegküldéses használatában

A második vezérlőnek majd még kitalálom a helyét, egyelőre az is a kormányon van - de így a menetszél legalább hűti...

Szerk:
Hátha itt már működik normálisan
-
csokaym
csendes tag
válasz
DigitXT
#7885
üzenetére
Igen, jól tippeled
legalábbis nem vagyok akkora teher, 63kg körül voltam, amikor ezt mentem, most azért a karanténban pár kiló felszaladhatott
Lövök nemsokára egy pár képet a rollerről, és megkísérelem feltöteni. Egyébként igen, egy wildman 3L-es táskában van
Ha tudsz segíteni egy pakk (vagy 2
) összerakásában, az nagyon komoly segítség lenne!
-
csokaym
csendes tag
válasz
DigitXT
#7882
üzenetére
Igen, valóban, most látom, egy decemberi kommentben írta is valaki. Én akkor, mikor megrendeltem, csak a kérdez-felelek rész olvastam, ott az volt a válasz, hogy jó bele... Mérőszalaggal mérve kb 21,5-22mm a belső átmérő, a külső kb 23.. hát ilyen az élet
Az akksikat tekintve azon gondolkodtam, hogy cserélem az egész rendszert 48V-ra: a gyári 10s3p helyébe és a kormányon lévő 10s4p helyére is 1-1 13s2p-t raknék. Ezzel súlyban érnék el megtakarítást is, 18cellával lenne kevesebb, illetve nincs is szükségem ekkora kapacitásra: hamarabb lerohadok a rollerről, minthogy lemerüljön
55+km-t mentem vele egyszer, és nem merült le (de ha nagyon kellene, akkor meg lehet csinálni, hogy a kormányra lövök még egy 13s2p-t, ha kevésnek bizonyulna az összesen 2db belőle)Illetve egyesíteni is tudnám az akkukat párhuzamosan, így nem maradna kihasználatlanul Wh az egyik pakkban, mire a másik lemerül.
-
csokaym
csendes tag
válasz
DigitXT
#7854
üzenetére
Aliexpressen láttam ilyesmit, rendeltem is belőle 2 db-ot. Még nem próbáltam mondjuk bele, nehézkes kicsit a szétszedés odáig (nincs ilyen hosszú dugókulcsom, amivel szét tudnám szedni + használgatom is a rollert, nem szeretek gyalogolni helyette
)Ahonnan rendeltem, ahhoz a linket itt találod: [link]
Jól hangzik amúgy a 48V-os teszted
a vezérlő kábeleit cserélted, vagy hagytad a gyárit?Mivel ponthegesztettél, tudsz hozzá linket dobni? A gyári akku helyén vajon elférhet egy 48V-os pakk?
-
DigitXT
félisten
válasz
DigitXT
#7866
üzenetére
A sima S1 gumi a nyerő. Megvan a 36 km/h, fogyasztás kevesebb, érezhetően
jobban gurul: egyetlen baki, hogy megállt a versenytechnika a Lágymányosin...
Letiltott a BMS, valószínűleg túlmelegedés. És ekkor jöttem rá, hogy a töltőket
ugyan beraktam a hátizsákomba, ám utána az kompletten a garázsban maradt.Így érdekes lesz a hazaút. (Ha esetleg visszahűlés után hajlandó feléledni.
)Szerk: nem a merüléssel van baj, a kis akku még 50V-on van, simán haza vinne.
De a hülye relés megoldásom miatt egy akkuval nem éleszthető a rendszer.
-
B-L-A-C-K
titán
válasz
DigitXT
#7870
üzenetére
17 ezer? Akkor nézd meg mennyi most az enyém darabja...
-
DigitXT
félisten
válasz
DigitXT
#7863
üzenetére
Kipróbáltam azt a keskenyebb gumit... Nos csalódás. Rosszabbul gurul.
Több a fogyasztás. Emiatt jobban melegszik (a motor és a vezérlő is), a
végsebesség 1-2 km/h-val kevesebb. Cserébe "nagy tempónál" ledöntve*
oldalazni kezd... oké, hogy nem is nagy tempóra szánták, de ez egy fos!
(A dobfékes kerék 36V-ra van kitalálva, de akkor is 28 km/h menne neki.)Sima S1 gumit akartam eredetileg tesztelni, csak nem volt nagy kedvem
leszerelni a másik kerékről az éjjel, így feldobtam tesztre ezt: nem nyert!*: Lágymányosin a kanyarban felfelé kb. 28-nál majdnem lesodródtam.

-
Reggie0
félisten
válasz
DigitXT
#7854
üzenetére
Ki lehet azt jól is nyomtatni, csak munka van vele, mert soban kene hokezelni es onnantol eros lenne. De ha gondolod kinyomtatok neked egyet, hogy kiprobald, de most csak PLA-bol tudom, mert meg nem keszult el a nagy nyomtatom. Esetleg meg PETG-t megprobalhatom, de ilyen nagyobb cuccot HIPS-bol es ASA-bol mar szivas nyitott nyomtatoval.
-
Reggie0
félisten
-
DigitXT
félisten
válasz
DigitXT
#7827
üzenetére
BMS bekötését inkább holnap... Miután rájöttem, mit jelent a
zöld LED villogása (nem csak utal az időzítésre, nem vár arra,
hogy rövidzár legyen az elektródán, és onnan számít, dehogy:
minden villanásnál elsüti), tök kényelmesen lehetett dolgozni.
Legkisebb fokozaton is szuper, az előző példány meg alapból
szar volt, hiszen vibrált a LED (de mióta elfüstölt, végig világít). -
DigitXT
félisten
válasz
DigitXT
#7610
üzenetére
Csak egy szösszenet. Megjött a csere, működik. Rögtön feltűnt, hogy nem vibrál a zöld LED, mint az elsőn tette, amíg működött, hanem szépen egyenletesen villog. Szóval azzal már a dobozból kivéve volt valami defekt... (Aztán miután elfüstölt, folyamatosan világított a zöld.) Egy a bibi, hogy még most sem tudok hegeszteni, arra gondolok hogy valszeg szar az akku, amivel próbálkozom.
Egy lemerült Suzuki Ignist ugyan bebikázott, de elég lomhán forgatta, és az csak max. 1kW-os, mert nem tud többet az indítómotor. Valószínűleg kamu, hogy leadna bármikor 300A-t... Nem tudok másra gondolni, mert ezzel az elektronikával YT-on vígan hegesztenek "rendes" 5000mAh 65C akkuval... Természetesen amíg el nem ég.
-
JoeCockBill
senior tag
válasz
DigitXT
#7800
üzenetére
mantis. ilyesmiket nézegettem
-
monchichi20
aktív tag
válasz
DigitXT
#7770
üzenetére
Hát igen azota lentebb adtam inkább az igényekből mert rájöttem ez is elég lesz nekem föleg ezután a video megnézése után.
Amúgy max 20km-nél nem hiszem hogy többet fogok megteni naponta, munkába is akkor menék vele ha egyedül mennék arra meg mint tegnap néztük böven elég.
Néztem hogy aza 200w külömbség 5km ad de 45 el drágább is. (kérdés emelkedönél számit-e) Dombos helyre nem megyek szerintem vele nagyon, inkább pesten fogom használni pl Alzába elmeni és ilyenek. Ismerösöm is 2,5km lakik tölem és oda a legnagyobb emelkedő a Margit híd.
Vajon az Árpád hídra feltud menni a szigetről meg az Erste mögöti bringa úton?
De visza térve most ennek a rollernek mia hivatalos adata mert valahol 120-130-150kg van megadva és más sebbeség/távolság, vagy a 1000w nagyobb teher birással bír? Mert akkor talán megéi az a 45+. -
monchichi20
aktív tag
válasz
DigitXT
#7744
üzenetére
Ez az hogy dombokra nem hiszem hogy rollerel fogok menni, vagy kirándulni vele a Normafához pl. leginkább ismerőshőz átmenni vagy valahova elugrani vele, munkába oda-visza 15km kitérö nélkül. Szóval ezért nézek nagy hatotávosat hogy minél kevesebbszer keljen tölteni.
Már azt is néztem hogy épiteni menyi volna, de mivel foglalmam sincsen mit hogy kéne elkezdeni így maradnak ezek. A legjobb hogy ha olyan helyet találnék ahol a szabadidős kártyát elfogadnák mert akkor ki is potolnám simán és tudnék nézni 600-700k körülit is, de amig azt semmire se tudom elhasználni/átváltani kp-ra addig sajnos meg kell határolnom egy ár szintet. A G-Booster az 340 körül van és a Mantis dual 480 ezek nagy hatotávosak, de a G2 Pro 130kg a max.
Még mindig nehéz a választék így, a kínaikat nem nagyon ajángatjátok ahogy látom (bár eza Vsett 9+ - 48V - 1300W - 21Ah LG tetszik csak itthon drága alis árhoz képest)
-
DigitXT
félisten
-
Reggie0
félisten
-
laskr99
addikt
válasz
DigitXT
#7660
üzenetére
Ha olcsót akar nem vegyek, olcsó dolognak híg a leve. Én se veszek egy romhalmaz kocsit mert nincs pénzem jobbra.
Ha azt nézzük olcsóbb rollernél kb annyit költész rá utólag mint ha vettél volna egy rendes rollert. Ez kocsinál is igaz..
Én váltottam inomimra, ha már rugózás kell.
Monorim és társai:
Ha valkinek ez a hobbija fog rá költeni, extra akksi stb. Én inkább vettem drágább rollert, erre többet lehet költeni, gondolkoztam egy 60V/33-38Ah akksin, csak hát nem biztos hogy 2xx ezer megéri e kb 140km hatótávra. -
B-L-A-C-K
titán
válasz
DigitXT
#7661
üzenetére
Veled se vitázok, hisz nagy összehasonlítási tapasztalod van... Jah nem, neked is 0. Nincs miről beszélni, lényeg S1-eid vannak, sose volt más, mi a király? S1. Meg amúgy is kb ez a topik nem szól másról csak 80%-ban erről.
Úgy gondolom inkább most kilépek innen végleg, mielőtt jobban felb@szom magam...

Jó rollerezést mindenkinek a továbbiakban.
-
B-L-A-C-K
titán
válasz
DigitXT
#7654
üzenetére
Ne offolj már témába vagyunk...

Azért nem így van hogy M365 után már semmi pálcikával nincs tapasztalatom. Volt S1-em, S1 Pro-m, M365, M365 Pro-m, volt nálam több napig Etwow V Booster, akkor most G30, plusz barátom szervizel, akivel napi szinten beszélek/találkozok, nála meg minden megfordult már szinte. Szóval hidd el van tapasztalatom. Az viszont igaz hogy Kirin S1-el még nem, viszont olvasni sikerült róla, és mint Te is írod ha az S1-nél rosszabb akkor felesleges is beszélni róla.
Belépőnek akárki akármit mond az M365 még mindig a legjobb, arra is kell pár apró kiegészítőt venni, de tényleg összehasonlíthatatlan minőségben egy S1-gyel, és azért amennyivel drágább bőven megéri.
De persze ez csak az én véleményem, viszont mint írtam azért nem hasra ütés szerűen mondom, hanem tapasztalat. Az meg hogy ki mit vesz, Ő dolga, én csak próbálok segíteni. -
B-L-A-C-K
titán
válasz
DigitXT
#7649
üzenetére
Nem veszekedni akarok veled, de mindenki azt védi amije van mint most te is (meg régen én is mikor nem volt összehasonlítási tapasztalatom), de már ugye sok rolleren végig mentem, és ha az építést preferálnám, nem mondanám mit vegyen ami jobb, pl M365-öt. Szóval abszolút nem értem hogy jön ide az építés kolléga.
Amúgy most egy G30-at kaptam kölcsön, Az M365 pro felett van, ezt is teljesen ajánlom pálcika kategóriában, igaz ez már nem alsó kategória, de kényelmes, nagy hatótáv, jól van szigetelve, nagyobb kerekek, nem recseg zörög, nagyon egybe van.
-
B-L-A-C-K
titán
válasz
DigitXT
#7646
üzenetére
Nem értek vele egyet, nekem is mikor S1 volt elsőnek az volt ugye az isten, de mikor kipróbáltam utána több fajtát rájöttem a leg@szarabb választás. Használtan is lehet venni M365-öt, ami nem zörög, nem lötyög a kormánya, és a ha kijelzőt levéded vízállónak is mondható.
-
mrrr74
aktív tag
-
Reggie0
félisten
válasz
DigitXT
#7639
üzenetére
Igazabol jol csinalod a valasztast, csak kell meg nehany sort beleirni es azokat is kiszamolni. Azert is fontos, mert anelkul marad a puding probaja modszer, aztan vagy jo vagy nem. Ha erdekel segitek, hogy miket kell meg szamolni.
#7640 mrrr74: koszi, majd alkatreszek kellenek, csak meg nem lehet kapni az s1 plus motorjat kulon.
-
mrrr74
aktív tag
válasz
DigitXT
#7634
üzenetére
50.000-ért nagyon jó ár, főleg, hogy jó kezekből van

Szer.: így jár aki nem olvassa végig a hozzászólást amire válaszol... Próbáltam kideríteni, pont erre jutottam, hogy az e-roller játékszer, nincs rá hatályos jogszabály. És nem akarok ezzel vitát generálni, mert elég sok pro-kontra véleményt hallottam, szóval nagyon csendben jegyeztem meg.
-
Reggie0
félisten
válasz
DigitXT
#7626
üzenetére
Ezert mondtam, hogy hekkeles, ha nagyon kell, de nekem egyaltalan nem hianyzik. Mondjuk amit irtam az sem csak a nyelgazra jo, barmilyen pozicioban megall ugy.
Viszont tegnap baratnom is kiprobalta. Na vele 12-vel suvit fel a domboldalon, ahol velem csak 5-6-al
Ahogy elnezem 1-es fokazatban valoban tudja a 20km-et kb. az en sulyommal is. -
Reggie0
félisten
válasz
DigitXT
#7616
üzenetére
En csak a max sebesseget akarom visszanovelni, hogy terhelessel egyutt meglegyen a 30. Aramkorlatot nem akarom modositani, mert nem akarom gyorsan kinyirni az akkukat, azt majd akkunoveles mellett. A hosszutavu cel ugyis a sajat fejlesztesu vezerlo, utana hatso kereket motorosra cserelnem, visszataplalo fekezes stb..
-
Reggie0
félisten
válasz
DigitXT
#7585
üzenetére
Igen, a hatotavra. Mondjuk az a 30km/h vegsebesseg az en 87 kilommal inkabb csak 25-27. Persze vegig nyelgazon mentem, de olyan 8 km alatt lement 1 csikra a toltes.
#7584 Putyin90: Szerintem nem elvarhato, hogy beengedjenek vele barhova, en meg szoktam kerdezni, hogy betolhatom-e, de inkabb altalaban osszecsukom es cipelem. Biciklivel se szokas boltba bemenni. Kulturaltabb helyeken a babakocsit se engedik be, ha keves a hely a polcok kozott.
-
Anaconda
tag
válasz
DigitXT
#7573
üzenetére
Köszönöm a választ mindkettőtöknek! Ez volt a sejtésem nekem is! Pár cellával már dolgoztam, én személy szerint inkább kevésbé meríteném le. A cellák élete szempontjából, meg ugye a középérték a legjobb, ha nem töltjük fel teljesen és nem is merítjük le teljesen.
Hogy meddig engedi meríteni, sosem teszteltem még, 20%-nál már érezhetően csökken a teljesítmény, itt már rakom a töltőre. -
Reggie0
félisten
válasz
DigitXT
#7561
üzenetére
Allo helyzetben konnyu fogni a motort, az semmit nem jelent. Egyszeruen csak nyitja az egyik oldalon feteket es ezzel fogja a motort. Ezt barmilyen hajtas eseten meg lehet oldani.
Megjegyzem jobb akkukat írsz, amik nagy árammal tölthetők: szerinted
az egyik legolcsóbb rollerbe milyet rak a kici kínai? Pontosan... occót.
Ezzel parhuzamban visoznt azt tudom mondani, hogy a kinaiak azon sem szivbajoskodnak, ha az 1C-s akkura rakuldik a 2C-t
A sima S1 nem tudom milyen modon fekez, nem volt a kezemben, nalam S1 plus van, bar ez is lassan fekez. Hogy ennek mi az oka azt a vezerles/aramkor ismereteben tudnam megmondani es azt is, hogy mit lehet rajta modositani. Ha esetleg vannak rajzaid vagy valami infod, akkor szivesen megnezem.
-
Reggie0
félisten
válasz
DigitXT
#7559
üzenetére
Persze, hogy nem pontos, de allohelyzetben max 1 csikot ment fel es eleg hosszu ido utan. A dombrol meg 3 perc alatt ertem le.
Amugy a szerk2-ben levo linken talalhato fejtegetes hulyeseg. Akkutol fugg, hogy milyen gyorsan toltheto, a jobb akkuk 2C-vel is. Ez egy 6Ah akku eseten 12A toltoaram, ami 36V nevleges feszultsegen 432W, de ha csak 1C-vel tolt, az is 216W, ami a motorteljesitmeny 2/3-a es erre meg rajon a vezerlo hatasfoka miatti hoteljesitmeny, mert azt is a motor fogja taplalni. Szoval amit elfutene, azt az akkuba is be tudja kuldeni. Ez a doksi maximum az elektromos vs. mechanikus fek vitaban lehet ervenyes, mert egy mechanikus fek teljesitmenye joval nagyobb, mint ezek a parszaz wattos motorok. De ahol mar elektronikus feket implementaltak, ott nincs mirol beszelni, az adottsag, hogy a motor fog fekezni, igy az elfutes vagy akkutoltes kerdeskorben erdemben nem hasznalhato.
-
mrrr74
aktív tag
válasz
DigitXT
#7552
üzenetére
A hegy legtetején lakom, amikor először tapasztaltam, megállt bennem az ütő, azt hittem egyedi probléma. És nem is elsőre jött elő, hanem akkor már használtam egy ideje, ráadásul nem is minden alkalommal (bár lehet azóta tudat alatt nyomom a hátsó féket). Anno rákérdeztem a Kugoonál, hogy van-e visszatöltés és azt mondták nincs.
Ja, a vezérlő
Akkor nem csak felfelé hal meg...
Az enyémmel is mentem már 30 km/h-s sebességgel már többször is a 8x kilómmal, az nem rossz eredmény. Bár most egy 350 W-os UMAX van nálam, a gyári 25 km/h-s végsebessége 32 km/h és ezt bírja enyhébb emelkedőn felfelé is hosszabb távon, egészen az 1-es akku állásig. Teljesen gyári, alig hittem el, 10.000 mAh-s cserélhető akkuja van. Azt hittem nincs benne védelem, de nagyon a vége felé csak leszabályozza a teljesítményt.Ezt olvastam, bár második olvasásra sem értettem
-
Reggie0
félisten
válasz
DigitXT
#7548
üzenetére
Az impedancia spektrumban az a jo, hogy azt is meg tudod mondani, hogy a ket cellabol az egyik megszakadt vagy csak degradalodott.
Az ilyen nagyobb teljesitmenyu fekezest ugy celszeru megoldani, hogy nagyobb feszultsegemelkedes eseten terheloellenallast is rakapcsol(szaggat) a buszra, igy ha eppen fekezes kozben szall el az akku akkor is megmarad az elektromos fek. Ezt meg lehet oldani az ESC/BMS-tol fuggetlenul.Egy ilyen aramkor nem lenne nehez pluszban hozzaepiteni.
-
Reggie0
félisten
válasz
DigitXT
#7546
üzenetére
Ha parhuzamosat szeretnel, oda combosabb vezetek kell es akkor egy terheleses meressel vagy impedancia spektroszkopiaval meg lehet mondani mennyi maradt azokbol a cellakbol. Persze azt nem fogod tudni, hogy konkretan melyik cella hibas, de azt igen, hogy esett-e ki cella.
Amugy jo hir, megjott a masik kugoo s1 plus, az dobozbol kiveve rogton mukodott es megfeleloen toltott volt.
-
-
válasz
DigitXT
#7527
üzenetére
Köszi a választ. Amúgy milyen pálcikára? Az okosfunkciók engem nem érdekelnek. A GT-t a nagyobb akksi és főleg a dobfék miatt néztem. De valóban a boosteren is gondolkoztam, hogy így elsőre elég lehet az is. Meg valamivel könnyebb is. Sajnos hajlamos vagyok overkill dolgokat venni, ez tény.
Lehet elmegyek kipróbálom, úgyis van próbalehetőség, ráadásul itt vannak a kerületben.
-
Reggie0
félisten
-
Reggie0
félisten
-
Reggie0
félisten
válasz
DigitXT
#7511
üzenetére
Ender 3 eseten 15 amper csucsban, amikor felfuti az asztalt, es atlagosan olyan 10 amper nyomtatas kozben.
Akik tobbet szerelgetik es emiatt szethuzzak a csatit, azoknak sokkal gyorsabban megy tonkre.
Nekem nem volt vele bajom, csak egyszer osszedugtam szereleskor, de erezhetoen jobban melegszik, valahol van is hokameras kepem rola.
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple iPhone 14 / 128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia / Akku: 87%
- Beszámítás! LG UltraGear 27GR93U-B 27 144Hz UHD IPS 1ms monitor garanciával hibátlan működéssel
- Új Lenovo Thinkbook 14 G7 WUXGA IPS Ultra7 155H 16mag 32GB 1TB SSD Intel Arc Win11 Pro Garancia
- ÚJ/BONTATLAN Microsoft Surface Laptop 7 X Elite 16GB 512GB
- APPLE MacMini 7,1,i5-4278U,8GB RAM,1TB,macOS Monterey
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

legalábbis nem vagyok akkora teher, 63kg körül voltam, amikor ezt mentem, most azért a karanténban pár kiló felszaladhatott
) összerakásában, az nagyon komoly segítség lenne!



De visza térve most ennek a rollernek mia hivatalos adata mert valahol
