Új hozzászólás Aktív témák
-
KROK640
nagyúr
válasz
hobizoli
#2477
üzenetére
Pontosan az ilyenekre gondolok, mikor azt írom, hogy a kormány szerint a fiatalok még mindig túl könnyen jutnak saját ingatlanhoz.
Pedig mint láttad is, Debrecenben már mindent megtesznek, hogy a 60-70 éves 4 emeletes társasházak is a megfizethetetlen kategóriába kerüljenek.A legtöbb embernek esélye sincs félretenni az ingatlan értékének 1,5%-át, szerintem még évente sem. Egy 50 Millás ingatlannál az 750 ezer évente (remélem éventére gondoltál), vagyis 62500ft havonta. Magyar fizetésből.
Ezt maximum olyan családban lehet megcsinálni ahol a 3-4 emberből legalább három dolgozik. Jártam ilyen helyen, négy fős család, apuka, anyuka, két fiatal de már felnőtt lány (20-22 évesek) de még otthon laktak, 64nm-es panelben, mind a négyen dolgoztak, és egyik sem csak minimálbérért. Röhögve összelöktek bármilyen költséget, látszott a lakáson is. De ez egy eléggé ideális (és gyanítom nem sokáig) tartó eset.A lepukkant Kádár kockáknál a kiöregedett lakók is probléma. A legtöbb az 1960-as '70-es években épült, esetleg a '80-as évek eleján (bár addigra kezdett megváltozni a divat). Akik akkor fiatalon beleköltöztek azok ma a 60-80 éves korosztály. Ők már annyira nem is bírják csinálni, pénzük sincs rá sokszor. Persze akad kivétel itt a faluban is, megvan az a SUVból kikönyöklő zsíros nyugger réteg akinek csitto-vitto fel van újítva a Kádár kockája (legtöbbször elsőre meg sem mondod, hogy az volt a kiindulási alap) de azokról általában kiderül, hogy már az "átkos"ban is jó elvtársak voltak, aztán meg vállalkozók, különféle helyi főhalljakendek stb. mielőtt nyugdíjasok lettek volna, és ma már több a nyugdíjuk mint amennyit te egy hónapban aktív munka mellett keresel.
Új hozzászólás Aktív témák
- BESZÁMÍTÁS! MSI X99S i7 5820K 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1050Ti 4GB GAMDIAS TALOS E2 Elite ADATA 600W
- Apple iPhone 17 Pro Silver 256 GB Használt, karcmentes 100% akku / 0 ciklus 1 év gari!
- BESZÁMÍTÁS! Samsung S27D850T 27 75Hz PLS QHD 5ms monitor garanciával hibátlan működéssel
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Mini 128GB Green- 1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS4200
- LG 45GR95QE - 45" Ívelt OLED / 2K WQHD / 240Hz 0.03ms / NVIDIA G-Sync / FreeSync Premium / HDMI 2.1
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest

