-
Fototrend
OLED Televíziók - témaösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
daneel_hu
addikt
válasz
Jakesz
#42131
üzenetére
"Össz 24 órányi statikus tartalomtól eleve nem lesz baja az olednek, ezt eddig is tudtuk. A gond továbbra is a kumulatív pixelöregedés, amivel semmit nem lehet kezdeni, a pixel refresh sem javít rajta. A lényeg, hogy már cirka 100 óra után beéghet a statikus tartalom, függetlenül attól, hogy ez az óraszám együlő helyben vagy 3 év alatt lett beletolva a tv-be."
100 óra az igen durva, szerintem annyi idő alatt még egy 2016-ost sem lehetett beégetni magas oled-fénnyel. Bár most így nem rémlik, hogy a rtings mit hozott ki végeredményként.

Nálam 2016-2018-ig volt közel két évig egy 55E6V, havonta lefuttattam a nagy pixel refresh-t, ennek ellenére egy piros logó és a youtube sárga pöcke úgy beégett mint a huzat. Ezek a régebbi készülékek ennyire érzékenyek voltak anno.
Jelenleg egy 65E8 megvan már másfél éve, nem foglalkozom a nagy pixel refresh-el, talán 4 van benne, 4500 üzemóra mellett. Ebből a 4-ből 2-őt magától is lenyomott volna.
Sosem láttam rajta IR-t (bár olyat az E6V-n sem), így nem volt indokolt a használata.OK tegyük fel, hogy az LG-nek minden évjáratú panelhez pontos öregedési statja van, ezt szépen beprogramozza a rutinba. De ha a cucc téved akár 1%-ot akkor az már keményen látszik tesztábrán.
A gyári honlap szerint: "A TFT (vékony film tranzisztor) feszültségváltozásait érzékeli, összehasonlítva azt egy beállított referenciaértékkel = így korrigálja a pixelöregedést."
Ha ez tökéletesen működne, akkor ELVILEG nem éghetne be a panel. Soha.
Maradok a gyári ajánlásnál.
Új hozzászólás Aktív témák
- Itt a Galaxy S26 széria: az Ultra fejlődött, a másik kettő alig
- Apple MacBook
- Gyúrósok ide!
- Diablo IV
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Motorola Edge 50 Neo - az egyensúly gyengesége
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Jövedelem
- További aktív témák...
- LG 48"-os Smart OLED TV (2025.-ös) - Dobozában,2026.Júliusig Garival!
- LG 77B4 - 77" OLED - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox Ready
- LG OLED 65 G4 - 165cm, 4k - szépséghibás - ÁRON ALUL
- LG OLED55BX3LB 4K 120 Hz Smart TV
- LG 55B5 - 55" OLED - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox Ready
- Keresünk iPhone 15/15 Plus/15 Pro/15 Pro Max
- BESZÁMÍTÁS! Samsung Galaxy Tab S9 128GB Wifi tablet garanciával hibátlan működéssel
- Samsung Galaxy S24 Ultra - Titanium Black - 12/512GB - Biztosító által cserélt - ÚJ
- Samsung Galaxy S23 Ultra / 8/256GB / Kártyafügetlen / 12Hó Garancia
- Bomba ár! Dell Latitude E5530 - i5-3GEN I 8GB I 500GB I 15,6" FHD I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

Vhiktor