Új hozzászólás Aktív témák

  • RvD

    csendes tag

    Múlt héten nekem is megérkezett a G-Micron DF64P ItalMill DLC késekkel. Gondoltam írok egyet a rövidtávú tapasztalatokról. Az már szemmel is látható, hogy egységesebb őrleményt produkál, mint az előző Graef CM80, vagy akár a K4. Ami nagyon meglepett, hogy ugyan olyan mennyiségű kávé esetén, az őrlemény sokkal jobban tömöríthető, mint az előzőekben említett őrlők esetén. Például a 12 grammos IMS szűrőmbe eddig csak 11g-ot tudtam tenni, most 12g simán belemegy. Egy biztos, ez az őrlő más liga. A kávé íze is sokkal komplexebb lett, mondhatni totál más, mint amit eddig ittam.
    A nullpontra figyeltek, ezzel nem kellett foglalkozni. Hogy most a gyárban lett beállítva, vagy a belga bolt állította be ezt nem tudom. Lényeg, hogy kibontás után használatra kész állapotban volt. Nyilván később majd szétszedem és ellenőrzöm a késeket, de egyelőre nem bolygatom, nem látom szükségességét. Amit kávét beleteszünk az szépen ki is jön, kell azért pumpálgatni, csak úgy teljesül a majdnem zéró visszatartás. Az eddigi kávékat én nem spriccelgettem, szépen minden belekerült a pohárba, nem hordta mellé a kávét, és nem is ragadt bent semmi. Pedig attól féltem megy majd mellé is, de nem. Viszonylag csendesnek is mondanám, a graef-hoz képest mindenképp, az nagyon hangos. Ezt már inkább bemerem kapcsolni hajnalok hajnalán. :D Csak stabil konyhabútorra kell tenni, mert gyengébb felépítésű bútorok berezonálnak tőle.
    A bekapcsoló gomb LED világítású, ami szerintem totál felesleges, meglettem volna nélküle.
    Nekem idáig tetszik, én mindenképp eszpresszóhoz akartam egy jó ár/érték arányú őrlőt, eddig minden jel arra mutat, hogy ezzel elleszek. Aztán ha még kísérletezni akar az ember, akkor a késeket ki lehet cserélni másra, tehát van benne fejlesztési potenciál. Igazából egy tök egyszerű felépítésű szerkezet, nincs túl bonyolítva semmi.

Új hozzászólás Aktív témák