-
Fototrend
Opel topik
Új hozzászólás Aktív témák
-
Tikakukac
titán
válasz
mohabá 007
#79163
üzenetére
Értő olvasás

1. Ki állította az ellenkezőjét vagyis azt, hogy nem szerepel a km óra állása? Én ugyan nem.
2. Igen, ismerem.Ezektől függetlenül továbbra is simán lehet negatív eltérés a 2 műszaki között, a kutyát nem érdekli. Átment remélem így harmadjára, hogy miért ér pontosan nullát az egész
A tekerés addig nincs bizonyítva, míg épp nem tekerés közben meszelik el emberünket. Minden más Excel hiba a törvénynek. Ez pedig, nos, hát erre hagynék időt.Ja, mert ilyen kalibernél már rendesen sztárügyvéd kéne, hogy valakit berakjanak olyan bizonyítékokkal, amiket igen nehéz lenne letagadni, épp elég gond, hogy egyáltalán kell
Nehogy azt hidd, hogy nem azzal kezdtünk, hogy összeszedtünk rendőrkapitányokat ismerős körben és kérdeztük meg lehetőleg minden érintett kerületben magát a fejet. Nagyon jól ismerik ők is. Boltosok is. El van rakva a dolog, szenvedélybeteg emberünk és innentől senki sem akar vele foglalkozni. Passzolgatják a papírokat ide-oda. Közben néha még betér 1-2-szer ismét. Én nem találkoztam vele azóta, valszeg én hamarabb kerülnék sittre, mint ő ebben az esetben. Éljen a jogszolgáltatás, igazságot meg keress magadnak.ON:
Új hozzászólás Aktív témák
- IT Megoldások és szolgáltatások
- Dell Optiplex MT/SFF 7020, 3050, 3060, 3070, 5070, 7060, 5090/ 4.-7.-8.-9.gen/ SZÁMLA- GARANCIA
- Sosemhasznált! HP OmniBook 5 Flip i5-1334U 16GB 512GB 14" áthajtós-érintős FHD+ Gar.: 1 év
- AKCIÓ! Dell Latitude 5455 14 FHD+ üzleti notebook - Qualcomm X Plus X1 16GB DDR5 512GB SSD W11
- iMac 16,2 i5-5675R 8GB RAM 1TB SSD NEM FUSION DRIVE!!!
Állásajánlatok
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest

Nehogy azt hidd, hogy nem azzal kezdtünk, hogy összeszedtünk rendőrkapitányokat ismerős körben és kérdeztük meg lehetőleg minden érintett kerületben magát a fejet. Nagyon jól ismerik ők is. Boltosok is. El van rakva a dolog, szenvedélybeteg emberünk és innentől senki sem akar vele foglalkozni. Passzolgatják a papírokat ide-oda. Közben néha még betér 1-2-szer ismét. Én nem találkoztam vele azóta, valszeg én hamarabb kerülnék sittre, mint ő ebben az esetben. Éljen a jogszolgáltatás, igazságot meg keress magadnak.
