Új hozzászólás Aktív témák
-
scarabaeus
őstag
A kis GM1 és a Samyang halszem egyik idei kiruccanása:
Van Montenegróban, a Kotori-öbölben, Perasttal szemben, egy "természetes" sziget mellett egy félezer éves mesterséges sziget is, a Szirti Madonna-sziget, amire épült egy kis templom. Az öböl nagy látványosságainak egyike, híres a tengerről szerencsésen visszatérő tengerészek által ajándékozott ezüstplakettekből álló tablókról, amelyek körbeérik a templom belsejét. A látványossághoz látogatottság is társul, láncban érkeznek hajók a közeli Perastból, de akár Budvából is, csoportokkal, egyéni látogatókkal. Mielőtt három éve ott jártam, nem tudtam mire vélni, hogy csak szabad ég alatti gömbpanorámák készültek a szigeten, a templomban senki nem készített egyet se, aztán amikor ott jártam, rájöttem, hogy miért, csináltam is egy képet, poénból:

Idén, már ismerve a körülményeket, korán ott voltam Perastban, átmentem a szigetre ("Vannak már a szigeten?", "Hogyne, persze"), egy lélek nem volt még ott a szigeten.

Csak utánam érkezett egy másik hajóval másik két látogató és a templom két idegenvezetője, velük együtt, akik kinyitották a templomot, és elkezdték a napot.
Mielőtt nekünk, mint kis csoportnak, be lett mutatva a templom, kérdeztem, van-e lehetőség panorámát csinálni a templomban. Ők felhívták mobilon a papot, aki engedélyezte, de csak csoportok között. Hozzátették, és nem használhatok vakut, de azt amúgy sem szándékoztam. Viszont utánunk már szállingóztak is lassanként a korai hajók, majd beállt a láncolat, egymást váltották a csoportok. Egyszer aztán, magam is csodálkoztam rajta, alkalom nyílt két csoport között, és elkészült egy olyan panoráma a templomról, amin egyetlen turista sem látható (jó, egy az ajtón kívül, de tehettem volna arról, hogy ott se legyen, viszont úgy gondoltam, az mindegy). Eléggé szélsőséges fényviszonyok voltak, az ajtón bevilágító napfény, az oltár megvilágítása, a mennyezet külön megvilágítása, nem szoktam én hozzá beltéri akciókhoz. De összejött:
Itt lehet benne körülnézni.
Új hozzászólás Aktív témák
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Spórolós topik
- EarFun Air Pro 4+ – érdemi plusz
- Fotók, videók mobillal
- Assetto Corsa Rally
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- The Division 2 (PC, XO, PS4)
- További aktív témák...
- LEXAR 32GB DDR4 3200 MHz laptop RAM
- Okosóra felvásárlás!! Samsung Galaxy Watch 6, Samsung Galaxy Watch 7, Samsung Galaxy Watch Ultra
- Gamer billentyűzetek /Akko/Monsgeek/Montech/Asus/SteelSeries/Ozone/Deltaco/DE/UK/Számlával!/
- Azonnali készpénzes Sony Playstation 5 lemezes és digitális felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- Asus TUF B760-Plus Wifi DDR5 (kis hibával)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest