-
Fototrend
Renault, topik összefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
mycso
Topikgazda
salieri: 15k km-enként olajcsere (gyári előírás felezve), hidegen normálisan volt hajtva, illetve amire jelenleg használom nagyobbrészt (munkába járás) nem igazán volt alkalmam extrém mód kihasználni, így tényleg értetlenül állok előtte.
diablo1984: főtengely is, tehát szinte minden a blokkban. Előttem és nálam is 15.000 - enként volt olajcsere. Ami különös, hogy ebben az állapotában sem volt semmilyen külső tényező, amiből észlelhető lett volna: olajat nem ette, nem füstölt, szépen indult, szépen járt, a hangja sem volt furcsa, erős volt, tehát tényleg semmi jele nem volt.
rob210: persze sok tényezős. Ezzel csak azt szerettem volna leírni, hogy hiába 'elvileg' golyóálló valami, az is tönkre mehet. Én ezek alapján valamelyik alkatrész gyári hibájára gondolnék, nem user error-ra.
Nyilván, amit mondasz annak örülök (részben), hiszen lesz egy 0 kilóméteres motorom.
Azért csak részben, mert ettől a kis tortúrától megingott némileg a bizalmam (hogy ez most miért és mi/ki miatt, az ebből a szempontból lényegtelen), így ha visszakapom, erősen elgondolkodom az eladáson, még ha bukóval szállok is ki belőle.
Új hozzászólás Aktív témák
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- World of Tanks - MMO
- Vezetékes FEJhallgatók
- Okos otthon - Home Assistant, openHAB és más nyílt rendszerek
- Gyúrósok ide!
- Samsung Galaxy Z Fold7 - ezt vártuk, de…
- Gumi és felni topik
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- eBay
- További aktív témák...
- Eladó Samsung Galaxy A54 8/256GB / 12 hónap jótállás
- Apple iPhone 15 Pro 1TB,Újszerű,Adatkabel,12 hónap garanciával
- GYÖNYÖRŰ iPhone 14 Pro Max 128GB Deep Purple-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3913
- Dell Precision 5560 i7 32GB RAM 512GB SSD NVIDIA RTX A2000 FHD+
- Akció! Csere-Beszámítás! Asus Zenbook 14 UM425IA! R7 4700U / 8GB / 512GB SSD!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
mycso
rob210