-
Fototrend
A legtöbb kérdésre (igen, talán arra is amit éppen feltenni készülsz) már jó eséllyel megtalálható a válasz valahol a topikban. Mielőtt írnál, lapozz vagy tekerj kicsit visszább, és/vagy használd bátran a keresőt a kérdésed kulcsszavaival!
Új hozzászólás Aktív témák
-
stratova
veterán
Itt Vegánál azért is felfokozott a várakozás, mert már lassan 2 generáció óta nincsen igazi verseny a felsőházban. Szvsz ennek tudható be a sietség, de igen ez AMD-nek úgy néz ki erőltetett menet.
Egyébként tényleg jó lenne tudni mi a helyzet a wavefrontok kezelésével és az alu-allokálással, mert ha valami az ténylegesen hatással lehetne, a most joggal kritizált fogyasztásra. A PCPernek ha úgy tetszik belső informátora is volna ehhez, tekintve hogy korábbi főszerkesztőjük az AMD-hez igazolt, emiatt fel is hagyott a publikálással (a lap függetlensége érdekében).
Ha jól rémlik őt éppen azért szerződtették le, mert lapja azon kevesek közé tartozott, ahol már korábban is mértek frametime-ot/mikrolagot és ennek javulását/változását későbbi driverekkel is vizsgálták, így ezen a téren kellő tapasztalattal rendelkezhetett.[ Szerkesztve ]
-
HSM
félisten
válasz stratova #30198 üzenetére
Érdekes, hogy az senkit nem zavart, hogy az Nv első Titánja már több, mint 4 hónapja kész volt számolós Tesla gyorsítókártyaként, mire bejött Titan-ként a "gamer" piacra, és újabb fél év volt, mire egyáltalán hagyományos játékos kártya lett belőle (GTX780)....
Ehhez képest az AMD fénysebességgel hozza a Vegát, és mégis megy a savanyú a szőlő effektus....
-
stratova
veterán
cain69: Kapcsolódó reddit bejegyzés.
Lhet hogy a kisebb wavefront allokálás sincs még felkészítve, legalábbis ez a fogyasztás erre enged következtetni.do3om lassan már sajnállak...
[ Szerkesztve ]
-
nagyúr
úgy néz ki, hogy a tiled rasterization sem aktív még.
[ Szerkesztve ]
Tudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
nagyúr
válasz Petykemano #30194 üzenetére
köcsög ájjemdé kilopta a többit.
egy csomó értéket rosszul olvasnak még ki ezek a programok, és a szótáruk (melyik id mellé milyen embernek való érték tartozik) sincs még megcsinálva. nem csak a sajtó nem kapott tiszteletpéldányt.
Tudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
Petykemano
veterán
Itt a tesztplatform bemutató képen miért csak 16 ROP van?
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
#45185024
törölt tag
Akinek nincs jobb dolga vagy szédült az előzőtől
most este 23:30-kor kezdődik a PCPER live adása
Radeon Vega Frontier Edition LIVE Benchmarking
Jó estét jó szurkolást, aztán majd összehasonlítjuk az RX-el.[ Szerkesztve ]
-
Jack@l
veterán
Tartalomkreálás: Milyen tartalomról beszélünk?
Render: Melyik kommersz kártya nem tudja megcsinálni ugyanolyan sebességgel?
Vizualizáció: Ez mit takar a render után? Megjeleníti a 3d-s videót a vr szemüvegben? Ehhez is kell a pro kártya?Végül de nem utolsósorban: Ha megcsinálok valamit valamilyen 3d-s modellező programban, azt feltétlenül több millió poligonnal tesszellálva kell átvinnem unreal engine-be, hogy vr-ben tartsak róla prezentációt félPRO kártyával?
[ Szerkesztve ]
A hozzászólási jogosultságodat 2 hónap időtartamra korlátoztuk (1 hsz / 10 nap) a következő ok miatt: Az ÁSZF III 10/8. pontjának megsértése - trollkodás - miatt. Többször és többen is kértek már, hogy hozzászólás írásakor használd a linkelés funkciót, mert ennek elmaradása sokak számára zavaró.
-
HSM
félisten
válasz Firestormhun #30186 üzenetére
Te nem olvastad el, amiről a topikban szó volt... Hogy egy ideig a legfrisebb gaming driver az RX-hez lesz, és kicsit lemaradva fogja követni a Frontier driver csomagja.
Plusz volt az infó, hogy a Frontier driverben most még leginkább csak a legacy mód működik, mivel még javában gyúrják a játék specifikus új funkciókat (gy.k. nincs még kész), mint a primitive shader HBCC, meg egyéb nyalánkságok...
[ Szerkesztve ]
-
Raymond
félisten
Ez mind szep, csak semmi koze ahoz amit eredetileg irtal. Kimagyarazasnak egy mar megszokott probalkozas csakhat azok a makacs, egyertelmu kijelentesek belekopnek a levesbe:
"VR tartalomvizualizáció szempontjából fontos tényező lehet a SolidWorks."
Ez es az amit most irtal ket kulon dolog es teljesen mast jelentenek.
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz Raymond #30170 üzenetére
Csak végig kellene olvasni, amit írok. A VR tartalomvizualizáció egy hosszabb munkafolyamat. Három részből áll. Tartalomkreálás, render és vizualizáció. Ezekre külön szoftverek kellenek. Viszont pont azért nem jó ide se a gaming, se a profi fókuszú termék, mert a gaming VGA nem jó az első két lépcsőben (terméktámogatás fókusza más), míg a profi fókuszú az utolsóban (olcsón csak nagyon gyér teljesítményű profi VGA-t kapsz). A félprofi vonal erre reagál. Mindegyik lépcsőben jól működő, aránylag gyors hardver, méghozzá anélkül, hogy 5 kilót ott kellene hagyni érte a webáruházban. Ha ebből sem érted meg, hogy mi a célterület, akkor azzal már én sem tudok mit kezdeni, pedig azt hiszem, hogy elég türelmesen elmagyaráztam.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
#45185024
törölt tag
AMD Radeon Pro WX 9100 with 64 Compute Units
A leírtak alapján kéretik hozzászólni:
WX vs Quadro
RX vs GTX
Instinct vs Telsa
Frontier vs Titan[ Szerkesztve ]
-
Firestormhun
senior tag
-
Jack@l
veterán
válasz velizare #30178 üzenetére
Végülis lehet a mostanit 2016-ban hozták össze, csak altatnak az rx-ig és ki akarnak baszni az 1000 dolláros kártya vevőivel. Ne legyél ennyire vicces.
A hozzászólási jogosultságodat 2 hónap időtartamra korlátoztuk (1 hsz / 10 nap) a következő ok miatt: Az ÁSZF III 10/8. pontjának megsértése - trollkodás - miatt. Többször és többen is kértek már, hogy hozzászólás írásakor használd a linkelés funkciót, mert ennek elmaradása sokak számára zavaró.
-
HSM
félisten
válasz Firestormhun #30173 üzenetére
Mi sem erről beszéltünk. Hanem erről:
"It's not gimped (that would be completely ridiculous), but it is older."Ráadásul arról is, hogy a játékos Vega megjelenéséig ez a már most is régebbi driver már régi+egy hónapos lesz....
[ Szerkesztve ]
-
JóképűIdegen
tag
-
Yutani
nagyúr
válasz JóképűIdegen #30180 üzenetére
Az a baj, hogy +60% teljesítmény kéne, mert a 30-cal csak beérnék az NV-t. De még az a 30% sem lesz meg sajnos.
#tarcsad
-
JóképűIdegen
tag
kellene +30% nyers teljesitmeny es senki nem vitatkozna, hogy milyen kategoriban indul, hogy mivel kell hasonlitani,van e piaca, vagy epp melyik driverrol melyikre kell valtani (amugysincs kulonbseg)
a "poor volta"-zas helyett meg csendben belatni, hogy ez ennyi kesessel sem hozza be a lemaradast. -
nagyúr
válasz Jack@l #30177 üzenetére
miért gondolod, hogy ebből a fél év driver reszelésből akár csak egy sornyi is benne van abban a legújabb kiadott driverben?
Tudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
Jack@l
veterán
válasz velizare #30176 üzenetére
Akkor mire várnak a játékos vegákkal? Nem kell nekik a bevétel? HBM2 raktárak is bizonyára dugig vannak pakolva.
Olyan szinten nem hiszek egy fél év driver reszelés utáni 1 hónapos csodavárásban, hogy azt meg te nem hiszed el.
[ Szerkesztve ]
A hozzászólási jogosultságodat 2 hónap időtartamra korlátoztuk (1 hsz / 10 nap) a következő ok miatt: Az ÁSZF III 10/8. pontjának megsértése - trollkodás - miatt. Többször és többen is kértek már, hogy hozzászólás írásakor használd a linkelés funkciót, mert ennek elmaradása sokak számára zavaró.
-
nagyúr
a konkurens terméknél van terméklimit, és drágább is. de elnézve a többi pro duo terméket, a fijiből készült 1500 dodón kezdett, a polarisosat 1000ért lehet rendelni. a túloldalon a két titan meg 1200-ba fáj. ennek ez az ára.
nem győztél meg, hogy előállítási korlát lenne a dolog mögött.
@Jack@l: írták már előttem is sokan: driver. de tudom, hogy te ebben nem hiszel.
[ Szerkesztve ]
Tudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
Jack@l
veterán
Ha a tartalom az gépész alkatrész készítés, akkor igen, telibetaláltad a dolgot. De van egy sejtésem hogy nem erre gondoltál, vagy próbáltál sugallni...
[ Szerkesztve ]
A hozzászólási jogosultságodat 2 hónap időtartamra korlátoztuk (1 hsz / 10 nap) a következő ok miatt: Az ÁSZF III 10/8. pontjának megsértése - trollkodás - miatt. Többször és többen is kértek már, hogy hozzászólás írásakor használd a linkelés funkciót, mert ennek elmaradása sokak számára zavaró.
-
X Factor
addikt
válasz Petykemano #30171 üzenetére
NV oldalról kiindulva, van egy csomo olyan profeszionális alkalmazás, ami desktop kártyákon már megy, de elég gyatrán, ezeken a prosumer cuccokon meg már kilehet aknáni egy csomó előnyt, van olyan eset is, ahol egy quadro nem is hoz pluszt egy titan-hoz képest, de ez a ritkább.
Itt azért érdemes tudni, h. réges régen voltak olyan tool-k amik else indultak, ha nem volt dedikáltan quadro-firepro kártyád. És ez mint itt korábban irtak megvaltozott, ahogy az igenyek is, és ehhez alkalmazkodnak a gyártók, mert miért hagynának ki egy szűk, de létező piaci rést.
Egyébként nyilván azért nem értik a topikban ezt az egészet annyian, mert nem igazán van rálátásuk erre az egészre, így az ő ismereteik alapján ezaz egész csak egy értelmetlen logikai bukfencnek tűnik.
Van ismerős ő egy spanyol 3d engine-t fejlesztő cégnek dolgozik be, ahol ingatlanokat virtulizalnak és teszik VR environment-be bejarhatova, no ő példaul firepro kártyát használ.
Egy masik haver orvos és ők különböző fehérje szimulacikat futatnak (itt mar egyszer elmagyarazta pontosan, h. mirol is van szo, de nem tudnam most felidezni ) Ott nekik egy elég jó tesla-kbol epitett rig-jük van.
Render-hez, octane és redshift alatt rengetegen használnak TItan kártyákat a plusz vram és remek támogatotság és a kedvező ár miatt.
Make things work
-
Firestormhun
senior tag
AMD-s belsős ember cáfolja, hogy a Frontier Edition gaming drivere butítva lenne a majdan érkező RX Vega kártyákhoz képest.
[link]...
-
Petykemano
veterán
válasz #85552128 #30155 üzenetére
Azt értem, hogy a Pro-nál olcsóbb lesz, ezért előnyösebb lehet valakinek, mint a pro.
És az is biztos, hogy a RX Vega ehlyett se fogja senki megvenni ezt.
De ez mit fog többet/jobban tudni az RX vegánál, hogy ha nem pro árban akarsz jó cuccot, akkor ezt vedd és a ne az RX-et?Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Loha
veterán
válasz velizare #30166 üzenetére
Az árral korlátozzák a mennyiséget, ha sokat akarnának eladni belőle, akkor olcsóbban adnák, mert azért ennyire nem drága gyártani. Meg volt is pletyka, hogy nem lesz tömegtermék.
-
nagyúr
nincs mennyiségkorlátja a vega rendeléseknek. ezzel megdőlt az az érv, hogy túl alacsony számban lenne gyártható.
Tudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
X Factor
addikt
Mert lehet, nem te vagy a célközönség....
Anno nekünk kellett nagyon gyorsan egy gpu render házi farm, lehetőleg 20-30gb vrammal.
Sima dekstop kártyákból akkor talán 780ti környékén jártunk, ráadásula a renderer úgy volt megírva, h. sima desktop kártyákkal akadt vele probléma, ellenben az akkor kijött új TITAN BLACK-el, ami 6 gigás volt ragyogóan volt optimalizálva.
Így meglett a 24gb vram is, és azóta is remekül fut. Akkoriban talán egy kártya volt 300k, az annak megfelelő teljesitmenyt nyujto quadro meg kb masfel milla.
Azóta van egy másik farm is, ott egy időben megnéztük az 1070/1080 párosokat, de még az előző generációs 12 gigás TITAN X-ek is egyszerűen jobban teljesitenek alatta, holott az 1080 papiron erosebb kartya.
Árban viszont kb 6-7szer olcsobb egy ilyen megoldas mint egy quadro.
Make things work
-
nagyúr
Egy megjegyzes metaszinten - ugyanazt a tolcser-effektet erzem, mint a legtobb balul elsult Radeon-launch eseteben. Fogynak az eszervek, es egyre nyakatekertebb mondasok szuletnek, hogy miert lesz ez a GPU uberfasza. Persze lehet, hogy tevedek
"We put all our politicians in prison as soon as they're elected." "Why?" "It saves time."
-
HSM
félisten
válasz Ren Hoek #30130 üzenetére
Egy hónap a launchig.... Az rengeteg idő. Ráadásul nyilván nem most kezdik írni az újításokat kihasználó kódokat. A Frontier startjakor nyilván a lényeg egy stabil driver volt, nem egy gyors, hiszen a Frontier piaci szegmensében a stbailitás kritikus tényező. Szóval szvsz teljesen reális, hogy még egy hónap alat akár 20-30%-ot találjanak benne.
A régebbi játékokba pedig szvsz nem kell kb. semmit bedrótozni, azokon ezek nélkül is meglesz az a sebesség, ami kell. (Pl. a legtöbb régebbi játék nem használ túl komplex geometriát, amihez pl. primitve shadereket lenne érdemes írni.)
De igen, benne van a pakliban, hogy itt-ott a GTX-ek lesznek gyorsabbak, míg máshol a Vega. Egyszerűen azért, mert nagyban más architektúra, más erősségekkel és gyengeségekkel.
(#30131) Jack@l: Az utolsó kettőre emlékeztem fejből, köszi a pontosítást.
Amúgy, ami a teljesítményt illeti, elég jónak tűnik nekem, főleg egy ilyen erősen korlátozott zárt hűtéssel.[ Szerkesztve ]
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz Raymond #30160 üzenetére
Senki sem írta, hogy a VR a Solidworks-ön belül működik. A vizualizációhoz egy külső motor kell. Unity vagy Unreal Engine. A SolidWorks a tartalomkészítéshez kell, míg az RT engine a renderhez. Ez adja ki a teljes VR tartalomvizualizációs munkafolyamatot. És ebben az a szép, hogy nem csak az AMD tekinti fő célpiacnak, hanem az NV is elsődlegesen ezzel magyarázta a Titan Xp létezését (ezért sem adott tesztre termékeket, minek...). Ezek az ideális hardverek erre a munkafolyamatra.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
-
Raymond
félisten
Lassan mar nem is asot hasznalsz hanem egy ilyen kis UNC gepet. Egyebkent meg ha egy kis fogalmad lenne a temarol akkor nemigen feszegetned az AMD es a VR tamogatas temajat...
Egyebkent a linkedrol:
"This a guide for using the HTC Vive with Solidworks. No native support currently exists so a workflow using third party software is necessary. A similar process can be used with the Oculus Rift."
De egyebkent ez lenyegtelen, mert ha nem hulyesegeket irkalnal vagy nem csipobol probalnal tuzelni olyasmivel amirol valami miatt azt hiszed ertelmes erv akkor nem kene ilyen nyakatekert linkeket keresned.
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
emmm
őstag
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz Raymond #30152 üzenetére
Mert certifikáció nélkül is futnak, és például a VR tartalomvizualizáció szempontjából fontos tényező lehet a SolidWorks. De legalább ennyire fontos valamelyik RT engine, ahol például egy Quadro P2000 vagy Radeon Pro WX7100 a Titan Xp-hez és a Frontierhez képest szart sem ér. Ezzel arra is választ kapsz, hogy miért nem hasonlítja az NV és az AMD ezekhez a prosumer megoldásokhoz az olcsóbb Quadro és Radeon Pro modelleket. Egyszerűen más alkalmazási területeket céloznak.
(#30158) Raymond: [link]
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
Petykemano
veterán
Azért ez így picit vicces termékkategória
- gaming? Nem. Majd jön az RX Vega, ez nem arra való, nem is jó benne, ne is várd, annál ez profibb, a gaming mód csak arra jó, hogy elinduljon
- pro? Nem. Majd jön a Radeon Pro, ez nem arra való, nem is jó benne, ne is várd, ez nem annyira pro, ez a driver nem kapja meg a certet, amitől gyors lenne.Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
X Factor
addikt
válasz #85552128 #30149 üzenetére
Megtörtént korábban, továbbra is, ezt a részt nem értem.
Itt vannak a P10-es WX 7100 eredményei, egy teszt kivételével ugyanúgy kijön a legalább 60%-os előnye a GP104-es kártyának:
Gondolom arra utaltál, h. ezt korábban is taglaltad, és ehhez kapcsolódott ez a benchmark, vmilyen formában. De az ott lévő 60%-os előny, egy háromszor drágább kártya tudja gp104 alapokon, ami másfél ligával feljebb játszik.
Vagy valamin tényleg átsiklottam.
Make things work
-
Raymond
félisten
Kinos mar ahogy a magyarazhatatlant magyarazzatok.
"A Titan és a Frontier is ugyanazt a fejlesztői réteget célozza, akik igazából nem akarnak a certifikációért 5000 dollárt fizetni, de ugyanakkor nem is jók az 500 dolláros játékkártyák, amelyeknél a professzionális alkalmazásokra vonatkozó driverbugokat nagyon lassan javítják. Számukra igen jó alternatíva 1000 dollárért a Frontier és a Titan sorozat, mert nincs certifikáció, tehát nem sarcol az NV és az AMD +4000 dollárt azért, ami ezt a réteget eleve nem érdekli, viszont a driverbugok szempontjából professzionális alkalmazások előnyt élveznek."
Akkor miert a certifikaciot elvaro aplikaciokkal tesztelik es reklamozza a kartyakat az AMD?
Egyebkent a 600 dollaros Quadro P2000 is jo ide, csak az AMD valahogy nem ahhoz hasonlitotta a VFE-t:
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Ez egy félprofesszionális termék. Az NV hozta be ezt a kategóriát a Titan sorozattal, mert elkezdett egy igény kialakulni a consumer és a professzonális megoldások között. A fő oka az igénynek az volt, hogy óriásira nőtt az ár tekintetében a különbség a GeForce-Quadro és a Radeon-FirePro (ma már Radeon Pro) modellek között. A Titan és a Frontier is ugyanazt a fejlesztői réteget célozza, akik igazából nem akarnak a certifikációért 5000 dollárt fizetni, de ugyanakkor nem is jók az 500 dolláros játékkártyák, amelyeknél a professzionális alkalmazásokra vonatkozó driverbugokat nagyon lassan javítják. Számukra igen jó alternatíva 1000 dollárért a Frontier és a Titan sorozat, mert nincs certifikáció, tehát nem sarcol az NV és az AMD +4000 dollárt azért, ami ezt a réteget eleve nem érdekli, a teljesítmény így elmarad, de túlélik, elvégre 4000 dollárt spórolnak. Viszont a driverbugok szempontjából professzionális alkalmazások előnyt élveznek, vagyis ami nekik kell azt megkapják, és ezért csak 500 dolláros extra pénzt fizetnek.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
Loha
veterán
Szerintem teljesen logikus az amit az AMD csinál, csak az igazat mégsem mondhatják meg a marketingesek.
A Vega jelenleg túl drágán és túl kis példányszámban gyártható ahhoz, hogy a GTX 1080 -al versenyezzen, a GTX 1080 Ti ellen pedig túl lassú, ezért az AMD külön versenyszámban indítja, hogy ne legyen közvetlenül összemérhető az említett 2 kártyával, és el lehessen kérni érte egy olyan összeget amivel hasznot is termel, meg túl nagy igény sem lesz rá.
Majd ha felfut a gyártás és csökkennek a gyártási költségek, vmint lesz belőle mennyiség, megindítják a gaming változatot.
-
X Factor
addikt
-
#85552128
törölt tag
Nem is az a lényeg, hogy mit szokás meg mit nem. Csak fölöttébb érdekes, hogy professzionális és játék alkalmazásokban is "véletlenül" pont kb. ugyanazt a teljesítményszintet tudja.
Most akkor a pro része sincs kész vagy mégis ennyi az annyi ?Egyébként meg még mindig fairebb összehasonlítás mint amit ők csináltak a consumer driveres titánnal.
[ Szerkesztve ]
-
icebolt93
csendes tag
Sziasztok!
Lehet, hogy nem ide illik, de lenne egy kérdésem. Miért tűntek el az RX 460-as VGA-k 4GB-os változatai. Sehol nem kapni őket. Szeretném majd lecserélni a kicsit korosodó VGA-mat egy RX 460-asra, de inkább a 4Gb-os verzióra. Mindehol csak 2 GB-osat látni. Elvitték a bányászok? (olvasni olvasom a fórumot, de viszonylag ritkán szólok hozzá) -
Ren Hoek
veterán
Miért nem adták ki a cert. verziót akkor előbb? Minek adtak ki egy Titánt, aminek a játék az egyik funkciója, mégsem működik úgy ahogy kéne. Vagy még a cert. profilok sincsenek készen? Tényleg igaz, hogy csak azért adták ki, hogy nehogy átcsússzon Q3-ra...
SW részleg teljes csődje ez most. 8-9 hónapos csúszás mellé még ez is bejött. Polaris óta mit csináltak kb?
[ Szerkesztve ]
-
-Solt-
veterán
A Vega megjelenése után komolyan unatkozni fogok!
www.smart-bus.hu
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz #85552128 #30136 üzenetére
Annyi, hogy certifikált termékeket nem szokás összemérni a nem certifikált termékekkel. Ennek az elsődleges oka, hogy a lapkák, amelyek certifikált VGA-kra mennek nincsenek limitálva. Mindkét gyártó úgy dolgozik, hogy a tokozásban pár tű biztosítja a jelzést a meghajtó felé, hogy az adott hardver professzionális. Ezért nem lehet ma már BIOS-szal Quadrósítani, vagy FirePrósítani/Radeon Prósítani. Ha ez a jelzés megvan a telepítéskor, akkor a meghajtó certifikált módban települ, ami lényegében annyit tesz, hogy nagyobb lesz a teljesítménye, mintha normál módban települne. Ha nem így lenne, akkor senki sem fizetné ki azt a rengeteg pénzt a Radeon Pro WX 7100-ért, a Quadro P5000-ért, stb. Megvennék helyettük az RX 480-at vagy a GTX 1080-at. Mert a hardver alapvetően ugyanaz, csak amikor a teljesítménymérésre kerül a sor, akkor van nagy különbség a sebességben.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
Jack@l
veterán
Nincs olyan hogy félprofi piac, ezt az amd bullshitelte csak a pro duo meg a frontier kapcsán.
"Nvidia's Titan Xp, for example, officially works only with consumer drivers".
De szivesen megnéznék egy titan eredményt pro driverrel.[ Szerkesztve ]
A hozzászólási jogosultságodat 2 hónap időtartamra korlátoztuk (1 hsz / 10 nap) a következő ok miatt: Az ÁSZF III 10/8. pontjának megsértése - trollkodás - miatt. Többször és többen is kértek már, hogy hozzászólás írásakor használd a linkelés funkciót, mert ennek elmaradása sokak számára zavaró.
-
smkb
őstag
Bocs, de ezen csak mosolyogni tudok... most akkor ez is egy prosumer kártya, mint a Titan Xp? Nemrég erről volt szó. Az, vagy nem az? Akkor hasunlítsuk teljeskörűen ahhoz, ha már az a kategória. Az AMD is próbálkozott ezzel...
Már bocs, de ilyen hablaty semmisem piaci kategória, amit az AMD próbál ráhúzni az FE-re, szimplán nem létezik.
-
Z_A_P
addikt
- Játékban ne teszteljük, abban nem hasonlítható a Titan XP-hez, mert az játékra (is) van, ez meg nem.
Egyreszt igen, ez nem jatekra van elsosorban, (de lehet vele), masreszt varjuk meg a rendes drivert.- Professzionális tesztben ne hasonlítsuk a Quadrokhoz, mert az meg professzionális, ez meg nem.
Ugy bizony. Fogd fel, hogy 3 (harom) fele piac/csalad van, jatek, fel-prof, prof.
Ezt a Titan-hoz hasonlitsd. Mert fel-prof.[ Szerkesztve ]
OK
-
smkb
őstag
Tehát a lényeg :
- Játékban ne teszteljük, abban nem hasonlítható a Titan XP-hez, mert az játékra (is) van, ez meg nem.
- Professzionális tesztben ne hasonlítsuk a Quadrokhoz, mert az meg professzionális, ez meg nem.Ez akkor most mégis micsoda ? Funkciónként kell másik és másik NV termékhez hasonlítani, éppen azokhoz amikben adott funkcióban éppen jobb?
LOL
-
#85552128
törölt tag
Ó istenem és ennek mi köze van ehhez a teszthez ? Úgy csinálsz mintha a FE-nek nem lenne semmi előnye azzal, hogy pro drivert futtat. Bezzeg az nagyon "hiteles" volt amikor custom tesztet futtattak a sima driveres Titan ellen.
Itt vannak a P10-es WX 7100 eredményei, egy teszt kivételével ugyanúgy kijön a legalább 60%-os előnye a GP104-es kártyának: [link]
[ Szerkesztve ]
-
Jack@l
veterán
Akkor kíváncsian várjuk a vega10-es pro termék tesztjét. Nagyon érdekel az a certificate-es performance ügy
El ne felejts cikket írni róla.[ Szerkesztve ]
A hozzászólási jogosultságodat 2 hónap időtartamra korlátoztuk (1 hsz / 10 nap) a következő ok miatt: Az ÁSZF III 10/8. pontjának megsértése - trollkodás - miatt. Többször és többen is kértek már, hogy hozzászólás írásakor használd a linkelés funkciót, mert ennek elmaradása sokak számára zavaró.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz #85552128 #30132 üzenetére
Ó istenem, de nem értitek, hogy a Quadro és a Radeon Pro sorozat az certifikált, míg a Frontier és a Titan nem az. Ezért nem kapsz nagy teljesítményű Quadro és Radeon Pro terméket 1000 dollárrért, míg Frontiert és Titánt igen. A programok kapnak olyan optimalizálást, amit egy sima félprofi modellnél nem kapnak meg. A Vega 10-ből is lesz ilyen W9100 néven, és az is lesz vagy 5000-6000 dollár, és annak ellenére, hogy a hardver ugyanaz, mint a Frontier a szoftverprofilok teljesen mások és ezért kérik el érte a minimum ötszörös pénzt. Ha úgy tetszik mindent, ami nem Quadro és Radeon Pro mesterségesen visszafog ezekben az alkalmazásokban az NVIDIA és az AMD, mert nekik ez egy marha jó üzlet.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
Jack@l
veterán
Nem az utóbbi ketőben, hanem az összesben. Csak oda hantázás és félkész driverek helyett kraftot is kell villantani. A kissebb verzió meg azoknak a titanoknak a selejtesebb, vágott darabjaiból jött össze.
[ Szerkesztve ]
A hozzászólási jogosultságodat 2 hónap időtartamra korlátoztuk (1 hsz / 10 nap) a következő ok miatt: Az ÁSZF III 10/8. pontjának megsértése - trollkodás - miatt. Többször és többen is kértek már, hogy hozzászólás írásakor használd a linkelés funkciót, mert ennek elmaradása sokak számára zavaró.
-
Ren Hoek
veterán
smkb válaszában van a lényeg... öntökönlövés... de mindegy, csak megint a kapkodást és tűzoltást érzem.
Milyen driver lesz az, amit launchra összefoltoznak valahogy - ha most így áll? (Most sehogy se áll, ahogy látjuk) Gondoljátok 30%-ot bele lehet pumpálni igényes munkával 1 hó alatt ilyen alapvető újításoknál? Ha egyesével kell bedrótozni minden valaha készült játékba (Ezt most tényleg kérdezem)Augusztusra terveztem 4K-ra újítani, de ebből szerintem ősz végére lesz normális mindenre kiterjedő driver. Főleg a régebbi játékok? Mi garantálja, hogy egy Witcher 3, vagy még maradandóbb DX11-es játékok, netán Skyrim ultra mod. is mennek rajta bugok nélkül...? Vagy ez is olyan lesz, hogy néhol 1080, néhol meg Ti...
[ Szerkesztve ]
-
HSM
félisten
válasz Jack@l #30128 üzenetére
Látod, jönnek a tesztek, tehát jópár kártyát eladtak. Nincs ezzel baj, az elején úgyis fel kell futtatni még a gyártást is, szval teljesen megalapozott döntés egy ilyen drága rétegmodellel kezdeni. Nem hülyék ők.
Halkan megjegyzem, az Nv is az utóbbi két generációban előbb kihozta a Titánját, és az volt csak piacon hónapokig, mire kijöttek tipikusan kétharmad áron a "játékos" verzióval....
-
Jack@l
veterán
A start és a bemutatott benchmarkok is a tőzsdének szólnak, nem a vásárlóknak. Csak ott se annyira hülyék ülnek, mint amennyire gondolják. Esetleg a minerekről gondolhatják hogy majd rácuppannak(nem).
[ Szerkesztve ]
A hozzászólási jogosultságodat 2 hónap időtartamra korlátoztuk (1 hsz / 10 nap) a következő ok miatt: Az ÁSZF III 10/8. pontjának megsértése - trollkodás - miatt. Többször és többen is kértek már, hogy hozzászólás írásakor használd a linkelés funkciót, mert ennek elmaradása sokak számára zavaró.
-
HSM
félisten
Majd egy hónap múlva amikor kijön a gaming Vega, a rávaló driverrel, tele lesz vele a net, mert mindenki le fogja mérni. Akkor már a kutyát nem fogja érdekelni, ki és mit szerencsétlenkedett a Frontierrel játéktesztekben....
Szerintem teljesen jó ez így. A Frontier amúgysem elsősorban játékra van... -
smkb
őstag
Azt mondja meg nekem valaki, hogy mi értelme volt kiadni ezt az FE kártyát, ha egy hónap múlva jön a gaming Vega? Mi volt emögött a stratégia. Azt ne mondja senki, hogy a Q2 határidő tartása papíron... Tényleg nem értem... totál blama az egész. Piaci elérhetősége jelentéktelen, így anyagi haszon kb perpill nulla belőle, amit 1 hónap alatt realizálhat az AMD. Viszont negatív visszhang annál több. Miért nem egyszerre dobták piacra a gaming verzióval, amit aztán adhatnak a review oldalaknak a kész driverekkel, ennél meg kiemelnék, hogy ez milyen célra van.
Ehelyett tátott szájjal mennek az álló f.nak, azzal, hogy mindenféle mondvacsinált házi tesztelők tesztelik (mivel mások nem kaptak), úgy ahogy amivel jelenleg lehet. Ma már pillanatok alatt a neten körbemennek ezek a tesztek, és elég pocsékul fest a Vega ezek alapján. Tényleg hiányzott ez az AMD-nek? Én képtelen vagyok ezt az irdatlan öntökönlövési piaci megjelenést értelmezni. Egyszerűen nem megy a fejembe, ezt ott az AMD board, hogy engedélyezhette. Ott ültek, rábólintottak, hogy mehet, fasza minden? Mintha valami párhuzamos valóságban élne az AMD marketing és sales részleg a fejlesztéshez képest.
Olyan ez, mintha szemük fülük befogva, fejüket elfordítva, lesz ami lesz, bedobtak volna a hetek óta kiéheztetett farkasok közé egy sánta kismalacot, azt mantrázva, hogy ám ez ez Erümanthoszi vadkan, csak még nem fejlődött ki ...
-
HSM
félisten
válasz TTomax #30122 üzenetére
Pár napja lehetett valahol olvasni, hogy a levegős VRM 300W-ra van méretezve, a vizes 375-re. Ami alapján a gyári TDP valahol 250 és 300W körül lehet. De nyilván akkor lesz minden tuti, ha lesznek pl. mérési eredmények, VRM fotók, stb....
Hááát, azért 375W-hoz már nem árt egy meglehetősen combos VRM.... Én azért kíváncsi lennék ezelre a kütyükre közelebbről. Meg persze alig várom, hogy bele lehessen nézn a BIOS paraméterezésbe valami tool-al.
[ Szerkesztve ]
-
nagyúr
válasz TTomax #30116 üzenetére
gondolom amiért az nv 1080ti 700 dodó volt, a nála többnyire lassabb titan x meg 1200. úgy néz ki, a trón tetején vannak ilyen furcsaságok.
elvileg az rocm driverek holnap jönnek ki.
[ Szerkesztve ]
Tudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
TTomax
félisten
Ha valóban erősebb VRM lesz akkor megérheti a felárat,de én erre kevés esély látok lévén a sima FE is elég 375Wig.
★★★★★ I got too much soul, rhythm and blues R&B ya see, all that's cool, but hip-hop and rap yeah that's where my heart's at Even back when I used to break on a box ★★★★★ "Chief Rocka"
-
HSM
félisten
válasz TTomax #30119 üzenetére
Viszont a FC blokkos móka garivesztéses. Plusz elvileg erősebb VRM lesz az AIO-son.
De nyilván nem éri meg a felár. Sőt, szvsz nekünk játékosoknak alapból csak az RX Vegában érdemes gondolkodnunk.... (Nyilván a profi/félprofi usereknek meg egyértelmű, mi kell.)(#30120) Ren Hoek: Miért tiltsák? Akik megvették a Frontiert, nyilván szeretnék használni, ami már kész van. Igazából az a dinnye, aki a mostani állapot alapján próbálja megítélni, mire lesz képes a játékos Vega. Hiszen eléggé nyilvánvaló, hogy nem véletlen nincs még játékos verzió kiadva.... Illetve a félprofi drivert sem szokás a játékoshoz hasonlítani, akár van benne "game mód" akár nincs.....
Nem kell itt trollkodni a "csodadriverezéssel", egyszerűen arról van szó, hogy a driver még nincs abban a stádiumban, hogy kihasználja, amit tud a hardver. Nem csodadriver kell, hanem egy kész driver. Ha úgy tetszik, "a driver". Mert ami most van, az még nincs kész. Ezért nincs még gaming Vega sem.
[ Szerkesztve ]
-
TTomax
félisten
Szerintem az még mindig a radeon pro duo...de mindegy is hiszen a felárból böven kijön egy vga blokk és még marad is,az az aio meg azért mégsem egy FC blokk,ha a két vga ugyanaz és csak biosban tér el a TDP akkor nem igazán értem a hatalmas felárat.
★★★★★ I got too much soul, rhythm and blues R&B ya see, all that's cool, but hip-hop and rap yeah that's where my heart's at Even back when I used to break on a box ★★★★★ "Chief Rocka"
-
TTomax
félisten
Engem meg az érdekel,hogy az AIO-s megoldás miért került másfélszer annyiba?Mi indokolja az 500dolláros felárat?
★★★★★ I got too much soul, rhythm and blues R&B ya see, all that's cool, but hip-hop and rap yeah that's where my heart's at Even back when I used to break on a box ★★★★★ "Chief Rocka"
-
Ren Hoek
veterán
Akkor gratulálok az AMD-nek, hogy kiadták a Gaming Driverrel ezt a csoda Frontiert idő előtt... ellenben sehol egy demo, sehol egy gaming mérés, sehol egy infó. Lehet ezt a szoftver beérésre fogni, de akkor az NV-nél miért mennek simán a rajtok? Ja mert Pascal egyszerű finomítás volt.
-
emmm
őstag
válasz -Solt- #30107 üzenetére
Igen, itt össze is szedtem: [link]
Eredeti Raja interjú: [link]
(#30111) Abu85: Abu...de akkor most mi értelme ennek az egésznek? Én korábban is amellett kardoskodtam itt, hogy inkább halasszák el, sem mint kiadjanak egy félkész terméket. Én ráérek, mindent tudok futtatni, amit szeretnék. De ez így ilyen hol kapkodás, hol nagy szavak, de valahogy a teljesítmény is kicsi a fogyasztáshoz képest...
A Gothic 3 megjelenése jut erről eszembe, amikor kijött a játék, egy marha nagy bughalmaz volt. Pedig a game maga tökjó, csak egyszerűen totál szívás volt vele játszani az elején.[ Szerkesztve ]
-
Gerr'y
senior tag
Ha az Rx Vegat júliusban mutatják be, abból fizikálisan mikor lesz valalmi a kiskereskedéseknél? Mert gondolom csak paper launch lesz egy hónap múlva.
#Abu85 Prohardver fog kapni tesztkártyát a startra, vagy ez túlságosan bizalmas információ? -
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz -Solt- #30109 üzenetére
Frontierre is, de ennél meg kell várni, amíg a driverben bekapcsolják a ma még inaktív részegységekre vonatkozó kódokat. Ilyen szempontból már régóta lehet tudni, hogy mindegy a Frontier megjelenése a játékosoknak, mert augusztus előtt úgy sem lesz hozzá teljes driver.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
Raymond
félisten
válasz -Solt- #30109 üzenetére
Ahogy olvashatod ott Abu nem a sajat velemenyet tolmacsolja, ha meg igen akkor eleg felrevezeto modon
Szerk: egyebkent az a 4K@60Hz pont az amit az AMD minden egyes alkalommal demozott es kihangsulyozott hogy az a lenyeg.
[ Szerkesztve ]
Privat velemeny - keretik nem megkovezni...
-
#45185024
törölt tag
Videót láttátok?
AMD Vega Frontier Edition Live Bench Testing
"1650 stabilan... ez jó"
100% fan átlaga 75C[ Szerkesztve ]
-
Jack@l
veterán
Jó tudni, de csak nem lesz baj a kissebbikkel se.
@Raymond: Nagy csodák azért nincsenek a pár engedélyezett unitból. Gondolom nem a gyér teljesítményt akarták eltitkolni. De valóban azt hittem hogy az xp az a pascalos X.[ Szerkesztve ]
A hozzászólási jogosultságodat 2 hónap időtartamra korlátoztuk (1 hsz / 10 nap) a következő ok miatt: Az ÁSZF III 10/8. pontjának megsértése - trollkodás - miatt. Többször és többen is kértek már, hogy hozzászólás írásakor használd a linkelés funkciót, mert ennek elmaradása sokak számára zavaró.
-
HSM
félisten
válasz Ren Hoek #30098 üzenetére
Ha még nem stabil a funkció, akkor nem tudják húzócímre sem megcsinálni....
Egy hónap sok idő, azalatt rengeteget fejlődhet a driver, főleg az új képességek miatt. 20-30%-ot még simán hozhatnak a legacy módú Frontier "gaming" driverhez képest.(#30101) Abu85: Egyértelmű, hogy többet fogyaszt a hardver, ha nem a felépítésének ideális módon használod. (Legacy mód.) Sajnálatos, hogy ezt állandóan magyarázni kell.
[ Szerkesztve ]
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz Ren Hoek #30098 üzenetére
Például a binning mód esetében a legacy mód nem csak lassabb, hanem lényegesen többet is fogyaszt, mert az on-chip bin cache nem aktív, ami ugye rengeteg memória-hozzáférést megspórolna. Sokkal bonyolultabb ez a dolog, mint ahogy azt egy átlagfelhasználó elképzeli. De most már tényleg marha sokat mondtam.
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban az OFF és minden egyéb, nem a témához kapcsolódó hozzászólás gyártása TILOS!
MIELŐTT LINKELNÉL VAGY KÉRDEZNÉL, MINDIG OLVASS KICSIT VISSZA!!
A topik témája:
Az AMD éppen érkező, vagy jövőbeni új grafikus processzorainak kivesézése, lehetőleg minél inkább szakmai keretek között maradva. Architektúra, esélylatolgatás, érdekességek, spekulációk, stb.
- NFL és amerikai futball topik - Spoiler veszély!
- Elemlámpa, zseblámpa
- One mobilszolgáltatások
- Egérpad topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Gaming notebook topik
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- 3D nyomtatás
- Veszprém és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Bluetooth hangszórók
- További aktív témák...