-
Fototrend
Gumi és felni topic
Ha kérdezel, akkor kérdezz úgy, hogy segíthessünk: írd le a gyártót, típust, évjáratot és motort/teljesítményt!
Új hozzászólás Aktív témák
-
Scroll Lock
tag
Sziasztok!
Adott egy 1993-as Opel Corsa B Swing 1.2-es. Az alufelnik mindegyike 14 colos. Sajnos az egyik hátsókerék defektet kapott és mivel az adott típusú gumiabroncs már nem kapható, ezért kénytelen vagyok a hátsó kettőt lecserélni.
Korábban 165/70 R13-as gumik voltak a kerekeken. Viszont most úgy gondoltam, hogy hátra 165/65 R14-es abroncsokat vennék. Nem tudom, hogy ez így járható-e.
A másik kérdésem, hogy a 14 colos felniről az istennek sem akar lejönni a 13 colos abroncs. Próbáltam már pajszerrel meg ilyenek, de nagyon erősen rá van szorulva (szelepet kicsavartam). Van valami ötletetek vagy ne kínlódjak vele és vigyem szervizbe?
-
Kornel
veterán
válasz
2ozzmexy
#40398
üzenetére
Hogyne számítana.
Ne legyél már szemellenzős.
Mész az úton, lassítasz az elsőbbségadás táblánál, hátulról beléd jönnek, 99%-ban esélyed sincs elkerülni egy ilyet. Persze 2 éves jogaival még annyi se, most már többet figyelek hátra, mint előre.
Egyébként ha két koccanást, amikor egyszer hátulról, egyszer oldalról belém jöttek balesetnek sem lehet nevezni, az egyik esetben betétlapot sem kértem, mivel egyik autó sem sérült, mert mindkétszer aktívan próbáltam elkerülni az esetet. Azóta még inkább ezt teszem, szerintem ez a legfontosabb. -
2ozzmexy
senior tag
válasz
Kornel
#40397
üzenetére
Tehát volt baleseted, nem számít ki okozta vagy ki volt a hibás... Sokan sosem ismerik el a saját felelősséguket, hanem olyanokat mondanak hogyha nem esett volna az eső, vagy ha jó lett volna a fenyszoroja beallitva, de ettől még nem tudta elkerulni tehát tört a verda...
-
Kornel
veterán
válasz
2ozzmexy
#40395
üzenetére
2006 óta nem volt balesetem.
Nekem már jöttek kétszer (több mint 10 éve), de az is koccanás volt, majdnem azt is el tudtam kerülni, azóta már a más hibáját is figyelem, és elkerülöm a balesetet.km-t tekintve 350.000 körül járok, de meglesz az 1M is balesetmentesen

Úgyhogy nem kell általánosítani, és megijeszteni másokat, hanem arra kell buzdítani, hogy mindig figyeljen, és gyakoroljon.
-
haris
őstag
válasz
2ozzmexy
#40395
üzenetére
Lehet neked van igazad, bár én megint másképp látom.
Sajnos nem 1 balesetem volt eddigi pályafutásom alatt, és igaz nem komolyak csak koccanások, de egyik sem hóban. Szerintem be van kódolva az emberbe, hogy ha tudod hogy sz@r az út, akkor ahhoz mérten vezetsz.
És sokkal könnyebb benézni egy szitut, ha azt hiszed nem lehet baj.
Szóval én általában nappal és szárazon törtem a kocsimat. Illetve egy balesetem volt nagy esőben. De akkor nagyon lassan mentem mégis mellett a baj. Nem a gumin múlt. Tolattam.
-
2ozzmexy
senior tag
válasz
GeneraL_XTX
#40389
üzenetére
Nézd, így ismeretlenül engedd meg:
1. Nem kell besz@rni,menj neki a télnek de kellő alázattal, óvatosan és odafigyelve
2. Aki 20 éve balesetmentesen autózik, az vagy hazudik, vagy 20 év alatt nem vezetett le 100k km-t, vagy akkora mazlista hogy párját ritkitja...
Szóval készülj fel lelkileg és anyagilag is hogy jó eséllyel törni fogod a kocsit, lehet nem ezt, de ha törni kell akkor inkább egy kisebb értékűt mint egy vadiujat, kevésbé lesz lelkiismeretfurdalasod utána.Nem akarom elvenni tőle a kedvedet, csak nem szeretném ha azért nem tapasztalnad meg milyen hóban /jégen/rossz út és látási viszonyok között vezetni, mert félsz hogy osszetorod. Az élet nem ilyen, van hogy elmesz valahova, és hazafelé van 20 centi friss hó az úton vagy onoseso kap el, akkor megallsz és megvarod hogy valaki hazavezessen?
Ez egy ilyen sport, nagyon sok balesetmentes kilométert kívánok.
Menj neki a télnek nyugodtan, bátorság, fel a fejjel, mindenki mazsolaként kezdte...
-
troll81
addikt
sziasztok még mindig nem dőlt el sajna
Dunlop SP Sport Maxx RT 2 XL MFS - 215/45R17 91Y - Sommerreifen
Bridgestone Turanza T005
Hankook Ventus S1 Evo3 K127100 és 115 eu közt kerestem és ezek maradtak
-
belaazallat
addikt
válasz
Kornel
#40384
üzenetére
Írtam, hogy az is gyári méret.
Én súly, ár tényezőt előrébb helyezem a preferencia rendszerembe, mint a kinézetet. Ezért írtam, amit.
Majd a fórum társ eldönti neki mi a lényeges. Mellesleg el lehet adni a felniket, vagy elcserélni kisebbre.(#40385) 2ozzmexy
"Ne felejtsd el hogy kezdő sofőr első autó, első tele lesz... Igazad van, csak te megtanultad azt amit ő még most fog elkezdeni.
"Én is az voltam, nem jelentett problémát megtanulni a határokat. Meg amíg nincs gyakorlatod, nem is feszegeted nagyon a határokat, pláne nem közúton.
-
rbalint88
veterán
válasz
GeneraL_XTX
#40389
üzenetére
Amit fentebb javasoltak, hogy menj el vezetestechnikai treningre, azt nagyon tudom tamogatni en is. Igazabol kotelezove kellene tenni. Biztonsagos korulmenyek kozott megtapasztalhatod az autod hatarait.
-
GeneraL_XTX
veterán
válasz
2ozzmexy
#40385
üzenetére
Hát igazából árkategóriában én úgy állok hozzá, hogy gumin nem spórolunk, már kicsit nézegettem téli gumikat mert ugye azt egyáltalán nem kaptam a kocsihoz, ott egyértelműen Continental TS860-ban gondolkoztam, de ugye ahhoz vennem kell még 4db acélfelnit is....
Nyáriban is prémiumot néztem, Goodyear Eagle F1 pl, de ennek is 30k+ darabja ugye mert a gyári alufelni 17colos azt nagyon nem szeretném lecserélni

De igazából azt is néznem kell, hogy első autó, igaz, hogy nagyon jó állapotú pédányt sikerült vennem (meg is kérték az árát
) mégis csak 15 éves kocsi, tisztában vagyok vele hogy max 3-4 jó éve van hátra amikor már annyit kell rá költeni, hogy cserélni kell valszeg (de ne legyen így) 
Lehet érdemesebb akkor rárakni egy premium 4 évszakost 160ért ami jó eséllyel kiszolgálja azt a 3-4 évet nálam, mint venni premium nyárit, premium télit és felniket 240-250 körül amik lehet ki se szolgálják nálam az idejüket.
Nagy hóban idén még biztos nem vezetek, már ha lesz, nem kísértem a szerencsém

-
Kornel
veterán
válasz
tboldi
#40387
üzenetére
Egyébként egy Kleber Quadraxer2 pedig nem rosszabb, mint egy középkategóriás nyári, és középkategóriás téli.
Bár következő gumin valószínűleg csak nyári lesz*, ha minden jól megy lesz második autó, olcsóbb gumi mérettel, arra meg megy egy Nexen négyévszakos, aztán jónapot.
*SAVA UHP2 a kiszemelt
-
Kornel
veterán
válasz
2ozzmexy
#40385
üzenetére
Azért írtam, hogy egy TOP3-as négyévszakossal, főleg a CC+el biztosan nem lesz baja, főleg 10 hónapon keresztül, amikor nincs hó és jég, 2 hónap van, amikor van rá pár százalék esély, de akkor óvatosan kell vezetni, ahogy egy télivel is.
Én ezzel is kiautózom amit ki lehet, persze normális kereket között.
Egy CC+ nyáron, tavasszal és ősszel biztonsan jobb választás, mint akár egy középkategóriás nyári gumi, télen pedig nem rosszabb, mint egy alsó polcos téli, ráadásul egyre valószínűbb, hogy egyre kevesebb napon lesz szükség téli gumira.
-
2ozzmexy
senior tag
válasz
Kornel
#40384
üzenetére
Ne felejtsd el hogy kezdő sofőr első autó, első tele lesz... Igazad van, csak te megtanultad azt amit ő még most fog elkezdeni.

@General_XTX: első körben azt nézd meg mennyi pénzed van felgumizni a vasat és nézz utána hogy mit kapsz a pénzedért, mert ha csak két alsópolcos szettre futja, akkor egy masodvonalas 4evszakossal nagyobb biztonságban leszel az utasaiddal... Ha csak kelly, sailun, infinity, taurus, kormoran, gt radiál, szettekre futja, akkor egy márkás negyevszakossal ugyanazt kapod... Mondjuk egy fentebb ajánlott kleberrel vagy vredesteinnel és árban ugyanannyiba fáj...
Az "orakulumok" meg sok f@szsagot fognak még mondani neked... Milyen autón milyen negyevszakost próbáltak? És mikor volt ez?
Ha rám hallgatsz akkor beiratkozol az új gumikkal és az autoddal egy vezetestechnikai tréningre, ott biztonságosan kiismerheted az autód és a saját hataraidat, így nem a közúton éles helyzetben tapasztalod meg először milyen ha megcsuszol, vagy elveszited az irányítást... -
Kornel
veterán
válasz
GeneraL_XTX
#40380
üzenetére
Ha egy 140 lovas S-cross-al elvagyok 3 éve a Michelin B brandjével, a Quadraxer2-vel, akkor szerintem bárkinek megfelel a CC+, ami biztonsan jobb abroncs.
Ahogy mondod, költségben sokkal jobban kijössz.
belaazallat: viszont akkor felnit kell vennie, és szarabbul néz ki az autó. Gyári méret ez is, költségben így is jobban jár. Én is vehetnék 215/60 R16-ot, de jobban tetszik az R17.
-
belaazallat
addikt
válasz
GeneraL_XTX
#40378
üzenetére
Szia!
Ha jól tévedek gyári méretek:
195/65 R15
205/55 R16
215/45 R17195/65 R15-ben még olcsóbb a cc+ [link]
205/55 R16 ban is jelentős a különbség [link] a 215 R17-hez képest.
Én az első kettő opcióból választanék. Ballonosabb gumi városban jobb/kényelmesebb, jobban tolerálja a kátyúkat. Valamint olcsóbb. Meg szerintem könnyebb is.Szerk: 5 éve használok CC-t még nem a "+"-os.
-
válasz
GeneraL_XTX
#40380
üzenetére
olvass vissza, eléggé komoly tapasztalat halmozódott itt fel a témában

-
tboldi
nagyúr
válasz
GeneraL_XTX
#40380
üzenetére
De ismerősi körben nem mondott eddig senki semmi jót a 4 évszakosról mindenki azt mondta legyen külön nyári és téli...

Mert nem ismerik őket.
-
GeneraL_XTX
veterán
-
Kornel
veterán
válasz
GeneraL_XTX
#40378
üzenetére
Közepesen drága méret a 215/45 R17, én vennék egy szett CC+t, és a többi elfelejteném 4 évre: [link]
-
GeneraL_XTX
veterán
Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni gumi témában, még nagyon új vagyok, egy hónapja van jogsim/kocsim, télre kell vennem teljesen új szettet, nyáriból meg csak jövőre mert ami rajta van sokak szerint a végét rúgja már. Meg most kaptam egy elég nagy rajzszöget jobb elsőbe, ereszt is rendesen, nem tudom érdemes lenne-e javíttatni vagy vágjak bele most a nyári cserébe..
na szóval ajánlásokat szeretnék kapni téli/nyári gumival kapcsolatban, Fiat Stilo 1.4, használat túlnyomórészt városban, de autópálya/autóút is biztos lesz évi 4-5-6 alkalommal.
Téli méret 195/65 R15 (bár még felnim sincs hozzá
) nyári méret meg a gyári alufelni miatt 215/45 R17 most is egy ilyen van rajta, valami Falken.Mivel egymás után két szettet is kell vennem nem szeretnék árban nagyon elszállni, de azért jó lenne ha biztonságos lenne így a nagyon olcsó gumiktól is ódzkodom kicsit, valami arany középút lenne jó
Segítségeteket előre is köszi

-
diegho
nagyúr
Kumho teljes szett lett 18 51. Heti 6mm minta szép puha. 35k volt felszerelve.
-
dssport
tag
Sziasztok!
165/70 R14 méretben fogok vásárolni az elfogóvadászra 4 új nyári gumit.
Kedvenc gumisomnál a következő termékeket néztem ki:
- Matador MP 47 Hectorra 3
- Uniroyal RainExpert 3
- Kleber Dynaxer HP4- Falken Sincera SN832
- Nexen NBLUE HD PLUS
- Kumho Ecowing ES31A döntötteket feltétellel kezelném, Kleber eléggé tetszik ezért vastag, falken van jelenleg, vágyok az újra ezért áthúzott, nexen, kumho sosem volt de érdekel.
Az autó egy TDI polo és amint bemelegszik, csak padlógázon járok vele
tényleg sajnálom de azt a kevés powert ami van undorító módon szeretem kihasználni. Ehhez kellenek megbízható, jó gumik. Az sem érdekel ha 2 szezon alatt lekopik csak tartson földön vízen levegőben szárazon esőben egyaránt. Fogyasztás, zaj sem érdekel. Tapadás only. Körforgóban szeretem ha előbb ér le a kilincs mint megszólal a gumi.
Hankookot direkt hagytam ki, nem szimpatizálok a márkával. Azon felül, ha a leírt típusok zsákutcának számítanak egyéb tippet is elfogadok.
KÖszönöm!
-
diegho
nagyúr
[link] Ez mégjobb, Pirelli 2015-ös 5k/db áron 6mm mintával.
-
diegho
nagyúr
Sziasztok!
Kaptam egy durrdefektet a saját hülyeségemből, szerencsére az udvarban. Még nem álltam neki cserélni, de nem is tudom mi legyen. A gumi 9 éves Vredestein nyári, mindenképpen cseréltem volna, de alapvetően vártam, mert el akarom adni az autót. Van felnin 4db szintén 9 éves Dunlop téli. Tegyem előre a két hátsó Vredestein-t és dobjak hátra két Dunlop télit oszt jólvan? Ha minden jól megy, akkor ősszel cserélem az autót. Egyelőre ideiglenesen úgyis ez a megoldás lesz, de kérdés hogy pár hónapot kihúzzak vele így, vagy vegyek inkább rá 4db olcsó négyévszakost oszt kész? (pl Nexen, esetleg olcsó nyárit, Infinity)
-
Qru
MODERÁTOR
válasz
szabonagyur
#40363
üzenetére
Igen a méret sem mindegy vannak elég drága méretek...
-
Qru
MODERÁTOR
válasz
szabonagyur
#40359
üzenetére
Hankook pl. a Conti helyett. Az még vállalható bőven.
-
2ozzmexy
senior tag
válasz
DonThomasino
#40360
üzenetére
Akkor a Qru-nak adott válaszom első része neked is szól.

Hallottál már gumisról aki ellen a vád "foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés" volt? Na ugye...
-
8
őstag
válasz
DonThomasino
#40354
üzenetére
Ezt a keveset mész érvelést sosem értettem. Nem az a lényeg mennyit mész, hanem hogy hol/hogyan és milyen autón lesz. Kevés km alatt is bármi történhet.
A "kb ugyanazt hozza" alapján eldöntheted, hogy megéri-e neked egy vészfékezésnél az a plusz "kb" 1-2-3m. Máskor, az idő 99.9999%-ban kb ugyanazt fogja hozni az olcsó mint a drága, ezt szerintem jól mondta a gumis, km futástól függetlenül.
Szerintem ha nincs casco, azt kell venni, ami legjobb a teszteken ártól függetlenül, ha van akkor meg vegyél egy középkategóriás másod/harmadmárkát (vagy prémium 4évszakost) ami jól szerepel teszteken.
Továbbá személyes vélemény, hogy gumis véleményét általánosságban fenntartásokkal kell fogadni, mert ő elsősorban eladni szeretne neked olyan gumit, amin a legnagyobb haszna van. -
2ozzmexy
senior tag
Nem akarok én egy gumist sem megbántani (mert biztosan van becsületes rendes tisztességes ember közöttük nem is egy, csak ritka), de általában a rajtuk rohadó készlettől igyekeznek megszabadulni mióta megtanulta a "magyar paraszt" mi az a DOT szám...
Ez a dolog nem a futásteljesítmény kontextusában állná meg a helyét, hanem a használt vs. új gumi kérdésben, és úgy az adott válasz is validnak tekinthető.
Ha pénztárca a gond, akkor inkább egy másodvonalasat vegyen prémium helyett, mert egy Kléber/Semperit/Uniroyal is bőven elégséges lehet neki, de - és ezért fogtok megkövezni, de már teszek rá magasról - a magánvéleményem az, hogy egy prémium gyártó harmadvonala sem ördögtől való, nem fog vele leesni az útról senki sem - ha meg igen akkor a prémiummal is az lenne a vége nagyvalószínűséggel - aki csak közlekedni akar, én ezt tapasztaltam/tapasztalom.
Ami kerülendő: Minden más márka ami nem prémium gyártó almárkája, a használtgumik, és a kínaiak, a többivel nagyon melléfogni nem lehet, átlag user-nek nüansznyi a különbség egy PC6 és egy Bravuris 5HM között... (mert sosem fogja a 40-re táblázott kanyart 80-al venni) -
Qru
MODERÁTOR
válasz
DonThomasino
#40354
üzenetére
Nem ez nem teljesen igaz, bár némelyik feltörekvő márka valóban néha nagyon oda tudja tenni magát. Ha nem mész sokat vegyél egy jó (prémium) 4évszakost inkább.
-
DonThomasino
veterán
Egyre több gumistól hallom, hogy ha nem mész sok KM t
nem érdemes a prémium palettáról választani,
mert az olcsó kb ugyanazt hozza.
Ez igaz, vagy csak több a haszon az alsóbb osztályokon ? -
Firstaye
tag
Ezek tavaly decemberi képek egy 3115 és 2317 dotos Firestone Winterhawk 3 gumikról (a rosszabb állapotú természetesen a régebbi). Szakszerűen biztosan nem voltak tárolva, de akkor is lehangoló volt az állapotuk. [link]
Autón nem próbáltam őket.
Most is e gyártó gumija van a kocsin, hasonlóan rossz állapotban, és ha emlékeim nem csalnak hasonló dottal. Elöl vannak a régebbiek, de már olyan kemények, hogy nem is csikorognak.
Ha nem felejtem el, csinálok róluk is majd képet. -
Qru
MODERÁTOR
válasz
Kornel
#40345
üzenetére
Télen (idén feburában a Mátrában) már elég gyengusz volt letaposott hóban, friss hóban teljesen jó volt. Viszont most a 30+ fokban is nagyon jókat tudtam kanyarogni vele a Cserhátban. Nagyon jól tapad bár tény, hogy a technika is partner benne.
Ha el kezd úszni az eleje csak adsz még egy kis gázt és fordul utána a hátulja. Persze nem mindenható az 4wd sem: ha túlméred 4 kerékkel esel le az útról.
pepe091: Jó állapotban van, főleg hogy soha nem látott gumi ápolót. Majd lövök arról is képet.
-
djsunstealer
aktív tag
Nagyon köszönöm szépen srácok! :)
Szép estét nektek! -
Qru
MODERÁTOR
válasz
djsunstealer
#40339
üzenetére
2.4 bar elég, olyan rövid úton alig melegszik fel ha csak nem 210-el mész.
-
haris
őstag
válasz
djsunstealer
#40339
üzenetére
Szerintem túl spilázod.
Ennyi erővel a nap is túlfűti.
Szerintem odaérsz állítsd be az előírt értéket. Ne fújd túl
Szerk:
Ez a "menet közben melegszik" ez inkább hosszan utakon és nagy sebességnél érdekes. 3km az semmi. Normál tempóval -
djsunstealer
aktív tag
Sziasztok! Remélem tudtok segíteni, adott egy jó régi Ford Escort (1.3-as, 1993-as gyártás) 175/70R13T abroncs mérettel. Jó állapotúak a gumik, természetesen nyárik. Gépkönyv szerint 2.3 bar az előírt keréknyomás, a gumissrácok (200 méterre tőlem) csekkolják, korrigálják pontos mérővel.
Per pillanat elromlott a készülékük, így benzinkútra mennék, a legközelebbi 3 km-re van (MOL kút). Mit javasoltok, hogy nyomhatok bele 2.4-2.5-öt, mivel mire odaérek, úgyis melegszik a gumi.
Köszönöm szépen a válaszokat! -
2ozzmexy
senior tag
válasz
Tompie
#40337
üzenetére
Mennyire vannak gatya állapotban? Csak a festés vagy "körbe vannak verve"?
Ha a gumi nem kell róla, akkor szedesd le, kend át vmi festékoldóval (kromofág ha még van ilyen
) a két oldalát, ahova gumi felfekszik azt ne bántsd, aztán drótkefe, csiszolópapír, fémtisztára. Féktisztítós ronggyal alaposan áttörölni, hogy zsírmentes legyen a felület.
Adsz neki vmi alapozót spray-ből, aztán 3 réteg festéket neki (mondjuk feketét/ezüstöt szintén spray-ből). Esetleg megkínálhatod némi lakkal, amit utána kézzel átpolírozol és voilá.
Régen ezt neolux/prizmacolor nevű termékekkel követtük el, manapság tuti vannak jobb cuccok is hozzá... -
Tompie
őstag
válasz
molnarpeter
#40327
üzenetére
Panel erkélyén nem esnék neki :)
-
Pokesz007
senior tag
válasz
2ozzmexy
#40334
üzenetére
Igen,visszafogja nekem is a klíma érzem +4dl fogyasztás
Ezt választottam,ennyi volt a keret és Újat akartam. Nekem eddig megfelel. Különben Ritkán megyek vele 4 emberkével. 90%-ba Napi 100km és magam vagyok. Melóba járáshoz tökéletes.tboldi
Igen ,vannak különbségek.. Akkor elég sokat letudtál,belőlük faragni
-
tboldi
nagyúr
válasz
Pokesz007
#40333
üzenetére
Különben kisebb lóerős Puntóm volt és én nem vettem észre a különbséget.
Vannak különbségek felni és felni között anyagösszetételben, ezzel együtt a tömegükben is.
Nekem az egy collal nagyobb méret ellenére sikerült ~1,7 kilót lefaragnom kerekenként (~10 kg -> 8,3 kg*), a 83 lovas Honda Jazzen azért érezhető volt ez a könnyítés. Ez már nagyjából megfelel egy átlagos 15 collos lemezfelninek.*Mondjuk az Amazonon a fekete Superturismóra 7,51 kilót írnak, de minden bizonnyal csak elírás.
-
2ozzmexy
senior tag
válasz
Pokesz007
#40333
üzenetére
Igen, értem a Puntos hasonlatot, ha téged nem zavar/nem veszed észre akkor nem baj, csak jó ha tudod...
Annó amikor az 1,2/1,3/1,4-es szívóbenzines kisautókba beletették szériában a klímát, kérdeztem több embert, h mennyire fogja vissza az autót az a kb 10 LE veszteség és néztek rám bután és értetlenül... aztán egy idő után jöttek h mostmár értik mire gondoltam, mert ha kikapcsolják tényleg jobban gyorsul főleg 4-5fővel meg több csomaggal érezhető... -
Pokesz007
senior tag
-
Qru
MODERÁTOR
válasz
molnarpeter
#40329
üzenetére
Ronda egy Dacia-n elmegy de szavsz a Ford féle struktúrált lemezfelni sokkal jobban néz ki.
-
2ozzmexy
senior tag
válasz
Pokesz007
#40328
üzenetére
Szerintem rbalint88 a rugózatlan tömeg növekedésére gondolt, ami negatívan befolyásolja az úttartást... Csak a tisztán látás végett írom, hogy a lóerőt meg a forgatónyomatékot a gyártók a főtengelyen mérik (kivétel talán a Scania),így minél nehezebb kereket teszel fel, annál jobban lefogod a motor és a fékek teljesítményét. Ez a "klíma paradoxon"... ha 140-150 paripából fogsz vissza 10-15-t meg sem érzed, de ha 75-ből tűnik el ugyanennyi, az már érezhető. Lehet neked fel sem tűnik, de van akit ez zavarni szokott...
-
Pokesz007
senior tag
válasz
molnarpeter
#40329
üzenetére
Láttam képeken egy fórumon, iszonyat csúnya
habár lehet élőbe, máshogy gondolnám.
A szakértők mondják, hogy nagyon sok alufelni jó hozzá. ET 40 60.1 6Jx15 4x100 adatokat nézve. Persze gyűrűvel még szélesebb lenne a választék. -
Pokesz007
senior tag
válasz
molnarpeter
#40315
üzenetére
Akkor még megrágom,amiket írtál,de értem a dolgot. Megkérdezem még a szalonba,hátha. Igen használt..vannak fenntartásaim.
raziel01
Full patika állapot a gumis is jóra mondta, igaz nem voltam ott. Végül 50km/h óránál, elszáltam vele ,félig az árokba, megrepedt és történt ,ami történt. Pedig kátyú se volt, elfáradt biztos.
rbalint88
Szia
Elég kigobozni, amit írsz ,ékezet nélkül, de értem :) 75 lovas? lassú? megzabolozott? Hát egy Fiat Punto 2 után, hidd el élvezet vezetni, igaz azon 14-es alufelni volt , erre meg 15 lesz. -
molnarpeter
nagyúr
válasz
Tompie
#40323
üzenetére
Szereldmagad vállalja, de kérdezz rá az árra, nem tudom, most mennyi lenne. Szerintem ha már úgyis szereltetni kell, akkor össze lehetne vadászni 4 pótkereket, ami újszerű állapotban van, fújni rá még 1-2 réteget a tartósság érdekében, és ezt a szettet eladni. Vagy ha van kompresszorod, olcsóbb egy homokszóró pisztolyt venni, de kézzel, drótkefével és csiszolópapírral is meg lehet csinálni, ecsettel festve.
-
Tompie
őstag
Sziasztok!
Van 4db acélfelnim 15", amiket szeretném felújíttatni.
Tudnátok ajánlani megbízható szakembert Budapesten, aki azért nem horror áron dolgozik és nem hátrány ha III. kerülethez közel van. :)
Köszönöm -
rbalint88
veterán
válasz
Pokesz007
#40311
üzenetére
Hijoin nem egy top kategoria azert
Dezent felette van es kb az a belepo a normalis minosegu, de semmi extra felnik koze.
Privat velemeny, az amugy is elegge megzabolazott 75 taltos sorsat nem nehezitenem meg alufelnivel is. Menetdinamikai szempontbol negativ tuning az alufelni, foleg ezek a jo nehezek. Nyilvan van olyan, ami konnyu, csak hat az nem ez a kategoria
-
molnarpeter
nagyúr
válasz
Pokesz007
#40314
üzenetére
Csak a pereme kapott, nem volt semmi vész, viszonylag "peres" gumi és elég rossz utak, egyáltalán nem eresztett, stb. Azért mondom, hogy ennyi alapján még nem ítélném el, kisebb méretben, ballonosabb gumival valószínű ennyi sem lett volna
Topikban a Japan Racing merült fel azt hiszem többször, mint korrekt olcsóbb márka.Esetleg szalonban is rákérdeznék, mi a helyzet, vagy valami hivatalos bontóban, céges eladásra azért csak akad garancia is. Bár szerintem a használt sem gáz, de érdemes gumisnál találkozni, és ha ők átnézték, utána fizetni csak

-
Pokesz007
senior tag
válasz
molnarpeter
#40313
üzenetére
Dezent felni is jó,elfogadható áron. Használtan semmiféleképpen nem akarok venni,mert egyszer megjártam vele nagyon. Tudom az új 90-120 ezer Ft-ig terjed. Köszi az infót,az kellemes akkor
-
molnarpeter
nagyúr
válasz
Pokesz007
#40311
üzenetére
Inkább néznék gyárit használtan, vagy akár sok Renault típusé is jó rá, és akkor a közepére egy kupak garnitúrával át is lehet márkázni Dacia-ra pillanatok alatt
Ismerősi körben láttam amúgy a nevezett márkát, de éppen meg volt kicsit hajolva, igazából nem tudok túl sokat mondani róla érdemben. -
válasz
focvis
#40302
üzenetére
A gyárilag rendelhető felnik ezek voltak, ha be is szerezhető újan, valószínű aranyárban. Használtan meg mindegyik minimum 20-25 éves, ezért is gondolkoztam el az új utángyártott felniken. Egy ilyet vagy ilyet eltudnék én is képzelni - elég racse, de nem ebben az árkategóriában gondolkozom.

Most ilyen van, de már unom kicsit a gyári dizájnt, nyitott vagyok az újdonságra. Ez a dupla küllős például tetszik, gyáriban is van ehhez hasonló. Ha 300-350€-hoz közelítve tudnék venni egy szettet, az még nem annyira vészes, mert van 2 szett alufelnim, meg 1 szett acélfelni, majd azok visszahoznak valamennyit. Egyedül annyi félsz van bennem, hogy a typeC-knek nehogy megtetsszen a szép új csillogó alulfeni......Nekem 6 találat jön ki a keresésre, a találatok között van olyan ami nekem van, meg van "csatornafedél", de egyik sem 16-os.
(#40303) 2ozzmexy: hát igen, korhű 16-os nem nagyon lesz, vagy drága. Az E500 8 lyukú felnije néha felbukkan gyáriban vagy replikában, de az 8x16 et34, kilóg. Szokott lenni W210 8 lyukú, még jó is lehet, de az is 7,5x16 et41, pont annyira van kinn mint a mostani, én pedig olyat szeretnék ami jobban passzol a gyári méretekhez ET-ben. Gyári felniből a C osztályé lehetnek jók, azok jellemzően 7" szélesek.
Ismerem az Ámon Palit, rendszeres vásárlója is vagyok
Egy kérdést megér majd, van-e neki 16-os felnije. "Csatornafedélből" meg talán még ritkább a 16-os, mert a 124+140-en volt, utána nem.(#40305) Qru: dede, árul mindenki mindenfélét, csak ódzkodom az ilyen vásárlásoktól, főleg nagyobb összegben.
-
Pokesz007
senior tag
Sziasztok
HIJOIN HRS H-253 típusú,féle alufelnit használ valaki? Van valami vélemény róla esetleg ?
2020 DACIA Sandero SCe 75 1.0 .ra lenne,majd.. -
2ozzmexy
senior tag
válasz
tboldi
#40309
üzenetére
Én csak Toyota alkatrészekért jártam hozzájuk, amikor törték az autóinkat sorban... a végén már azt kérdezte a fickó h valami autóneppernek szerelek e kocsikat, mert annyit járok oda karosszéria elemekért meg lámpatestekért...
De egy telefon amikor elindultam h van e, mire odaértem össze volt készítve a csomagom.
Ha kellett vmi inkább tőlük hoztam el ha drágább is volt, mert sokszor több ment volna el üzemanyagra, mint az árkülönbözet. Főleg kopóalkatrészeket meg karosszériaelemeket hordtam el tőlük, mert akkoriban valaki folyton negatív követési távolságot vett fel...
A szüleim előző corollája teljesen körbe volt törve, csak a tetején nem volt szegény kocsi, na arra mit mondtak volna a Zách Dániel-ék meg az Avalon szervíz...
-
tboldi
nagyúr
-
2ozzmexy
senior tag
válasz
barnam_
#40301
üzenetére
Szerintem ez a 10 küllős is szépen mutatna egy W124 alatt, bár ha találnál korhűt ami nem volt 120x görgőzve már és ép a széle... menő lenne, de csak halkan mondom h esélytelen.
Van egy bontó BP-en, ami csak mercikkel foglalkozik, főleg w124,w123,w140,w210 stb. tehát régiekkel, BP IV.kerület Zsilip utca, ha találsz hozzájuk telszámot, egy hívást megér, nekik talán lesz eredeti gyári...
Az E osztályé is szép a W124 alatt, nekem a W140-en [ilyen] volt, de ilyet már sehol sem kapsz... -
ET számot mindenképp nézek.
Most ez van: 7Jx15 ET36
Ebből a gyári cikkszámos az 7Jx15 ET41, tehát 5 mm-el beljebb lenne gyárilag.
16"-ból a gyári méret ami nem E500-ra való, az 7Jx16 ET46. Ilyet használtan már nem nagyon találok, vagy csak drágán. Az utána lévő E osztályok gyári kerekei meg nagyrészt 7,5" szélesek, az megint legalább addig kilóg mint a mostani. Ami nem vészes, de szeretnék olyan felnit, ami a gyári ET-hez közelít.Találtam egy ilyet, ez 7jx16 et43 tehát jó lenne, de nekem elég "diszkós" egy W124-re
Új hozzászólás Aktív témák
- Fogyjunk le!
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Forradalomi előrelépésként jellemzi az NVIDIA a DLSS 5-öt
- f(x)=exp(x): A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- Mit tehetsz jogilag, ha átvertek, megkárosítottak a Hardveraprón?
- RAM topik
- Feketelista, avagy a rossz boltok topicja
- LEGO klub
- Renault, Dacia topik
- További aktív témák...
- Beszámítás! Asus ROG Phone 9 256GB mobiltelefon garanciával hibátlan működéssel
- GAMER PC! Ryzen 7 7800X3D / RTX 5080 / B650 Strix / 32GB 6000MHz / 1000w Gold! BeszámítOK
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 16/32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Asus Zephyrus G14 GAMING Notebook! R9-8945HS / RTX 4070 / 16GB DDR5 / 1TB! BeszámítOK
- LG 55B4 - 55" OLED - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox Ready
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest



) mégis csak 15 éves kocsi, tisztában vagyok vele hogy max 3-4 jó éve van hátra amikor már annyit kell rá költeni, hogy cserélni kell valszeg (de ne legyen így) 


Egy kérdést megér majd, van-e neki 16-os felnije. "Csatornafedélből" meg talán még ritkább a 16-os, mert a 124+140-en volt, utána nem.

