-
Fototrend
Opel topik
Új hozzászólás Aktív témák
-
Doki16
addikt
Lezárult a sztori a mai nappal. Itt a történet előzménye ha valakit érdekel: [link]
Ha valaki nem akarná elolvasni, akkor pár szóba leírom. Frissen márkaserkedésből vett használtautó 24 óra alatt beadta a kulcsot. Garanciát érvényesíteni akartuk rá egyből, de itt jöttek a bajok. Az üzemanyagot állították be hibásnak pedig biztos voltunk benne, hogy nem az.
És akkor térjünk vissza a jelenbe. 2 és fél hétig volt náluk a kocsi és ennyi idő kellett ahhoz, hogy megállapítsák a baját és megcsinálják. Valahogy nagyon lassan ment nekik, de már szerencsére túl vagyunk rajta. Mint kiderült a négyből két porlasztó meghalt és azokat kellett cserélni.(nekünk legalábbis ezt mondták annak ellenére, hogy korábban be lett vizsgálva és akkor hibátlannak találták) Azt sem értem, hogy miért nem mondta meg az első perctől kezdve a számítógép ezt a hibát. Kérdeztük, hogy mi okozta a meghibásodást és kórusban zúgták a szerelők/kereskedők: "Az Üzemanyag". Leengedték a tankból a gázolajat és valamiért teljesen rózsaszínné változott. El nem tudjuk képzelni, hogy mi színezte át.
Legalább pozitívan zárult a történet, mert nem kellett a tréleren kívül semmit fizetni. Nagyon nehéz szülés volt de végre véget ért. A kocsit teletankoltunk, videót csináltam róla és számlát kértünk. Most egy pár tankolás ilyen lesz. 120 km megtétele után egyelőre minden jó, megy mint a kis angyal. Nagyon remélem, hogy ezzel pont lett téve a sztori végére és nem kell igénybe venni a kiterjesztett garanciát.
Ne kérdezzétek, hogy melyik kereskedés, mert nem fogom leírni.
-
Calogero
addikt
válasz
Declare
#45388
üzenetére
Én is szeretem a tolatóradart Az Astrába utólag került bele (az autó 1 éves születés napjára kapta) [link], [link], [link], [link], [link], [link], [link]
A Volvóba meg kamerával van kombinálva.
haddent Nekem van minden az autóban amit felsoroltál. Az a baj sok ember azt hiszi hogy ezek a 3 betűs dolgok (ABS,EPS,ASR és társai ), meg automatizált dolgok majd meg oldanak mindent. Nem, ezek csak segítő eszközök, soha nem fogják a helyettesíteni az embert.
-
haddent
addikt
válasz
Declare
#45388
üzenetére
Jók ezek a dolgok, és szegény mamikát nem lett volna jó kicsit lefogyasztani, de lássuk be, hogy ez az emberi hülyeség ellen egy "tüneti kezelés" és nem megoldás. Annál több hülye lesz az utakon. Most képzeld el, ha majd egyszer automataváltós, automata parkolós, tempomatos, automatán fékező (ha túl közel érsz valami mögé), sávtartós autón kell vizsgázni....
Szóval én továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ami nem megy azt nem kell eröltetni, nem muszáj mindenkinek vezetni, ott a taxi, ott a tömegközlekedés. Nem értem miért hiszi azt mindenki, hogy mindenkinek alanyi jogon joga van az autóvezetéshez. És itt most természetesen nem a pénzügyi háttérről van szó / nyilván nem nagyképűsködök.. -
stickermajom
addikt
válasz
Declare
#45388
üzenetére
Nekem az i3-ban tetszett, hogy a tolatókamera képén mutatta az ideális ívet tolatáshoz és azt, hogy jelenleg milyen íven kanyarodsz, hova várható az érkezésed. Na mondjuk pont azon a kis bevásárlókocsin semmi értelme, de egy nagy méretű autón el tudnám magamnak képzelni, mint pl. egy S-Max-ban
-
trassher
addikt
válasz
Declare
#45388
üzenetére
Én csak attól félek hogy aki nem tud parkolni az ahhoz is béna lesz hogy ezt használja. Mai napig sem értem hogy kap valaki jogosítványt ha nem tud parkolni tükörből. Máshogy nem is lehet mert nem látod az autó széleit. Sokan mondják hogy nem látnak a tükörből így hátrafordulnak és úgy. Na én meg akkor nem látok semmit ha kitekeredve nézek hátra. Lehet velem van a baj de ha hátranézek mit látok? Kilátok a hátsó ablakokon de hogy az üvegvonal alatt mi van azt nem látom és más sem láthatja.
Mamának nem mondtad utána hogy "Tessék nézni ott kéne közlekedni a járdán" ?
-
Declare
őstag
válasz
trassher
#45385
üzenetére
nekem sem szimpi ez a magatbeparkolo auto...viszont baromi sokan nem tudnak parkolni....nem tudtak/nem tudnak es nem is fognak tudni megtanulni
nekik mondjuk jol jöhet. Meg nekünk is, mert akkor talan nem lesz az, hogy azert nem talalok parkolohelyet, mert minden 3-ik auto balf@xul parkolt be 
A tolatoradar, viszont nekem bejön
Volt eddig egy meleg szitu, amikor köszönötetet mondhatok a tolatoradirnak.Ket kocsi között alltam a shopi parkoloban. Kocsiba beülve, meg befejeztem egy telefont, aztan inditottam es rüki lassan ki. Beleneztem a jobb tükörbe, majd a balba, kocsi rükibe es jobbra balra nezegetve indulok ki. Kb meg csak 1-2 cm-t mentem hatra, amikor epp a bal tükörbe neztem bele felvisitott a semmiböl a tolatoradar. Egyböl ugye fek, hogy wtf. Nezek egyböl jobbra, semmi, vissza balra, semmi....aztan a következö jobbra nezesnel addigra mar elölepett a hatso oszlop takarasabol egy 140-150 ev közötti mamika, aki a parkolo autok segge mellett, azoknak, neha nekitamaszkodva 1m/h sebesseggel haladt. Eszre sem vette, hogy ott epp vilagit egy tolatolampa es talan indul kifele egy auto. Siman belepett a masik auto takarasabol a kocsi möge
.Ez a gtc ugye eleg alacsony, hatra kilatni az ablakon eselytelen, igy marad a tükör es a tolatoradar, de ez igy jo kombo

-
7Sony7
addikt
Srácok, a bosoko nektek is "dübög" irányváltáskor?
-
trassher
addikt
Vezetni, parkolni meg ne tudjon senki mert az autó úgyis beparkol, csipog a tolatóradar és még sorolhatnánk. Sírva nevettem a ford beparkolós reklámján. Szerencsétlen színészen látszott hogy az orrát nem tudja egyedül kifújni, vigyorgott is nagyon hogy az autó beparkolt helyette.
-
Declare
őstag
válasz
haddent
#45379
üzenetére
Szerintem a keplet egyszerübb
kell a nepnek a kis varosi low cost autoba is automata valto es startstop es parkpilot es.........minden. Persze ne legyen dragabb, mint az elözö modell. Ja hogy akkor ugyan azt akarjuk belerakni a ford fusionba 3 millioert, mint a q7 be 23 millioert? Ja hogy 3 millaert ez nem fog menni, na jo akkor valahogy tegyük bele butitott, olcsositott valtozatban 4 millioert. Azon is jajgatni fog mindenki, hogy draga, de cserebe sz@r is.....de mind1, a reklamba el lehet mondani, hogy turbo, keveset fogyaszt, jol gyorsul, startstop meg automata es magatol parkol.....es csak 4milla, de ugyan azt tudja, mint a q7..........ja hogy azert megsem

-
AMD Power
titán
válasz
7Sony7
#45380
üzenetére
Pontosan!! Ott a pont...
haddent Ezzel a nagy "zöldüléssel" amúgy már tele a tököm. Ez a sok "hasznos" új technológia arra jó ,hogy még nagyobb legyen a műszaki meghibásodás / avulás és még több energia felhasználással még többet kelljen termelni, ami általában messze nem környezetbarát cserébe profitot termel.

-
haddent
addikt
válasz
Declare
#45378
üzenetére
Komolyat nem várok, csak annyit, hogy ne ba**a magát szándékosan szét. Ha spórolnak ezen a 10 sor programkódon az ECU -ban akkor meg nem kell start-stop. Dehát persze kell mert zöldek és modernek vagyunk jajj. Na midnegy
Hogy új-e azt nem tudom, M -es rendszámú, régi nem lehet -
Declare
őstag
válasz
haddent
#45377
üzenetére
Uj? Ha taposod 3-ik ban van persze, viszont alapbol inkabb pont az a baj az ujabb automata programokkal, hogy nagyon leejtik a fordulatot, szoval ott valami gubanc van akkor

meg nyilvan egy fiestaba ne varj semmiben komoly techinkat, ott nem fogja a start stop rendszer a turbot figyelni
-
haddent
addikt
Régebben volt szó az automataváltókról. Most ismerősöm vett egy automata Ford Fiestát, 1.6 benzin turbó 140 ló. Elvileg jó 70 körül még lazán 3-asban van, hidegindítás után is.
Ennyit a védelemről meg a melengetésről 
-
HoaryFox
őstag
Sziasztok!
2 kérdés:
- Vasárnap jöttem haza a nagy viharban és észrevettem, hogy ha lassítás céljából leveszem a gázról a lábam, megnyikordul az ékszíj. Ez mit jelenthet? Szárazon sose csinálja
- Ma vettem észre, hogy mintha egy kicsit puhább lenne a kuplung. Kollega azt mondta, lehet, hogy száraz a kuplungbowden és amikor vizes, akkor puhább. Szárazon tuti keményebb. Lehet vele kezdeni valamit?
'92 F Astra 1.4 C14NZ

-
Declare
őstag
válasz
#81556480
#45350
üzenetére
ez valoban szep. Keves idösebb auto formajara mondom, hogy tetszik, de ez szep es szepen karban is tartod
En egyedül a felnin valtoztatnek 
Motorhoz meg annyit, hogy volt nekünk is 1.6 vw bora. Azzal is lehetett dinamikusan autozni (1.4 poloval is lehet). Nyilvan az erösebb mindig jobb, meg ki mihez van szokva persze, de biztos, hogy nincs azzal baj. Mondjuk nem irta mekkora sebesseggel nem megy fel lendületböl...160 nal visszakapcsolsz, aztan akkor felmegy...

Fenntartas olcso, a motor megbizhato

-
gban
veterán
-
AMD Power
titán
Sikerült 2 óra alatt hazaérnem a melóból.
( BKV 35 perc az út maximum). Akkora viz volt ,hogy a kocsit el sem hoztam. Holnapig megvár... már csak ez miatt is. -
haddent
addikt
válasz
#81556480
#45350
üzenetére
Ne törődj vele. Vagy irigy, vagy be kell bizonyítani, hogy az övé jobb mert kurva szarul érzi magát, hogy kiadott 20 misit egy rakat szarért. (Tipikus préjjmijum magyar autó tulaj btw)
Nem mondom, hogy a legjobb, de egy gyönyörű autó, szépen kipofoztad, megy is. Nem tudom hány kg meg lóerő de, hogy őszinte legyek nem is érdekel, biztosra veszem, hogy 1.6 motor elég. Nem versenyzésre, de jó kis autó, megbízható, és lassan már petákért javítható.
-
#81556480
törölt tag
válasz
mohabá 007
#45357
üzenetére
Most látom hogy te már mágtaláltad, és tök jó ez a képes segítség is. majd nagy hasznát fogom venni !

(#45356) trassher

-
#81556480
törölt tag
válasz
mohabá 007
#45354
üzenetére
még nem találtam meg. majd szerdán még megnézem
-
F_Gergely
őstag
válasz
mohabá 007
#45337
üzenetére
Klima csovet meg keresem, nem talaltam meg igaz azota nem is kerestem

Dupla hogombara azt mondta azert van ketto mert egy vezerli a ventiket egy meg a jelet kuldi a muszerfalba. Hogy ez mennyire van igy azt nem tudom en miota raberheltem a klimahutore azota ugy van, nem szedtem le XD -
-
HoaryFox
őstag
válasz
n0rbert0
#45341
üzenetére
Vaterán vagy egy eladó, aki kézileg, egyedire gyártott szoknyákat árul, ha érdekel privátban megadom az eladó felhasználónevét.
Adott hozzá kis cetlin utasításokat, nem volt egy nagy ördöngösség, de azért leírom nagyjából (meg amennyire emlékszem
):Váltó:
Keret lepattint, régi rögzítést eltávolítani (nekem végig tűzőgéppel volt oda tűzve, nem szórakoztam vele sokat, körbevágtam óvatosan szikével), teljesen felhúzni kifordított állapotban a régit, gyorskötöző elvág, gombon keresztül lehúzni, majd rá az új ugyanígy (az újban nem gyorskötöző, hanem zsinór volt, amit szépen meg lehet kötni), megkötés, visszafordít, ráhúzni keretre, elején és végén van 2 nyelv, addig kell ráhúzni a szoknyát, keret vissza, eligazítani a szoknyát.Kézifék:
Előtte lévő tárolórekesz ki, lesz egy csavar a kézifék előtt, ami a keretet tartja, azt ki, keretet kipattint, régit eltávolítani (megoldás ua. mint váltónál
), újat rá (érdekes, hogy mindkettő okdalán van 2-2 nyelv, a szoknyán meg 2-2 kivágás, de valamiért ez is végig volt tűzővel nyomva), oldalakon 2 nyelvbe oda szépen belebújtatod, keret mehet vissza, csavar is, tárolórekesz is (a szoknya elején lévő nyúlványt a tárolórekesz fogja oda szépen), szoknya igazítás.Röviden ennyi!

Ui: 1992-es F Astra, nem tudom másban így van-e
-
deicide
veterán
No, 39 ezerből meg is állt az olajcsere.

9000 után cseréltettem, jobb a biztonság. 6L Dexxos2 5W-30 ment bele. -
sasa58
tag
Nem tudja valaki, hogy ha tesztelés céljából lehúzom a lambda szonda csatiját, akkor dob-e hibakódot? Nem szeretnék a hibakód törlésével szórakozni.
-
F_Gergely
őstag
válasz
mohabá 007
#45335
üzenetére
De

-
F_Gergely
őstag
Ja a klíma gondom megoldódott, (lehet mondtam már - ha mondtam már akkor sorry) ugye a klímám működött de kb csak 1 óra után kezdett el hűteni, nyomás értékek jók voltak, gázt nem engedte.
Mondtak nekem ventilátort, szárítószűrőt, meg a fene tudja még mit mint hiba.
Voltam több klímásnál mindenki csak a vállát vonogatta mondván hűt ez (persze hogy hűtött mert mire oda értem 1 órát autókáztam addigra meg magához tért a klíma).
Nos a probléma rém egyszerű volt, (én se gondoltam volna rá) a nyomás a rendszerben jó volt, viszont a gázt lefejtve kiderült hogy maga a hűtőközeg, csak 300 gramm volt a szükséges 700-900 gramm helyett.
Dugulás nincsen, (át lett járatva a rendszer) fel lett töltve a klíma rendesen, most álló helyzetben 5 fokos levegőt fúj, menet közben a leghidegebb fokozaton 1,5 fokos levegőt tol
-
Declare
őstag
válasz
F_Gergely
#45330
üzenetére
Lehet gumi vagy futomügond is. Nekem a teli gumim volt a szal megynulva igy nem egyenletesen forgott a kerek. Hiaba centiroztak ki, az egyenetlen forgasa miatt egyenetlenül is kopott. Ugyan ezt okozhat rosszul beallitott futomü is.
Persze az is lehet, hogy leesett egy centir suly
-
F_Gergely
őstag
válasz
diablo1984
#45329
üzenetére
Alufelnis csak azért döbbentett le a jelenség mert eddig 180-nál is vajpuhán ment a pályán mint egy hajó, mostmeg 140 fölé nem is mertem menni, annyira rázott az eleje

-
F_Gergely
őstag
Tegnap mentem kb 250 km-t a kocsival, és azt vettem észre hogy 140-nél remeg a kormány, ráz az első futómű. Lengéscsillapítók, toronycsapágyak cserélve lettek, de futóműbeállítás nem volt. Lehet ez a baj?
-
haddent
addikt
válasz
sasa58
#45325
üzenetére
Akkor neked más nívód van? Nálam van a rácsos rész, a minimum csík, egy köztes, és egy maximum csík felette a ráccsal, tehát egy osztás nálam 5 dl. Vagy máshogy nézzük
Az ugyanott állás meglesz, garázsban a falig csattig.trassher hát látod, ez ilyen misztikum kettőnknek is

-
sasa58
tag
válasz
haddent
#45324
üzenetére
Próbáld ugyanoda állva nézni. Én már szinte mániákusan nézegetem az olajszintemet és nem sikerül kétszer egymás után ugyanazt leolvasni, ránézésre vízszintesen parkolva. Nagyon érzékeny a jobbra v. balra dőlésre is. Lehet az sem mindegy, hogy leállítás után 5, 10 vagy 15 perc múlva nézed. Tegnap még 3,5 dl hiányt mutatott a maxhoz képest, ma meg csak 2,5-öt (3200 km után). Egy osztás = 2,5 dl
-
haddent
addikt
válasz
sasa58
#45299
üzenetére
Visszatérve az olajosdira, most megtérítettél, megnéztem percre pontosan 5 perc után, fél csík hiányzott a max.-hoz. Tegnap ráöntöttem 1 decit mert olyan kedvem volt, meg mert ugye cserekor csak 4 litert öntöttem bele (ez nem gond, mivel a min és a max közt elvielg 1 liter van, tehát pont a min és a max közé lőttem be a 4 literrel elvileg?), most ma még egyet, ezután megnézve maxon áll. Majd kiváncsi vagyok..

-
mohabá 007
aktív tag
válasz
BigBlackDog
#45316
üzenetére
Idézek:
Kormányszervo-folyadék
"..Feladata a kormányerő rásegítés szivattyúja és munkahengerei közötti hidraulikus kapcsolat biztosítása. Egyes járművek kormányműve közvetlen elektromotoros rásegítéssel rendelkeznek, ezek nem tartalmaznak ilyen folyadékot. Ha a szervofolyadék elhasználódott, habosodhat, ezáltal a kormány tekerése közben rendellenes zajokat hallhatunk. Cseréje 100 000 kilométerenként javasolt. Mivel a rendszerből nem távolítható el maradéktalanul az összes folyadék, a cserét érdemes kétszer egymás után elvégezni..." -
BigBlackDog
veterán
válasz
diablo1984
#45320
üzenetére
Lehetséges, hogy rákérdezek, bár túlzottan sok hasznát nem látom még (legfeljebb megtudom, hogy már nem mostani hiba, hanem tényleg régebb óta elő-elő jön). Még mindig járatom az agyam, hogy mi miatt lehet (és mit kell cserélni), egy dolog jutott még az eszembe. A "nevezetes" indulás előtt sikerült lefulladni, abból az állapotból történt egy restart. De emlékeim szerint a restart után, mintha lett volna még néhány másodpercig rásegítés és csak azután ment volna el 5-10 másodpercre, majd megint vissza. Mindegy, napokban elgurulunk szerintem egy szerelőhöz (addig meg nem nagyon lesz használva a jószág). Köszönöm a segítséget!

-
mohabá 007
aktív tag
Ma délután megint alábujtam.Korábban ezt írtad: "... amikor visszatették a bölcsőt, odacsípték a tűzfalhoz…az anyós oldalon keresd és a bölcső felett van, alig látszik, kb 2-3 centit áll ki a tűzfalból, rajta egy gumicsővel…"
Eddig Én a tűzfalból kijövő vékony gumicsövet kerestem,amibe vékony merev drótot kell szúrkapiszkálni,ha dugulásos fennforgás lehetősége áll fent.
Sehol senki nem említette,hogy: Wazze!! Egy min 1/2colos vastagságú pipa alakú gumicsövet keress!
Én most megteszem: Ilyet kell keresni:

A „ gumipipa itt található „

Így néz ki feltéve a helyén.

Ha aláfekszem alulról így látom

A kép jobb oldalán látni a kipuf csövön lévő lambdaszondát.Ezek után szerintem könnyebb megtalálni.
Röviden ennyi.
-
diablo1984
veterán
válasz
BigBlackDog
#45318
üzenetére
full balesetveszélyes, mert kis újjal akarod tekerni, mert úgy a normális és csak erőszakkal fordul, erre készülni nem lehet, tehát ha jön a kanyar és te meg mégy egyenesen, kész a baleset. akitől vetted hívd fel, mert akkor valszeg ő is tudott erről a hibájáról, gondolom nem eladás után 90km-el jött elő először.....
-
beg
veterán
válasz
BigBlackDog
#45318
üzenetére
Kizárt. Pont akkor kell a legjobban.
-
BigBlackDog
veterán
Hát, nem tudom, hogy ennek örüljek, vagy búslakodjak.
Alacsony fordulat és nagy terhelés (indulás miatt) miatt nem lehet egyébként, hogy a szervó rásegítés "kikapcsol"?
Igazából legszívesebben azt mondanám, hogy nem akarok foglalkozni vele, csak nem jön elő többször, de kb. 90 km-et mentünk a kocsival a megvétel óta és nagyobb sebességnél, esetleg kanyarban eléggé balesetveszélyesnek érzem ezt a jelenséget. Más hiba viszont egyelőre (kopp-kopp) nincs. -
beg
veterán
válasz
BigBlackDog
#45316
üzenetére
Ha a nívó beleér, minden ok. Én amikor megvettem, nem hogy a minimumon, de a tartályban is alig volt. A milyen való bele kérdést szakboltban megmondják, én is úgy vettem. Az A zafira és a G astra elég gyakori jelensége az az izzadás. De úgy néz ki nálad máshol lesz a hiba.
-
BigBlackDog
veterán
Szóval megnézve a szervóolaj tartályát. A kupakon van egy nívópálca, annak az alsó 1-1.5 mm-es része volt olajos. Jól sejtem, hogy nem ártana után tölteni?
1. Ha kevés van benne, akkor miért fogyhatott ki belőle az olaj?
2. Mivel illik ilyenkor után tölteni (előéletét ilyen mélyen nem ismerem, fogalmam sincs, hogy milyen olaj van jelenleg benne)? -
beg
veterán
válasz
BigBlackDog
#45314
üzenetére
Ha folyamatosan villog, nincs hiba. Gyújtáskor csak azért világit, hogy lásd, működik. Ha beindítás után elalszik, akkor minden rendben. Szervónak tudtommal nincs is hibakódja.
-
BigBlackDog
veterán
Köszönöm, ránézek akkor, ahogy visszahűlt. Relatív poros, annyira jól nem látom sajnos.
Megnéztem akkufeszültséget is (esetleg nem-e a generátor nem bírta szuflával ellátni a szervószivattyút), de 12.99 Volt.
Hibakód kivillogtatás viszont nem túl egyszerű. Ha először ráadom a gyújtást, majd leveszem, benyomom a fék- és gázpedált és újra ráadom a gyújtást, akkor villog, ameddig fel nem engedem a pedálokat (25-30 villanás biztos volt szünet nélkül). Bármi egyéb módon próbálkozok (pl. kocsiba beülök, gáz, fék benyom, majd gyújtást ráadok) kigyullad az ikon és el is alszik néhány másodperc múlva. Ez természetes? -
beg
veterán
válasz
BigBlackDog
#45312
üzenetére
Elég magasan, a nyakán van a min-max. Ha nem túl koszos, onnan is látod. Ha a nívó nem ér bele és a min. alatt van, akkor töltsd utána. Kormánymű szeret izzadni, de gazdaságosabb utántöltögetni, mert a bontott is 100 környékén mozog.
-
BigBlackDog
veterán
-
beg
veterán
válasz
BigBlackDog
#45309
üzenetére
Szervótartály hogy áll folyadékkal? Tűzfal anyós oldalán találod. Kupakban a nívópálca, annak olajosnak kell lennie.
-
BigBlackDog
veterán
válasz
BigBlackDog
#45309
üzenetére
Amit még elfelejtettem, hogy a műszerfalon semmi hibajelzés nem gyulladt ki, teljesen normális állapotot tükrözött.
-
BigBlackDog
veterán
Ha már így a szervó témánál tartunk, kérdeznék egyet ismételten.
Szóval következő volt a szituáció a (A) Zafirával. Enyhe emelkedő, indulás alacsonyabb fordulaton, kis gázzal (klíma is ment, de egyáltalán nem volt fulladás közeli állapotban), majd 10-15 méter múlva fordulnék balra a sarkon. Tekerném is a kormányt, de mintha végállásban lenne, viszont a kocsi egyenesen megy. Kicsit jobban belekapaszkodva már elkezdett fordulni a dög, sikerült is bevenni a kanyart szervó nélkül. 10-15 méter haladás után szépen fokozatosan elkezdett visszajönni a rásegítés. Előtte, utána semmi baja. Eddig még nem láttam, tapasztaltam ilyet, kicsit meglepett. Mi lehet az oka, illetve mi lehet a megoldás? Egy ilyen eset után mennyire kell felkészülni, hogy véletlenszerűen elmegy a kormány szervó rásegítése? -
AMD Power
titán
válasz
Markizmark
#45306
üzenetére
Ha valóban ilyen sokat fogsz menni vele akkor nem kérdéses az "olajkályha" megvétele.

-
Markizmark
addikt
válasz
AMD Power
#45304
üzenetére
Igen, talán az évi 10e km-es céges autó nincs annyira lerúgva, sőt.
Éppen számolgattam, hogy ha Pécsen lesz munkám és be kell járnom minden nap Mohácsról (37km pálya + főút+város) ×2 az kb 100 km naponta. 26000km-t mennék éves szinten, akkor már dízelre kell majd váltanom. Amúgy is idén nyáron eldöntöttem, hogy a következő TD lesz és klímás.
-
Darkstile
csendes tag
Sziasztok ! Opel Combo 1.3 cdti 2006
Kivittük autópályára a combot és azt tapasztaltuk ,hogy a kilométer nem haladja meg a 120km/h -rát és a fordulat pedig a 3500 RPM et sem ... mi lehet ennek az oka ??
Talán ami még fontos lehet hogy az autó Hollandiából lett behozva!!
lehet hogy ott bekorlátoztak valamit ??
előre köszi a választ !

-
AMD Power
titán
válasz
Markizmark
#45303
üzenetére
Amúgy persze tök átlagos. De egy céges autónak messze nem sok. Ami nekem jó.... jobb mintha 300e km vettem volna.
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple MacBook
- Így fotóz és ennyire melegszik a Galaxy S26 Ultra
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- MW2 - MW3 játékosok baráti köre
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Nintendo Switch
- Milyen notebookot vegyek?
- Milyen házat vegyek?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte B650M R5 7600 16GB DDR5 512GB SSD RX 9070 XT 16GB NZXT H7 Flow fehér 750W
- ÚJ könyv: Walter Isaacson Elos Musk - keménykötésű
- Dell Latitude 5400 14" FHD IPS, i5 8365U, 8-16GB RAM, SSD, számla, 6 hó gar
- Újra raktáron! MacBook Pro 14" M1 32GB RAM 27%-os áfás számla
- Apple iPhone 13 Pro 128GB,Újszerű,Dobozaval,12 hónap garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

nekik mondjuk jol jöhet. Meg nekünk is, mert akkor talan nem lesz az, hogy azert nem talalok parkolohelyet, mert minden 3-ik auto balf@xul parkolt be 
Volt eddig egy meleg szitu, amikor köszönötetet mondhatok a tolatoradirnak.
.

Kíméljük a környezetet, állítsuk le 2 másodpercekre a motort.

ez valoban szep. Keves idösebb auto formajara mondom, hogy tetszik, de ez szep es szepen karban is tartod 

( BKV 35 perc az út maximum). Akkora viz volt ,hogy a kocsit el sem hoztam. Holnapig megvár... már csak

Nekem ennyi bőven elég.
Ha szembe jön az úton,könnyű felismerni.






![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
