Új hozzászólás Aktív témák
-
azbest
félisten
Nekem az a megfejtésem, hogy fancy/divat dolgokra költésnél valakinek a kedvében akarnak járni, kb. Ez persze nem feltétlen rossz és nem feltétlen haszontalan költés. Ezeknél nem szakértői döntés a meghatározó és ezért nem is akarják megszakérteni.
Amikor viszont közvetlenül munkához, működéshez kötődő költés van terítéken, akkor hirtelen 2-3 illetékes is azon gondolkodik, hogy miért felesleges, miért ne legyen. Apróságokat nehezebb sokszor áttolni, mint nagyságrenddel nagyobbakat.
A legviccessebb, amikor a szakértéssel töltött időre eső órabér többszöröse a kért kiadásnak
Persze, ha értelmetlenül ég az idő, az is ugyanannyi fix kiadás, mintha mással foglalkoznánk 
De van, hogy a vezetőt a saját munkaeszközének cseréjéről is győzködni kell, hiába mondják neki, hogy kockázatos a régit használnia. Azon spórolni akar

Nekem egyébként sokáig olyan feladataim voltak, ami otthonról és irodából is távoli, mert nemzetközi csapatokkal online volt. És az iroda melletti kajálási lehetőségek, bolt volt az egyik legföbb érv számomra, hogy menjek be

Azt meg értjük, hogy 50 fokban is lehet műteni, mert őseink úgy csinálták, de manapság már nem ez az alaphelyzet. Valsz mindenkinek jobb, ha nem ostorral csapdosott gyapotszedőként állnak a munkavállalókhoz.
-
-Skylake-
addikt
"Én nem tudom, hogy hol éltetek a Covid előtt, vagy éppen mondjuk 10-12 évvel ezelőtt, amikor a szakma jelentős része hírből sem ismerte a HO-t...
"minden nem-manager IT-s tudta tupontosan 10-12evvel ezelott is, hogy kurvara mindegy hogy egy budapesti irodabol dolgozok az amerikai csapatommal egy amerikai cegnek, vagy egy debreceni lakasbol dolgozok az amerikai csapatommal egy amerikai cegnek.
A covid csak annyit tett, hogy bebizonyitotta, hogy ez igaz (elotte is igaz volt, csak a covid cafolhatatlanul be is bizonyitotta). Ehhez nyilvan mar csak amolyan cherry on the top, hogy a vilag tulkepp naprol napra "globalisabb", igazabol elmosodik minden hatar, mar a nyelvi korlatok is elmosodnak (egy chatgpt TOKELETESEN alkalmas arra, hogy ket ember aki egyalaltan nem beszel kozos nyelvet, az egymassal "uzletileg" kommunikalni tudjon).
Holnaptol minden tovabbi nelkul megofhatom magam, kikoltozhetek Szingapurba, ahol dolgozhatok egy kanadai cegnek, ahol spanyolul kommunikalunk. Mert ezt mar megengedi a technologia. Szoval minden egyes nappal eggyel kevesebb ertelme van annak, hogy konkretan fizikailag hol vagy, mert a virtaulis terben tortenik mar lassan minden, ott meg nincs se orszaghatar se semmi.Na most ezek utan meg mindig ott tartani ahol mondjuk te, az minimum atom cringe.

-
Revolit
senior tag
És még mit kellene rendelni, ha mondjuk sokan nem szeretik a Nutellát
Nekem meg ez a halálom. A cég ad valamit, rögtön jönnek az elégedetlenkedők, hogy jujj én azt nem szeretem, legyen más (is). Hát baszki, akkor nem eszed. Ahelyett, hogy örülnél, ad a cég valami extrát... Kérni persze lehet normálisan, hogy esetleg lehetne más is, de nyafogni meg panaszkodni... Full irigység az egész, mert hát a másik kollégának jó, neked is legyen már jó... vagy neki se, ugye.
Egyik régi helyemen fanyalogtak a kávéra páran, hogy azt nem szeretik, megoldotta a cég, akkor nincs kávé. És szerintem kurva jól tették.
Meg mi nem volt jó a kávén? Persze random helyen a random kávé okés, de pont azt amit a cég vett nem jó...Az emberek sokszor kötelező jellegűnek érzik, ha a cég ad valamit, akkor abból ő is maximálisan profitáljon. Ha pogácsa lenne kitéve, ezer százalék, hogy jönne valaki, aki nem szereti se a sajtosat, se a tepertőset, legyen krumplis is, mert neki csak az jó. Az persze nem megoldás, hogy nem eszik pogácsát
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
válasz
#39560925
#38287
üzenetére
Ja, relatíve nem sok, de abszolút összegben látható tétel. Multiknál meg mindig ott van a ki fizesse kérdés. Senki nem fogja a saját büdzséjét erre költeni, mert még a végén piros lesz az excel.
(#38291) Dare2Live:
Tök jó kollégák munkája degradálodott le attól, hogy otthonfelejtették a kajásdobozt. És ez csapatra is kihatott. Volt exit interjún indok.Ez ugye vicc? Mondd, kérlek, hogy vicc.
-
#39560925
törölt tag
válasz
carapace
#38290
üzenetére
Én azt mondom ha már be kell járni egy irodába (legalább heti 3x) akkor:
- office manager ismeri a load patternt
- gyümölcsöt adni a dolgozóknak egészséges életmódot promótál és office load ismeretében lehet annyit rendelni amennyi elfogy
- nem nagy költség a bérköltség és az iroda költsége mellett, de segít a bejáróknak hogy nem kell gyümölcsöt hurcolni magukkal ami csak elnyomódik az utazás soránGyümölcs ellen sztem az meg nem érv hogy valaki sírna mert más gyümölcsöt akar.
(Nem te írtad de ebben reagálok) -
Egon
nagyúr
válasz
Dare2Live
#38291
üzenetére
Mégis megrohadt mert senkinek nem kellett. Kedden és csütörtökön volt, a titkárnő (aki kirakta mindig a konyhákba) panaszkodott mindig, hogy ott maradtak a kevésbé népszerű gyümölcsök csütörtökre; a csütörtöki meg megrohadt a következő hétre.
Nyilván el lehetett vinni, de úgysem kellett.
Dinamikusan nem fog neked egy beszállító sem szállítani (az meg nem életszerű, hogy naponta foglalkozzon ezzel valaki, figyelembe véve az idényjellegű gyümölcsöket is). Nálunk valami olyan szerződés van, hogy bizonyos gyümölcsöket (pl. banán) mindig hoznak, egy bizonyos értékig pedig mindig idényjellegű gyümölcs van.
Szerintem is jó dolog a gyümölcsnap, csak tényleg bosszantó, hogy mennyire nem tudják páran a helyén kezelni.
A kajáldák kapcsán meg egy nagy +1 jár. Az előző cégnél sokkal rosszabb volt a helyzet ilyen téren, itt van közel féltucat értelmes (!) kajálási lehetőség a közelben (és még legalább ugyanennyi számomra nem szimpatikus, de sokan járnbak azokba is). -
Egon
nagyúr
válasz
carapace
#38290
üzenetére
És ez nyilván óóóriási red flag kell legyen, hiszen az irodai munka az a kizsákmányolás netovábbja, a munkáltatói elnyomás csimborasszója, sőt az ördög maga...
Én nem tudom, hogy hol éltetek a Covid előtt, vagy éppen mondjuk 10-12 évvel ezelőtt, amikor a szakma jelentős része hírből sem ismerte a HO-t...
Btw nálunk van gyümölcsnap (persze légkondi is), és heti 3 HO minden további nélkül (egyes esetekben ennél több is). Még ha ez a kettő így együtt oximoron is egyeseknek...
-
Dare2Live
félisten
Heti egy-két gyümölcsnapnál nem értem a megrohadtat. Banán, narancs, mandarin, alma, körte... nem rohad meg 1nap alatt. Ami megmarad az elfogy köv nap.
De ha nem akarjátok megtartani köv napra akkor duán kiírod, hogy szabadon lehet vinni mert "megrohad" és visznek haza gyereknek. El fog fogyni.
Ahol meg mindennap van ott lehet dinamikusan rendelni.@weiss
[link]Most pont 399Ft/kg lidlben de havi 4000+kg
mennyiségben ennél sztem olcsobban is megkapod. És biztos költségként is lehet költségelni. Banánt lehet dinamikusan venni ha marad az nem rohad meg holnapra.Amúgy nekem se fontos de kedves. És amennyi pénzt elszarnak minden de tényleg minden hülyeségre annál a "gyümölcsnap" is értelmesebb.
Ami morál szempontjából fontos az az ebéd. Kellenek normális kajáldák a közelben, akár céges támogatott... ahol nincs és mindig vinni kell és ezért főzni, rendelni... kell az tényleg rúgni tud egyet a morálba és fordítva. Tök jó kollégák munkája degradálodott le attól, hogy otthonfelejtették a kajásdobozt. És ez csapatra is kihatott. Volt exit interjún indok.
Jah meg a légkondi. 30C+ban izzadtan, büdösen a morál csökken...
-
carapace
tag
Minden ilyen irodai baszakodás, gyümölcsnap meg légkondi meg anyámtyúkja csak egy óriási nagy red flag, mert mindez azt jelenti, hogy a cég azt szeretné, hogy bejárj az irodába.
-
Egon
nagyúr
válasz
VágniValó
#38288
üzenetére
Alapvetően ez egy jogos elvárás és probléma (bár épülettől/emelettől is függ: pár régebbi épület alsó(bb) szintjein talán még a mostanság jellemző kánikulában sincs túl meleg), de ezen is mindig megy a vita a fázósabb/jegesmedve kollégák között (szerencsére egy rövid időszakot leszámítva már étvizedek óta kis helyiségben dolgozom, max. egy kollégával egy szobában, de többnyire egyedül).
-
Akkor hogy topikot továbbra is offolva de a kialakult témában ON legyek:
Nekem egy döntő dolog lenne munkahelyi körülmények között, ami miatt vagy felmondanék vagy betegszabira kiiratnám magam; Ha nincs légkondi és nem engedik ennek ellenére a home office-t. A többit leszarom, ha kell valami lónyál, kávé, kesudió, kisf@szom tejszínnel, azért elugrok a boltba amint tudok tudok szünetet tartani.
-
Egon
nagyúr
Na ja.
Nálunk régebben heti kétszer volt gyümölcsnap, mára lecsökkent heti egyre. A gyümölcs fele megrohadt (a banánt gyorsan megették, a mandarin kicsit kevésbé, a narancs meg az alma alig fogyott), az előre nehezen tervezhető HO-igények miatt az ideális mennyiséget is nehéz volt eltalálni, és persze valami baja mindig volt valakinek az egésszel (miért nincs eper, áfonya, papaya, maracuja stb.). -
BigBlackDog
veterán
Mondjuk, ha egy cégnél van 1000 ember, akkor ott szvsz van olyan bevétel is, hogy ez esetleg beleférjen cipőskanállal.
Azért ilyen apróságokkal (most nem csak a banánra gondolok) is lehet befolyásolni a dolgozók morálját, munkakedvét és lojalitását, ha a nagyobb dolgok "rendben vannak". -
válasz
#39560925
#38273
üzenetére
Filléres kiadás? 1000 emberre kell napi 200 kg banán, ami ha Escobarék épp nem küldenek elég kokót Európába, 700 Ft/kg. Az napi szinten 140 000 Ft, havonta 2 800 000 Ft csak az alapanyag, és azt még logisztikázni kell, kidobni a rohadtat, hallgatni az emberek sírását, hogy miért csak ez van, ő allergiás a tökömtudjamire. Én megértem, ha senki nem akar foglalkozni ezzel.
-
_NCT
addikt
Én főleg technológiai oldalra gondoltam (software/license, workstation paletta bővítése, stb), de ez se rossz
Egyik oldalról ömlik a fancy dolgokra és topikokra a pénz értelmetlenül (még csak nem is R&D, az nem létezik a cégnél), másik oldalon meg 100Ft-ért is be kell hajolni, ami mondjuk pont a napi munkavégzéshez kell, és a csoport az éves költségeket 1, maximum 2 projekt alatt kitermeli…De kell minden szarra költség-hatékonyság-megtérülés elemzés ésatöbbi….Az, hogy legyen tele a hűtő adott cégnél, vagy legalább legyen gyümölcsnap heti 1x, nem lehet elvárás. Jó ha van, de nekem ez egyáltalán nem tényező. Ha valaki ezt keresi, az nem dolgozni akar menni, hanem wellness-ezni.
-
Egon
nagyúr
válasz
#39560925
#38273
üzenetére
Amikor ritkán kell bemenni akkor pl nincs az irodában proteinem, shakerem, útifűmaghéjam, vitaminjaim, kreatinom és ezeket mind be kell vinni magammal.
Hát igen, a világ tényleg megérett a pusztulásra...
Mondjuk lassan semmin se csodálkozom, az egyik rokon mesélte, hogy náluk azért mondott fel az egyik munkatársa, mert "csak" manuálisan, és nem motorosan állítható magasságú asztalt kapott. -
#39560925
törölt tag
válasz
tboy93
#38272
üzenetére
Minden nap gyümölcs az irodában amúgy nem kéne hogy nagy elvárás legyen. Filléres kiadás egy cégnek, de az alkalmazottaknak nagyon jó hogy nem kell a táskába gyümölcsöt pakolni ami összenyomódik mire beérsz.
Alapvető ha minél kevesebb dolgot kell a táskába pakolni, annál kevésbé fájdalmas irodába utazni.
Amikor ritkán kell bemenni akkor pl nincs az irodában proteinem, shakerem, útifűmaghéjam, vitaminjaim, kreatinom és ezeket mind be kell vinni magammal.
Na most még ezek mellé rakjak be narancsot és banánt is mert az irodában az sincs.Gyümölcs ráadásul egészséges is, ha ott van az ember előtt akkor inkább azt eszi snacként és nem trash foodot.
-
válasz
dellfanboy
#38270
üzenetére
+1
Gyümölcs napot és fitness bérletet a népnek
Utóbbiról nálunk volt szó, de érdeklődés hiányában elmaradt. -
Egon
nagyúr
Miért kellene Nutellát rendelni egy irodába? És még mit kellene rendelni, ha mondjuk sokan nem szeretik a Nutellát (főleg mióta még a korábbinál is jobban teletömik cukorral)?
Lassan jogos felmondási indok lesz, ha nincs az irodában a Nutella mellett crème brûlée, baklava és japán sajttorta is? -
válasz
VirsLee
#38264
üzenetére
És akkor mit szólnál ahhoz amivel hónapok óta küzdök... hogy 1 ember 2 projektre van eladva... barokkos túlzásnak tűnhet, de nem. Cserébe mindkét projekt szenved.
Amikor erőforrást kérek egy projektre akkor olyan aranyköpéseket kapok mint például "nem akarok oda több embert adni, mert bármennyit adnék, azt ki tudnák tölteni feladattal" Ezért még a minimális létszámért is hónapok óta könyörgök... És ez csak a jéghegy csúcsa...
-
carapace
tag
válasz
D1Rect
#38262
üzenetére
Az egyik svájci munkahelyemen volt egy olasz csávó, nem dolgozott semmit, egész nap ilyen linkedin learninges meg udemys kurzusokat nyomott, aztán rakosgatta ki a linkedinre, hogy éppen milyen kurzusokat abszolvált. Mondtuk többször a főnökségnek, hogy hát ki kéne rúgni, de az ügyfél fizette utána a fejpénzt, a munkáját meg megcsinálták a többiek, úgyhogy a főnökség örült és számolta a pénzt. (Aztán amikor megvágták a büdzsét, és lefeleződött a team, persze repült, de addig több tucat kurzust megcsinált
)Aztán már itt Magyarországon is volt egy projektem remoteban egy befeketetési banknál, na ott meg a tesztelő gyerek volt olyan, hogy magától azt se tudta, hogy kell kiüríteni a böngésző cache-t. Tesztelni se tesztelt semmit, beütötte a storykat passedra, aztán jól van. Sajnos egyszer feltűnt nekem, hogy amióta ez a gyerek van, szignifikánsan megnőtt a prod bugok száma, na itt kiderült a turpisság. Őt is ki akartam rúgatni (mivel én voltam a team lead), de a bankos resource management mondta, hogy nem tudnak mást adni. Így egy évig szívta a vérünket, és én teszteltem meg páran még a csapatból. Aztán persze kirúgták őt is, de előtte még megkérték, hogy tanítsa be az utódját, lol (szerencsére ez utóbbit már nem értem meg, mert engem is kiraktak
, de a csávó jellemző módon tovább volt ott mint én) -
Ha már lógás a téma:
Új PO-t kaptunk olyan 1.5 éve, előtte még 1.5 évig betanult a régitől.
A régi PO nagyon penge volt, 30 éve volt a területen, precíz, minden el van intézve.Az új PO heti 1-2 napot "dolgozik", de akkor is baszik mindenre, soha nem tudja, hogy mi is történik, ha statust kellene mondani, csak megkérdezi azt aki a munkát csinálja.
De a héten mind az 5 nap be van neki téve blockernek, hogy elfoglalt. Általában csak szerdától elérhetetlen.
Én 1.5 év alatt nem láttam döntést hozni, mindent tovább tol ránk.
Sajnos kifejezetten előnyös, ha nem szól bele dolgokba, de már 3 éve felveszi a fizetést azért, hogy továbbít napi 3 emailt. -
Dare2Live
félisten
válasz
tboy93
#38250
üzenetére
"csak honorálni felejtik el a cégek"
Aminek a következménye, hogy meg tudná csinálni 4hban de 8hban csinálja mert közben ebédel, dumál, cigizik...
A mégjobb amikor kontraproduktiv a hajtás és nekem volt ilyenem. Top értékelés miegymás. Fizuemelés minimális. 3+év után volt vmi és belefáradtam visszavettem átlagra. Fel is tűnt nem húzok csak az elvártat csinálom. Volt beszélgetés bedobtam, hogy motiválatlan vagyok leginkább mert 3+évnek nincs eredménye. Erre kaptam fizuemelést. Ott azért elgondolkodtam a dolgokon.
-
-
-Skylake-
addikt
válasz
Vision
#38251
üzenetére
lol.
en ugyan ugy "dolgozok/tanulok" este/hetvegen, csak nem a munkaltatomnak.... van egy SCOPE , ami abban van azt irtam ala hogy csinalom, a munkaltatom meg azt irta hogy azert fizet. nem fasztverunk ures idoben, hanem homelabon dolgozunk, van munkatarsam akivel van csomo kozos pet project... senki nem arrol beszelt hogy ne csinaljon senki semmit, en sem. arrol beszeltem, hogy betoltok egy poziciot, van egy felelossegi korom , van egy scope es ENNYI.
ugyhogy ja, szerintem se vicceljunk meg vigyuk el a topikot ilyen r/linkedinlunatic corpos felszopo iranyba.
off2 : btw tok jol latszik a hszekbol hogy ki tolt be technikai es ki tolt be management pozit...en nem az idomet arulom hanem a technikai tudasomat. nem az idomet vette meg a munkaltatom.
-
-Skylake-
addikt
válasz
tboy93
#38250
üzenetére
igy van, egyetertek. es majd ha amikor rapakoljak egy teljes masik ember munkajat, ES onnantol kapja erte egy teljes masik ember beret pluszban, akkor majd van mirol beszelni.
addig meg te feladtal egy allashirdetest mert kellett ember X poziciora, megtalaltad, o meg betolti az X poziciot.
-
válasz
-Skylake-
#38248
üzenetére
Ne vicceljünk már! Akik ezt a dumát tolják, azok általában a legkevésbé produktívak a csapatban. Aki tényleg penge, és jó is, az piszok sokat dolgozik. Btw egyikből következik a másik.
Ha valaki csak a munkaideje felében van leterhelve, az unatkozni fog, és kér még munkát.
-
válasz
-Skylake-
#38248
üzenetére
Amúgy azzal a részével nem ertek egyet, hogy ha 4 óra alatt elvégzi a melót akkor csináljon amit akar. Ez nem a céges érdek. Ebben az esetben ezt a felettes fel kell tudja mérni, hogy esetleg nincs eléggé leterhelve a kolléga, pakolni kell rá még. Nem, nem ingyen, megfelelően kell honorálni mellé, ha esetleg 2x annyit tesz le az asztalra mint mások. Azt viszont több szempontból sem jó, ha a munkaideje fele nincs kitöltve. Mások a jót nem fogják észrevenni, egyik munkatársa sem azt fogja mondani, hogy oké hogy ő elcigizik napi 3 órát, mellette is kész van minden. Lófaszt. Annyit vesznek belőle észre, hogy hát ő is lóg, akkor nekem miért ne lehetne? Ezt tapasztalatból mondom hogy így működik. Másrészt egy idő után az adott jól teljesítő emberben is felmerülhet egyfajta üresség, hogy takarék lángon megvan minden és nincs kihívás. Kell a jól teljesítő emberekre terhet pakolni, ami általában itthon működik is, csak honorálni felejtik el a cégek.
-
-Skylake-
addikt
válasz
tboy93
#38241
üzenetére
"Te szívesen fizetnél ilyen embert ha tulajdonos lennél?"
haha... nem, en olyan embert fizetnek szivesen aki kepes jo minosegben elvegezni, onalloan azokat a taskokat amik hozza tartoznak. es ha ezt valaki lehozza napi 4 oraval, az ugyan ugy nem erdekel mintha 7ora59perc lenne. szoval en is kirugnam, csak nem azert mert stopperel lemertem hogy emberunk 30 percel tovabb ebedelt mint tegnap. az a baj, hogy en elvasztom a kettot te meg nem.
-
golfvariant
aktív tag
Groupamánál vagy Rafinál adatbázis fejlesztőként mennyit lehet keresni, nem tudja valaki?
Bérsávokat tudtok esetleg? Más fejlesztői területről is jöhet, abból is kiderül, mennyire versenyképes a fizetés 
-
Reggie0
félisten
válasz
tboy93
#38241
üzenetére
Az meg senkinek nem okés alkalmazotként, hogy a 8 órás műszakon belül elmegy 1 órára kajáért a város túlsó felébe, visszajön ebédel 40 percet, majd rögtön kimegy 20 percet dohányozni. Nyilván ezt úgy, hogy a munkaidő vége előtt 20 perccel már lelép. Te szívesen fizetnél ilyen embert ha tulajdonos lennél?
Ha hozza az elvart teljesitmenyt, akkor meg elo is leptetnem.
-
nyunyu
félisten
Nálunk most tettek ki a bankból egy 21 éve ott dolgozó kolléganőt 5 napos felmondási határidővel, mondván mióta 1 éve kiadták a back-to-office ukázt, miszerint minden belsős kollégának kötelező a heti 3 nap irodai jelenlét, egyszer sem jött be.
Kollégánanőnek voltak egészségügyi problémái az elmúlt években, így jó pár projekt csúszott hónapokat, fél éveket miatta, de mivel ő volt az egyik legrégebben ott dolgozó szakértő, és minden eldugott rendszerhez IS értett, a közvetlen főnökei elnézték neki.
De hát most nem a saját főnöke húzta le a bentlét riportot, hanem valamelyik corporate nagyfejű, és az nyomta meg az eject gombot a nő osztályának megkérdezése nélkül.
Nő közvetlen főnöke is csak utólag értesült róla, így most az egész osztály értetlenkedik, mert van jó pár régebbi rendszer, amihez csak ő értett, a fiatalabb kollégáknak fogalmuk sincs, hogy mit is kéne azokkal csinálni, ha egyszer hozzá kell nyúlni.
Nesze neked business continuity plan...
(Engem annyiban érint a téma, hogy 3 hónapja dolgoztam vele egy combos projekten, amin én a fejlesztési oldalt viszem, ő az üzletit, aztán már majdnem kész volt az általa összerakandó scoping contract, de most a projekt egyből leáll 2 hónapra, amíg nem kapunk rá új business analystet, akit megint idomíthatok 2 hónapig, hogy miről is szól a projekt.)
-
válasz
-Skylake-
#38239
üzenetére
Az a baj, hogy ez nem így van ahogy mondod, ha így lenne, nem basztatnám. Más is van a cégnél, akinek sosincs meg a nettó 8 óra bentlét, de eszembe nem jutna szólni miatta, mert konzisztens jó teljesítményt hoz. Az meg senkinek nem okés alkalmazotként, hogy a 8 órás műszakon belül elmegy 1 órára kajáért a város túlsó felébe, visszajön ebédel 40 percet, majd rögtön kimegy 20 percet dohányozni. Nyilván ezt úgy, hogy a munkaidő vége előtt 20 perccel már lelép. Te szívesen fizetnél ilyen embert ha tulajdonos lennél?
Mondhatjuk hogy nem az én dolgom leb.szni ezért, de a nap végén tőlem kérdi meg a vezetés, hogy xy projekt miért nincs kész, miért csúszik. Rohadtul nem fér bele ilyen kis csapattal, ha akár 1 ember is jelentősen és rendszeresen kummant.
-
válasz
-Skylake-
#38239
üzenetére
Vagy akkor ül le hétvégén dolgozni, amikor olyan munkát kap amihez kedve van, és bár hiába fontos a jelenlegi task, nem érdekli, unja.
De leginkább nem tudjuk.
Nem volt szó arról, hogy milyen prioritása van a dolognak és mi az oka a hullámzó munkakedvnek, de amit tboy leírt, gyanítom hogy nem azért lazább, mert low prio task van. -
-Skylake-
addikt
válasz
tboy93
#38232
üzenetére
erdekes a koncepcio, mert az gondolom senkit nem zavart amikor hetvegen is dolgozott ugye...
tehat a szitu : van egy ember aki ezek szerint "menedzserek" nelkul is pontosan be tudja loni, hogy mikor van olyan task ami tenyleg surgos es mikor van olyan ami nem. amikor olyan van ami tenyleg surgos, akkor meg hetvegen is leul dolgozni, a mondandod alapjan onszantabol. amikor meg nincs semmi task, akkor meg ebedel.hat igen, kurvagyorsan rugjatok ki.
az a baj a ppl managementel, hogy ha jo a csapat akkor nincs ra szukseg, ha szar akkor meg nem tudja megjavitani CSAK azzal, hogy kirug/felvesz embereket ----> csinal egy jo csapatot ---> nincs szukseg ra ismet. de persze tudom, a nagy felelosseg ugye .... -
Dinter
addikt
válasz
VirsLee
#38227
üzenetére
Miért érzed úgy, hogy ez lenne az előrelépés?
Mert minden helyen, ahol dolgoztam eddig, a team lead volt a következő lépcső. Magasabb poziba meg nem fognak felvenni se cégen belül, se máshol tapasztalat nélkül.Előtted hárman osztottak meg elég jó fizukat és a legkevesebbet a manager kapta közülük.
Igen, csak én 25 éves vagyok 4 év tapasztalattal, nem 3x tizenx évvel.
section9: Így leírva én is erre juttottam. Eszembe jutott, hogy volt még pár dolog, de az eddig se volt jelen a cégben.
Jelenleg afelé hajlok, hogy elfogadjam, de kérem mellé én is az évi 25 nap szabit.
-
Olyan mint a sinus görbe. Egyszer fent egyszer lent. Van amikor teper és még hétvégén is nyomja, máskor meg ez van amit írtam. És nem barokkos túlzás. 2 hete ültem le vele, mert kissé pofátlannak tartottam, hogy délután fél 1-kor összesen 1 óra 15 percet töltött el az asztalánál. Mondhatjátok persze, hogy mekkora g.ci vagyok hogy ezt lemértem, de van az a szint amikor elkezdi szúrni a szemed és kíváncsiságból megnézed
2 félév óta húzzuk ezt, a mostani értékelőn ültem le a vezetéssel hogy ez így annyira nem ok és azt beszéltük meg, hogy kap még egy félévet, ha marad ugyanígy akkor csere. -
vzozo
senior tag
válasz
tboy93
#38229
üzenetére
de amikor az évben ötödször kell leülni Pistikével hogy ne tartson már 2 órás ebédszüneteket ha 3 napja ül már egy 4 órás feladaton, az már kellemetlen.
De most akkor people manager vagy tech lead vagy? Én tech leadként szívesen elmondom a hasonló aggályokat a kollégáimnak (nem tekintek rájuk beosztottakként, és kb. oda-vissza jó a viszony a mai napig), azt is hozzátéve, hogy "Én ezt tenném vagy nem tenném a helyedben. De nem én vagyok a munkáltatód, ez csak egy kollegális jótanács. És ha én látok / hallok dolgokat, előbb-utóbb a főnöködhöz is el fognak jutni ezek az észrevételek. Beszéld meg vele."
-
Madwe
nagyúr
válasz
tboy93
#38229
üzenetére
tudom nem ez volt a mondandód lényege, de ezen fentakadtam

"de amikor az évben ötödször kell leülni Pistikével hogy ne tartson már 2 órás ebédszüneteket ha 3 napja ül már egy 4 órás feladaton, az már kellemetlen."
még ha leveszem erről a barokkos túlzást, akkor se értem ez hogy fordulhat elő? 1on1on először felhozzák kollegának hogy nincs minden rendben a munkamorállal, mi a gond, más taskokat akar e? ezt esetleg 2x el lehet ismételni, utána mehet pipre, majd ki kell tenni, szerintem
persze amíg nagyobb multinál voltam, ott még a próbaidőn is alig akartuk kirakni a kollegát a próbaidő végén aki 1 db taskot se tudott lezárni jiraban, szóval tudom h ott kell a ballaszt, mert a management úgy jobban tudja indokolni fontosságát, de azért nemár
-
válasz
Dinter
#38226
üzenetére
"Nincs olyan kolléga, aki nehéz eset lenne, mindenkivel jóban vagyok."
Hasonló szitun mentem át én is az elmúlt 1.5 évben. Senior dev -> team lead / vez fejl. (nevezzük aminek akarjuk ilyen kis cégnél)
Tudod, én is mindenkivel jóban voltam.
Aztán ez szépen lassangyorsan meg tud változni, amint más lesz a felelősségi köröd és netalántán számon kell kérned a kollégákat. A 1.5 év alatt én azért összerúgtam a port néhány sráccal, akik nehezen tudták megemészteni a dolgot, hogy spanolásból átmentünk egyfajta főnök-beosztott viszonyba. Először a közös kávézások szűnnek meg, aztán majd más is. Megszokod, én is megszoktam, de azért fura volt
A ppl management meg az ember hátára egy púp legtöbbször, a szerepkört élvezem a szakmai része miatt, de amikor az évben ötödször kell leülni Pistikével hogy ne tartson már 2 órás ebédszüneteket ha 3 napja ül már egy 4 órás feladaton, az már kellemetlen.Mindezek ellenére én újra meglépném, mert mióta ebben a szerepkörben vagyok azóta érzem úgy hogy komolyan vesznek a vezetésben is, meghallják a hangom és megfogadják a tanácsaim egy részét is.
-
#79563158
törölt tag
válasz
Dinter
#38226
üzenetére
Azért ez ránézésre tényleg tech lead feladatkörnek tünik. Az 1:1-eken kívül nem sok people management van benne, de lehet én értem félre.

VirsLee: Szerintem az anyagiakat és a felelösségi kört/elörelépést érdemes szétválasztani. Van összefüggés, de az utolsó három fizu marha pici minta, a tech lead pozíciókból mindig simán vissza lehet lépni IC-be (láttam már senior devet aki korábban CTO volt nagyobb cégnél) és hosszú távon szerintem a nagyobb felelösség/jobb title magasabb fizetésekhez vezetne mintha váltana máshova.
-
válasz
Dinter
#38226
üzenetére
Miért érzed úgy, hogy ez lenne az előrelépés? Előtted hárman osztottak meg elég jó fizukat és a legkevesebbet a manager kapta közülük.
Én nem érzem előremutatónak a menedzserkedést kevesebb pénzért, mint amit IC-ként is megkaphatsz. Ha a melóhelyen stagnál a fizud akkor próbálj meg váltani inkább. -
Dinter
addikt
válasz
Pfiucska
#38216
üzenetére
Igen.
Nem feltétlen akarok emberekkel foglalkozni, inkább úgy vagyok vele, hogy megcsinálom, ha ez kell az előrelépéshez. Még nem csináltam ilyet, úgyhogy nem tudom mennyire tetszene vagy nem tetszene. Nincs olyan kolléga, aki nehéz eset lenne, mindenkivel jóban vagyok.
Feladatkörök~:
Architektúrális döntések meghozatala
Backend repok ownolása
Fejlesztések ownolása
Azure infra ownolása
Magas rendelkezésre állás biztosítása
Review-k elvégzése és kiosztása
Dokumentáció bővítése és frissen tartása
Részvétel recruiting folyamatban
1:1 meetingek levezénylése
Retrok levezényléseKb ennyi jutott most eszembe.
-
Reggie0
félisten
-
Reggie0
félisten
Igazabol, ha probaido nelkul felvesznek, akkor a kezdes idopontja tetszoleges lehet, igy akar most is leszerzodhettek. Nem kell hozza szandeknyilatkozat, az ugysem er kb. semmit se. Azaz boven a felmondasi idod lejarta utan is kezdhetsz. Ha van probaido, akkor kar ezzel veszodni, mert elso nap reggel hazakuldhetnek indoklas nelkul.
-
_NCT
addikt
-
_NCT
addikt
Sziasztok!
Hitellel terhelten milyen extra óvintézkedést lehet tenni munkahelyváltás esetén? Van munkáltató általi "szándéknyilatkozat", hogy fel fog venni 100%?
-
#79563158
törölt tag
válasz
Dinter
#38211
üzenetére
Szerintem nagyon jo lehetoseg csak kiprobalni is, mert kivulrol nagyon ritkan tudsz beesni ilyen pozicioba. En egyedul akkor nem vallalnam, ha olyan kollegat kellene menedzselni, aki fixen nehez eset. Par eve hasonlo okok miatt nem vallaltam egy ilyen lehetoseget, de kicsit banom is es azota is probalok hasonlot talalni.
-
Pfiucska
aktív tag
válasz
Dinter
#38211
üzenetére
Ez a svajci ceg ahova remote dolgozol?
Szerintem eleg faszan nezne ki egy ilyen a CV-ben, szoval en megprobalnam, esetleg kicsit alkudoznek. 2 eve voltam hasonlo helyzetben, en elvallaltam. Ennyi ido kellett, hogy most mar jojjon 1-2 komolyabb megkereses is es tapasztalatnak tekintsek. Szerintem megeri, ha ebben az iranyban kepzeled el magadat utana. -
n00n
őstag
válasz
Reggie0
#38214
üzenetére
Egyetértek. Cége válogatja mit takar a Tech Lead, így nehéz tanácsod adni. De ha utálsz minimálisan is people mgmt-tel foglalkozni, akkor én nem váltanék „csak” ennyiért. Ha anélkül is vannak ilyen ambícióid akkor ahogy többen írták ez kb valós sáv lehet a plusz felelősségért. De mint mondtam látatlanban nehéz bármit mondani.
-
Alexios
veterán
válasz
Dinter
#38211
üzenetére
Tapasztalatom szerint viszonylag kevés helyen fizetnek sokkal többet(sok helyen egyáltalán nem) előléptetés esetén a plusz people mgmt feladatok miatt, 12% plusz nem is rossz. Sajnos vagy nem sajnos viszont br 2m fölött ritka(biztos van kivétel) hogy ennél nagyobb ugrások legyenek, főleg cégen belüli előrelépésnél. Ha megnézed ezt a topikot(ami azért a piac inkább felső pár százaléka mint az átlag) itt sem nagyon gyakori fejlesztőknél br 2.5m feletti bér
-
Dinter
addikt
Jelenleg br. 2M keresek, 1.5 éve vagyok a cégnél mint Backend + DevOpsos. Felajánlották az előrelépést Backend Tech Lead poziba, ami hasonló lenne amit eddig csináltam, csak bejönne a people management meg nagyobb felelősség.
Alapvetően érdekelne, viszont a fizuemelést kevésnek tartom a feladatok és felelősségek növekedéséhez képest és mióta itt vagyok stagnált a fizetésem. Br 2.25M-t ajánlottak mellé.
Szóval a szakmai kihívás érdekelne, viszont ha azt nézem, hogy sokkal több munkával kicsivel több pénz, akkor már annyira nem éri meg. Viszont a jövőben hasznos tapasztalat lehetne.
Mit gondoltok? -
n00n
őstag
válasz
tboy93
#38209
üzenetére
Egyébként én a Covid alatt bizakodtam benne, hogy a remote sokkal, de sokkal jobban el fog terjedni és le lehet majd jobban akasztani az óceán nyugati partjához közelebbi fizukat itthon is, és bár volt egy hatalmas lökés, én azt látom hogy kettő előre és egyet hátra léptünk ebben is.
-
dakari3
friss újonc
válasz
Alexios
#38203
üzenetére
Na, ezzel már veszne az anonimitás rendesen

Mondok annyit, hogy félig ismert vagyok egy kisebb, globális dev közösségben, oda linkeltem egy szabadidős projektemet, ami kicsiben csinált hasonlót, mint ami az új munkáltatómnak kell. Lényegében ez volt a szakmai interjúm. A cég egyik fejlesztője írt rám, hogy jöjjek hozzájuk.
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Fotók, videók mobillal
- Jövedelem
- Realme GT Master Edition - mestermunka
- Itt a Galaxy S26 széria: az Ultra fejlődött, a másik kettő alig
- Diablo II: Classic és Resurrected
- Télbúcsúztató hardvermix
- Magyarországra érkezett a Mijia, a Xiaomi okos háztartási nagygépeinek márkája
- Melyik tápegységet vegyem?
- További aktív témák...
- HIBÁTLAN iPhone 12 64GB White-1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS4604, 100% AKKSI
- Apple iPhone 15 Pro Max 256 GB White Titanium 1 év Garancia Beszámítás Házhozszállítás
- LG 40U990A-W / 40" Ívelt Nano IPS Black / 5K UHD 120Hz / 2x ThunderBolt 5.0 / Adobe RGB 99%
- iPhone 14 Pro 128GB 100% (1év Garancia) - AKCIÓ
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i9 14900K 24 mag 32 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Persze, ha értelmetlenül ég az idő, az is ugyanannyi fix kiadás, mintha mással foglalkoznánk 
"
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
mennyiségben ennél sztem olcsobban is megkapod. És biztos költségként is lehet költségelni. Banánt lehet dinamikusan venni ha marad az nem rohad meg holnapra.
Azért ilyen apróságokkal (most nem csak a banánra gondolok) is lehet befolyásolni a dolgozók morálját, munkakedvét és lojalitását, ha a nagyobb dolgok "rendben vannak".


